WTC

You are currently browsing articles tagged WTC.

2016. március 3-án, 14 év várakozás után megnyílt a világhírű spanyol építész, Santiago Calatrava által tervezett World Trade Center Közlekedési Központ. A megnyitó napján mi is ott jártunk és tudósítottunk. A bejegyzést ITT olvashatjátok.

A “fehér madár” az eltelt két hétben általános beszédtéma lett a Cityben. Mint minden igazán különleges és formabontó alkotás, ez is megosztja a közvéleményt. A New York-iak egy része ki nem állhatja, míg mások máris rajonganak érte.

A New York-i Instagram közösség tagjai sem tudnak betelni a látvánnyal. Az állandóan változó fény-árnyék viszonyok, a “madár gerincén” megtörő fénysugarak naponta és napszakonként változnak, újra és újra megihletve a fotósokat.

Az Oculus névre is hallgató Közlekedési Központ megnyitása során a média a költségekre, a megkésett átadásra koncentrált, s valahol a lényeg, az épület különleges volta háttérbe szorult. Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttünk 8 meglepő tényt az Oculusról.

1. A szárnyait bontó madárra emlékeztető épület ívelt elemeit a világon csupán négy acélgyár képes előállítani. Mind a négy cég európai. A felhasznált acélmennyiség (35 ezer tonna) több mint felét egy olasz, míg a fennmaradó részt egy spanyol vállalat gyártotta le. Az elemek hajóval érkeztek a New York-i Red Hook kikötőbe. Az 588 elemet puzzle-ként állították össze a helyszínen.

2. A New York-i Oculus kísértetiesen hasonlít az ugyancsak Santiago Calatrava által tervezett, 1994-ben épült lyoni vasútállomásra.

3. Az acélelemeket az építkezés első szakaszában a Manhattan-hídon szállították az éjszakai órákban. Miután a World Trade Center Múzeum a helyére került, a daruk nem tudtak az építkezés közelébe jutni. Az üzemeltető 3 millió dollárért 10 pőrekocsit vásárolt és a Path-t, a New Yorkot New Jerseyvel összekötő helyiérdekű vasutat használta teherszállításra.

4. 4 milliárd dolláros költségvetésével az Oculus a világ legdrágább vasútállomása.

5. Az eredeti tervekben az Oculus teteje felnyitható volt. A szárnyak 15 méternyire távolodtak volna el egymástól, azonban az üzemeltető három évnyi költségvetési huzavona után lemondott az ötletről. A “gerincben” található tetőablak blokk így is nyitható. Szeptember 11-én 8 óra 46 perckor – az első repülőgép becsapódásának ideje – a panelt felnyitják és 102 percig nyitva tartják. 10 óra 28 perckor – az Északi Torony leomlása – bezárják.

6. Az Oculus építkezésén két, külön erre a célra tervezett és kivitelezett darupárost használtak. Ezek a daruk a legnagyobb munkagépek, melyek New Yorkban valaha is dolgoztak.

7. Santiago Calatrava, aki maga is New Yorkban él, a tervezéskor az édesanyját tartotta szem előtt. “Mindig mindent az ő fejével tervezek. Ha az édesanyám képes használni a teret, könnyen megtalálni a célpontot, akkor jól dolgoztam. Ez egy vasútállomás esetében elsődleges szempont. A New York-iak mást sem tesznek, mint leereszkednek a mélybe, hogy a metró sötét alagútjaiban töltsenek elképesztően sok időt. Muszáj homályosnak lennie? Nem. Arra törekedtem az Oculus esetlében is, hogy a fény biztonságot, kellemes érzést sugalljon.”

8. Messziről a “madár bordái” fényesek és simák, mintha márványborítást kaptak volna, azonban közelebbről szemlélve láthatjuk, hogy porózusak. A tűzálló borítás adja a stukkószerű felületet. Sokan attól tartanak, hogy az ilyen felület hamar elszürkül. Calatrava az üzemeltetőre terelte ennek felelősségét, aki “nem volt hajlandó többet fizetni a sima felületért”.

