2026. szeptember 8-án, a szeptember 11-i terrortámadások 25. évfordulója alkalmából Welles Crowthert posztumusz megkapta az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését, a Elnöki Szabadság-érdemrendet (Presidential Medal of Freedom). A ceremónia azonban egy váratlan közjáték miatt a sajtó és a közösségi média kereszttüzébe került. Trump elnök felidézte a pillanatot, ahogy a füstből hirtelen előbukkant a megmentő: „Úgy hívják őt: a piros kendős férfi. Hallották már ezt a kifejezést? Ez a piros kendős férfi híresebb lett nálam. Nem tetszik nekem. Nagyon boldogtalan vagyok miatta. De komolyan, sokkal híresebb lett nálam”.
A kijelentés azonnal megosztotta a közvéleményt. A kritikusok önzőnek és teljesen alkalmatlannak nevezték a poént egy olyan ünnepélyes megemlékezésen, amely egy idegenekért életét adó fiatalemberről szólt. Ezzel szemben az elnök támogatói úgy vélték, csupán egy ártatlan, kötetlen és könnyed megjegyzésről volt szó, amely nem csorbítja a tiszteletadást.
A tűzoltólaktanyától a Wall Streetig
Welles háromévesen egy szép kis játék tűzoltóautót kapott karácsonyra. A kisfiú attól a perctől kezdve mindenhol „tüzet oltott”. Hatévesen már elkísérhette édesapját a tűzoltóállomásra, ahol az apa önkéntesként szolgált. Mivel Welles még kisfiú volt, a tűzoltók az autók fényesítésekor mindig őt küldték be a legszűkebb helyekre.
Tinédzserként a szabadidejét két hely között osztotta fel: a sportpálya és a tűzoltólaktanya között. 14 évesen junior tűzoltónak jelentkezett, 16 évesen pedig már éles kiképzésre járt. A sportban és a tűzoltógyakorlatok során is sokat kellett küzdenie, mert alacsonyabb és vékonyabb volt a kortársainál, de ez egy pillanatra sem tartotta vissza.
Egy 2001 júniusában készült képen Welles a mentorával, a család régi tűzoltó barátjával, Harry Wanamakerrel látható. Welles külön megkérte az édesapját, hogy az Ikertornyok mindenképpen benne legyenek a képben. Tanulmányai elvégzése után, 1999-ben New Yorkba költözött, és részvénykereskedőként kapott állást a World Trade Center Déli Tornyának 104. emeletén.
Jeff Crowther (édesapa): A fiam mindig is az üzleti életben szeretett volna dolgozni. Vonzotta a Wall Street, így ez az állás az álmai megvalósulásának kezdete lehetett volna. Mindezek ellenére valami hiányzott az életéből. Egyik este felhívott, és elmondta, hogy karrierváltáson töri a fejét. New York-i tűzoltó akart lenni. Azt mondta: „Ha egész életemben a számítógép előtt kell ülnöm, megőrülök.”
A becsapódás és a Sky Lobby pokla
2001. szeptember 11-én, reggel 8 óra 46 perckor az American Airlines 11-es járata becsapódott az északi toronyba. Welles ekkor már az irodájában ült.
Mivel az északi torony lángokban állt, a Déli Toronyban dolgozók is elindultak lefelé. Mindenki a 78. emeleti, úgynevezett sky lobby-ba igyekezett, amely a felhőkarcoló közlekedési csomópontjaként szolgált, itt voltak ugyanis az expressz liftek. Ezekben a percekben a tömött sky lobby vált a Déli Torony legveszélyesebb helyévé. A United Airlines 175-ös járata szinte pontosan ezen a magasságon csapódott be 9 óra 3 perckor.
Stanley Praimnath (túlélő): Ott álltam a liftre várva, amikor megláttam a felénk tartó repülőt. Egyre nagyobb és nagyobb lett, egyenesen szemmagasságban volt, mintha csak rám szegezte volna a tekintetét. Pillanatokon belül tisztán láttam az U betűt a farokszárnyon. A mai napig a fülemben cseng a hajtóművek robaja. Aztán hirtelen jött a becsapódás: sikolyok, sírás és káosz mindenütt. A plafon ránk omlott, a fények kialudtak, a liftajtók kivágódtak, és tűz, valamint sűrű füst ömlött ki belőlük. Kész pokol volt.
