A Nagy Keleti Parti Áramkimaradásra jóval többen emlékeznek, mint az 1977-es New York-i áramszünetre, talán azért is, mert az áramkimaradás órái nem zavargásokkal teltek, hanem bizonyítékként szolgáltak a City lakóinak összetartó erejére.
2003. augusztus 14-e kegyetlenül meleg, fülledt nyári nap volt. 4 óra után már mindenki számolta a munkaidő hátralevő perceit. 4 óra 10 perckor, egyik pillanatról a másikra, az egész városban megszűnt az áramszolgáltatás.
Mindenhol megszólaltak a szirénák, a munkahelyeket, szórakoztató egységeket, üzleteket kiürítették. Több ezer manhattani a 35 fokos hőségben, a forró betonon ácsorogva várta, hogy visszatérjen az áram. Perceken belül eluralkodott a pánik. Szeptember 11-e emléke még nagyon eleven volt és a New York-iak újabb terrortámadástól tartottak.
A City reakcióját ábrázoló felvételek kísértetiesen hasonlítanak a szeptember 11-i képekre. A hidak megteltek a tűző napon hazafelé gyalogló New York-iakkal, míg mások a kompokat vették igénybe. Az ingázók számára sajnos nem maradt más választás, mint a pályaudvarok körül, a földön, lépcsőkön, kapualjakban ülve várni az áram visszatértére.
Hamarosan megérkezett Bloomberg polgármester megnyugtató közleménye. Nem terrortámadás okozta az áramkimaradást, azonban nagy a baj. Az áramkimaradás a világ második és az Államok legnagyobb áramszünete volt, mely nyolc államban, 45 millió embert érintett, de Ontario-ra is kiterjedt, ahol 10 millióan maradtak áramellátás nélkül. A kimaradás közvetlen okozója egy hibás szoftver volt az Ohio-ban található Akron város áramelosztójában. A szoftver nem jelezte, hogy egy nagyfeszültségű vezeték lombokkal került kontaktusba. A szoftver hiba dominó-szerű leállást okozott 21 erőműben.
New York City-ben 413 metrószerelvényről 400 ezer utast kellett kimenteni. Több száz felvonó állt meg két emelet között. A vonat- és repülőközlekedés is leállt. A légkondicionálás hiánya miatt még elviselhetetlenebb lett a hőség. Az elektromos pumpák is leálltak, így sok helyen vízszolgáltatás sem volt. A mobilszolgáltató tornyok megbénultak, az emberek nem tudták felvenni a kapcsolatot szeretteikkel. A vonalas telefonoknál méteres sorok álltak.
Az éjszaka lassan leszállt New York City-re. A Times Square reklámóriásai sötétben maradtak, nem gyúltak fel a Broadway és a hidak fényei. Olyan sötét volt, hogy a Tejutat is jól lehetett látni. A legtöbben csak éjjel értek haza az órákig tartó gyaloglás után. Akiknek nem volt módjában gyalogolni, a parkokban, pályaudvarok lépcsőin töltötték az éjszakát (a párom a Madison Square Gardens lépcsőjén) és várták a rokonokat, ismerősöket, akik autóval indultak a “kimentésükre”.
Csupán Manhattanban 500 millió dolláros kár keletkezett. A kórházak és a tőzsde szerencsére generátorok segítségével fennakadás nélkül üzemelt. Száznál is kevesebb volt az őrizetbe vettek száma. A lakosok segítették egymást, figyeltek az idős szomszédokra, irányították a forgalmat. Sajnos a halálos áldozatok száma így is elérte a százat. A legtöbben generátorok használata közben szénmonoxid mérgezésben hunyt el.
Az áramszolgáltatás néhány helyen rövidesen visszatért, ám New York City-ben csak 30 órával később, míg több helyen egy hetet kellett várni, mire az élet visszatért a rendes kerékvágásba.
Ha esetleg személyes élményed van erről az eseményről, oszd meg velünk a kommentekben.
Tinkmara