Utazás előtt

You are currently browsing the archive for the Utazás előtt category.

Kisgyörgy Évával, azaz Travellinával, Magyarország legismertebb, Goldenblog-díjas, utazási bloggerével egy Lincoln Center közelében található Starbucks-ban beszélgettem. Éva élete az utazás, a felfedezés és az élmények átadása. Már több mint 100 országot megjárt, s mivel igyekszik a “maradék” 89-be is ellátogatni, ritkán tér vissza már ismert helyszínekre. New York City ez alól kivételt képez. A Nagy Alma különleges helyet tölt be Éva szívében.

“1994 óta évente ellátogatok ide. Eddig csupán három év maradt ki. New York City-t jobban ismerem, mint Budapestet. – meséli Éva a jegeskávéját kortyolgatva. – Egyetemista koromban jártam itt először. itt először. Egy TDK verseny első helyének köszönhetően a Soros Alapítvány nyári ösztöndíjával tanultam Washingtonban, ahonnan busszal utaztam fel New Yorkba. Rövid látogatás volt, de a város hangulata azonnal megragadott. A hosszabb tartózkodásra néhány évet várni kellett. 1994-ben botlottam bele egy amerikai ösztöndíjról szóló apróhirdetésbe. Nem gondoltam volna, hogy megnyerem, azt pedig még kevésbé, hogy az egész életem megváltozik általa.”

Mesélj nekünk a New York-i ösztöndíj időszakáról. A 90-es években még nem sokan mondhatták el magukról, hogy jártak New Yorkban, s még kevesebben, hogy hosszabb időt töltöttek el a Nagy Almában.

“Miután megérkezett a pozitív visszajelzés a pályázatra, közölték  velem, hogy az egyetem, ahová felvételemet nyertem, Hempsteadben van. Akkor még nem tudtam, hogy a Long Islanden található Hofstrán működő Zarb School of Business Amerika egyik legjobb üzleti iskolája. Én annak örültem, hogy közel van New York Cityhez, így amikor csak tehettem, a City utcáit jártam.”

Milyen típusú ösztöndíjat nyertél?

“A pályázatot az amerikai kormány írta ki a volt szocialista országok jelentkezői számára. Évek óta tolták a pénzt ezekbe az országokba anélkül, hogy meggyőződhettek volna a befektetett összegek korrekt felhasználásáról. Úgy döntöttek, hogy inkább Amerikába hozzák az ösztöndíjasokat. Közgazdászok, jogászok, újságírók képzését vállalták, akik hazatérve hazájuk demokráciáját és piacgazdaságát voltak hivatottak felépíteni.”

Hogyan teltek a New York-i egyetemi hallgató Travellina napjai?

“Életem legszebb időszaka volt, annak ellenére, hogy nem volt könnyű. Jól fizető, biztos állást adtam fel a bizonytalanért. Havi 1000 dollárt kaptunk. Ebből kellett fizetni a lakhatást és étkezést. Egy szlovák fiúval közösen béreltünk egy alagsori, ablaktalan, lehangoló lakást. A 800 dolláros lakbért megfeleztük, mégis a hónap végén gyakran csak üres tésztára futotta. Ennek ellenére, megérte. Az egyetem nekem nem volt nehéz. A Közgáz, ahol végeztem, még nagyon erős volt és remek alapot biztosított. Valamennyi vizsgámra a legjobb fokozatot kaptam.

A J1-es diákvízumommal csak korlátozott óraszámban vállalhattam volna munkát, ám a szerencse is mellém szegődött. A papírjaimat véletlenül úgy állították ki, hogy többet dolgozhattam. Segítettem a professzoroknak, fénymásoltam, ami akadt. Minden fillért félretettem. Utazni akartam, világot látni. Hamarosan összegyűlt annyi pénzem, hogy útnak indulhassak. Az első út Mexikóba vezetett, majd következett Guatemala és Costa Rica.”

Így indult az utazási blogos karriered?

1996-ban az Internet, különösen a weboldal készítés még gyermekcipőben járt. A külföldön élő magyar közösségnek, Hollósi József vezetésével saját levelezőlistája volt, HIX néven. Bárki írhatott, kérdezhetett, megoszthatta mondandóját a közösséggel. Receptek, ötletek cseréltek gazdát. Dél-amerikai útjaim képes beszámolóját én is megosztottam. Egy Skóciában élő magyar fiú fantáziát látott a leírásokban és felajánlotta, hogy honlapot készít nekem. Megszületett a Nagy Képes Útikönyv, melynek archivált változata a mai napig elérhető ezen a címen. Valószínű, hogy az első magyarországi weblap tulajdonosok egyike voltam.

