1862-t írunk. Kellemes nyári délután Manhattan szívében. A hölgyek krinolinban és fűzőben, az urak cilinderben sétálgatnak a Central Park elegáns sétányain. A békés hangulatot hirtelen velőtrázó kiabálás töri meg: egy 900 kilós, dühödt bölény rohan egyenesen a piknikezők közé. A menekülő polgárok a legközelebbi fák ágain csüngenek. Bár a park tervezői felesküdtek rá, hogy itt soha nem lesz helye egy állatkertnek, a tervük nem valósult meg. Íme a Central Park Állatkert hihetetlen, medvebocsokkal, depressziós jegesmedvével és sajtóhoax-szal fűszerezett története.
A „NOÉ BÁRKÁJA” KORSZAK ÉS A KAOTIKUS KEZDETEK
A Central Park két vizionárius tájépítésze, Frederick Law Olmsted és Calvert Vaux azért hagyták ki az állatkertet az eredeti, 1858-as terveikből, mert a parkot egy romantikus, vidéki menedéknek szánták a rohanó és iparosodó New York City közepén. Olmsted és Vaux nyílt teret akartak létrehozni, ahol a városi ember megpihenhet. Úgy gondolták, hogy a vadállatok folyamatos üvöltése, rikácsolása és a ketrecekkel járó elkerülhetetlen, átható szagok teljesen tönkretennék a békés, vidéki illúziót. A 19. század közepén az állatkerteket cirkuszokhoz hasonló, bazári és olcsó látványosságnak tekintették. Olmstedék úgy vélték, hogy egy ilyen vásári komédia méltatlan a Central Park elegáns szellemiségéhez.
🏛️ Az Arsenal: A park legrégebbi kulturális kaméleonja
A Central Park keleti szélén álló, középkori erődöt idéző Arsenal (Fegyvertár) a park egyik legidősebb építménye. 1851-ben adták át, így létezése megelőzi magát a parkot is. Eredetileg a New York-i milícia fegyver- és lőszerraktárának épült, ám az évtizedek során igazi kulturális kaméleonná vált. 1857-től itt működött a Central Park építési főhadiszállása: falai között dolgoztak a tervezők, Frederick Law Olmsted és Calvert Vaux, és itt született meg a park alapterve, a híres Greensward-terv is. 1869 és 1877 között a második és harmadik emeletén működött az Amerikai Természettudományi Múzeum első otthona, ahol a paleontológusok az első dinoszaurusz-csontvázakat rakták össze. A tetőtérben 1869 és 1912 között a New York-i Meteorológiai Obszervatórium működött, amely több mint 40 éven át rögzítette a szél- és légnyomásadatokat, mielőtt átköltözött volna a Belvedere kastélyba. Az 1930-as években, a Közmunka Program (WPA) keretében teljesen felújított épület ma is fontos szerepet tölt be: itt található a New York-i Parkügyi Hivatal főhadiszállása, miközben harmadik emeletén ingyenesen látogatható művészeti galéria működik.
A sors azonban másképp alakította a Central Parkot. 1858 decemberében adták át a Tavat az 59. utca és az 5. sugárút találkozásánál. Mivel egy meglévő mocsaras terület lecsapolásával és mélyítésével alakították ki, ez volt a park legelső tájeleme. 1858 karácsonyára már fel is engedték vízzel, és azonnal megnyitották a nagyközönség előtt mint korcsolyapályát.
Alig néhány hónappal később, 1858 végén vagy 1859 elején egy ismeretlen polgár besétált a parkba egy fiatal fekete medveboccsal. Mivel otthon már nem bírta tartani, az egyik forrás szerint egyszerűen hozzákötözte egy fához a park központi épülete, az Arsenal mögött, míg egy másik feljegyzés szerint közvetlenül egy Philip Holmes nevű fiatal parki futár gondjaira bízta.
Bárhogy is történt, Holmes szárnyai alá vette a bocsot, és egy kezdetleges szabadtéri karámot ácsolt neki a Central Park építésének hivatalos adminisztratív főhadiszállása, az Arsenal mögött. A hír futótűzként terjedt a városban. Mindenki látni akarta a bocsot. De nemcsak a látogatók száma nőtt meg hirtelen, de a New York-iak úgy értelmezték az eseményt, hogy szabad a pálya a többi nemkívánt kedvencnek is. 1859 és 1863 között a lakosok és a kikötőbe érkező tengerészek elkezdték a parkőrök nyakába varrni a megunt vagy ajándékba kapott egzotikus kedvenceiket. Kialakult egy kaotikus „Noé bárkája”: afrikai leopárdok, prérikutyák, mosómedvék és trópusi madarak éltek egymás hegyén-hátán az Arsenal mögött. A korabeli sajtó szerint a terület egy hangos és szagos vásártérre hasonlított. Pontosan amitől Olmsted és Vaux rettegett.
