A hőségben, a tűzcsap vízáradatában fürdőző gyerekek képe az 1950-es évekből mára ikonikussá vált: ez a kép a hamisítatlan New York-i nyár legfőbb szimbóluma. A légkondicionálás elterjedése ellenére a tűzcsapok megnyitása a forró nyári napokon, amikor a hőmérséklet meghaladja a 35 fokot, a mai napig élő szokás a City egyes negyedeiben.
A tűzcsapok megnyitása, amit a helyiek “uncapping” néven hívnak, a történelem egyik legsúlyosabb időjárási katasztrófájára vezethető vissza. Az 1896-os Nagy Hőhullám idején 10 napon keresztül tombolt 35 fok feletti hőmérséklet, amelyet fojtogató, 90%-os páratartalom kísért, miközben még egy aprócska szél sem fújt a városban. Ez a kánikula a város legszegényebb negyedeiben (például a Lower East Side-on), zsúfolt és szellőzés nélküli bérházakban élőket érintette a legsúlyosabban. A tragikus hőhullámnak végül 1500 halálos áldozata volt. A kétségbeesett lakók ekkor jöttek rá, hogy az utcai tűzcsapok megnyitása az egyetlen elérhető menekülőút a kibírhatatlan hőség elől. A szokás az elkövetkező nyarak kánikuláiban is folytatódott, és gyorsan a helyi kultúra részévé vált.
Az évtizedek során, különösen az 1960-as és 1980-as évek között, a megnyitott tűzcsap egyfajta “közösségi medenceként” funkcionált. A fiatalok lyukasztott konzervdobozokkal terelték a vízsugarat, a felnőttek dinnyét hűtöttek benne, és a jelenség olyan filmekben is megjelent, mint Spike Lee Do the Right Thing (Szemet szemért) című mozija, ahol a tűzcsap kinyitása a faji és szociális feszültségek, valamint a tikkasztó hőség vizuális megjelenítője lett.
A háttérben azonban komoly problémák húzódtak. Az uncapping ugyanis illegális tevékenységnek számít. Amikor a forró napokon egyszerre több száz helyen nyitották meg teljesen a tűzcsapokat, az komoly kárt okozott a város vízellátásában. Ez közvetlenül veszélyeztette a tűzoltóság munkáját is, mivel a víznyomás a város valamennyi tűzcsapjában drasztikusan leesett, így a tűzoltók sokszor tehetetlenek voltak a lakástüzekkel szemben.
Látva, hogy a szigorú tiltás nem tartja vissza az embereket, a New York-i Tűzoltóság (FDNY) az 1950-es években végre megoldást talált: elkezdték szétosztani a permetező kupakokat (spray caps) városszerte. A hozzájuk tartozó speciális franciakulcsokat a bérházak házmestereire bízták. A különbség hatalmas: egy teljesen nyitott, illegális tűzcsap percenként kb. 6500 liter vizet zúdít az utcára, míg a legális spray cap-vel ellátott tűzcsap csupán 75–100 liter vizet bocsát ki percenként. Ezzel a kompromisszummal mindenki jól járt: a víznyomás megmaradt a rendszerben, a pazarlás minimálisra csökkent, a hűsölés lehetősége pedig megmaradt.
Bár az illegális uncapping gócpontjai az évtizedek során változtak, a jelenség továbbra is az alacsony jövedelmű kerületekben a leggyakoribb. Ott, ahol a régi bérházak lakásaiban nincs légkondicionálás, és a környéken nincsenek ingyenes vagy olcsó közösségi uszodák. Napjainkban a leggyakrabban a következő negyedek utcáin látni a tűzcsapok megnyitását:
- Manhattan: Hell’s Kitchen, Lower East Side, Washington Heights
- Brooklyn: Williamsburg, Bushwick, Bedford-Stuyvesant
- Queens: Jackson Heights
- The Bronx teljes területe
A legális út ma is teljesen ingyenes és rendkívül egyszerű: bármely 18 év feletti lakos felhívhatja a helyi tűzoltóparancsnokságot (vagy a 311-es városi vonalat), a tűzoltók pedig kijönnek és ingyen felszerelik a permetező kupakot. Bár a spray cap-pel ellátott tűzcsapok nem változtatják a betonutat hömpölygő aquaparkká, környezetbarát megoldást jelentenek, ami segít elviselni a kegyetlen hőséget.
Ezzel szemben a mai napig komoly következményei vannak, ha valaki illegálisan, porlasztó nélkül, szerszámokkal töri fel a tűzcsapokat. Az illegális uncapping New Yorkban 30 nap börtönt vagy 1000 dolláros pénzbüntetést vonhat maga után. A szabályok betartása mellett viszont a felfrissülés igazi örömünnep az utcákon: a finom vízpermetet nemcsak a kétlábúak, de a környékbeli négylábú kedvencek is roppant mód élvezik.