Közben továbbra is a Hofstra diákja voltál?

Igen. Az ösztöndíjam egy évre szólt, melyet egy évvel meghosszabbítottak a kiváló eredményeimre való tekintettel. Közben beleszerettem a fényképezésbe. Kértem a bizottságot, hogy adjanak kreditet, ám kérelmemet elutasították. Velem azonban nem ilyen egyszerű. Fogtam magam és engedély nélkül beültem az előadásra. Az oktató érdeklődésére elmondtam, hogy marketing szakos ösztöndíjas vagyok és a fotográfia szak tantárgyankénti mintegy 1000 dolláros tandíját nem tudom kifizetni. A tanár azt mondta, ő nem bánja, ha beülök az utolsó sorba. Így esett, hogy ugyan nem kaptam papírt róla, de elvégeztem a Hofstra fotós szakát is. Az oktatómmal pedig igazi barátság alakult ki köztünk. Örült, hogy valaki a csoportból nemcsak érdeklődik, de előzetes ismerete és gyakorlata is van.

Egy nap, Annie Leibovitz példáját követve, elsétáltam a Rolling Stone magazin szerkesztőségébe, hogy leadjam a portfólióm. Az épület ajtaja előtt kanyargó sort látva realizáltam, hogy ötletemmel nem vagyok egyedül. Rengeteg fotós próbál szerencsét ilyen módon. A következő héten, a többiekkel együtt én is elmentem, hogy felvegyem az elbírált mappámat. Legnagyobb meglepetésemre, az enyémbe nem az illedelmes sablon elutasító szöveg került, hanem egy interjú meghívás. A bíráló bizottságnak tetszettek a képeim, fantáziát láttak bennem. Felajánlottak egy nyári, gyakornoki állást a Rolling Stone magazinnál. Roppant boldog és büszke voltam, azonban a helyzetem teljesen kilátástalan volt. Az ösztöndíjam lejárt, a gyakornoki állás nem fizetett volna. Pénz és vízum nélkül túl kockázatos lett volna maradni. Egyke lévén a szüleimnek is szüksége volt rám. Hazamentem.

Két év New York után hazatértél Budapestre. Mit kezdtél magaddal? Nagyon megviselt a váltás?

Őszintén szólva igen. Fél évig nyalogattam a sebeimet. Állandóan arra gondoltam, mi lett volna, ha… Ez alatt az időszak alatt készült el a New York-i útikönyvem nagy része. A következő év februárjában rám talált a Matáv fejvadásza. A Matávot ekkor vezették be a tőzsdére, a budapestire és a New York-ira egy időben. Szükségük volt egy olyan szakemberre, aki nemzetközi számviteli képesítéssel (ACCA) és amerikai végzettséggel is rendelkezik. ACCA-ja 19 embernek volt Magyarországon, ezek közül MBA-ja csak nekem egyedül. Megfogtam az Isten lábát.  Nagyon jól fizető állássom lett, melyet 15 évig töltöttem be. Negyedéves és féléves jelentéseket kellett írnom a New York-i tőzsdére, ami rengeteg munkával és felelősséggel járt, viszont a munka szabadságot is adott. A fizetésem lehetővé tette, hogy drága, távoli utakra fizessek be és New Yorkba is eljutottam minden évben, tanfolyam címén.

Egyik évben elutasították az utazási kérelmem, mondván, az amerikai út túl drága. A következő héten New York-i képekkel borítottam be az iroda falait és megállás nélkül Frank Sinatra New York, New Yorkja üvöltött a magnóból. A  főnököm nem soká bírta a kiképzést. Mehettem New Yorkba.

Annak ellenére, hogy szerettem az állásom, tudtam, hogy egyirányú utcába kerültem, mivel más magyar cég részvénye nem volt a New York-i tőzsdén. Félelmem beigazolódott. 2011-ben a Matáv (akkor már Magyar Telekom) kivonult a tőzsdéről, elveszítettem az állásom. A szaktudásomra nem volt szükség egyik magyarországi vállalatnál sem. Ugyanebben az évben édesanyám váratlanul elhunyt és édesapám lelkileg-testileg belebetegedett a halálába. Döntenem kellett újra. Elmehettem volna dolgozni sokkal kevesebb pénzért, de édesapámnak azonban szüksége volt rám. A Telekom végkielégítéséből vettem egy lakást, melyet kiadok. A maradék megtakarításomat pedig a tőzsdén forgatom. Így teszek szert bevételre. Kényszer szülte karrierváltás volt az enyém, de utólag a legjobb dolog, ami történt velem.