Az Északi Toronyban a gép a 93. és a 99. emelet között csapódott be. A 92. emeleten és afelett senki sem élte túl a katasztrófát. Ott 1344-en vesztették életüket. Sokan azonnal, rengetegen a tűzben és a füstben, míg mások az elevenen égés helyett a mélységet választották. A Déli Tornyot jóval alacsonyabban, a 77. és a 85. emelet között érte a találat. Itt 599 ember halt meg, a becsapódási zónából azonban, csodával határos módon, 18 embernek sikerült megmenekülnie.
Kilenc perccel a becsapódás után Welles felhívta az édesanyját, és teljesen nyugodt hangon üzenetet hagyott neki: „Csak azt akarom, hogy tudd, jól vagyok.”
Ling Young (túlélő): Amíg be nem kerültem a kórházba, egyáltalán nem éreztem fájdalmat. Észre sem vettem, hogy megégtem. Azt sem tudtam, hogy vérzem, amíg meg nem láttam egy rólam készült fotót. Harmadfokú égési sérülések borítottak a fejem búbjától a lábamig.
A bizonytalanság hónapjai
Welles szülei a televízióban nézték végig, ahogy a tornyok egymás után összeomlanak. Szívük mélyén tudták, hogy a fiuk odaveszett, de a reményt nem adták fel. Egy héten át járták a kórházakat, de semmit sem találtak.
Jeff Crowther: Nem tudtuk, mi történt vele. Azonnal meghalt? Vagy kiugrott az épületből? A barátaink is segítettek a keresésben, szó szerint minden egyes kórterembe benéztek. Harry Wanamaker barátunk a romok eltakarításán dolgozott, és mindennap azt ismételgette nekünk: „Keresem Wellest, meg fogom találni nektek.”
A mentőalakulatok hamarosan rájöttek, hogy a Ground Zero területén már nincs kit megmenteni. Nem maradtak túlélők, a feladat az áldozatok maradványainak összegyűjtésére korlátozódott. A romokat Staten Islandre szállították átvizsgálásra, ahol 2700 emberi maradványt és több ezer személyes tárgyat találtak, de Wellesnek nyoma sem volt. A 95-ös kikötőben ideiglenes irodát nyitottak az elhunytak regisztrálására, ahol a család végül átvette Welles halotti anyakönyvi kivonatát. A család gyászszertartás keretében búcsúzott el tőle, de a keresést továbbra sem adták fel.
2002 márciusában a munkálatok új fázisba léptek, a csapatok elérték az épületek alapjait. Március 22-én a rendőrség felhívta a Crowther családot a hírrel: megtalálták Welles holttestét, és a DNS-minták alapján kétséget kizáróan azonosították.
Allison Crowther (édesanya): Úgy éreztük, végre lezárult egy szakasz, és a fiunk újra velünk van. Azt viszont nem sejtettük, hogy a szelleme ilyen erőteljesen élni fog tovább.
Welles maradványait elhamvasztották, és a családtagok, barátok immár egy valódi temetési szertartáson vehettek tőle végső búcsút. Az urnát tűzoltóautók kísérték az utolsó útjára.
Allison Crowther: Welles teste épségben maradt, csupán a jobb kézfeje és az állkapcsának egy darabja hiányzott. A sérülések repülő üvegszilánkokra utaltak. A testét a földszinti csarnokban találták meg.
Jeff Crowther: Annak ellenére, hogy Welles előkerült, a feleségem nem hagyta abba a kutatást. Minden újságot megvásárolt, minden új dokumentumfilmet megnézett. Irracionális keresés volt ez – egy anya kétségbeesett keresése.
A mozaikdarabok a helyükre kerülnek
2002. május 28-án a romok eltakarítása hivatalosan is véget ért, és az utolsó acéloszlopot is elszállították a helyszínről. Két nappal korábban a New York Times egy átfogó, megrázó cikket közölt „Fighting to Live as the Towers Died” (Küzdelem az életért a tornyok halálakor) címmel.
