Több mint egy évszázada Greenwich Village az írók, művészek és zenészek fellegvára New Yorkban. A Grove Streetet (a Jóbarátok házának közelében) szintén bohém lelkek lakták. Nem meglepő hát, hogy a Grove Streeten rejtőző, mesébe illő kis belső udvar, a Grove Court megihlette a híres novellistát, O. Henryt is. Az egyik legszebb és legmeghatóbb írása: Az utolsó falevél címet viseli.
A történetben a Grove Court zömök, háromemeletes téglaházának legfelső szintjén rendezte be közös műtermét két fiatal festőnő, Sue és Johnsy. A művészi idillnek a novemberi hidegek vetettek véget. A Village-ben megjelent egy láthatatlan rém, a tüdőgyulladás. A pusztító kórt elkapta a törékeny szervezetű Johnsy is. A lány mozdulatlanul feküdt a vaságyán, s az ablaküvegen át a szomszédos téglaház csupasz, komor falát bámulta. A betegség előrehaladtával a lány teljesen elveszítette az életkedvét. A fekhelyéről a téglafalra kapaszkodó, öreg borostyánindát figyelte, amelyről az üvöltő téli szelek sorra sodorták le a leveleket. Tekintetét a csupaszodó ágakra szegezve, miközben visszafelé számlálta a még kitartó leveleket, s szilárdan hinni kezdte, hogy a saját élete elválaszthatatlanul összefonódott a borostyánindával. Amint az utolsó levél is lehull, az ő élete is véget ér.
A földszinten egy öreg festő, Mr. Behrman lakott. Egész életében arra készült, hogy megfesse élete fő művét, a nagy mesterművet, ám az idő eljárt felette, és már feladta a reményt. Amikor tudomást szerzett a felette lakó lány sötét gondolatairól és a borostyánlevelekhez kötött hitéről, az öregembert mélységes aggodalom fogta el a beteg lányért. Az egyik éjszakán, amikor már csak egyetlen magányos levél csüngött az indán, tomboló északi szél támadt, s a fagyos, havas eső szüntelenül verte az ablakokat. Johnsy meg volt győződve róla, hogy a vad szél letépi az utolsó levelet és ő sem éri meg a holnapot. Amikor másnap reggel felébredt, megdöbbenve tapasztalta, hogy az az egyetlen levél a tomboló téli szél ellenére sem volt hajlandó leesni. Valami megváltozott benne. Ráébredt, hogy ő sem adhatja fel.
A rendületlenül kapaszkodó levél láttán visszatért belé az élet, s ha lassan is, de hamarosan teljesen felépült. Azt viszont nem tudhatta, hogy azon a viharos éjszakán, az utolsó levelet bizony letépte a kíméletlen szél. Azt pedig végképp nem tudhatta, hogy az öreg festő, amíg ő aludt, a vihar közepette létrára mászott, s egyetlen magányos, élethű borostyánlevelet festett a téglafalra. Pontosan úgy, hogy a lány ablakából úgy tűnjön, a levél az indán kapaszkodik. Mr. Behrman néhány nappal később ágynak esett, és a súlyos tüdőgyulladás legyőzte gyenge szervezetét. Élete végén mégis megfestette élete mesterművét. Ez a mestermű nem egy grandiózus, múzeumba illő vászon lett, hanem egyetlen egyszerű borostyánlevél. Egy olyan csodálatos gesztus, amely reményt adott egy fiatal lánynak, és megmentette az életét.
Ha Greenwich Village-ben jártok, tegyetek egy sétát a Grove Court felé, s nézzetek fel a borostyánnal befutott téglafalra és emlékezzetek, nem minden alkotásnak kell monumentálisnak lennie, hogy megváltoztassa valaki életét. Kicsoda O. Henry? O. Henry (valódi nevén William Sydney Porter) az amerikai novellairodalom egyik leghíresebb alakja. Védjegye volt az utolsó pillanatos, váratlan csavar az írásaiban. A 20. század elején maga is New Yorkban élt, és lenyűgöző embertársi érzékenységgel, csípős humorral rajzolta meg a metropolisz hétköznapi hőseinek, művészeinek és kisembereinek sorsát.