2011 nem csak szomorúságot hozott az életedbe, ugye? 

2010-ben, 15 év után, megújult a blogom és feljelentkeztem a Facebookra is. Pályázatot írtam ki a blog új nevére. A díj egy tepsi muffin volt. Egy jó barátomnak köszönhetően megszületett az egyedi-csajos-utazós Travellina név, a blog pedig 2011-ben elnyerte a Goldenblog-díjat, Életmód Kategóriában. Egyre többen ismerték meg és látogatták rendszeresen a blogom. A győzelmet Origo-s és egyéb felkérések sora követte, így ma már több helyen publikálok utazós cikkeket. Rájöttem, hogy fenn tudom tartani magam így is.

Nem vagyok és sosem leszek megélhetési blogger. Nem írok szponzorált bejegyzéseket. Rengeteg utazási és gasztro jellegű felkérést kapok, azonban egy ingyen vacsora kedvéért nem adom el a lelkem, de még egy repülőjegyért sem, ha nem szimpatikus a megkeresés. Van néhány kedves partner, akikkel együttműködök, jellemzően olyanok, akik nem diktálnak semmilyen feltételt, csak hisznek bennem. Csakis saját anyaggal – beleértve a képeket is -, dolgozok. A blog a hobbim és az is marad.

Megtanultam olcsón utazni. Megváltozott a helyzet a Matávos időszakhoz képest. Most több az időm, mint a pénzem. Van időm tervezni, szervezni, felkészülni. Ebben az évben a Home Exchange keretein belül jutottam el New Yorkba.

Ezek szerint a szerelmed New York iránt továbbra is megmaradt.

Természetesen. New York az örök szerelem. Ide évente el kell jönni. Mindig történik változás, a fejlődés állandó.

Mesélnél nekünk arról, hogy milyen változásokat tapasztaltál az évek folyamán, különös tekintettel a 90-es évekhez képest?

A 90-es évek New Yorkjának hangulata tagadhatatlanul ikonikus és utánozhatatlan volt. Az éjszakai élet vad és izgalmas, a klub élet pezsgő és merész volt. Olyan helyszínekről beszélünk, mint a New York-i rock, pop és folk szülőhelye, a legendás CBGB klub, ahol többek között fellépett Blondie, Joan Jett, a Talking Heads, a B-52’s és a Police. A kedvelt Tunnel elnevezésű szórakozóhely egy használaton kívüli metróalagútban üzemelt. Aztán ott volt a hírhedt Limelight Nightclub a Hatodik Sugárúton, mely egy használaton kívüli templomban működött és otthont adott a manhattani techno és gothic irányzatnak. A falakról ketrecek lógtak, melyben transzvesztita táncosok vonaglottak. A klubot rengetegszer razziázták és zárták be droghasználat és árusítás miatt.

A 90-es évek izgalmas, avantgárd New Yorkja a graffitikkel együtt eltűnt. A város konszolidáltabb, tisztább, biztonságosabb, család- és turistabarát lett. A Limelighthoz hasonló szórakozóhelyek léte ma már elképzelhetetlen lenne.

Közben a város hatalmas lépésekkel fejlődik. Mindenütt új felhőkarcolók emelkednek, átadták a High Line-t, épül a Második Sugárút metróvonala.

Ami pedig az embereket illeti, Szeptember 11-e gyökeresen megváltoztatta a New York-iakat. Az egymás iránt érdektelen manhattaniak hirtelen ráébredtek sebezhetőségükre és jóval figyelmesebbek lettek egymás iránt. Az idegenek gyakrabban elegyednek szóba egymással, segítőkészebbek, figyelmesebbek. Ez a változás nagyon is szembeötlő volt.

És mit hoz a jövő a New York rajongó Travellina számára?

