A Brooklyn Bridge elfeledett titkai

A Brooklyn híd nemcsak Manhattan és Brooklyn köti össze, de több mint 140 évnyi elképesztő történetet, rejtélyt és titkot is őriz. Összegyűjtöttem 12 meglepő tényt.
Ezzel a bejegyzéssel kívánok szép hétvégét.

A híd eredeti színe
2010-ben a New York-i Közlekedési Hivatal bejelentette, hogy újrafestik a hidat, és visszaállításra kerül annak eredeti árnyalata, a hivatalos „Brooklyn Bridge Tan”, ami leginkább cserszínre hasonlít. A történészek nem igazán lelkesedtek az „eredeti” szó használatáért.

Egy fennmaradt irat szerint a híd az 1883-as átadáskor sötétvörös volt, pontosabban Rawlins Red. A pigment a wyomingi Rawlins városának vas-oxid bányájából származott. Egy 1877-es Currier and Ives metszet is ezt a teóriát támasztja alá. A képen a híd határozottan vörösesbarna. A rawlinsi Carbon County Múzeum történészei büszkék erre a helyi folklórra, és a Rawlins Daily Times 1983-ban, a híd 100. évfordulóján külön cikkben emlékezett meg a város szerepéről a híd életében. Ennek ellenére konkrét számlákkal a múzeum sem tudja igazolni a festék beszállítását.

A meglepetés akkor lett még nagyobb, amikor a New York-i Műemlékvédelmi Hivatal sem tudott bemutatni semmilyen 1883-as dokumentumot a cserszínről. Kiderült, hogy a „Brooklyn Bridge Tan” csupán egy 1972-es felületi színanalízis eredménye volt, amikor a megkopott, oxidálódott festékmintákból próbálták kikövetkeztetni az alapszínt. A szín mindenesetre bekerült a Szövetségi Színkatalógusba (Federal Standard 595) a 20227-es számmal, közvetlenül az amerikai iskolabusz-sárga mellé. A szín körüli rejtélyt csak tovább fokozza egy 1920-as évekből származó képeslap, ahol a híd szerkezete meglepő módon zöld színű.

A világ legnagyobb átverése
Az amerikai angolban az „I have a bridge to sell you” („Van egy eladó hidam a számodra”) szállóige a naivitás és a becsaphatóság szinonimája. A kifejezés közvetlenül a Brooklyn hídhoz kötődik, köszönhetően egy George C. Parker nevű zseniális, ám gátlástalan szélhámosnak.

Parker az 1880-as és 1890-es években többször is „eladta” a Brooklyn hidat jóhiszemű turistáknak és vagyonos bevándorlóknak. Meggyőzte áldozatait, hogy a híd magántulajdon, és a leendő tulajdonos mesés vagyonra tehet szert a hídpénz szedéséből. Parker hamis adásvételi szerződéseket állított ki, sőt, volt olyan eset is, amikor a rászedett vásárló már az útdíjszedő kapukat építtette a híd bejáratánál, mikor a rendőrség felvilágosította a valóságról.

Parker nem állt meg a hídnál. Eladta a Szabadság-szobrot, a Madison Square Gardent és a Metropolitan Múzeumot is. Karrierje 1928-ban ért véget, amikor életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, s végül a hírhedt Sing Sing börtönben halt meg.

Mi legyen az új híd neve?
A Brooklyn Bridge elnevezés ma már magától értetődőnek tűnik, pedig évtizedekig állt a harc miatta. A tervezés és az építkezés korai szakaszában a hídra Great East River Bridge vagy Great East River Suspension Bridge (Nagy East River Függőhíd) néven hivatkoztak. A Brooklyn Daily Eagle már 1867-ben megemlítette a Brooklyn Bridge elnevezést, de a név akkor még nem ragadt meg a köztudatban.

Az 1883-as ünnepélyes avatásakor a nehézkes New York and Brooklyn Bridge nevet kapta. Mivel Brooklyn csak 1898-ban vált New York City részévé, mindkét oldal ragaszkodott a saját nevéhez. A brooklyniak polgári büszkesége végül 1915-ben győzött. A városi tanács hivatalosan is átnevezte a hidat Brooklyn Bridge-re.

Hídpénz
A Brooklyn hidat ma a New York-i Közlekedési Minisztérium üzemelteti, így a gyalogos, kerékpáros és autós átkelés ingyenes. Ez azonban nem volt mindig így.

Az 1883-as megnyitáskor szigorú díjszabás volt érvényben. A gyalogosoknak 1 centet, lóháton 5 centet, a lovaskocsiknak pedig 10 centet kellett fizetniük. Állathajtás esetén szarvasmarhánként 1 cent, juhonként és sertésenként 2 cent volt a tarifa. A gyalogos hídpénzt 1891-ben, a járművek útdíját pedig 1911-ben törölték el végleg.

