New York

You are currently browsing articles tagged New York.

Kevesen tudják Sandra Bullock-ról, hogy az elhanyagolt ingatlanok életre keltése közelebb áll a szívéhez, mint hollywoodi karrierje. Történelemhez és művészetekhez való kötődését európai gyökereinek tulajdonítja. Gyermekkorát Németországban és Ausztriában töltötte. Édesanyja operaénekes volt Németországban, míg édesapja az amerikai hadsereg európai postahivatalát működtette. Szabadidejében énekórákat adott, illetve omladozó házakat újított fel. Sandra ekkor még csak kisinasként vett részt a restaurálási munkálatokban.

“Minden fillérem olyan ingatlanokba fektetem, amelyek figyelmet igényelnek. Minden ház más és más, különböző történelem bújik meg a falai között.” – mesélte az Oscar-díjas színésznő az Architectural Digest-nek, akik a legnagyobb projektjéről, a SoHo-ban található, 19. századi brownstone restaurálásáról kérdezték.

“A Sullivan Street-en található épület rengeteg törődést igényelt, amikor 20 évvel ezelőtt megvásároltam. Az életem összevisszaságban volt. Úgy éreztem, hogy ennek a brownstone-nak a felújítása értelmet visz a káoszba. Minden egyes gipszkarton fal mögött ott rejtőzködött az eredeti dizájn. Helyreállítottuk az eredeti mennyezet díszeket, a kandallókat. A legjobb mesteremberekkel dolgoztam együtt, akik tiszteletben tartották az ingatlan egységét és történelmét.”

📍: A 114 Sullivan Street 1899-ben épült, klasszicista stílusban. Ha a SoHo-ban jártok, érdemes felkeresni.

Tags: , , , , , ,

Harry Sanborn (Jack Nicholson) New York-i lakása a Something Gotta Give (Minden végzet nehéz) című filmben. A Lenox Hill-en található lakóház 1905-ben épült, egy családos. A film forgatásának idején üresen állt. Egy évvel később, 2004-ben talált vevőre, 8 és fel millió dollárért.

A kis cserje a ház előtt jócskán megnőtt az eltelt 20 év alatt. A házszámot már látni sem lehet tőle. A filmben alig látszott ki a földből. Az utolsó kép 2011-ben készült, már ott is sokkal magasabb.
📍: 115 E 78th Street

Tags: , , , , , , , , ,

Az 1887-ben épült “The Hampton”, a Perry Street-en, a Village egyik legszebb épülete. Az első öt New York-i apartmanház egyike, a Dakota-ház mellett.
Az apartman koncepció az 1880-as években teljesen ismeretlen volt New York City-ben. Az ötlet túl közel állt a szegényes bérházak, illetve a kétes hírű hotelek világához, melyeket a jól szituált családok messziről elkerültek.
A “The Hamptons” öt emeletes, walk-up, vagyis nincs lift. Az épületben 10 lakás található.

📍: 80-82 Perry Street

Tags: , , , , , , ,

Sea Cliff, ez a különleges, “Tim Burton falu”, Long Island észak-nyugati partjainál található, Manhattantől 1 órányira. Sea Cliff 40 méter magas sziklára épült, így a városból gyönyörű kilátás nyílik a Long Island-öbölre, a távolban Manhattan szigetére és jó időben Connecticut partjait is látni lehet.

A csupán 2,5 km2 területű kisváros azonban másról lett nevezetes. Itt található Amerika egyik leggazdagabb, késő-Viktoriánus ház kollekciója. A legtöbb ház az 1800-as évek végén épült, Anna királynő stílusban. Az amerikai Queen Anne stílus jellemzői, többek között: az aszimmetrikus homlokzat, kerek, négyzet alakú vagy sokszög alakú tornyok, veranda, amely a homlokzat egészét vagy egy részét lefedi, tornác vagy erkély a második emeleten. Mindezen elemek teszik ezeket a házakat szinte meseszerűvé.