Hamarosan visszatérek Amerikába, de most nem New York lesz a cél. Nagy kaland készül. A 66-os utat autózom végig, Chicagótól Los Angelesig. 4 és fél hét alatt teszem meg a 4000 kilométeres utat, az átlagos két hét helyett. Úgy tervezem, hogy több helyen megállok és megtekintem a környező nevezetességeket. Majd valamikor jövőre természetesen New Yorkba is visszatérek, hisz itt ismerősökre és barátokra is leltem az eltelt évek alatt, és ez az a város, ami mindig feltölt energiával.

Köszönöm a beszélgetést, Travellina. New York visszavár.

Képek: Kisgyörgy Éva tulajdona

Tags: , , , , , , ,

Elsősorban ezért, amire állati büszke vagyok:

unnamed (4)

Aztán hozzá jött még egy kanadai meghívás, és teljesen nyilvánvaló volt, hogy a kettőt össze fogom kapcsolni.

A Niklas nevű szélviharnak hála, úgy érkeztünk meg a JFK-re, mint a nagyok. Járatkésés miatt Frankfurtban közvetlen business classra foglalták át az amúgy torontói átszállásos jegyünket, kipihenve, jóllakva, egy kupac Delta Airlines ajándékkal szálltunk le a gépről. Jól indult!

unnamed (6)

Felkészültem a városból, szerintem becsülettel. Bújtam az internetet, írtam a listát, hogy mit akarok látni, csináltam saját google-térképet, bejelölve a nevezetességeket, ugyanakkor biztos voltam abban, hogy érzéseket, hangulatokat szeretnék magammal hozni onnan.

Ha most visszamehetnék, sok mindent másképp csinálnék. Akkor kezdtem igazán élvezni a várost, amikor elfogadtam, hogy nem fogok tudni mindent megnézni a 9 nap alatt. Hatalmasak a távolságok, rengeteg a látnivaló, sok időt kell hagyni a megközelítés és a tömeg miatt minden nevezetességre.

A látnivalókat úgyis betéve tudjátok, ezért inkább az érzéseket osztom meg veletek.

A Washington Square Parkban tudatosult bennem, hogy egy másik világban vagyok. Azt a szabadságérzetet nem lehet mihez hasonlítani… A fák, bokrok között mókusok szaladgálnak (nemcsak itt, minden parkban), a fűben fiatalok hevernek, sokan zenélnek, gördeszkáznak, táncolnak, sakkoznak, egy egyetemi osztály körbeüli a tanárát, aki lelkesedve beszél Shakespeare-ről, süt a nap, kék az ég…

unnamed

NY-ra mindig úgy fogok emlékezni, mint A Város, Ahol Bármit Felvehetsz. Ugyanabban az órában látni nőket télikabátban, szőrmegallérral, papucsban(!), mint amelyikben pántos nyári ruhát, kosztümöt sportcipővel, elegáns öltönyt zokni nélkül bőrcipővel, és akkor még nem szóltam az extrém viseletekről.

A közlekedés egy külön történet. Érdemes megvenni a 7 napos kártyát, ami nem a vásárláskor, hanem az első használatkor indul (ára 32 dollár körül van), buszon és metrón is érvényes. A metrózást ki ne hagyjátok! Egyrészt nagyban gyorsítja a közlekedést a nevezetességek között, másrészt legalább akkora élmény, mint a felszín. Az állomások nem szépek, viszont tökéletesen megfelelnek a célnak és tiszták. A szerelvények vandál biztosak, nincsenek összefirkálva, szemét csak elvétve. Ugyan beletelik pár napba, és kifejezetten férfidolog értelmezni a hálózatot, de utána ott mindig történik valami. Láttunk két állomás között 3 fiútól olyan táncot, amit eddig csak videoklipekben! S mire megállt a szerelvény, a mutatványért járó tiszteletdíjat is összekalapozták, leszálltak és eltűntek. Az aluljárókban és a metróállomásokon mindig szól a zene, hol énekelnek, hol dobolnak, hol egy fűrészen :) játszik valaki..

unnamed (7)

A buszon olyat láttam, amit itthon soha nem fogok. A megállóban várakozott egy kerekesszékes hölgy a kísérőjével. Busz beáll, egy gombnyomásra a rámpa kifordul az első ajtó elé, sofőr kiugrik, besegíti az utast. Egy hang nélkül, puszta szempillantással felállítja a mozgássérülteknek fenntartott helyen ülőket, felcsapja az ülést, betolja és rögzíti a kerekesszéket, visszaül, rámpa fel és már megyünk is tovább. Két megálló múlva ugyanez fordítva, mert leszáll egy másik székes. Újabb két megálló múlva leszáll a hölgy. És a sofőr végig mosolyog.