A vakmerő ugrók
A híd átadása után New Yorkban valóságos vakmerőségi láz tört ki. Sokan akartak bekerülni az újságokba azzal, hogy túlélik a több mint 40 méteres zuhanást az East Riverbe. Az első hivatalos próbálkozó Robert E. Odlum úszóoktató volt 1885 májusában, aki azt akarta bebizonyítani, hogy a zuhanás túlélhető. Bár még életben volt, amikor kihalászták a vízből, a becsapódás súlyos belső sérüléseket okozott. Az úszómester hamarosan belehalt sérüléseibe.

Egy évvel később egy Steve Brodie nevű New York-i férfi azt állította, hogy sikeresen leugrott a hídról és túlélte. Bár sokan kételkedtek a szavaiban, s azt beszélték, hogy egy bábut dobott le a magasból. A hírnév elég volt ahhoz, hogy sikeres kocsmát nyisson Manhattanben.

Borospincék a híd gyomrában
Kevesen tudják, hogy a híd hatalmas kőpillérei nem tömörek. Belsejükben hűvös, boltíves csarnokok rejtőznek. A manhattani és brooklyni oldalon is kihasználták a teret. A város kiadta őket bérletbe a helyi bor- és pezsgőkereskedőknek. A vaskos kőfalak természetes módon biztosítottak állandó 16 °C-os hőmérsékletet és ideális páratartalmat. A befolyt bérleti díjakat eleinte a méregdrága építkezés törlesztésére, később a híd karbantartására fordították.

A manhattani pillér alatti pincerendszert a bejáratnál található Szűzanya-szentély és a falra festett freskók miatt „Blue Grotto” (Kék Barlang) néven is emlegették. A falakat híres francia, spanyol, német és olasz szőlőskertek képei díszítették, melyek mára sajnálatosan kifakultak. Az egyik boltív felett pedig a híres mondás állt: „Ki nem szereti a bort, a nőt és a dalt, bolond marad egész életén át.”

A pincéket az I. világháború és a szesztilalom (1920–1933) idején biztonsági és jogi okokból lezárták, majd a tilalom feloldása után újranyitották. Egészen 2001-ig üzleti és tárolási célokat szolgáltak. Szeptember 11-e után biztonsági megfontolásból végleg elzárták őket a nyilvánosság elől. Ma már csak a híd karbantartói tárolhatnak itt munkaeszközöket.

Titkos atombunker
2006-ban a New York-i Közlekedési Hivatal dolgozói rutinellenőrzést végeztek a manhattani oldalon, a Pearl Street és a Dover Street sarkánál lévő pillérnél, amikor egy elfalazott helyiségre bukkantak. Az ajtó mögött egy érintetlen hidegháborús atombunker rejtőzött.

A városbiztonsági okokból ma is szigorúan védett óvóhelyen időkapszulaként maradt fent a 20. század közepe. Hordókba zárt ivóvíz, dobozszámra felhalmozott takarók, közel 350 ezer darab dúsított energia-keksz (melyek a csomagolásuk szerint még ma is fogyasztható állapotban vannak!), és nagy mennyiségű Dextran (sokk és vérveszteség kezelésére szolgáló gyógyszer). A dobozokon ott állt a szigorú figyelmeztetés: „Csak ellenséges támadás után használható!”

A készletek dátumai a bunker történetét mesélik. Az első adagot 1957-ben, a szovjet Szputnyik-1 fellövése okozta pánik idején halmozták fel, legközelebb pedig 1962-ben, a Kubai rakétaválság idején frissítették és bővítették a raktárat.

A liftező híd
A fizika törvényei a Brooklyn hidat sem kímélik. A szerkezetet tartó acélkábelből készült fonatok a drasztikus téli hideg hatására összehúzódnak. Ez a hőtágulási folyamat olyannyira erőteljes, hogy a híd extrém fagyok idején akár 7,5 centiméterrel is magasabbra emelkedik az East River felett, majd kellemes melegben visszatér az eredeti magasságba.

Időkapszula 2083-nak
A brooklyni oldali pillér falában, a híd átadásának 100. évfordulóján (1983. május 24-én) egy időkapszulát helyeztek el. A fémkazetta az 1980-as évek New York-i életének tárgyait, dokumentumait és üzeneteit tartalmazza. A hivatalos utasítás szerint az időkapszulát pontosan a 200. évfordulón, 2083. május 24-én nyithatják majd fel utódaink.