A Gilded Age idején Sea Cliff a manhattani gazdagok üdülőfaluja volt, közel a City-hez, mégis a természet ölében. A Viktoriánus házak közül több mint húsz ma már műemlék épület. A jelenlegi tulajdonosok nagy odafigyeléssel, a kor és stílus hűségre törekedve tartják karban, illetve újítják fel házaikat. Sea Cliff-ben háztulajdonosnak lenni felelősség és büszkeség. A háztulajdonosok a helyi történelmi klubbal közösen sétákat is szerveznek, melyek keretén belül be is lehet menni ezekbe az épületekbe. (A járvány óta nem tartanak nyitott házakat, de bizonyára idővel újra indul majd a program.)

A csupa virág, park és tenger Sea Cliff tökéletes egynapos kirándulás Manhattanből. A Penn Station-ről, a Long Island Rail Road Oyster Bay vonalon található és saját megállója van. A kisváros gyalogosan bejárható, de készüljünk meredek emelkedőkre.

Tags: , , , , , , , , , , ,

New York City sziluettje, nyár, naplemente és egy koktél. Tökéletes kombináció. New York tetőbárjai oázisok, magasan a város felett, messze a zajtól, az utcák forgatagától. “Hogy igazából megértsd New York City nagyságát, magasságát és mélységét, fel kell emelkedned.”

Dress code: A legtöbb helyen alkalmi elegáns (smart casual) viselet a kötelező. Ezeket a ruhadarabokat kerüljük: tornacipő, szakadt farmer, szakadt-viseltes póló, kapucnis pulóver, dzseki, jóga-, strand- és sportviselet, flip-flop, sildes sapka, ujjatlan trikó.

Személyazonosság: Az alkoholfogyasztás alsó korhatára 21 év, ezért személyazonosságunkat belépéskor igazolnunk kell. Útlevél legyen nálunk.

Belépő nincs, azonban fogyasztanunk kell. A legtöbb helyen az italok mellett falatozhatunk is.

Helyfoglalás: a legtöbb helyen előre kell foglalnunk, melyet az adott bár honlapján ellenőrizhetünk indulás előtt. A bárok sokszor biztosítanak helyet privát programoknak. Ilyenkor a nagyközönség számára zárva tartanak.

Ismerkedjünk meg azokkal rooftop bárokkal, amelyekből a legszebb kilátás nyílik New York City különböző pontjaira.

1. BROKEN SHAKER

Cím: 23 Lexington Ave, New York, NY 10010

Weboldal

Kilátás: A Gramercy és a Flatiron határán található Freehand Hotel tetőterasza ad otthont a Broken Shaker bárnak, mely Miami-ban nyílt először és onnan magával hozta a floridai életérzést New Yorkba is. A hangulat trópusi, rengeteg növényt és természetes anyagokat használtak a dekorációhoz, a trópusi koktélokban pedig sok a friss gyümölcs. A manhattani kilátás rajongóinak azonban az a legfontosabb, hogy a bárból gyönyörű kilátás nyílik a Lexington Avenue-ra és a Chrysler Building-re.

2. 230 Fifth

Cím230 Fifth Ave, New York, NY 10001 (Flatiron District)

Weboldal

Kilátás: New York legnagyobb, időjárás és évszak független szórakozóhelye. A 20. emelet zárt. A tetőn esőben, ernyők alatt, míg télen, fűtött jégkunyhókban fogyaszthatjuk a koktélunkat. Csodás kilátás nyílik Midtown Manhattanra, ezen belül az Empire State Building-re, a Chrysler Building-re és a Metlife Building-re.

3. The Press Lounge

Cím: 653 11th Ave, New York, NY 10036 (az Ink48 Hotel tetején, a 16. emelet, Hell’s Kitchen)

Weboldal

Kilátás: New York City egyik “legszexibb” tetőbárja, mely üvegablakos beltéri és kültéri bárral is rendelkezik. A bárból csodás látvány nyílik a Hudson folyóra és Midtown Manhattanra.

4. Top of the Strand

Cím: 33 West 37th Street, New York, New York 10018, a Marriott Vacation Club Pulse tetején

Weboldal

Kilátás: A Top of the Strand különlegességét a látványon kívül az a tény adja, hogy a bár a Sex and the City díszlettervezőjének alkotása. A bár legvonzóbb eleme a bevonható üvegtető, mely esőben és hóban is lehetővé teszi, hogy a vendégek élvezhessék a szinte kézzel fogható távolságban levő Empire State Building látványát.