A közlekedésben a gyalogosoknak szóló piros és zöld csak opció. Akkor lehet átmenni az úton, ha nem jön semmi. Az autósoknak szóló zöld általában telezöld. Gyorsan és lendületesen vezetnek, a duda alapfelszereltség, ugyanakkor gyalogos szemmel nézve nem agresszívek.

unnamed (5)

NY-ban soha nincs csend. Soha. Van egy határozott alapmoraja a városnak, ami helyenként erősödik, de soha nem halkul. Hogy honnan erednek a hangok, nem jöttem rá, keveredik az építkezések zaja a metró és a felszíni közlekedés hangjával.
Az éttermekben szintén nagy a zsivaj, egyszerre több hatalmas tv is megy, hírműsorok, foci, mindenki válogathat kedvére. Nem úgy van ám, hogy csak bemegyünk és leülünk!

Mindenhol van egy alkalmazott, aki kiválasztja nekünk az asztalt. Volt, hogy a pincér be is mutatkozott! Az adagok hatalmasak, soha nem hittem volna, hogy fogok késsel-villával hamburgert enni, de mivel az állkapcsomat nem tudom kiakasztani, ezt is kipróbáltam. Nekem nagyon tetszett, hogy mindenhol azonnal hoznak vizet, jó sok jéggel természetesen, és nem kell vacakolni mindenféle lónyálakkal ahhoz, hogy ihassunk. A poharunkat pedig folyamatosan újratöltik. Na, azért itt idézzük fel az itthoni pincér arcát, amikor csak egy pohár csapvizet kér valaki.

A képregénybolt annak is élmény, aki sose szerette a képregényeket.
New Yorkba vigyük magunkkal a legjobb arckrémünket és testápolónkat. Vagy első nap vegyünk egyet. A legjobbat. Bár a víz számunkra is iható, de iszonyúan szárítja a bőrt, ehhez jön még A Szél, Ami Mindig Fúj, meg a repülőút, szóval már a második napon húzódott, feszült a bőrünk.

unnamed (1)

Aztán vigyük magunkkal a legeslegkényelmesebb cipőnket is, de csak azért, hogy a második esti arckrémezés közben tudjunk gondolkodni azon, miért is hittük, hogy ez soha nem töri fel a lábunkat. Ha eldöntjük, hogy megnézünk valamit, ami nincs messze, akkor azt megnézzük ugyan, de messze van. Mindig.

Viszont nagyon jó sétálni az utcán, akár sodródni a belvárosi tömeggel, akár egyedül kószálni a csendesebb utcákban, ahol hazudik, aki nem gondol arra, hogy mi lenne, ha pont ebből a házból pont most lépne ki… én Tom Hanks-et vártam… Aki, mint tudjuk, most éppen Budapesten van. És városszerte jácintillat leng mindenhol a virágládákból. Már felismerem a fű illatát is.

A Rockefeller Center tetejére éjjel, az Empire State Building tetejére nappal mentünk fel, igy mindkét panorámát megcsodálhattuk.

unnamed (3)

Nemcsak itt, mindenhol hosszúak a sorok, kordonnal terelik a jó népet, és mire megunnánk a várakozást, mindig történik valami: biztonsági ellenőrzés, jegyvásárlás, jegyellenőrzés, és a sor folyamatosan halad. És senki nem trükközik, hogy előbbre jusson!

Egyszer ezen blog Facebook oldalán láttam egy képet: a Manhattan-híd, egy brooklyni utcácskából fotózva. Jó, bevallom, bőgtem, amikor az én képem is elkészült ugyanott.
Meg bőgtem, amikor megérkeztem, bőgtem, amikor eljöttem, bőgök, amikor rágondolok, hogy ott voltam…

unnamed (2)

A gyerek amúgy rendben, sőt, a következő félévben is ott lesz. Én most május végéig Kanadában, de senki nem mondta, hogy nem lehet évente többször is átrepülni az óceánt!

Képek: S Lilla tulajdona

Tags: , , ,

Andi két hete járt New Yorkban és meg szerette volna osztani velünk az élményeit. Sok-sok remek képet küldött és egy fantasztikus stílusban lejegyzett New York City beszámolót. Köszönjük és várunk vissza!

