Az egyik legmeglepőbb érdekesség a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumról (The Met), hogy a mai napig befejezetlen. Bár naponta látogatók ezrei sétálnak fel a Fifth Avenue-ra néző, fenséges lépcsősoron, szinte senkinek sem tűnik fel, hogy az elegáns, neoklasszicista homlokzat tetején négy ormótlan, nyers kőtömb éktelenkedik, arra várva több mint százhuszonnégy éve, hogy valaki végre szoborrá faragja őket.
A múzeum története a Central Parkban kezdődött. A Park híres tervezője, Calvert Vaux és asszisztense, Jacob Wrey Mould egy vöröstéglás, neogótikus épületet álmodott meg a gyűjteménynek. A múzeum azonban olyan gyorsan nőtt, hogy az 1890-es évekre teljesen kinőtte az eredeti otthonát. A vezetőség ekkor a Vanderbilt család fényűző palotáiról ismert sztárépítészt, Richard Morris Huntot kérte fel a bővítésre.
Hunt egy grandiózus, Beaux-Arts stílusú palotát tervezett, amely teljesen körbeölelte volna a régi gótikus épületet. Az építész nem igazán törődött a költségekkel. Ragyogó fehér márványból megálmodott homlokzatot, monumentális oszlopokat és gazdag szoborcsoportokat képzelt el. Ám a történelem közbeszólt. Az 1893 és 1897 közötti nagy gazdasági válság miatt a drága márványról le kellett mondaniuk, és be kellett érniük az olcsóbb indianai mészkővel.
Amikor Hunt 1895-ben váratlanul meghalt, fia vette át a munkálatokat. Ekkorra azonban a múzeum pénzügyi keretei teljesen kimerültek, így az Építési Bizottság úgy döntött, hogy a még meglévő forrásokat inkább a belső terek befejezésére fordítják, hogy a múzeumot egyáltalán meg lehessen nyitni a nagyközönség előtt.
A döntés áldozatai a homlokzatra szánt nagyszabású szoborcsoportok lettek. Hunt eredeti elképzelése szerint a négy oszloppár felett elhelyezett szobrok a művészettörténet négy nagy korszakát jelképezték volna: az ókorit (Egyiptom), a klasszikust (Görögország), a reneszánszt és a modern művészetet.
A pénzhiány mellett azonban egy szakmai vita is feltartotta a munkát. Híres szobrászok és szakértők kezdték el kongatni a vészharangot a „modern művészet” ábrázolása miatt. A kor neves szobrásza, John Quincy Adams Ward úgy vélte, a reneszánsz utáni művészet túl kaotikus és meghatározhatatlan ahhoz, hogy egyetlen, mindenki által elfogadott szoborcsoportba lehessen önteni. Thomas Hastings építész pedig azt tanácsolta a múzeumnak, hogy a pénzszűke miatt jobb, ha bele sem mennek ebbe a vitába.
A gigantikus, piramis alakú mészkőtömböket így ugyan beemelték a helyükre a párkányzat felett, de a megfaragásukra már sosem került sor. A múzeum Beaux-Arts stílusú, Ötödik sugárúti homlokzata és a Nagy Csarnoka (Great Hall) 1902 decemberében nyílt meg a nagyközönség előtt, befejezetlenül.
Bár az évtizedek során a Metet folyamatosan bővítették (az 1910-es években az északi és déli szárnnyal, a ’70-es évektől pedig újabb csarnokokkal, teljesen elnyelve a régi gótikus épületet), a homlokzati kőtömbökhöz senki sem nyúlt. Ahogy a Nagy Csarnok (Great Hall) kör alakú kőfelületei is faragás nélkül maradtak, ahol eredetileg domborműves portrék álltak volna.
1967-ben a New York-i Műemlékvédelmi Bizottság (NYC Landmarks Preservation Commission) műemlékké nyilvánította a Met Múzeumot, így, befejezetlenül. Emiatt utólag változtatni rajta ma már rendkívül nehézkes lenne. A nyers, feldolgozatlan kőtömbök a mai napig ott állnak a Fifth Avenue felett, mementóként őrizve New York leghíresebb múzeumának egykori pénzügyi nehézségeit.