5. St. Cloud

Cím: 6 Times Square 17th Floor New York, NY 10036, a legendás Knickerbocker Hotel tetején

Weboldal

Kilátás: New York City egyik legfantasztikusabb tetőbárja a világ útkereszteződése felett. A Times Square vibráló fényei, Midtown Manhattan zsongása szinte kézzel fogható.

6. The Skylark

Cím: 200 W 39th St, New York, NY 10018

Weboldal

Kilátás: A Skylark New York City egyik legszebb panorámájával rendelkező bárja, a Fashion District szívében, a Times Square-től néhány percre. A bár privát eseményeknek is helyszínt ad, így mindig ellenőrizzük, hogy aznap be tudunk-e jutni. Előzetes helyfoglalást elfogadnak. A bárból fantasztikus a kilátás az Empire State Building-re, a Times Square-re és Midtown Manhattanra.

skylark2

7. Pod 39

Cím: 145 E 39th St, New York, NY 10016, Pod 39 Hotel 17. emeletén (Murray Hill)

Weboldal

Kilátás: A bárból, mely nevezetes Latin-Amerikai hangulatáról, ételeiről és koktéljairól, remek kilátás nyílik az East River-re, a Empire State Building-re, a Chrysler Building-re és a Freedom Tower-re.

ű8. The Refinery Rooftop

Cím: 63 W 38th St, New York, NY 10018

Weboldal

Kilátás: A Refinery Rooftop New York City legnagyobb bárja, 325 m2-es területen, kül- és beltéri egységgel. A beltéri bárban, melynek hatalmas kandallója is van, bőrfotelekben fogyaszthatjuk a koktélunkat. A kültéri bár visszahúzható tetővel is rendelkezik. Innen csodás kilátás nyílik Midtown Manhattanra, az Empire State Building-re.

9. BAR SixtyFive at Rainbow Room

Cím: 30 Rockefeller Plaza, New York, NY 10112

Weboldal

Kilátás: A Bar Sixtyfive a Rockefeller Plaza 65. emeletén található. A bárból, mely körbeöleli az épületet, fantasztikus kilátás nyílik egész Manhattanra.

10. Bar 54

Cím: 135 W 45th St, New York, NY 10036

Weboldal

Kilátás: A bár a Times Square-en, a Hyatt Centric Times Square 54. emeletén található, ahonnan remek a kilátás az East River-től a Hudson River-ig.

11. Royalton Park Rooftop

Cím: 420 Park Ave S, New York, NY 10016, a Royalton Hotel tetején

Weboldal

Kilátás: Masszív, átrium-szerű, három emeletes bár, ahonnan szép kilátás nyílik Manhattanra valamennyi oldalról. A bár az egész évben nyitva tartó uszodájáról nevezetes, ahonnan impozáns látvány nyílik az Empire State Building-re.

12. Upstairs at the Kimberly

Cím: 145 E 50th St, New York, NY 10022

Weboldal

Kilátás: A Kimberly Hotel 30. emeletén található tetőbár arról nevezetes, hogy innen egyedi kilátás nyílik a Chrysler Building-re.

13. The Roof

Cím: 215 Chrystie St, New York, NY 10002

Weboldal

Kilátás: A NoLiTa negyedben, a Public Hotel tetején található bár vibráló, szexi, éjszakai klub. A bárból úgy érezzük, mintha a város felett lebegnénk. A beltéri bárból, mely padlótól plafonig üvegezett, illetve a kültéri részből 360 fokos látvány nyílik egész Manhattanra.

14. PH-D Lounge

Cím: 355 W. 16th St. New York, NY 10011

Weboldal

Kilátás: Tükrök, fekete márvány falak, hatalmas csillárok, kék ülések és a 80-as évek hangulata keveredik ebben a bárban, ahonnan remek kilátás nyílik Downtown Manhattanra, a Hudson River-re és az Empire State Building-re.

15. Mr.Purple

Cím: 180 Orchard St, New York, NY 10002

Weboldal

Kilátás: A Lower East Side-on, az Indigo Hotel 15. emeletén található bár egyre népszerűbb, melyet nemcsak a jó koktéloknak, de a remek kilátásnak is köszönhet.

