A 2003-as nagy keleti parti áramkimaradásra többen emlékeznek, mint az 1977-es hírhedt New York-i áramszünetre. Ennek legfőbb oka, hogy a sötétség órái nem zavargásokkal és fosztogatásokkal teltek, hanem csodálatos bizonyítékként szolgáltak a New York-iak összetartó erejére.
2003. augusztus 14-e kegyetlenül meleg (33-35°C), fülledt nyári nap volt. Délután 4 óra után az irodai dolgozók már a munkaidő hátralevő perceit számolták. Aztán 4 óra 10 perckor, egyik pillanatról a másikra, az egész Keleti Parton megszűnt az áramszolgáltatás.
Mindenhol megszólaltak a szirénák, a munkahelyeket, üzleteket és szórakozóhelyeket kiürítették. Több százezren a 35 fokos hőségben, a forró betonon ácsorogva várták, hogy visszatérjen az áram. Perceken belül eluralkodott a bizonytalanság. A szeptember 11-i tragédia emléke még nagyon friss volt, így sokan egy újabb terrortámadástól tartottak.
A várost ábrázoló felvételek kísértetiesen hasonlítottak a két évvel korábbi képekre. A hidak megteltek a tűző napon hazafelé gyalogló tömegekkel. Még a hírességek, mint Whoopi Goldberg is a tömeggel együtt gyalogolt át a Brooklyn hídon. Mások a heringjáratként üzemelő kompokat vették igénybe. A távolabbról ingázók számára sajnos nem maradt más választás, mint a pályaudvarok körül, a földön, lépcsőkön és kapualjakban ülve várni az áramkimaradás végét.
Hamarosan megérkezett Michael Bloomberg polgármester megnyugtató közleménye: nem terrortámadás történt. A baj azonban óriási volt. Ez volt az Észak-amerikai kontinens történetének legnagyobb áramszünete, amely 8 amerikai államban mintegy 45 millió embert érintett, míg a kanadai Ontario tartományban további 10 millióan maradtak áram nélkül.
A leállás közvetlen kiváltója egy banális szoftverhiba volt az ohiói Akron városában lévő FirstEnergy áramelosztó központban. A rendszer riasztórendszere leállt, így a kezelők nem kaptak jelzést arról, hogy egy túlterhelt, felforrósodott nagyfeszültségű vezeték belógott a fák lombjai közé, és rövidzárlatot kapott. A szoftverhiba hirtelen dominóhatást indított el, ami másodpercek alatt 21 erőművet lökött le a hálózatról.
New Yorkban a következmények azonnaliak és drámaiak voltak:
- 413 metrószerelvény maradt az alagutakban, ahonnan több mint 400 ezer utast kellett kimenteni a sötétben.
- Több ezer felvonó állt meg két emelet között.
- A vonat- és repülőközlekedés teljes egészében megbénult.
- A légkondicionálók leállása miatt a hőség elviselhetetlenné vált.
- Az elektromos szivattyúk leállásával sok emeletes házban a vízszolgáltatás is megszűnt.
- A mobil adótornyok megbénultak a túlterheltségtől. Mivel tévé és internet sem volt, az egyetlen kapcsolatot a külvilággal a régi, elemes rádiók jelentették. A helyi adók (mint a 1010 WINS) folyamatosan adásban voltak, és a hallgatók telefonos bejelentései alapján közvetítették, hol lehet ivóvízhez jutni. A vonalas telefonfülkéknél közben méteres sorok kígyóztak.
Ahogy a sötétség lassan leszállt New Yorkra, a Times Square óriásreklámjai sötétben maradtak, és nem gyúltak fel a Broadway meg a hidak fényei sem. A fényszennyezés teljes hiánya miatt olyan koromsötét lett, hogy az égbolton tisztán lehetett látni a Tejutat.
A legtöbben csak késő éjjel értek haza órákig tartó gyaloglás után. Akik nem tudtak gyalogolni, azok a parkokban és a pályaudvarok lépcsőin töltötték az éjszakát, miközben várták a rokonokat, ismerősöket, akik autóval indultak a kimentésükre. (A párom például a Madison Square Garden lépcsőjén aludt.)
A hűtőszekrények leállása miatt azonban valami egészen különleges dolog történt. A sarki kisboltok (bodegák) tulajdonosai fejlámpával a fejükön, szigorúan készpénzért árusítottak, és a felmelegedő dobozos söröket meg üdítőket fillérekért adták oda. Az éttermek, fagyizók és a helyi lakosok kiszállították az utcára a romlandó élelmiszereket. Ingyen fagyit osztogattak a járdákon, és spontán grillsütő-partik indultak a házak előtt.
A civil lakosok zseblámpákkal beálltak a sötét útkereszteződésekbe, hogy irányítsák a kaotikus forgalmat. Mivel a lakásokban elviselhetetlen volt a hőség, az emberek a házak előtti lépcsőkön (stoop), a járdákon és a tetőteraszokon aludtak gyertyafény mellett. A pánik helyét teljesen átvette a bajtársiasság, a humor és a segítségnyújtás.
Sokan a mai napig emlegetik, hogy kilenc hónappal a sötét, gyertyafényes éjszaka után valóságos bébi-bumm köszöntött New Yorkra, bár a kórházi statisztikák szerint ez inkább csak egy városi mítosz.
A kórházak és a tőzsde szerencsére a saját tartalékgenerátoraik segítségével fennakadás nélkül üzemeltek. Bár a gazdasági kár egyetlen nap alatt elérte az 500 millió dollárt, a város példásan helytállt. Száznál is kevesebb embert kellett őrizetbe venni, ami eltörpül az 1977-es zavargásokhoz képest. A lakosok segítették egymást, figyeltek az idős szomszédokra és megosztották az ivóvizüket. Sajnos az áramszünetnek így is voltak halálos áldozatai. A legtöbben a zárt térben helytelenül használt áramfejlesztők szén-dioxid- és szén-monoxid-mérgezése miatt vesztették életüket.
Az áramszolgáltatás néhány helyen hamarosan visszatért, de New York City jelentős részén 30 hosszú órán át tartott az áramszünet, sőt volt olyan kelet-parti régió, ahol egy teljes hétig nem tért vissza az élet a rendes kerékvágásba.
FORRÁSOK ÉS AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK
U.S.-Canada Power System Outage Task Force: Final Report on the August 14, 2003 Blackout in the United States and Canada (2004).
The New York Times: The Blackout of 2003: Stories from the Darkened City.