Képek: a blog írójának tulajdona és MTA
Forrás: NY Times

Tags: , , , , , , , ,

A világhírű spanyol építész, Santiago Calatrava által tervezett World Trade Center Közlekedési Központ tegnap délután minden különleges avató ceremónia nélkül nyitotta meg kapuit a New York-i utazóközönség előtt.

A szárnyaló fehér madár, más néven Oculus “költési” időszaka roppant hosszúra és költségesre sikeredett. A Világgazdasági Központ ikerépületeinek leomlása óta 14 év és 4 milliárd dollár telt el. A működtető cég a pazarlás szimbólumának nevezte az épületet, a tervezőt és a kivitelező céget vádolva a megcsúszott átadásért és a megduplázott kiadásokért.

Csupán összehasonlításképp, a WTC Csomópontra ugyanannyit költöttek, mint Amerika legmagasabb felhőkarcolójának, a szomszédos, 104 emeletes One World Trade Centernek építésére.

Az üzemeltető New York and New Jersey Port Authority (NY és NJ Kikötői Hatóság) vezetősége ezért elvetette a szalagvágó ünnepség ötletét, azonban megígérte, hogy a tavasz végén, mire az összes üzlet és étterem beköltözik, sor kerülhet egy kisebb szabású ünnepségre.

A WTC Csomópont New York City jelenleg legtöbbet emlegetett létesítménye, mely otthont ad a New Jersey PATH ingajáratnak, tizenegy metróvonalnak a Fulton Centerhez csatlakozva (az új Fulton Centerről ITT írtunk), komp kikötőhöz csatlakozó átjárónak, illetve egy jelenleg még üres üzletközpontnak.

A WTC csomópont a tervrajzok bemutatása óta megosztja a közvéleményt. Az épület szabadra engedett, szárnyait nyitó madár, a kritikusok szerint azonban legfeljebb dinó, esetleg tatu.

 

A modern katedrálisra, míg sokak számára futurisztikus kórházra emlékeztető központi kupola alatt, a madár gyomrából, a bordákon át láthatjuk a szomszédos felhőkarcolókat, köztük a One WTC-t.

“Az Oculus az Élet és a Hit emlékműve New Yorkban. – nyilatkozta a tervező-építész, Santiago Calatrava – A New Jerseyből naponta ingázó minden valószínűség szerint egy viszonylag szerény apartmanból érkezik, New Yorkban pedig nehéz munka vár rá, megérdemli, hogy legalább lenyűgöző állomásra érkezzen, mely azt sugallja: fontos vagy.

Az Oculus közepét úgy tájoltuk, hogy szeptember 11-én, a napsugarak 10 óra 28 perckor, a második épület leomlásának idején, az épület “gerincén” süssenek be.

Ez az épület egy mérnöki csoda. Már meglevő metróvonalak köré, fölé és alá építkeztünk. Az 1-es metróvonal mostantól egy 60 méteres, oszlopos alátámasztás nélküli, földalatti hídon halad át a csomópont alatt. A megnövekedett költségeknek ez a különleges megoldás az egyik magyarázata.”

A közvélemény erősen megoszlik az új közlekedési központtal kapcsolatban: “Költöttek volna inkább 300 millió dollárt egy átlagos metróelosztóra, a fennmaradó pénzt pedig a többi elhanyagolt állomás felújítására.” – fejezte ki a véleményét egy manhattani ingázó. “Megint egy újabb űrállomás.” – sajnálkozott egy másik utas.

“A mi zsebünkből fizették, ezt a pénzt soha nem kapjuk vissza, így nem marad más hátra, mint élvezni, elvégre nem mindennapi látvány. ” – vélekedett egy pozitív szemléletű New York-i.