Ókori kövületek a gótikus tornyokban
A híd impozáns, gótikus ívű tornyai és a pillérek természetes mészkőből és cementből épültek. Az alapanyag nagyrészt a Hudson-völgyben található Rosendale bányákból származik. Ugyanebből a híres bányából bányászták a Szabadság-szobor talapzatának anyagát is.

Mivel a mészkő üledékes kőzet, a kőtömbök magukban őrzik az évmilliókkal ezelőtti tengeri élővilágot. Ha közelebbről megfigyeljük a brooklyni oldal gyalogosok által is megközelíthető kőfalait, a csiszolt felületeken tisztán kivehetőek a korallok, ősi kagylók és mészvázzal rendelkező tengeri élőlények fosszíliái.

George Washington első elnöki rezidenciája
A híd manhattani hídfője és lehajtója egy különleges történelmi emlékhelyet takar el. Pontosan ezen a helyen, a Pearl Street és a Cherry Street találkozásánál állt a Samuel Osgood-ház, amely 1789 és 1790 között az Egyesült Államok legelső elnöki rezidenciájaként szolgált. George Washington itt lakott és dolgozott a hivatali ideje legelső évében. Az épületet a híd építésekor lebontották, de a manhattani pillér falán elhelyezett bronztábla ma is őrzi a helyszín történelmi jelentőségét.

Titkos menedékhelyek a híd alatt
A híd manhattani és brooklyni felhajtóinak ívei alatt nemcsak borospincék, hanem hatalmas, üres gótikus csarnokok és üregek is rejtőztek. A 20. század második felében, különösen az 1970-es és 1980-as években, amikor New York súlyos gazdasági és szociális válsággal küzdött, ezek a lezárt terek földalatti menedékként szolgáltak. A városi kolóniákban élő hajléktalanok sokszor meglepően kényelmes lakhelyeket alakítottak ki a vaskos falak mögött, ahol hosszú évekig észrevétlenül éltek a város szívében, közvetlenül a dübörgő forgalom alatt.

Ned, az első átkelő
Megelőzve Emily Roeblinget, Chester A. Arthur elnököt és New York lakosait, a Brooklyn híd első használója Ned volt, a brooklyni születésű szürke kandúr. A különös fogadásra, melyről a The New York Times 1883. április 22-i kiadása is beszámolt, nagyjából egy hónappal a Brooklyn híd hivatalos, 1883. május 24-i megnyitója előtt került sor. 1883 áprilisában egy manhattani kocsmatulajdonos, bizonyos C.W. McAuliffe kiötlötte, hogy mekkora reklám lenne, ha a legelső macska, amely átkel a vadonatúj hídon, az ő intézményében kötne ki. Megkérték James J. Mooney brooklyni tanácsnokot, hogy kerítsen egy alkalmas jelöltet. Mooney talált is egy szürke kóbor kandúrt, akit úgy írtak le az újságban, mint egy macskát, aki „akiben megvolt a vágy, hogy felfedezze a világot”. James J. Mooney átadta a macskát Charles Cyril Martinnak, a híd építésvezetőjének.

Nedet egy kosárba tették, majd az egyik munkás felvitte a híd közepére. Ott kitették a kosárból, és vártak. Ned ahelyett, hogy megriadt volna a magasságtól vagy a híd elképesztő méreteitől, teljes nyugalommal, emelt fővel, macskatempójában végigsétálta a maradék utat Manhattanig.

Manhattanbe érve a Centre Street 17. szám alatt található Harmony Hall szalon alkalmazottai már várták. A kocsmában kapott egy saját nyakörvet, és ünnepélyesen elkeresztelték „Ned of the Bridge” (Hídas Ned) néven. Ned a kocsma hivatalos kabalaállata lett, és hosszú, boldog életet élt a vendégek kedvenceként.

Sólymok a kőtornyok csúcsán
A Brooklyn híd neogótikus kőtornyai exkluzív otthonul szolgálnak a vándorsólymoknak. A szédítően magas, csipkézett mészkőfalak megszólalásig hasonlítanak a ragadozó madarak természetes sziklás élőhelyeire. A világ leggyorsabb madarai, amelyek zuhanórepülésben akár a 300 km/órás sebességet is elérhetik, a 20. század közepén a kihalás szélére sodródtak a veszélyes DDT növényvédő szer elterjedése miatt. Az 1980-as évek nagyszabású természetvédelmi programjainak és a szer betiltásának köszönhetően azonban a sólymok visszatértek, és hamar felfedezték maguknak a metropoliszt. Évtizedek óta rendszeresen fészkelnek a híd legtetején, a városi forgatag felett, ahonnan tökéletes rálátást kapnak a nyüzsgő East Riverre és a környező felhőkarcolókra. A New York-i Műemlékvédelmi Hivatal és a természetvédők szigorúan óvják a híd legmagasabb pontján kialakított költőhelyeiket.