Irvington

You are currently browsing articles tagged Irvington.

Tegnap meglátogattam a világ egyetlen, nyolcszög alakú, kupolás-tornyos lakóépületét, az Armour-Stiner Házat, mely kétszeresen is kapcsolódik Magyarországhoz. Ez az oszlopcsarnokos, viktoriánus álomvilla New York City-től egy órányira található, a Hudson folyó közelében. Az Oktogon Ház egy buja kert közepén áll. Tavasszal és nyáron, vidám színeivel szinte beleolvad a környezetbe. A mesébe illő épület, egy frappáns jellemzés szerint olyan, mint egy megállított körhinta.

A villa, annak ellenére, hogy meseszerű, építésekor modernnek és divatosnak számított. A nyolcszögletű épületek fénykora az 1800-as évek közepére esett. Az Oktogon Házat Paul Armour, New York-i bankár építtette, 1860-ban, a római Tempietto templom mintájára. Ekkor az épület még csak két emeletes volt, kupola és torony nélkül. Armour-t Orson Squire Fowler pszichiáter könyve, Az oktogon ház: Mindenki otthona, ihlette. Fowler a nyolcszögletű házakat tartotta a legideálisabbnak, mind esztétikai, mind gyakorlati szempontból. Fowler hatására sok nyolcszögletű ház épült az 1800-as évek közepén.

Az Oktogon Ház nyugati oldaláról gyönyörű kilátás nyílott a Hudson folyóra. Ma már csak a kupolából lehet látni a folyót. A fák nagyon megnőttek az elmúlt 163 évben.

Armour sajnos nem élvezhette sokáig alkotását. Hat évvel később, 1866-ban elhunyt. Özvegye 1872-ben eladta a házat Joseph Stiner, New York-i tea- és fűszerkereskedőnek, aki nyári otthonnak szánta az épületet.

Joseph Stiner Magyarországon született, 1827-ben és 1852-ben emigrált az Egyesült Államokba. Stinernek köszönhető a kupola, a torony és az épületet körülvevő veranda. A veranda öntöttvas korlátján kutyafej mintázat ismétlődik, mely Prince-t, Steiner angol terrierjét ábrázolja.

Míg Armour háza az antik templomok magasztosságát idézte, Steiner viktoriánus játékosságot és funkciót lehelt az épületbe. Mindenütt ismétlődik a nyolcszög: a veranda lámpák búrája, a madáretető, de még az étkészlet valamennyi eleme, a tálak és tányérok, is nyolcszögletűek.

A New York-i fojtogató nyarakból a Steiner család ide menekült. A Hudson folyó felől hűs levegő érkezett, a veranda árnyékot biztosított, a nyolcszögletű beltérnek köszönhetően a levegő könnyen áramlott az emeletek között, a központi lépcsősor mentén. A kupolában található ablakok szintén a légkondicionálást szolgálták. A kupolában esővizet is gyűjtöttek, melyet a fürdőszobák és WC-k működtetésére használtak.

Steiner még egy különlegességgel ajándékozta meg a házat. A harmadik emeleten egy Egyiptomi Szobát alakított ki, mely zene- és művészeti szobaként szolgált. A családtagok itt zenéltek és festettek. Az egyiptomi motívumok és ihletettség roppant népszerű volt a Szuezi-csatorna 1869-es nyitása idején. Az új csatorna, a kereskedő Steiner számára különösen nagy jelentőséggel bírt.

A ház dekorációjának visszatérő eleme, lámpabúrákra, bútorokra festve, szobrok és festmények formájában, az 1887-ben kihalt keleti jávorszarvas.

Steiner és felesége abban is megelőzték korukat, hogy a személyzet által működtetett konyha mellett egy kisebb konyhát is építtettek az első emeleten, ahol Hannah kisebb fogásokat is el tudott készíteni. A gyerekek így láthatták édesanyjukat a “modern feleség” szerepkörében.

Steiner világa az 1870-es évek végén összeomlott. Üzleti veszteségek és családi tragédiák után eladta a házat, mely 100 éven át kézről kézre járt. 1976-ban, az utolsó tulajdonos, Carl Carmer, költó-író nem bírta fenntartani a házat, melyet ekkor már az összeomlás fenyegetett. Hogy elkerülje a lebontást, a Történelmi Védegyletre ruházta a házat, akik 1978-ban eladták az épületet a jelenlegi tulajdonosnak, Joseph Pell Lombardi, New York-i építész, műemlékvédőnek. Lombardi nevét az építészet szerelmesei Magyarországon is jól ismerik. Cégéhez fűződik az Esterházy-kastély, a Erdődy-Choron várkastély és az Acsaújlaki kastély felújítása.

Lombardi vezetésével, egy eddig még nem használt építészeti módszerrel, sikerült stabilizálni a szétesőfélben levő kupolát. Feltárták és rekonstruálták az épület homlokzatának és szobáinak eredeti színét is. Az eredeti bútorzatból sem maradt fenn sok. Lombardi több mint 40 éve kutatja és vásárolja fel a korhű bútordarabokat a Hudson völgyében.

A villában használt eredeti evőeszközök története szintén fantasztikus. Lombardi, a ház feltérképezése során, egy ételliftbe szorult villát talált. Történészek elemzése megerősítette, hogy eredeti, 1860-as évekből származó étkészlet része volt. Még az is egybevágott, hogy nem ezüst, hanem ezüstbevonatú evőeszközről van szó. A gazdag családok a nyári lakba a kevésbé értékes evőeszközöket vitték. Lombardinak így sikerült egy teljes étkészletet összevásárolnia antik kereskedőktől.

Lombardi a takarítás során egy eredeti műfenyőt és német gyártású karácsonyfa díszeket is talált, melyeket karácsony környékén, a bejárat közelében helyeznek el. Az első műfenyőt az 1890-es években gyártották Németországban. A fenyőtűk zöldre festett lúdtollból készültek.

Végezetül, egy rejtély, melyre senki nem tudja a választ: az Oktogon Házban nincsenek kandallók, amelyek alapvető elemei voltak a hasonló stílusú villáknak. A Mikulás csizmákat is az ablakba akasztják.

Lombardi fia, Michael (szintén építész) és családja a kocsiszínben laknak és ők nyitották meg a házat az érdeklődők előtt, 2019-ben. Michael tovább folytatja a ház restaurálását és konzerválását.

Az Oktogon Házat csak előre bejelentkezéssel, kis csoportokban lehet látogatni, az év bizonyos időszakaiban. A család továbbra is használja a főépületet.

Az Oktogon Házhoz a Grand Central Pályaudvarról, a Hudson vonalon lehet eljutni. A megállója az Ardsley-on-Hudson. Innen 20 perc gyalog.

📍: 45 West Clinton Ave, Irvington, NY

Tags: , , , ,