A nyitás napján a környék még rendezetlen volt, s az épület területén belül is több munkaterülettel találkoztunk, azonban úgy tűnt, hogy a negatív vélemények ellenére az első utasok ámulattal teli meglepetéssel vették birtokba az épületet.

 

Egy bizonyos, az épület különleges szerkezete, a fény-árnyék viszonyok, a futurisztikus megjelenés villámgyorsan a város egyik leggyakrabban fotózott épületévé tette a WTC Hub-ot. New York City egyik legismetebb Instagram fotósa szerint: “Három dolog történik, amikor belépsz a WTC Hub-ba. Leesik az állad, minden lehetséges szögből lefotózod, majd elárasztod a képekkel az Instagram oldalad.”

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , , , , ,

Egymást érik a Kötéltánc című film kritikái. Jók és rosszak. Egyben azonban valamennyien egyetértenek: a stáblistáról lemaradtak a film kulcsfigurái, a World Trade Center ikertornyai és Manhattan panorámája a tornyokkal és a tornyok tetejéről.

Nicole Gelinas a Manhattan Institute City Journal újságírója egészen más szemszögből, a tősgyökeres New York-i perspektívájából közelítette meg a film mondanivalóját.

“Robert Zemeckis The Walk című filmje nagy siker. A Vissza a jövőbe és a Forrest Gump rendezője tudja, hogyan kell filmet készíteni. A legtöbben a 3D-s élményért vesznek jegyet a filmre, míg mások borzongani akarnak. A tősgyökeres manhattaniak azonban azért mennek a moziba, hogy újra lássák a World Trade Centert az egyetlen lehetséges módon, a modern filmtechnika segítségével.

A fiatal Philippe Petit arról álmodik, hogy kötéltáncos lesz. Tehetsége és kitartása hírnevet hoz a számára, amikor 1971-ben átsétál a Notre Dame tornyai között. Ebben azonban nincs kasszasiker. A jutalomjáték New York ikertornyai. 1974-et írunk. Philippe egy párizsi fogorvos várótermében meglátja az épülő World Trade Center képét. New York azt teszi, amiben a legjobb: ismét olyat alkot, melynek léptéke meghaladja az egyszerű emberi elmét.

Philippe Petit revelációja extrém. Gothamba kell mennie és magáévá tennie a Világkereskedelmi Központ tornyait, 400 méter magasban.

Döntése emlékeztet minket arra, hogy 28 éven át az Ikertornyok határozták meg New Yorkot. Bevándorlók ezrei érkeztek úgy a City-be, hogy semmi mást nem láttak a városból, csak egy képeslapot, Manhattan utánozhatatlan sziluettjével. Számukra a World Trade Center jelentette az újrakezdést.

A filmben kimondatlanul is ott bujkál: A World Trade Center lerombolói számára szintén ezek a felhőkarcolók jelentették New York esszenciáját, s ők is magukévá akarták tenni őket.

image

A film szívbemarkoló pillanata, amikor először látjuk a tornyokat az egyén szemszögéből. Philippe az építkezésen felnéz a már teljes magasságot elért felhőkarcolókra. A rendező a néző szemszögéből fotóz. Úgy, ahogy azok a szerencsések látták, akik valaha ezeknek az épületóriásoknak a közelében jártak.

Hogy lehet ilyen magasra építeni? Aztán meglátjuk az előcsarnokot, a plázát, Fritz Koenig Szféra szobrát a toronyházak között és a 70-es évek Manhattanját a magasból. A látvány szinte kézzel fogható. A Titanic jutott eszembe. Egy másik elveszett világ digitális reinkarnációja. Azonban ez a világ a SAJÁT elveszett világunk és mi HAGYTUK, hogy elveszett maradjon.

A terroristák (vagy akárkik, akármilyen teóriában hiszel), úgy döntöttek, hogy megcsonkítják Manhattan sziluettjét. Sikerült nekik. New York újraépíthette volna az Ikertornyokat. Viszonylag olcsón, viszonylag gyorsan. Nem így történt.