16. Azul ON THE ROOFTOP

Cím: 525 Greenwich St, New York, NY 10013

Weboldal

Kilátás: A SoHo-ban, a Hotel Hugo tetején található bár Kuba hangulatát idézi és csodálatos látványt kínál Alsó-Manhattanra.

17. Met Roof Garden Café & Martini Bar

Cím: 1000 5th Ave, New York, NY 10028

Weboldal

Kilátás: A Metropolitan Museum of Art tetőbárja ugyan nincs olyan magasan, mint az előző bárok, azonban a Central Park a lábunk előtt hever. Sajnos a MET-be már belépőt kell fizetnünk, azonban itt nem elvárás a fogyasztás, mivel a tetőn gyakran kiállítási tárgyak is találhatóak.

18. Spyglass

Cím: 47 W 38th St, New York, NY 10018

Weboldal

Kilátás: Midtown Manhattanban, az Archer Hotel 22. emeletén található bárból a legszebb a kilátás az Empire State Building-re.

19. SERRA by Birreria – Eataly

Cím:  200 Fifth Avenue, Roof, New York, NY 10010

Weboldal

Kilátás: A Flatiron Building szomszédságában található Eataly tetőbárja ugyan nem emel minket magasba, azonban nagyon szép kilátás nyílik innen a Vasalóházra és az Empire State Building-re.

20. Westlight

Cím: 111 N 12th St, Brooklyn, NY 11249

Weboldal

Kilátás: A Brooklynban található Westlight 2017-ben elnyerte a megtisztelő legjobb New York-i bár címet és nem véletlenül. A Williamsburg-i William Vale hotel 22. emeletén található bárból 360 fokos kilátás nyílik Manhattanra, Queens-re és Brooklynra. Az étel és ital szintén fantasztikus, melyért a világhíres séf, Andrew Carmellini felelős. A bár roppant népszerű, ezáltal gyakran telt házas. Foglaljunk asztalt időben.

21. cloudM

Cím: 189 Bowery, New York, NY 10002 (Bowery Hotel)

Weboldal

New York City egyik legújabb rooftop bárja kül- és beltéri helyiséggel, ahonnan 360°-os kilátás nyílik a városra a Pénzügyi Központon át Midtown Manhattanra és Brooklyn-ra.

22. The Fleur Room

Cím: 105 W 28th St, New York, NY 10001

Weboldal

Chelsea-ben a Moxy Hotel 35. emeletén található The Fleur Room 2019 márciusában nyílt. Innen szintén 360°-os kilátás nyílik Manhattanra a Statue of Liberty-től az Empire State Building-ig. A dizájn virágelemekre épít, csodás csillárokkal, masszív diszkógömbbel. A hatalmas üvegablakok gombnyomásra kinyílnak és verandává varázsolják a bárt. Igazi Instagram sztár.

23. Elsie Rooftop

Cím: 1412 Broadway, New York, NY 10018

Weboldal

Az Elsie Rooftop 2018-ban nyílt. Nevét Elsie de Wolfe amerikai színésznő, belsőépítészről kapta. Elsie a New York-i, a londoni és párizsi társasági élet közismert alakja volt az 1920-as években. Ő volt az első New York-i penthouse tervezője.

A 25. emeleten található nyílt teraszos bár pontosan a Times Square felett található, így fantasztikus kilátásban van részük a vendégeknek.

24. Haven Rooftop

Cím: 132 W 47th Street New York, NY 10036

Weboldal

A Haven Rooftop, a Sanctuary Hotel tetején szintén a Times Square közelében található, beltéri szórakozóhely, gyönyörű kilátással Midtown Manhattanra. Amerikai és francia ételeiről nevezetes.

25. Monarch Rooftop

Cím: 71 W 35th Street

Weboldal

A Herald Square-n található Monarch Rooftop-ról hihetetlen kilátás nyílik az Empire State Building-re. A 18. emeleten található nyitott bár koktéljairól nevezetes.

26. Somewhere Nowhere NYC

Cím: 112 W 25th St, New York, NY 10001

Weboldal

A Renaissance New York Chelsea Hotel tetején található bárból 360° kilátás nyílik Manhattanra. A Hudson Yards épületei is jól láthatóak innen, de az Empire State Building-re is remek a rálátás.