Mivel a város ekkor még egyetlen centet sem költött az állatokra, az ellátásuk is improvizáció volt. Philip Holmes és az őrök kosarakkal járták a közeli piacokat, hogy a kofáktól és mészárosoktól beszerezzék a megmaradt zöldségeket és húsnyesedékeket. A szarvasok a park frissen lekaszált szénáját ették, a látogatók pedig megállás nélkül tömték a medvét mogyoróval és almával.
🦬 PÁNIK A SÉTÁNYON: A 900 kilós dühödt bölény
1862-ben August Belmont bankár egy 900 kilós amerikai bölényt küldött a parkba. A termetes állatot egy kerítés mögé zárták az Arsenal mellett. A robusztus bika azonban hamar kitapasztalta a kerítés gyenge pontjait, és többször is kitört. Amikor a vadállat megjelent a sétányokon, a piknikező polgárok sikoltozva menekültek. Aki tudott, fára mászott a dühödt bölény elől. Az őrök puszta erővel és kötelekkel próbálták megfékezni a szökevényt.
1863-ra már több mint 400 állatot számláltak. A fázósabb, trópusi lényeket a téli hónapokra az Arsenal hatalmas, sötét pincéjébe zsúfolták be. A neogótikus kormányzati épület folyosóin, az irodák mellett és az alagsorban majmok és papagájok rikácsoltak, nagymacskák üvöltöttek. A tisztviselők a bűz és a zaj miatt alig tudtak dolgozni. A madárkalitkákat a fák ágaira és az Arsenal külső falára akasztották fel.
HIVATALOS MEGALAKULÁS, BOTRÁNYOK ÉS A NÉPSZERŰ LAKÓK
A helyzet egyre tarthatatlanabb lett. A nyomásnak engedve a város 1864 áprilisában hivatalosan is megalapította a Central Park Menagerie-t (Central Park Állatgyűjtemény). A Menagerie állami alapító okiratot (chartát) kapott, amivel a mai napig rivalizál a Philadelphiai Állatkerttel az „Amerika legelső állatkertje” címért. Végre megérkezett a hivatalos költségvetés és a hivatásos gondozói gárda. Olmsted és Vaux kénytelenek voltak beadni a derekukat, és megtervezték az első állandó struktúrákat: öntöttvas rácsos faépületeket a ragadozóknak, magas röpdéket a sasoknak, s tágas, alacsony kovácsoltvas kerítéssel vagy süllyesztett kőfalakkal övezett kifutókat a növényevőknek, hogy megmaradjon a tájkép illúziója. Ugyanebben a hónapban Nicholas Espenscheid manhattani kalaposmester egy nutriát adott át a Central Parknak. Ez a rágcsáló lett az első, amelyet formálisan lajstromba vettek.
Ez a “Noé bárkája” korszak volt a Central Park állatkertjének legkaotikusabb, legbizarrabb és egyben legszórakoztatóbb időszaka. Az állatkert kezdetben nem tervszerűen vásárolta az állatokat, hanem elfogadta azt, amit a tengerészek, cirkuszok és gazdag New York-iak adományoztak vagy hagytak ott. A gyűjtemény emiatt teljesen kiszámíthatatlan volt. Egymás mellett élt egy-egy közeli ketrecben az afrikai leopárd, a prérikutyák, a medvebocsok és a trópusi madarak.
Bár az állatkert ingyenes és nyilvános volt, a korabeli társadalmi elvárásokat és szabályokat szigorúan betartották és betartatták. A parkőrök szigorúan büntették a káromkodást és a hangoskodást. A látogatóknak kötelező volt a vasárnapi legjobb ruhájükban (a hölgyeknek krinolinban és fűzőben, az uraknak cilinderben) sétálniuk az állatok között. Az állatkert az akkori elit számára egyfajta “élő korzó” volt, ahol nemcsak az állatokat, de egymást is nézegették a társasági élet szereplői.
A biztonsági üvegfalak hiánya miatt a látogatók bármit bedobhattak az állatoknak: kekszet, mogyorót, kenyeret. A férfiak néha égő szivarokat is dobtak a majmoknak, hogy megnézzék, mit kezdenek vele. A nagymacskák délutáni nyilvános etetése hatalmas esemény volt, ahol a tömeg ujjongva nézte a nyers húsért folyó harcot. Éjszakánként az alvilág és a fiatalok surrantak be, s reggel az őrök arra ébredtek, hogy valaki megpróbálta meglovagolni a tevéket, vagy kiengedte a hattyúkat. A 19. század végén a korrupció szele is megcsapta a helyet. A gondozók hazavitték a ragadozók jó minőségű marhahúsát a családjuknak, s az állatoknak csak olcsó, romlott húst hagytak, amíg a sajtó le nem buktatta őket.