A feltámasztás helyett több mint tíz évet vártunk és 4 milliárd dollárt költöttünk egy átlagos felhőkarcolóra, amely könnyen beilleszkedhetett volna egy átlagos várossziluettbe, a világ bármely pontján. Hogy világosak legyünk: a City élhet és funkcionálhat ezzel a döntéssel és teszi is. De ne tegyünk úgy, mintha a seb begyógyult volna. Az emberek a mai napig hiányolják az Ikertornyokat és nemcsak a manhattaniak, de turisták milliói is a világon.

A film végén Philippe elmeséli, hogy a merész kaland után állandó belépőt kapott a World Trade Center kilátójába. A lejárat idejét áthúzták a belépőn. Helyére az ÖRÖKÖS szó került. A tornyok lassan elhalványulnak a vetítővásznon. A manhattani közönség hallhatóan sír.

Nekünk nem kell a szánkba rágni, hogy az ÖRÖKKÉ nem tartott soká. A tornyok már fele olyan régen elenyésztek, mint amennyi ideig a hétköznapjaink részesei voltak.

A New York-iak nemcsak a régi World Trade Centert siratják, de az eltelt 14 évet is. Többet is tehettünk volna. A politikusok örüljenek, hogy New York lakossága mérges. Amikor a méreg elfogadássá válik, akkor kell aggódni.

A tény ettől még nem változik. Meg kellett volna gyógyítani Manhattan sziluettjét. Újjá kellett volna építenünk az Ikertornyokat!”

Forrás: We should have rebuilt the Twin Towers
Képek: Google, illetve a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , , , , , , ,

“Az új-fundlandi emberek mások. Az új-fundlandi megölel és azt mondja: Minden rendben lesz. Itt vagyok. Segítek. Ez mindig is így volt és mindig is így lesz.” – mondja az új-fundlandi kisváros, Gander rendőrkapitánya. Így volt ez 2001. szeptember 11-én is.

2001. szeptember 11-én lezárták Amerika teljes légterét. Ez az Egyesült Államok 98 éves légi közlekedésének történelmében példa nélküli esemény volt. Valamennyi levegőben tartózkodó repülőgépnek azonnal le kellett szállnia a legközelebbi reptéren.

“Hozzátok le azokat az Istenverte gépeket! – üvöltötte Norman Mineta Közlekedési Miniszter a Fehér Ház alatti bunkerben. Mire ez az ikonikussá vált mondat elhangzott, az American Airlines 11-es járata már becsapódott a World Trade Center északi tornyába, a United Airlines 175-ös járata a déli toronyba és az American Airlines 77-es járata a Pentagon épületébe. A Szövetségi Légi Közlekedési Igazgatóság reggel 9:45-kor zárta le az Államok légterét. 4546 repülőnek kellett a lehető leghamarabb landolnia. A gépek egy része még vissza tudott fordulni, azonban 250 Amerikába tartó repülőnek az egyetlen lehetősége Kanada volt. Amerika tisztában volt vele, hogy a landolási engedély kérelemmel veszélyt hozhat a befogadó országra, Kanada azonban nem hezitált, hogy beengedje az elárvult gépeket. Halifax, Torontó, Ottawa, Montreal repterei megteltek. Az új-fundlandi felvidéken található Gander – melynek repterén aznap 38 repülőgép landolt, 6595 utassal és személyzettel -, lakossága alig haladja meg a 10 ezret.

planes

A hét elkövetkező részében a kanadai kisvárosban megállt az élet. Minden egyes férfi, nő és gyermek részt vett a munkában. Gander lakossága félretette a saját életét egy csomó idegen kedvéért és semmit sem kért cserébe.

