Akik már hosszabb ideje olvassátok az írásaimat, tudjátok, hogy a szeptember 11-i tragédia a családunkat is közelről érinti. Sógorom a New York-i Rendőrség (NYPD) tisztjeként elsők között volt, akik megjelentek a helyszínen, és közel kilenc hónapon át dolgoztak a Világkereskedelmi Központ (WTC) maradványainál. Az NYPD több ezer tagja dolgozott folyamatosan, gyakran 12-15 órás embertelen műszakokban, belélegezve az azbesztet, az ólmot és a lángoló kerozin gőzét. 2002. május 30-án, a mentési és romeltakarítási misszió hivatalos lezárásakor fejezte be végleg a szolgálatot a Ground Zerón. Ezen a napon egy záróceremónia keretében távolították el az utolsó acéloszlopot, ami az éjjel-nappali műveletek hivatalos végét jelentette.
Szeptember 11-én 23 rendőrtiszt halt hősi halált. De a tragédia nem ért véget a por leülepedésével. Az elmúlt 25 évben több mint 360 rendőr vesztette életét rákban és különféle tüdőbetegségekben. A sógorom is évek óta küzd makacs légzőszervi és bőrbetegséggel.
Szeptember 11-én a legjobb barátjának az édesapja is életét vesztette, aki könyvelőként dolgozott az Aon Corporation-nél, a Déli Torony 99. emeletén. Miután az Északi Tornyot találat érte, azonnal megérezte a veszélyt, utasította a munkatársait az evakuálásra, és elindult lefelé. Sikerült teljesen lejutnia a földszinti előcsarnokba. Már biztonságban volt. Fel is hívta a feleségét, hogy sikerült kijutnia, és indul haza. Végül úgy döntött, hogy mégis marad, és nyitva tartja a lobby ajtaját, hogy mások is ki tudjanak menekülni az épületből. Az összeomló Déli Torony temette maga alá. Egyetlen bankkártya maradt utána.
A tragédia után fia, aki akkoriban pszichológia szakos hallgató volt, elhatározta, hogy édesapja utolsó cselekedetét egy maradandó örökséggé formálja. Megalapította a Hold the Door for Others (Tartsd nyitva az ajtót másoknak) nevű nonprofit szervezetet. Nem kizárólag a trauma feldolgozására koncentrálnak, de az alapítvány pszichológiai kutatásokra támaszkodva a trauma utáni növekedésre (post-traumatic growth) is hangsúlyt fektet.
Ebből is láthatjátok, hogy számomra az emberi sorsok a fontosak az emlékezés során. A tragédia politikai oldalával és a konspirációs elméletekkel megszámlálhatatlan könyv, cikk és fórum foglalkozik. Az én célom a hétköznapi emberek szempontjából látni az eseményeket, és az ő hősies tetteik megőrzése.