“Nem nagyon szeretnék személyeskedni, de ha nincs az a holland fiú, aki úgy gondolta, jobb összetörni a szívemet, mint egyben, s épen hagyni, akkor nincs az a nagy lendület sem, amivel beszédülök az utazási irodába Marcos barátomhoz, s elodáztam volna még ki tudja, meddig a régóta dédelgetett Felhőkarcolós-Városnézős Álmomat. (Láttam már Frankfurtot, imádtam, és mindig mindenhol ezeket a csillogó kék toronyházakat keresem.)

10999010_10204737290450822_6805113387334848986_n

De szerencsére, kellett a gyors gyógyír, és minden klappolt, pár nap alatt megvolt a voucher és Marcos támogatása is, és nem került többe, mint egy heti Hévíz 5 csillagos ultra all inclusive, nőnapi Csonka András-fellépéssel, nem hazudok.

11041024_10204737288210766_6969338473317974847_nAki ismer, nem igazán lepődött meg, csak aki nem ismer, az tette fel az “egyedül-mééééész?” kérdést. Egy pillanatig sem éreztem magam egyedül, s egyáltalán nem féltem, nem volt arra idő, sem energia  Remek dolog egyedül utazni, nem sokat gondolkodtam ezen. Eljött az utazás napja, a brüsszeli nemzeti légitársaság közvetlen járata késedelem nélkül indult. Nyomogattam a képernyőt, válogattam a filmeket, majd pár óra elteltével már a shuttle taxiban találtam magam. Egész biztosan nem normális dolog, hogy mindenhol felhívják a figyelmedet, hogy adjál borravalót, milyen ország ez?

11025781_10204737288050762_5081064154874232056_n

A szálloda kifogástalan helyen, a Madison Square Garden mellett, 5 percre a Times Square-től volt. Bár elég stabil az idegrendszerem, az első két szobánál kezdett felmenni a pumpa, nyitott (=záródni képtelen) ablakok, hangos ventilátor, na ne, adjatok légy szíves másikat. Minden recepciós kedves volt, a harmadik szobával halott bogarakat is kaptam, akkorákat, hogy a Takarító Személyzet külön vörösborral és az örök barátság ígéretével, wifivel és reggeli voucherekkel lepett meg. Természetesen átmenekítettek egy újabb szobába, amit végül egy, huszonhatodik emeleti lakosztállyal koronáztunk meg, mivel az előzőben szaunás, elviselhetetlen meleg volt (valamivel sikerült ellensúlyozni a nyitott ablakokat.) A lakosztályom akkora volt, hogy írtam is gyorsan haza, jöjjön, aki tud, elférünk. Ujjongtam, állandóan kint ültem az ablakban (kilátás a One World Trade Centerre.) Na de a szállodás kalandról ennyit.

10403217_10204737290570825_5713994324466845771_n

A megérkezésem után elindultam a városba, de csak a Times Square-ig és szégyen gyalázat, de az első Burger Kingig jutottam. Mégis, oltári boldog voltam, hogy megérkeztem, ott vagyok, mindenki hagyjon békén, én a Burger Kinget választottam lányos zavaromban, valamit hirtelen muszáj enni. Holtfáradt voltam, mindenki mesélt erről a jetlagről, á mondom, nekem olyan nem lesz, aztán dehogyisnem. De ez nem szegte kedvemet.

11024202_10204737290130814_6118174430752910811_n 11008405_10204737287970760_202469000320814851_n

A következő napokban mentem, amerre láttam, és amit a szívem súgott. Volt pár kötelező kör, volt időpontom az ENSZ-ben (nemzetközi jogon volt pár tétel, ennek emlékére…), de ott csak szédelegtem, nem érdekelt, hány tagja van az ENSZ-nek (egyébként 193). Nagyon tetszett és megnyugtató volt, hogy mindig volt egy kis kávézó, ahova bevágódtam, melegedni, sok-sok kávét inni, visszanézni a képeimet, tölteni a fagyott telefont. Belefutottam a Pain Quotidienbe is, nagy örömömre, ahol nem győztem magyarázni a pénztárosfiúnak, hogy ez ám belga kávézó. Starbucksból viszont érthetetlenül sok van.