***

A Lufthansa 438-as Frankfurtból Dallasba tartó járatán utazott Roxanne és Clark Loper. Három hete hagyták el Texas-t, hogy Kazahsztánból hazahozhassák örökbe fogadott két éves kislányukat. Alexandria a repülőgép padlóján aludt, mivel így szokta meg az árvaházban. Frankfurt polgármestere, Petra Roth, a Lufthansa 400-as járatának első osztályán utazott New Yorkba. Petra asszony nem bánta a 4 ezer kilométeres utazást, mivel régi, jó barátjának, Rudy Giuilianinak, New York City leköszönő polgármesterének partyjára igyekezett. Nem messze tőle ült Werner Baldessarini, a Hugo Boss elnöke, aki a New York-i Fashion Weekre utazott. Valamennyien Ganderben landoltak.

Az égbolt kék volt, a levegő nyugodt. Reinhard Knoth kapitány a légtérben található gépek pilótáinak alkalmi évelődését hallgatta a rádión, amikor a KLM pilótája izgatottan megszakította a lezser csevejt: “Baj van New Yorkban. Valami baleset.” Knoth kapitány azonnal a BBC adására kapcsolt: “Breaking News New Yorkból. Robbanás a World Trade Center északi épületében. Valószínű egy repülő csapódott az épületbe.” Knoth kapitány biztos volt benne, hogy csakis egy kis gép lehetett, elvégre utasszállítók nem repülnek közvetlen Manhattan felett, főleg nem ilyen magasságban. A második becsapódás után azonban már tisztában volt vele, hogy nem véletlenről van szó.

***

“Úgy döntöttünk, hogy amíg a levegőben vagyunk, hazudunk az utasoknak. A legegyszerűbb magyarázattal álltunk elő. A repülőnek apró technikai gondja akadt, így a legközelebbi reptéren, Ganderben leszállunk, hogy kivizsgálhassuk a hibát. Az utasok morgolódtak kicsit, de semmi különös. A gyakori utazók azonnal megnyugtatták a többieket, hogy előfordul az ilyen. 40 perc múlva Ganderben landoltunk. Senki nem gondolta volna, hogy itt töltjük a hét elkövetkezendő napjait.”

“Mire leszálltunk már vagy 20 utasszállító állt a kifutópályákon. Amint megállt a gépünk, a kapitány beszédet intézett hozzánk: “Hölgyeim és Uraim, bizonyára furcsállják, hogy ennyi gépnek egyszerre akadt technikai problémája. Az igazság az, hogy más okból vagyunk itt.” Nem tudott túl sokat mondani a New York-i helyzetről, de az is elég volt, hogy aggódni kezdjünk. A földi irányítás nem engedett minket leszállni és senki nem jöhetett még a gépek közelébe sem. Egy órán belül további 18 gép érkezett.”

***

“Lassan szivárogni kezdtek a hírek a repülőgép rádióján keresztül. Az amerikai mobiltelefonok nem működtek, a többieknek sem sikerült telefonálni. Kora este megtudtuk, hogy a World Trade Center mindkét tornya összedőlt és a negyedik túszul ejtett gép lezuhant, mielőtt célt ért volna. Lelkileg és fizikailag kimerültek voltunk. Jeges félelem tartott minket fogva, de meglepően nyugodtak voltunk. Az ablakon kitekintve a másik 37 gép látványa annyiban segített, hogy tudtuk, nem vagyunk egyedül.”

“Néhány óra múlva közölték velünk, hogy leszállhatunk, de csak egyik gép a másik után, így ránk reggel 11-kor kerülhetett csak sor. Az utasok szó nélkül tudomásul vették, hogy az éjszakát a gépen töltjük. Gander orvosi felügyeletet, vizet és élelmet biztosított. Szerencsére nem volt semmi gond. Az éjszaka csendesen tellett, a kényelmetlenség ellenére. Másnap reggel fél 11-kor iskolabuszok jöttek értünk. Át kellett mennünk a vámvizsgálaton és bejelentkeztünk a Vöröskereszt asztalánál. A szállodai szobánkban a TV elé roskadtunk és 24 órával a tragédia után mi is megláttuk a drámai képsorokat.”