A hivatalos alapítás után a park kapcsolata P.T. Barnum cirkuszigazgatóval komoly üzletté vált. A zord teleken Barnumnak fűtött hely kellett a vándorcirkuszi állatainak, így alkut kötöttek. A Central Park szállást és élelmet biztosított az elefántjainak, tevéinek és oroszlánjainak, cserébe az állatkert télen ingyen kiállíthatta őket a közönségnek. Nem sokkal ezután Samuel Morse, a távíró feltalálója is egy egész állatkollekciót adományozott az intézménynek.
1865-ben, a polgárháború lezárásakor William Tecumseh Sherman tábornok a déli hadjárata során hadizsákmányként lefoglalt afrikai kafferbivalyokat küldött a parkba. Mivel veszélyesek voltak, az Arsenalba kerültek, és olyan jól alkalmazkodtak, hogy 1866. február 27-én meg is született az első fogságban világra jött kafferbivaly-borjú. Ugyancsak 1866-ben az állatkert felmutatta az első komoly biológiai sikerét az USA-ban. Itt született megszületett az első fogságban világra jött dél-amerikai pekari. A New York-iak hetekig sorban álltak, hogy láthassák a kisdisznót.
🔍 A híres 1874-es Zoo Hoax (Álhír)
1874. november 9-én kitört a park történetének legnagyobb botránya. A The New York Herald megjelentetett egy álhírt, a híres Zoo Hoax-ot. A címlapsztori szerint az összes vadállat kiszabadult, a Broadway-n marcangolják az embereket, és már 49-en meghaltak. Óriási pánik tört ki, a szülők nem engedték iskolába a gyerekeket, a rendőrség mozgósított, a lap haditudósítója pedig két revolverrel rohant a parkba. A cikk legutolsó bekezdésében a szerző bevallotta, hogy az egész csak kitaláció volt, hogy felhívja a figyelmet az elavult, életveszélyes ketrecekre. Lám, semmi sem új a nap alatt. A legtöbben nem olvassák végig a cikkeket.
Az 1880-as években élt itt Tip, a cirkuszból mentett ázsiai elefánt, aki ha zokon vett valamit, ormányával pontosan célozva sárral locsolta le az elegáns látogatókat. Az 1900-as évek elején érkezett meg Hattie, a Srí Lanka-i elefánt, aki azzal vált a közönség kedvencévé, hogy képes volt az ormányával szájharmonikázni.
A LEPUSZTULÁS, ROBERT MOSES ÉS AZ 1934-ES ÚJJÁÉPÍTÉS
Az 1920-as évekre az állatkert lassan lepusztult. A fa- és öntöttvas ketrecek elrohadtak, a fogságban tartott állatokon mentális betegség jelei mutatkoztak, a csatornázás hiánya miatt pedig hatalmas patkányinvázió tört ki. Közben a tuberkulózis tizedelte a város lakóit is, s a Menagerie-t „a világ legszomorúabb állatkertjének” nevezték.
1934 elején a nagyhatalmú parkbiztos, Robert Moses elrendelte a teljes kiürítést, és buldózerekkel a földdel tette egyenlővé az összes régi ketrecet. Csak a masszív Arsenal épülete maradt meg.
A nagy gazdasági világválság idején, a szövetségi munkahelyteremtő közmunka-program (WPA) keretében több mint ezer munkás mindössze 8 hónap alatt felépített egy teljesen új állatkertet. Éjszakánként karbidlámpák és fáklyák imbolygó fényénél dolgoztak, miközben az Ötödik sugárút luxusszállodáinak lakói egy apokaliptikus, lángokban álló építési területet láttak az ablakukból. Az építkezés alatt a ragadozókat a Bronx-i vagy a Prospect Park Állatkertbe vitték, a tevéket és lámákat pedig ideiglenes karámokba tették a Central Park fái közé. A New York-iak hónapokig láthattak tevéket és lámákat legelészni a park fái között, a sétányok mellett.
1934. december 2-án megnyílt a „Mesekönyv stílusú” új állatkert. Bevezették a legmodernebb biztonsági technológiákat. Mély vizesárkokkal elválasztott, nyitott kifutókat építettek, s a ketrecek belső falait higiénikus csempével burkolták. New York állam korábbi kormányzóját, Al Smith-t nevezték ki tiszteletbeli igazgatónak, aki egyenruhában, szivarral a szájában személyesen etette mogyoróval a majmokat. Megnyílt a fókamedence melletti Central Park Zoo Cafeteria a hatalmas teraszával és zöld napernyőivel. A fűtött Majomházban pedig „szépségversenyeket” rendeztek a csimpánzok között, ami a gazdasági válság idején a legolcsóbb szórakozási forrást jelentette a családoknak.
