Bemutatkozik az Amerika Neked

Szeretettel ajánlom szolgáltatásaikat. Sokan kerestek meg azzal, hogy tudnék-e a szállásfoglalásban, repülőjegyben, időzítésben, több célpontos utazás koordinálásában segíteni. Sajnos ezekben nem tudok személyre szabott segítséget nyújtani, viszont az Amerika Neked csapata pontosan ebben tud segítő kezet nyújtani. Reméljük, hamarosan újra beutazhattok Amerika területére. Érdemes a készülődést időben megkezdeni.

Egyedi lehetőség az amerikai utazások iránt érdeklődőknek, amely már 5 éve gondoskodik arról, hogy egyre több érdeklődő számára tegye elérhetővé az álmok országát: az Amerika Neked személyre szabott, tartalmas utakat kínál Amerika legnépszerűbb úti céljaira, fantasztikus árakon.

Az Amerika Neked 2016 óta különleges megoldást kínál azoknak, akik amerikai utazást terveznek vagy álmodoznak róla. Az USA-n kívül a kínálatban egyébként ma már megtalálható Dél-Amerika, Kanada, Mexikó, Aruba, Dominika és Kuba is.

Egy amerikai utazás meglehetősen komplex: a hazai és európai szokásoktól sok esetben teljesen eltérő. Ráadásul utazás során a megfelelő hely ismeretek hiányában nagyon nehéz, valamint idő- és energiaigényes egy ilyen út önálló megszervezése, a megvalósítása kapcsán pedig megannyi kétely és kérdés merülhet fel még a tapasztalt utazók esetében is. Számos olyan dolog van, amire fórumok alapján nem lehet felkészülni, pedig kint váratlan helyzetek adódhatnak. Az Amerika Neked koncepció az egyéni szervezés, illetve a csoportos utazások előnyeire támaszkodva kínál egy olyan hibrid megoldást, melynek során nem kell vesződni a szervezés nehézségeivel, az utazás mégis költséghatékony, professzionális és rugalmasan alakítható lesz.

Az Amerika Neked tagjai nagyon sok időt töltöttek Amerikában és térségében, ezért pontosan tudják, hogyan kell a szervezést profin csinálni. Emellett segítenek abban, hogy a piaci áraktól jóval kedvezőbb, személyes preferenciáidra alapozott, jól megszervezett, minőségi utazáson vehess részt. A foglalás menete nagyjából a következőképpen néz ki: a weboldalon többféle kidolgozott lehetőség közül lehet választani; az ajánlatkérést egy személyes találkozó (esetleg videokonferencia) követi az adott út szakértőjével aki az általad előre megadott iránymutatás mentén állítja össze utazásodat, amelyhez a legkedvezőbb szállás és repjegy ajánlatok, valamint programtervezet társul. Az utazást teljes mértékben személyre tudjátok szabni, alakítani, tovább tervezni. Amikor minden a helyére került, következnek a foglalások, melyet közösen végeztek el.

Az egész foglalási folyamatban az a legmegnyugtatóbb, hogy minden a saját neved alatt fut, az utazás díját nem az Amerika Nekednek kell fizetned, hanem mindent közvetlenül fizetsz a világ legmegbízhatóbb szolgáltatói felé (pl. Lufthansa): az utazás egyes elemeit ők igazolják vissza, így a lefoglalt út biztonságban van. Az Amerika Nekednek mindössze az elvégzett szolgáltatásokért fizetendő tanácsadói díj (a kedvezményes foglalási ár 10-12%-a): cserébe rengeteg időt spórolnak, illetve a legkedvezőbb árakon foglalnak neked; valamint kapsz egy olyan úti tervet és útleírást, ami biztosítja az élménydús és tartalmas utazásodat. A foglalást követően is készséggel állnak rendelkezésedre, ha időközben felmerülnének benned kérdések – ezeket meg tudod beszélni a személyes tanácsadóddal. A foglalások minden esetben díjmentesen lemondhatóak és/vagy átfoglalhatóak másik időpontra.

Bővebb tájékoztatásért és ajánlatkérésért kattints a weboldalukra.

Az elmúlt évek során több mint 300 elégedett ügyfél írt beszámolót vagy ajánlást az utazásukról, melyeket a Facebook oldalukon olvashatsz.