A következő sorok Reinhard Knoth kapitány memoárjából származnak: “Hirtelen rengeteg szabadidőnk lett és az is hamar kiderült, hogy Gander lakói roppant kedvesek. “Repülősöknek” szólítottak minket és minden kívánságunkat teljesítették. Gander és a környező kisvárosok valamennyi iskolát, közösségi épületet, könyvtárat bezártak és a rendelkezésünkre bocsátottak. Ágyak, hálózsákok, párnahegyek és rácsos ágyak mindenütt. A középiskolásoknak szünetet hirdettek és iskola helyett kötelező volt segíteniük a “vendégek” ellátásában.

Az elszállásolást úgy szervezték meg, hogy a családok együtt maradhassanak. Azoknak a hölgyeknek is teljesítették a kívánságát, akik nem akartak koedukáltan aludni. Az időseket önkéntesen jelentkező családoknál helyezték el, így ők rendes ágyban alhattak. A terhes kismamák a kórház közelében kaptak szállást. Volt fogorvosunk, férfi és női ápolónk, akik bármikor a rendelkezésünkre álltak.

A “hajótöröttek” naponta telefonálhattak és e-mailezhettek szeretteiknek. A város lakói gondoskodtak róla, hogy napközben se unatkozzunk. Gyalogtúrákat, hajóutakat szerveztek. Érdeklődésnek megfelelően lehetett felfedezni a közeli városokat, tavakat és kikötőket. A bátrak, profi vezetővel, hegyet is mászhattak.

A pékségek állandóan friss kenyérrel, pékáruval láttak el minket. A főétkezéseket szintén önkéntesek oldották meg. A vegytisztító ingyenesen tisztította a ruháinkat, mivel a csomagokat nem hozhattuk le a gépekről. Egyszóval, semmiben sem szenvedtünk hiányt.

Amikor két nap múlva újra megnyílt a légtér, iskolabuszok szállítottak vissza minket a gépekhez. Senki nem késett egy percet sem, így valamennyi gép időben útnak indulhatott. A helyi Vöröskereszt képviselői pontosan tudták, ki-kicsoda és melyik gépre kell szállnia. Csodálatra méltó volt a szervezés és még csak nem is gyakorolhatták.

Amikor valamennyien a gépen voltunk, az utasok azonnal élménybeszámolóba kezdtek. Sokan könnyek között meséltek az eltelt napokról. Az utasok becenéven szólították egymást. A hazaút olyan volt, mint egy nagy party repülőgép. Telefonszámok, e-mail címek, lakcímek cseréltek gazdát.

Hirtelen meglepő dolog történt. Az egyik utas megkért, hogy szólhasson az többiekhez a hangosbeszélőn át. Ezt soha nem engedjük meg, de akkor minden, ami velünk történt, formabontó volt. Az utas közölte, hogy a többség hozzájárulásával, amint hazaérünk, alapítványt hoz létre. A bevételt Gander és a közeli városok iskolásainak adományozzák, ezzel köszönve meg a szeretetteljes vendéglátást. Még ott a gépen, megérkeztek az első felajánlások. Összesen 14 ezer dollár gyűlt össze. Néhány hét alatt másfél millió dollár folyt be a számlára és a Delta Légitársaság is beszállt. 134 új-fundlandi fiatal főiskolai tandíját fizettük ki.

Tessék ezt a történetet megosztani, mert lehet, hogy a világ brutális, de mindig lesznek Ganderhez hasonló városok, jószívű, segítőkész emberek. Mi 6595-en mindig úgy fogunk Ganderre és Új-Fundlandra gondolni, mint a jóság és kedvesség mintaképére.”