27. Harriet’s Rooftop

Cím: 60 Furman St, Brooklyn, NY 11201

Weboldal

A Brooklyn-ban található 1 Hotel tetőbárjából csodálatos kilátás nyílik Manhattanra.

28. The Crown

Cím: 50 Bowery, New York, NY 10013

Weboldal

A Hotel 50 Bowery tetején található bárból 360° kilátás nyílik a városra. A The Crown bár az egyetlen olyan bár, ahonnan Manhattan és Brooklyn sziluettje is jól látható.

29. JIMMY SoHo

Cím: 15 Thompson St, New York, NY 10013

Weboldal

A SoHo-ban található bárból 360° kilátás nyílik a városra. Gyönyörűen látható a Freedom Tower, New Jersey partjai és az Empire State Building.

30. Sandbar Rooftop

Cím: 152 W 26th St, New York, NY 10001

Weboldal

A Fashion District-ben, a Hilton Hotel 23. emeletén található Sandbar Rooftop a Hamptons-t hozza a City-be. Tengerparti hangulat, dizájn és a 360° kilátás teszi ezt a bárt vonzóvá. Az Empire State Building-re is gyönyörűen rálátni innen.

31. Darling

Cím: 36 Central Park S, New York, NY 10019

Weboldal

A Billionaires’ Row első tetőbárja 2022 márciusában nyílt a Park Lane New York Hotelben. A Central Park déli oldalán található bárból gyönyörű kilátás nyílik a Central Parkra.

32. Daintree

Cím: 25 W 38th St 29th Floor, New York, NY 10018

Weboldal

A Hotel Hendricks tetején található bár 2021-ben nyílt és ausztrál elemeket vonultat fel, mind dizájnban, mind a menüben. A bárból szép kilátás nyílik az Empire State Building-re.

33. A.R.T NoMad

Cím: 11 E 31st St, Rooftop, NY 10016

Weboldal

Az Arlo Hotel tetején található bárból szép kilátás nyílik Midtown Manhattanra és a Hudson folyóra. Itt is az Empire State Building látványa viszi a pálmát.

34. Le Bain

Cím: 848 Washington St, New York, NY 10014

Weboldal

A Le Bain Downtown Manhattanban, a Standard High Line hotel tetején található, a Meatpacking District-ben. A bárból fantasztikus kilátás nyílik Manhattan déli részére, a World Trade Centerre.

35. Magic Hour

Cím: 485 7th Ave 18th floor, New York, NY 10018

Weboldal

A Times Square közvetlen szomszédságában található MOXY NYC Times Square Hotel tetején található Magic Hour bárból egyedüli kilátás nyílik az Empire State Buildingre és a környező Times Square-re.

36. Panorama Room

Cím: 22 N Loop Rd, New York, NY 10044

Weboldal

A Panorama Room Roosevelt Island első rooftop bárja, mely a Graduate Roosevelt Island Hotel tetején található és jó időben négy kerületre is rálátni. Queens, Brooklyn, Manhattan és a Bronx épületei is jól láthatóak és természetesen a Queensboro Bridge.

Tags: , , , , , ,

New York City az LGBTQ+ közösség számára a legelfogadóbb és befogadóbb városok egyike a világon. Itt a Pride életforma – a különbözőség felvállalása, az egyéniség keresése, az önkifejezés támogatása, New York legerősebb vonzereje (és nem csak az LGBTQ+ számára).

Az LGBTQ+ közösség szellemisége a kezdetektől fogva összefonódott a város történelmével, művészetével, vibráló éjszakai és színházi életével, mellyel monumentális hatása volt New York City arculatára. Nélkülük a City nem az a város lenne, aminek ma ismerjük és amiért szeretjük.

“Most, amikor (újra) egyre több és egyre erősebb támadás éri a LGBTQ+ közösséget, a New York City Pride reménysugár. A 2022-es Pride jelszava: “Unapologetically Us” (Mentegetőzés nélkül). Minden egyes New York-i, nemtől és szexuális beállítottságtól függetlenül megérdemli, hogy olyan kormány szolgálja, amely elfogadja őket, annak, akik. A kormány kötelessége, hogy számukra is értéket, szeretetet és hovatartozást biztosítson. Büszkék vagyunk, hogy New York előre halad a történelemben és nem visszafelé. – nyilatkozta Kathy Hochul, New York állam kormányzója.

New York City egész hónapban az 52. Pride-ot ünnepli, rengeteg közösségi eseménnyel, koncertekkel, kiállításokkal. Ezek közül a legfontosabbak:
▪️Június 23-a és 30-a között a City neves épületei a szivárvány színeibe öltöznek. Többek között az Empire State Building, a One World Trade Center, a Kosciuszko híd, a Grand Central Terminal viaduktja, a Helmsley Building, a Lincoln Center, az Oculus, a Madison Square Garden.

▪️New York állam történetében először, a 2018-as, új dizájnos LGBTQ+ haladás pride zászlót húzták fel a New Yorki- állami parkokban.
▪️Június 24-étől New York állam lakosainak nem kötelező a nem megjelölése a jogosítványon, személyi igazolványon.
▪️A Pride felvonulása június 26-án kerül sor a 25th Street/5th Avenue és16th Street/7th Avenue között. A felvonulás érinti a Stonewall Nemzeti Emlékhelyet és a New York City AIDS Emlékművet.


▪️A Roosevelt Island-en és a Lincoln Centerben hatalmas progresszív pride zászlót festettek az ikonikus lépcsőkre.

▪️A Brookfield Place épületének télikertjében Radiance címmel láthatunk Pride témájú téralkotást.


▪️A Times Square-en Polar Rainbow (Északi Szivárvány) névvel fényvetítés látható, melyet a Polar Rainbow telefon app segítségével láthatunk.


▪️A Seaport District-ben, a 17-es kikötő épülete is szivárvány színbe öltözött.


▪️A Macy’s épületét és kirakatait is a Pride jegyében rendezték.

▪️Az Oscar Wilde étterem a 27. utcában idén is kitesz magáért a dekorációval.


▪️A Broadway Pride témájú Playbill kiállítással várja a színházlátogatókat a Times Square-en, a 45. és 47. utca között.

Tags: , , , , , , ,

Hétfőtől a New York-i nyilvános telefon a történelem része. Az utolsó, működőképes telefonállomás Midtown Manhattanban, az 50. utca és 7. Sugárút sarkán állt. A telefonfülkéket 2015-ben kezdték felváltani a LinkNYC kioszkjai, melyek ingyenes Wi-Fi-t biztosítanak, segélyhívó gombot, várostérképet és egyéb hasznos információt szolgáltatnak és egyben töltőállomások.

Az utolsó telefonállomás a City of New York Múzeum kiállításának része lesz, mint a digitális korszak előtti idők egyik jelképe.

Annak ellenére, hogy ez a hivatalos lezárása a telefonfülke korszaknak New Yorkban, a Mátrix rajongók örömére még található néhány “Superman telefonfülke” az Upper West Side-on, a West End Avenue-n, a 66., 90., 100. és 101. utcák sarkán. Ezek a Lewis Miller Design virágkölteményei számára is vonzóak.

Tags: , , , , , ,

New York City a becenevek városa: Nagy Alma (Big Apple), A Város, Ami Sosem Alszik (The City That Never Sleeps), A Város, Ami Olyan Szép, Hogy Kétszer Is Elnevezték (The City So Nice They Named It Twice), Az Olvasztótégely (The Melting Pot), A Világ Fővárosa (The Capital of the World), A Város (The City). Birodalmi Város (The Empire City), New Amsterdam

És az örökzöld: Gotham City
Amikor Gotham City-t említjük, szinte mindenkinek Batman és a DC Comics univerzuma jut eszébe. Gotham City először 1940-ben jelent meg először a Batman képregény 4. számában. Gotham atmoszféráját és megjelenését New York City inspirálta. “Gotham olyan, mint Manhattan a 14. utca alatt, éjjel 3 órakor, egy hideg novemberi napon, míg Superman Metropolis-a Manhattan a 14. és a 110. utca között, egy napos, vidám júliusi délután.” – jellemezte a Batman szerkesztője a kétfajta Manhattant.
New York City büszke a Gotham névre. Úton-útfélen találkozunk vele. Megszállhatunk a Gotham Hotelben, vacsorázhatunk a Michelin csillagos Gotham Bar & Grill étteremben, a Gotham Comedy Club-ban jókat nevethetünk, a Gotham Hall-ban esküvők köttetnek, a Gotham News-ban pedig megvehetjük a kedvenc napilapunkat.