10430370_792725200777436_7366702509774893403_n

Metróztam is, nem egyszer, és amíg élt a telefonom, még wifiztem is. A Staten Island komp nagy élmény volt. Százezren vártuk a kapunyitást, mint valami lelkes munkavállalók a másik szigetre igyekezve. Soha életemben nem tapasztalt hideg fogadott a fedélzeten, itt ismerkedtünk össze az amerikai (egyébként Nicaraguában élő) Natashával, akivel egymást fotóztuk, és támogattuk a jeges szélben. (Az ujjaimon szerzett fagyási sérülésekre kénytelen voltam felkeresni egy patikát, ahol kedvemre és önállóan válogathattam az ötvenféle kortizonos krémből. A fotókért mindent).

11026020_10204737290970835_5399465490008046716_n

Végül a fél napot együtt töltöttük Natashával, elkeveredtünk egy kis ázsiai levesesbe (én csak sült tésztát kértem, mégis levest kaptam – tésztával), majd a World Trade Center hűlt helyére is, a Wall Streetre, közben mesélt ő is sokat magáról, mintha ezer éve barátnők lennénk. (Natasha másnap hazautazott).

1907471_10204737289650802_3896596150199560883_n 10425088_10204737290410821_9052060515506440875_n

Poénkodtam magamban többször, hogy az Empire State Building alulról fotózva is szép, stb, de valóban, nem mertem felmenni. Majd legközelebb, barátnőimmel (Főszerkesztő Asszonnyal) kézenfogva Nem gondoltam volna, mert nem vagyok egy zöldes-parkos, de a Central Park lenyűgözött. És nem csak azért, mert Carrie ott találkozott a Boathouse-nál Biggel, hanem csak úgy, olyan szép csöndje van. Elhoztam onnan egy követ, itt van a polcomon..(de nem adom oda Neki.). Megható volt hallgatni, valaki tisztán énekelt John Lennon dalokat az Imagine emlékműnél. 

10428456_10204737289010786_5761821917900680125_n

Egyetlen hiba volt talán, ha szabad így fogalmazni, hogy előre befizettem ilyen buszos sightseeingre. Körülbelül egy órát utaztam így a hidegben, a két nap helyett, de sebaj. Ugyanabban az irodában viszont szert tettem egy csodálatosan giccses Mamma mia Broadway-jegyre, na lehet, hogy ezért érte meg. Mindenki hibátlanul énekelt, gyönyörű szép kosztümökben. Anno a film nem tetszett, de itt a végén állva, táncolva tapsolt a közönség.

11026455_10204723034974444_966879917_n 11056788_10204722190633336_2055416926_n

A színház után visszatérve a szállodába, még 3 percet gondolkodtam is, hogy lemenjek-e (lemerészkedjek-e) e-gye-dül a bárba, de kár lett volna kihagyni az isteni Cuba librét, és egyedül csak a roppant barátságtalan ír bárpultos fiú volt a negatív tapasztalat (szerencsére nem csak velem volt ilyen). Ilyeneken nem szabad gondolkodni, menni kell, és kész! Csak azért, mert éppen egyedül utazol, ki ne hagyd este a koktélt a bárban.

11039754_10204722190513333_998838417_nMásik nagy élmény volt enni egy hotdogot és végigmenni a Brooklyn Bridge-n, és félméterenként kattintgatni a fényképezőgépet. Nagyon tetszett a Flatiron building is, pont egy ilyesmiben lakom itt Brüsszelben.

11051402_10204722190833341_1376813738_n 10981950_10204737290730829_3398977266124189909_n

Teltek a napok, és én, a jó étvágyú nagyevős, isten bizony nem bírtam jót enni, de annyira nem érdekelt. Ami a shoppingot illeti, kétszer fordultam ki nagyon gyorsan a Macy’s-ből, légszomj és oxigénhiány miatt. Beszédültem párszor a GAP-be, és megajándékoztam magamat néhány rendkívül szükséges pólóval és csíkos felsővel is, egyebekben olyan nagy vásárolhatnékom nem volt.

11046836_792725137444109_3508300430712532159_nHazafele menet begyűjtöttem pár, Kínában gyártott eredeti manhattani szuvenírt is, természetesen. 

Két hete tértem haza, és rohantam volna már Marcoshoz is, hogy beszámoljak neki az élményeimről, de éppen azóta is szabadságon van  Nagyon boldoggá tett ez az út. Már gondolkodom a következőn, nincs megállás.

Képek: Zs. A. tulajdona

Tags: , , , , , , ,

Newer entries »