Képek: Google
Forrás: The Day the World Came to Town

Tags: , , , , , , , , , , , , , ,

A Mr. Brainwash művésznévre hallgató, francia születésű, Los Angeles-i székhelyű street artist, merész alkotással mutatkozott be New York Cityben. A WE LOVE NEW YORK címet viselő, teljes házfal méretű festménye a szeptember 11-i megemlékezésekkel egy időben – az időzítés nem a véletlen műve – készült el.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A graffiti legálisan került a Century 21 üzletének falára – a Dey Street és Cortlandt Street között -, a World Trade Centerrel átellenben, miután az áruház menedzsere örömmel adott engedélyt és megtiszteltetésnek vette, hogy a művész a Century 21-ot választotta. “Boldogan támogatjuk Downtown közösségét, valamint New York City legbátrabbjait és legkiválóbbjait, ezen a festményen keresztül is.”

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mr. Brainwash, eredeti nevén Thierry Guetta 33 éve él Los Angelesben. Hosszas gondolkodás után döntött úgy, hogy ideje megvetnie a lábát New Yorkban is, így részidőben Manhattanba költözött. ”Ki akartam fejezni New York iránti szeretetemet és 9/11 tökéletes alkalomnak bizonyult. Ez a festmény az én beköszöntőm.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A technika kiválasztása nem volt könnyű. Először próbáltam valódi zászlóval dolgozni, de az túl nehéznek bizonyult. A plakátozás sem tűnt kivitelezhetőnek. Maradt a wheatpaste (búza paszta) technika. Felragasztjuk a papírt és festünk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

19×67 méteres dimenziójával jelenleg ez New York legnagyobb graffitije. Ezzel is ki akartam fejezni New York City nagyságát. Ez a város számomra már több mint város. Kemény, túlélő, bátor ország.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Szeptember 11-én Japánnak egy olyan környékén dolgoztam, ahol nem igazán beszélnek angolul. A nap folyamán többen odaszaladtak hozzám és kiabálták: New York! New York! Én pedig visszakiabáltam, hogy: Nem! Nem! Los Angelesből jöttem. Aztán a szállodába visszatérve felkapcsoltam a TV-t és azt hittem, valami film megy. De sajnos nem az volt. Az utazási tilalom miatt maradnom kellett még pár napig és ilyen távolról feldolgozni a veszteséget még nehezebb volt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A festményem azt akarja kifejezni, hogy a nehézségek ellenére sem szabad bezárkózni. Nem szabad feladni! Az élet szép, a szeretet erős és gyógyít. A művészet, a színek és az általuk arcunkra csalt mosoly szintén gyógyító erejű.”

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mr. Brainwash a SoHo-ban tervez házat vásárolni, ahonnan a művészet és az amatőr művészek támogatását irányítaná, összejövetelekkel, közös programokkal. “Segíteni akarok a feltörekvő fiataloknak. A mottóm: segíteni és szeretetet adni. Ezért jöttem New Yorkba. Los Angeles túlságosan műnek hat ennyi év után. Filmek, színészek… Én a valós életet akarom látni és New York Cityben ez vár rám.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ti túl közel éltek New Yorkhoz, már nem látjátok a csodát. Én mindenhol szépséget látok Manhattanban, még a szemét között is. New York nagy tanító és én harapni akarok ebből az almából. Szeretem New Yorkot és mindent, amit kifejez.” – foglalta össze a művész a The Talks-nak adott interjúban.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mr. Brainwash alkotása megosztotta  a közvéleményt. Jake Dobkin, graffiti művész és műkritikus szerint az alkotás egyszerűen rettenetes. “Tiszteljük a célt és megható a hozzáállás, de Mr. Brainwash alkotása akkor is szörnyű. A kép látványkliséktől ordít. Ezeket az erőltetett fordulatokat az emberek nagy része ki nem állhatja. Szájbarágó stílus, rengeteg technikai hibával. Sokak szerint ez a graffiti olyan csapnivaló, hogy az már szép.”

Képek: a blog írójának tulajdona
Felhasznált irodalom: Mr. Brainwash interjú

Tags: , , , , , , , , , , , , ,

Newer entries »