Jeff Crowther: Hosszú ideig semmit sem bírtam elolvasni vagy megnézni, ami 9/11-gyel volt kapcsolatos. Amikor megláttam az újságban ezt a cikket, egyszerűen odaadtam a feleségemnek, és azt mondtam: „Ezt biztosan el akarod olvasni.”
Öt újságíró toronyról toronyra, percről percre dolgozta fel a túlélők történeteit. Eric Lipton újságíró feladata a Déli Torony azon 18 túlélőjének meginterjúvolása volt, akik a „halálzónából” menekültek meg.
Allison Crowther: Amikor a cikkben a 9 óra 5 perces részhez értem, ahol a Déli Torony 78. emeleti sky lobby-járól írtak, tudtam: ha valaha hivatalosan megtudok valamit Wellesről, az itt lesz.
Jeff Crowther: A feleségem olvasás közben hirtelen felnézett, és felkiáltott: „Ez Welles! Wellesről beszélnek!” Amikor Welles hét-nyolc éves lehetett, épp templomba készültünk. Megkérdezte, kaphat-e egy zsebkendőt a kiskabátja zsebébe. Mondtam neki, hogy persze, a szép fehér kendő való a zakózsebbe, dísznek. De adtam neki egy piros bandanát (kendőt) is, hogy abba fújja az orrát. Azt mondtam neki: „The white one is for show, the bandana is for blow. (A fehér mutogatni való, a piros az orrodnak.)” Nálam mindig volt egy kék kendő, így lett ebből családi tradíció: nálam a kék, nála a piros.
Welles annyira ragaszkodott ehhez a darabhoz, hogy egyszer a World Trade Centerben az egyik kollégája megkérdezte tőle, miért tartja mindig az asztalán azt a kopott piros kendőt. Welles mosolyogva csak annyit felelt: „Várj csak, ez a kendő egyszer még meg fogja változtatni a világot.”
Allison Crowther: Szinte hozzánőtt az a piros kendő. Egy héttel 9/11 előtt még viccelődtünk is vele, mondván: „Nem hiszem el, hogy öltönyben, komoly Wall Street-i pozícióban dolgozol, és még mindig ez a piros kendő van a zsebedben!” A cikkben két túlélő is arról számolt be, hogy a semmiből felbukkant egy férfi, akinek egy piros bandana volt az arca elé kötve, és megmentette őket. Amikor ezt olvastam, felkiáltottam: „Megtaláltalak, Welles! Itt vagy!” A két nő egy Aon nevű cégnél dolgozott. Azonnal felhívtam a vállalatot. Elmondtam nekik, hogy azt hiszem, a fiam mentette meg a két alkalmazottjukat, de meg akarok bizonyosodni róla, mert nem akarok hamis illúziókat kergetni. Judy Wein még aznap visszahívott, és fotót kért a fiamról. Amikor elküldtem, megosztotta a többi túlélővel is. Nem sokkal később megerősítette: igen, ő volt a férfi a piros kendővel. Aztán Ling Young is felhívott, és elcsukló hangon elmondta, hogy a fiam segítette le őt a 78. emeletről.
Jeff Crowther: 2002 augusztusában meghívtuk Judyt és a férjét, valamint Linget és a családját az otthonunkba. Ling még mindig nagyon beteg volt, kerekesszékben ült, a teste 40%-a megégett. Judy fizikailag felgyógyult ugyan, de lelkileg teljesen összetört. Azon ritka alkalmak egyike volt ez, amikor elhagyta a queens-i otthonát, ami hatalmas megtiszteltetés volt számunkra. Ő azóta sem szerepel a nyilvánosság előtt, helyette a férje nyilatkozik. Rendkívül megható találkozás volt, Ling és Judy a helyére tették a kirakós utolsó darabkáit.
Az utolsó óra és az önzetlen döntés
A beszámolók alapján a család végre össze tudta rakni Welles utolsó órájának történetét. Welles 9:15 és 9:30 között a 104. emeletről lement a 78.-ra. Nem volt nála semmi más, csak a tűzoltó-szaktudása és a piros kendője. Azonnal intézkedni kezdett. Az ő segítségével Ling, Judy és legalább tíz másik túlélő kijutott a halálzónából.
