Busz

You are currently browsing the archive for the Busz category.

A New York-i tömegközlekedéssel kapcsolatos kérdések között többször felmerül a B110 buszjárat. A kérdezők egyszerűen azt szeretnék tudni, hogy felszálljanak-e vagy sem, mivel a járat szerepel a megállók tábláin, azonban nem található a New York-i Tömegközlekedési Vállalat (továbbiakban MTA) honlapján.

Szinte már klisé, hogy “New York City, a nemzetek olvasztótégelye”, azonban tagadhatatlan, hogy egyedi és utánozhatatlan karakterét ezen tulajdonságának köszönheti. Nincs még egy olyan város a világon, ahol ennyi nemzet élne együtt. Az öt kerületben több mint 800 nyelvet beszélnek és a lakosság 36%-ának nem New York City a szülővárosa.

A bevándorlók a kezdetekben ösztönösen törekedtek együtt tartani a közösséget, mely a boldogulás egyetlen útja volt. Ez magyarázza a New Yorkban magas számban fellelhető mikró nemzetközösségeket. Ezen negyedek közül a legismertebb és a mai napig aktív az Olasz Negyed (Little Italy), a Kínai Negyed (Chinatown), a Puerto Rico-i Negyed (Spanish Harlem vagy más néven az East Harlem) és a Koreai Negyed (Koreatown). A mára már csak emlékeiben és foszlányaiban létező Magyar Negyedről ITT olvashattok.

A zökkenőmentes együttélésnek azonban New Yorkban is vannak buktatói.

Tény, hogy a Kínai Negyed rendelkezik saját, úgynevezett “dolláros” kisbuszokkal (a jegy ára kb. 1 dollár), melyeket főleg a kínai lakosság használ Chinatown, Sunset Park és Flushing között, azonban a New York-i haszid zsidó közösség új szintre emelte a “faji/nemi megkülönböztetés a New York-i tömegközlekedésben” fogalmát.

Az MTA B110-es járata licenszelt, melyet egy magáncég üzemeltet. A busz pontosan úgy néz ki, mint a többi városi járat. Brooklyn Williamsburg és Borough (Boro) Park haszidok által lakott negyedei között közlekedik és a törvények szerint bárki felszállhat, habár a menetjegy többe kerül ($3.25), mint a többi New York-i járaton, a buszt pedig gyakran jiddis feliratok borítják.

A város, illetve az MTA vezetősége 2011-ben közölte az üzemeltetőkkel, hogy felbontja a szerződést, amennyiben nem vetnek véget a B110-es járaton a nemek szerinti szegregációnak. A haszid szabályok szerint a közösség női tagjai csak a jármű végében vagy a külön nekik fenntartott buszokon utazhatnak. A cég a figyelmeztetés után eleget tett a törvényeknek és kiplakátolta az erre vonatkozó szabályokat valamennyi járaton, azonban a gyakorlatban semmi sem változott.

Az üzemeltető cég vezetője a New York Timesnak azt nyilatkozta, hogy bárki bátran felszállhat a buszra s oda ülhet, ahová akar. A valóság azonban az, hogy továbbra is csak haszid zsidó utasai vannak a B110-es járatnak, a “MAN ONLY”, “csak férfiak” felirat továbbra is jól látható a a buszvezető mellett az ablakban, a nők pedig szó nélkül a busz végében ülnek le, illetve megvárják a következő járatot.

A buszjárat valóban nem szerepel az MTA honlapján. Belinkeltem egy térképet, mely tartalmazza a megállókat.

A kérdezőknek a válaszom a következő: nyugodtan használhatjuk a buszt, de tartsuk be a szabályokat illendőségből és a kellemetlenségek elkerülése végett. Ha nem szeretünk kilógni a sorból, inkább válasszunk alternatív, közvetlen az MTA által üzemeltetett buszokat, illetve a metrót Brooklyn haszidok által lakott negyedeiben.

Forrás: NYTimes
Képek: Google

Tags: , , , , , ,

Évente egyszer New York City klasszikus autóbuszai új életre kelnek és régi, letűnt időkről mesélnek.

1994 óta, egy kora őszi napon, a New York-i Közlekedési Múzeum környéke a vintage buszok szerelmeseinek találkozóhelyévé válik.

A New York City Transit Museum interaktív kiállítása 80 év autóbusz történelmét mutatja be.

A buszokra fel szabad szállni, elvégre az élmény akkor teljes, ha fizikai valójában átélhetjük. Sokan órákat elücsörögtek és régi, buszos élményeket osztottak meg a fiatalokkal és a kortárs utazókkal.

A gyereknek, életkornak megfelelően külön programokat is biztosítottak a szervezők. A kicsiknek lehetett rajzolni, kifesteni, a nagyobbak közlekedési szabály Ki Mit Tudon mérethették meg magukat.

Természetesen ételből, italból és zenéből sem volt hiány a kiállításon.

A buszok közül a legismertebbek és a legkedveltebbek:

Betsy (1263), a Fifth Avenue Coach Company emeletes busza 1930 és 1947 között rótta Manhattan utcáit. A buszt 1967-től Nevadában, Alaszkában és Torontóban használták. A múzeum 2004-ben vásárolta vissza.

Az 1970-ben forgalomba állított 4727-es autóbusz volt a New York-i Közlekedési Vállalat első modern légkondicionálással ellátott járműve.

A 3100-as busz volt Amerika első légkondicionált autóbusza, melynek gyártását 1956-ban kezdték meg. Az első szériát próbaképpen gyártották és New York City is csak egy példányt vásárolt. A légkondicionáláson kívül itt jelent meg az első csuklós ajtó és a párnás ülés is. A busz 20 év szolgálat után a közlekedési rendőrség tulajdonába került.

A 8466-os busztípusból több mint 600 közlekedett a City utcáin. A légkondicionált busz kivilágított hirdetőtáblákkal és zöld, oldal irányú ülésekkel rendelkezett. A busz nemcsak népszerű, de olyannyira megbízható is volt, hogy 1984-ben jó néhányat közülük felújítottak és forgalomban tartottak a 90-es évek végéig.

Az 1059-es busz 1961 és 1974 között Brooklyn és Manhattan között ingázott, majd 1981-es nyugdíjazásáig Long Island-en teljesített szolgálatot.

2185-ös busz arról nevezetes, hogy 2001. szeptember 11-én a Church Street-en, a World Trade Center közvetlen közelében parkolt. A leomló épületek törmeléke szinte a felismerhetetlenségig roncsolta a járművet. A közlekedési vállalat úgy döntött, hogy nem viszi a buszt a roncstelepre, inkább helyreállítja, ezzel is jelképezve New York City erejét.

A New York City Buszfesztivál kellemes időutazás kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

20150927_165022-1

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , , , ,