A Hálaadás az amerikaiak legnagyobb ünnepe, nagyobb mint Karácsony, mint a Függetlenség Napja. Hálaadáskor a családok útra kelnek, hogy együtt ünnepeljenek, így ez egyben az év legforgalmasabb napja is. A hálaadás az együttlétről, jó ételekről, az NFL meccsekről, a Macy’s parádéjáról szól. A gyakorlatban nem igazán esik szó az ünnep valódi eredetéről, azonban ezt is, mint sok minden mást az élet megannyi terén, megváltoztatta a világjárvány. 2020-ban az ország egyszerre szembesült az erőre kapó faji megkülönböztetés realitásával és egy járvánnyal, mely aránytalanul magas számban a perifériára szorult színes bőrű csoportokat sújtotta. A krízis sokakban fellobbantotta az amerikai társadalomban kitartóan jelenlévő faji egyenlőtlenség eredetének feltárását. Ennek a mozgalomnak része a Hálaadás eredetének felülvizsgálata is. Egyre többekben erősödik az igény a valós történelmi események megismerésére, az őslakosokat ért igazságtalanságok feltárására és ezek társadalmi szintű elismerésére.

2020-ban 400. évfordulóját ünnepelte a Mayflower hajóútja, mely 1620-ban az angol puritánok első csoportját szállította Plymouth-ból Amerikába. Egy évvel később, 1621-ben megszületett a mítosz: az első telepesek és a Wampanoag törzs közösen étkezett, miután a barátságos őslakosok átadták a földművelés tudományát a jólelkű telepeseknek. A legendát az évszázadok során fenntartották és megerősítették a tantervek, történelemkönyvek és a média. Az őslakosok valódi történelmét a legtöbb iskolában roppant hiányosan vagy egyáltalán nem tanítják. A történelem kitörölte a közösség emlékezetéből azokat az eseményeket, amelyek több millió őslakos halálához vezettek. A társadalmi amnézia gyógyítása hosszas folyamat és sokakban kemény ellenállást vált ki.

A történet 1614-ben kezdődött, amikor a Wampanoag törzs egyik tagját, Squanto-t (több forrásban Tisquantum néven), több társával együtt az angolok elrabolták Patuxet faluból és Malagán eladták rabszolgának. Szerencséjére szerzetesekkel került kapcsolatba, akik segítségével egy évvel később, Angliába menekült, ahol hajóépítő munkásként dolgozott. 1619-ben egy angol felfedező hajón dolgozott fordítóként és így jutott vissza Patuxet-be. Családja az európaiak által behurcolt járványok áldozatává vált.

A Mayflower hajó 102 puritán protestáns szeparatistával a fedélzetén 1620 szeptemberében hagyta el Plymouth kikötőjét az Új Világ reményében. I. Jakab angol király hozzájárulásával hagyhatták el az Anglikán Egyházat és a Virginia Társaság engedélyével a Hudson folyó torkolatában kellett volna új települést létrehozniuk. 66 napos hányattatás után, november 9-én, jócskán eltájolva, Cape Cod-nál, a mai Massachusetts partjainál kötöttek ki. Az elhagyatott Wampanoag falu romjain kívül semmit sem találtak, ráadásul még csak joguk sem volt letelepedni a Virginia Társaság területén kívül.

Az első telet Új Angliában a hajó fedélzetén töltötték. A 102 utasból csupán 53-an élték túl a hideget és a különféle betegségeket. A nőket különösen megviselte az új élethelyzet. A 19 nőből csupán 5 élte meg a tavaszt. 1621 áprilisában a Mayflower visszatért Angliába és a telepeseknek a szárazföldön kellett folytatni az életüket. Az elhagyatott Wampanoag falu romjaira kezdtek építkezni és Patuxet-et New Plymouth-ra keresztelték át. Eleinte a hátrahagyott kukoricán éltek, majd megpróbáltak ételt és magokat lopni a szomszédos falvakból, de a sírrablástól sem riadtak vissza.

Squanto-val még ugyanezen a tavaszon ismerkedtek össze, akinek tökéletes angol nyelvtudása életmentőnek bizonyult. A telepeseket megtanította a vadászat, a halászat, a kukorica és tök termesztés tudományára, valamint a halból készült műtrágya használatára.

1621 őszén a telepesek háromnapos betakarítási ünnepre készültek. A Hálaadás ünnepét az óhazából hozták magukkal. William Bradford, a Plymouth kolónia kormányzója, meghívta Massasoit, a Wampanoag Szövetség vezetőjét, aki 90 indián harcossal érkezett az ünnepre. A vendégek rengeteg ételt hoztak magukkal, többek között: halat, homárt, szarvashúst, kukoricát, tököt és juharszirupot. Ennek a három napnak a története szájhagyományként maradt fenn, azonban nem ez volt az első, hivatalos Hálaadás Napja az Új Világban.

A relatív béke a telepesek és az őslakosok között nem tartott sokáig. A telepesek egyre többen lettek és egyre nagyobb területet tulajdonítottak el az őslakosok élőhelyéből, kizsákmányolva őket, járványokkal tizedelve soraikat. Egyre gyakoribbak lettek a véres összetűzések és a feszültség végül mészárlásba torkollott. A Pequot Mészárlásra 1637-ben került sor, Mystic faluban, Connecticut területén.

A Pequot törzs az éves Zöld Kukorica Fesztivált ünnepelte, amikor angol és holland zsoldosok, 13 telepes halálát megtorolandó, felgyújtották az alvó indián tábort és lemészároltak 700 őslakost. Miután az indián harcosok letették a fegyvert, a zsoldosok halomra lőtték őket. A nőket és a gyermekeket sem kímélték. A nőket élve elégették, a gyerekeket a közös szállásukon mészárolták le.

A Pequot törzs a telepesek megjelenése előtt közel 8000 főt számlált. Egy éven belül a himlő 6500 indián halálát okozta. A mészárlás után csupán néhány száz Pequot maradt életben.

A vérengzés másnapján a Massachusetts Kolónia kormányzója, John Winthrop bejelentette: “A Hálaadás Napja legyen ez és mondjunk köszönetet Istennek, hogy segítségével megsemmisítettünk több mint 700 indiánt.”

Ez az esemény volt a kezdete az évszázadokig tartó őslakos népirtásnak. 1863. október 3-án Lincoln elnök törvénybe iktatta a Hálaadás Napját, mint Nemzeti Ünnepet.

Hálaadás Napja az őslakosok, barátaik és szövetségeseik számára a Gyász Napja, nemcsak a múlt eseményeire emlékezve, de a jelenben is tartó egyenlőtlenségekre koncentrálva. Napjainkban az őslakos gyermek és újszülött halálozási arány 15%-kal magasabb, mint a nemzeti átlag. Az őslakos fiatalok öngyilkossági aránya 3-4-szer magasabb, az őslakos nőket 10-szer nagyobb eséllyel éri erőszakos szexuális zaklatás. A mészárlás környezeti népirtás formájában folytatódik. Ipari nagyvállalatok állami engedéllyel rezervátumok közelében helyeznek el hulladék hegyeket, az őslakosok által fogyasztott folyóvízbe engedik a mérgező melléktermékeket. Az őslakosok földjét a mai napig elrabolják, olajkutak és olajvezetékek épülnek rajtuk.

Egyre többen ébrednek rá világszerte, hogy az emberiség elvesztette kapcsolatát a természettel és ezáltal önmagával. Egyre többek számára világos, hogy a történelemkönyvek nem a valóságot, hanem a hatalmon levők valóságát tartalmazza. Egyre több amerikai család ül le ma este a Hálaadás Napi vacsorához megemlékezve az igazságról, míg sokan már egyáltalán nem ünneplik a Hálaadást.

1990 óta november az Amerikai Őslakos Örökség Hónapja (Native American Heritage Month).

Forrás és könyvajánló: David J. Silverman – This Land Is Their Land: The Wampanoag Indians, Plymouth Colony, and the Troubled History of Thanksgiving