New York történetében a kemény telek nemcsak kihívást, hanem sokszor új fordulatot is hoznak a város életében. A sarkvidéki örvény, a Polar Vortex időről időre leereszkedik a Keleti Partra, és napokra vagy akár hetekre is jégbe zárja a várost. Az 1867-es tél az egyik legbrutálisabb volt. Az East River hetekre befagyott. A Manhattanben dolgozó brooklyni lakosoknak nem volt más választásuk, a jég hátán kellett átkelniük a folyón. Ekkor vált mindenki számára egyértelművé, hogy az East River felett átívelő híd megépítése nem halasztható tovább.
A balszerencsés Roebling család
A híd megtervezésével a német származású John Roeblinget bízták meg, ő azonban sajnos már nem élvezhette monumentális alkotásának gyümölcsét. 1869. június 28-án, miközben a híd építésének helyszínénél, a Fulton kikötőben végzett méréseket, tragikus baleset érte. A lába beszorult egy beérkező komp és a dokk közé. Az összeroncsolódott lábujjait ugyan amputálták, ám a mérnök ezt követően minden további orvosi segítséget visszautasított, és kizárólag a saját maga által hitt vízterápiával próbálta gyógyítani magát. A megfelelő higiénia és fertőtlenítés hiányában a sebe elfertőződött. Állapota rohamosan romlott, és alig egy hónappal később szepszisben elhunyt.
A megkezdett munkát fia, Washington Roebling vette át, aki megtervezte és megépíttette azt a két hatalmas pneumatikus búvárharangot (keszont), amelyeket a gránit hídfőoszlopok lerakásához használtak a folyó fenekén. A munka a víz alatti zárt térben emberpróbáló és rendkívül veszélyes volt. Amikor 1870-ben tűz ütött ki az egyik keszonban, Washington maga is leereszkedett a mélybe, hogy irányítsa az oltást. A folyamatos nyomásváltozás miatt hamarosan súlyos keszonbetegség alakult ki nála. Részlegesen lebénult, megvakult és megsüketült. Abban az időben az orvostudomány még nem ismerte a keszonbetegség okait és megelőzését, így a híd építése során több mint két tucat munkás vesztette életét, sokan pedig maradandó egészségkárosodást szenvedtek. Washington ágyhoz kötött beteg lett, de az irányítást nem akarta kiadni a kezéből. Ehhez azonban szüksége volt valakire, aki a helyszínen képviseli őt.
Építsd meg a világ egyik legszebb hídját mérnöki diploma nélkül!
Washington felesége, Emily Warren Roebling, miután apósa meghalt és a férje munkaképtelenné vált, minden előzetes mérnöki képzettség nélkül vette át az építkezés mindennapi irányítását.
Mivel Washington a keszonbetegség miatt részlegesen lebénult, látása leromlott, és a beszéd is elviselhetetlen fájdalommal járt, a házaspár egy egészen különleges, néma kommunikációs nyelvet fejlesztett ki. Washington az ujjaival ritmikus koppintásokkal morzézta le a gondolatait Emily karjára vagy kézfejére. Ez a kódrendszer tette lehetővé a főmérnök számára, hogy szavak és írás nélkül diktáljon összetett mérnöki számításokat és műszaki utasításokat feleségének.
Emily elképesztő elszántsággal tanulta meg ezt a különleges nyelvet, és vetette bele magát a tudományba. Fáradhatatlanul közvetített az ágyban fekvő férje és a helyszíni építők között. A karjára koppintott jeleket részletes írásos jelentésekké és rajzokká formálta. Eközben rövid idő alatt professzionális tudást szerzett a felsőfokú matematikában, az anyagok szilárdságtanában, a mechanikai feszültségelemzésben és a függesztőkábelek méretezésében.
Tizenhárom éven keresztül működött a Brooklyn Bridge építésének menedzsereként és felügyelőjeként. Rátermettsége, diplomáciai érzéke és elkötelezettsége ámulatba ejtett mindenkit. Nap mint nap politikusokkal, városházi tisztviselőkkel, szállítmányozókkal és versenytársakkal tárgyalt, míg végül a szakma teljesen egyenrangú vezetőként tekintett rá.
Amikor a híd 1883-ban végre elkészült, a tisztelet jeléül Emily lehetett az első, aki átkocsikázott rajta, a kezében egy kakassal, amely a győzelem és a szerencse szimbóluma volt. A híd átadása után Emily elvégezte a jogot a New York University-n, és 1903-ban bekövetkezett haláláig a női egyenjogúság aktív szószólója maradt. A Brooklyn hídon emléktábla áll Emily tiszteletére az alábbi felirattal: „Minden nagyszabású munka mögött egy nő elkötelezett önfeláldozása áll.” A New York Times 2018-ban, 115 évvel a halála után, végre méltó nekrológban tisztelgett emléke előtt.
Pánik a hídon
Szabotázs és 21 elefánt
A Brooklyn híd szívét a két 81 méter magas, gótikus ablakokat idéző ikertorony alkotja, amelyek a megépülésük idején az amerikai kontinens legmagasabb építményei közé tartoztak. Ezek a tornyok tartják azt a négy gigantikus kábelt, amelyek a hidat a folyó felett tartják. A kábelek rögzítése két teljes évet vett igénybe, és több mint 22 ezer kilométernyi huzalt fontak össze hozzájuk.
John Roebling a biztonság megszállottja volt. Mivel az aerodinamikát akkoriban még nem tudták szimulálni, a hidat a szükségesnél hatszor erősebbre tervezte. Ám az építkezés során szabotázsra derült fény. Az egyik beszállító, J. Lloyd Haigh, némi extra profit reményében gyengébb minőségű huzalokat csempészett a szállítmányokba. Mire a csalás kiderült, a kábelek már a helyükön voltak, a cseréjük pedig lehetetlenné vált. A mérnökök végül úgy hárították el a veszélyt, hogy 150 extra, kiváló minőségű huzallal fonták körbe a kábeleket. A beszállítót pedig kötelezték, hogy saját zsebből fizesse ki a pluszköltségeket. Ezzel a híd biztonságát Roebling leminősítette négyszeresre, ami még így is fényévekkel meghaladta a kor követelményeit.
A New York-iak megrendült bizalmát azonban a statisztika sem tudta helyreállítani. A lakosság még mindig félt átkelni a „gyilkos hídon”. Ekkor lépett közbe a híres cirkuszigazgató, P.T. Barnum. 1884. május 17-én Barnum egy látványos erődemonstráció keretében 21 elefántot, köztük a legendás Jumbót, valamint 7 tevét és 10 dromedárt hajtott át a Brooklyn hídon. A hatalmas csorda vonulása végleg bebizonyította a kétkedőknek, hogy a híd elpusztíthatatlan. A Brooklyn Bridge egy mérnöki csoda, mely 1883 óta rendületlenül szolgálja New York lakosságát
FORRÁSOK ÉS AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK
David McCullough: The Great Bridge: The Epic Story of the Building of the Brooklyn Bridge (Simon & Schuster, 1983).