🦭 DIPLOMÁCIAI BOTRÁNY: Joe, a fülhasogatóan ugató fóka
1935-ben a fókamedence egyetlen hímje, egy Joe nevű fóka diplomáciai botrányt okozott, mivel éjjel-nappal fülhasogatóan ugatott a négy nőstényével együtt. Az Ötödik sugárút luxusapartmanjaiban lakó milliárdosok nem tudtak aludni a visszhangtól, és panaszlevelekkel árasztották el a vezetést. A zoológusok fontolgatták Joe száműzését, de a New York-iak fellázadtak, így a gazdag szomszédok kénytelenek voltak megszokni a tengeri élővilág zajait. 1938-ban az állatkert egy rendkívül ritka nagymacskával, Charles-szal, a tiglonnal (hím bengáli tigris + nőstény afrikai oroszlán kölyke) gazdagodott.
1961-ben megnyílt a Children’s Zoo (Gyerekállatkert) mesebeli, betonból készült díszletekkel, ahol a gyerekek besétálhattak egy óriási bálna szájába (Jónás bálnája), bemászhattak Noé bárkájába, vagy megnézhették a Három Kismalac szalmaházát. 1972-ben megszületett Pattycake, az Mystery nevű anyától, az első New Yorkban világra jött gorilla. Amikor öthónapos korában az anyja véletlenül eltörte a karját, a gondozóknak kellett felnevelniük. A szűk, elavult Majomház alkalmatlansága körüli viták miatt Pattycake-et végül át kellett költöztetni a Bronx-i Állatkertbe, ami jelezte, hogy a park kinőtte a lehetőségeit.
A MODERN RENAISSANCE ÉS A MAI MINTAÁLLATKERT
Az 1970-es évekre a város pénzügyi válsága miatt az állatkert ismét lepusztult, a betonpadlós ketrecekben sínylődő, depressziós vadállatok látványos szomorúsággal töltötte el a látogatókat. Két tragikus esemény is történt. Egy gondozó elfelejtette lezárni a jegesmedve kifutóját, s az állat rátámadt egy takarítóra, egy másik alkalommal pedig egy éjszakai betörő az oroszlánok ketrecében lelte halálát. 1979-ben a város történelmi megállapodást kötött a Wildlife Conservation Society-vel (WCS), átadva nekik az irányítást, s 1980-ban az állatkertet a régi formájában bezárták.
1983 és 1988 között egy öt éven át tartó, 35 millió dolláros rekonstrukció vette kezdetét. A rácsokat és a nagytestű állatokat (elefántokat, oroszlánokat, gorillákat) végleg átköltöztették a tágas Bronx-i Állatkertbe. Helyüket kisebb fajok vették át (vörös pandák, hóleopárdok, pingvinek), és kialakítottak három nagy éghajlati zónát: a trópusi esőerdőt a párás üvegkupolával, a mérsékelt övezetet tavakkal, valamint a sarki övezetet. A medvék új, sziklás otthont kaptak üvegfalú medencével, ahol a 90-es években a New York-iak imádott, neurotikus kedvence, Gus, a jegesmedve élt, akihez mániákus úszása miatt külön állatpszichológust kellett hívni. Az építészek megmentették Robert Moses téglaépületeinek külső falait, a fókamedencét, s a nyolc rejtélyes kősast is.
Amikor 1988. augusztus 8-án az állatkert újranyílt, egy csendes, zöld oázis fogadta a látogatókat, amely a fenntartható városi állatkertek nemzetközi mintapéldája lett. Közben a lepusztult Gyerekállatkert körül kitört a „Giccs-háború”. A nosztalgiázók védeni akarták a betonbálnát, de a zoológusok szerint ezek balesetveszélyesek voltak. A modernizáció nyert, a mesevárat lebontották, és Laurence A. Tisch adományából 1997 szeptemberében megnyílt a csúcstechnológiás Tisch Children’s Zoo, az Egyesült Államok első olyan állatkertje, amelyet kifejezetten a legkisebbeknek terveztek „Elvarázsolt Erdővel”, mászható műtölgyfákkal s óriási pókhálókkal. A múltból megmentették a Paul Manship által készített bronz Lehman-kaput és a háromóránként zenélő, táncoló állatfigurás Delacorte-órát.
Egy elhagyatott fekete medvebocccsal kezdődött, és a világ egyik leghíresebb, legmodernebb természetvédelmi és kulturális központja lett a Central Park Zoo.