De hogyan lehetséges, hogy ők megmenekültek, míg a másik épületben a becsapódás felett senki? Welles megtalálta az egyetlen egérutat. A modern felhőkarcolókban a lifteket és a lépcsőházakat az épület magjában helyezik el, hogy minél nagyobb egybefüggő irodaterület maradjon. Az Északi Toronyban a gép mindhárom lépcsőházat megsemmisítette. A Déli Toronyban viszont a harmadik, „A” jelű lépcsősor – bár romokkal borítva –, de járható maradt. Ezt a menekülési útvonalat az irodisták közül egyedül Welles fedezte fel, amit később a 9/11 Bizottság hivatalos jelentése is megerősített: „Egyetlen civilről tudunk, aki kezdeményezte a menekítést, és azt kiabálta a többieknek, hogy aki tud, induljon a lépcsők felé, és segítsen a rászorulóknak.”
Welles a 78. emeleten egy sokkos állapotban lévő csoportba botlott, akik a földön ültek és nem mertek mozdulni, mert attól tartottak, hogy beszakad alattuk a padló. Köztük volt Ling Young is. Welles rájuk parancsolt, hogy álljanak fel, kövessék őt, és segítsenek egymásnak. Felkapott egy poroltót, eloltotta a lépcsőházat elzáró lángokat, majd a vállára emelt egy sérült fiatal nőt, és elindult lefelé. A tűzoltókészüléket ekkor Ling vitte utána.
Amikor elérték a 62. emeletet, Welles lehúzta a kendőt az arcáról. Ling ekkor látta meg az arcát. A hős letette a sérült nőt, Lingnek pedig azt mondta, hogy itt már leteheti a poroltót, mert biztonságban vannak. Ezután közölte velük, hogy ő most visszamegy a füstbe a többiekért. Ling a lépcsőfordulóban hagyta a készüléket.
A második mentőcsapatban jött Judy Wein. Ahogy haladt lefelé, látta a magányos poroltót a lépcső közepén, és még futtában meg is lepődött rajta, hogy vajon ki hagyhatta ott. Amikor elérték a 60. emelet környékét, nehéz felszerelésben felfelé igyekvő hivatásos tűzoltókkal találkoztak. Welles ekkor megfordult, és a tűzoltókhoz csatlakozva újra felszaladt az égő toronyba. Sikerült még egy csoportot kimentenie, majd a hivatásosokkal együtt végül leért az előcsarnokba. Az épület ekkor omlott össze. Welles csupán néhány lépésre volt a meneküléstől.
A család a tűzoltóparancsnoktól tudta meg, hogy Welles a földszinten nem a kijárat felé indult. A tűzoltókkal együtt nehéz hidraulikus feszítőeszközöket akart felvinni, hogy kiszabadítsa azokat, akik a 78. emeleten rekedtek a romok alatt.
Jeff Crowther: Amikor kiürítettük Welles manhattani lakását, egy félig kitöltött jelentkezési lapot találtunk a New York-i Tűzoltósághoz. Ez volt a valódi terve, és komolyan is gondolta. A New York-i Tűzoltóság (FDNY) végül tiszteletbeli tagjává avatta Wellest, aki így a tűzoltó testvérei oldalán halt meg.
Harry Wanamaker, a család hűséges tűzoltó barátja 2010-ben hunyt el a World Trade Center romjainál végzett munka során szerzett rákos megbetegedésben.
„Welles elmenekülhetett volna, de ő a maradást választotta, és mi mélyen tiszteljük a döntését. Ez az emberi nagyság igazi ára.” – Allison Crowther
Soha nem fogjuk pontosan megtudni, hány ember életét mentette meg Welles Remy Crowther azon a tragikus napon, de a tizennyolc zónabeli túlélőből tizenkettőt bizonyíthatóan ő hozott ki. A teljes sötétség és kegyetlenség idején a legtisztább bátorságot, önzetlenséget és emberi méltóságot mutatta meg a világnak.