Idén lesz a World Trade Center elleni támadás 25. évfordulója. Miközben a monumentális, fekete márványból faragott tükörmedencéknél állunk, vagy a szigorúan koreografált állami megemlékezést hallgatjuk, emlékezzünk vissza a legelső évfordulóra, 2002. szeptember 11-ére. Csupán egy év telt el a világtörténelem legtöbb halálos áldozatot követelő terrortámadása óta.
Az első évforduló napján a helyszín még nem volt hivatalosan emlékhely, csupán egy apokaliptikus, tátongó seb. Mindenki csak úgy hívta: The Pit – a Gödör. Egy kilenc és fél hektárnyi, hétemelet mély, porral telt kráter Manhattan közepén. Az első évfordulón az áldozatok hozzátartozói nem egy csiszolt gránitlépcsőn sétáltak le, hanem egy ideiglenes, fémből és fából ácsolt, óriási rámpán araszoltak lefelé a föld gyomrába. Tömött sorokban haladtak némán. Sokan fekete ruhát viseltek, mások elhunyt szeretteik képével ellátott pólót. Rengeteg gyermek is eljött, akik a szüleik fotóját szorongatták a kezükben. A rámpán lefelé kígyózó tömeg nem egyetlen hivatalos megemlékező csoportnak tűnt. Olyan volt inkább, mintha több ezer temetés zajlott volna le egy időben, ugyanazon a helyen.
A ceremónia kezdetén hirtelen feltámadt a szél, és örvénylő mozgásba kezdett a kráter alján. Felkavarta a port, a törmelékszemcséket. A jelenlévők szája, szeme megtelt porral, rátapadt a könnyektől áztatott arcokra. Fekete ruhájukat pillanatok alatt szürkésfehér film vonta be. Pont ugyanúgy néztek ki, mint egy évvel ezelőtt. De nem volt kellemetlen vagy zavaró. A megemlékezők közül sokan úgy érezték, mintha hozzátartozóik lelke kavargott volna körülöttük. Egyikük úgy fogalmazott: ez volt a lelkek repülése (flight of the souls).
A rámpa alján, a gödör mélyén egy egyszerű, kör alakú emlékhelyet alakítottak ki. Az önkéntesek minden leérkező kezébe egyetlen szál virágot adtak. A virágok, fotók, kézzel írt levelek és személyes tárgyak úgy felhalmozódtak, hogy a végén már alig lehetett lépni tőlük. Sokan nem tudtak csak úgy továbbsétálni. Főleg azok, akiknek hozzátartozójából nem találtak semmilyen földi maradványt. Voltak, akik leborultak a porba, és a puszta kezükkel kapartak össze egy kis földet a kráter aljáról, hogy zsebkendőbe csavarva vagy a markukban szorítva hazavigyenek egy darabot a szeretteik végső nyughelyéből. Tudták, hogy hamarosan feltöltik a gödröt, és ezzel végleg eltűnik az utolsó kézzel fogható kapocs.
Az éjszaka beálltával felgyulladtak a Tribute in Light fényei. A két hatalmas, kék fénysugár először törte át az éjszakai égboltot. A fények a magasba törve a hiányzó ikertornyokat szimbolizálták, összekötve a földet az égbolttal.