A Gotham becenév azonban jóval megelőzte a Batman képregényt. Legelőször 1807. november 11-én, Washington Irving, Az Álmosvölgy legendájának szerzője, szatirikus folyóiratában, a Salmagundi-ban kritizálta New York City lakóit, kultúráját, politikai nézeteit és Gotham City-nek nevezte a várost. A kifejezést ő is “lopta”, mégpedig egy középkori angol monda gyűjteményből, melynek egyik története Gottam Város “Bölcs” Lakóiról szól. Gottam jelentése, Goat’s Town, a Kecskék Városa. Gottam kecsketartó lakói együgyűek és semminek sincs értelme, amit tesznek: vízbe akarják fojtani az angolnát, zöldre festik a piros almákat és nyulakra bízzák a házbér befizetését.

Egyértelmű, hogy Washington Irving-nek nem volt jó benyomása a New York-iakról, azonban a becenév megmaradt és a Batman óta a város egyik legkedveltebb beceneve.

Tags: , , , , , ,

A Central Park nyugati oldalán, a 81. és 82. utca között épült a masszív, erődítményszerű lakóház, a Beresford, New York City egyik “legdrágább lakcíme”, grandiózus lakásokkal, gyönyörű kilátással.

Az ikonikus, három tornyos, 23 emeletes, merészen aszimmetrikus, 3716 m2-es alapterületű épületet 1929-ben adták át. A saroképület legvonzóbb eleme, hogy két oldalról park övezi. Déli oldalról a Theodore Roosevelt Park, mely otthont ad az American Museum of Natural History (Természetrajzi Múzeum) épületének, keleti oldalról pedig a Central Park. A Beresford reneszánsz stílusban épült, barokk elemekkel.

A lakóház nevét a Beresford Hotelről kapta, mely ezen a helyen állt. Az épület legérdekesebb eleme a három, hatszögletű torony, melyek közül az egyikben az épület víztárolója található. Az épület U-alakú, középen belső udvarral, melyben csinosan gondozott kert és szökőkút található.

Az épületben 175 lakást alakítottak ki, valamennyi 3.3 méter belmagasságú és több kandallós. A Beresford volt az első lakóépület New Yorkban, ahol üveg zuhanyajtókat szereltek fel. A lakások 3 és 19 millió dollár között mozognak.

Az épület első lakói ügyvédek, orvosok és a kor híres divattervezői voltak. Később a szórakoztatóipar hírességei is felfedezték ezt a vonzó épületet. A neves lakók közül néhány: Isaac Stern, Diana Ross, Jerry Seinfeld, John McEnroe, Rock Hudson, Tony Randall, Glenn Close, Mike Nichols

Tags: , , , , , , , , , , ,

Tavasszal a több százezer tulipán mellett több mint 40 ezer cseresznyefa is virágzik New York City parkjaiban és az utak mentén.

Az első cseresznyefákat a holland telepesek ültették az 1700-as években, azonban a díszcseresznyefák, a Sakura hagyományával együtt az 1900-as évek elején érkeztek New Yorkba, a Japán kormány ajándékaként. 1909-ben Manhattan nagyszabású, közös Hudson-Fulton megemlékezésre készült. Manhattan felfedezésének 300. (Henry Hudson) és a gőzhajó feltalálásának (Robert Fulton találmánya) 100. évfordulóját ünnepelték. A különleges eseményre Japán kormánya, a New York-i Japánok Bizottságával közösen egy hajónyi díszcseresznyefát küldött, a két nemzet barátságának jelképeként, a hajó azonban tragikus módon elsüllyedt.

1912-ben új szállítmány küldtek Amerikának, összesen 3020 cseresznyefát, melyből 2500 New York-é lett, a többi Washington DC-be került.


Két fajta cseresznyefa található New Yorkban. A Yoshino cseresznyefa az elsők között virágzik a City-ben, már március végén. A Yoshino virága halványrózsaszín, roppant finom, szinte áttetsző. A Kwanzan cseresznyefa a domináns New Yorkban. Virágai nagyobbak, mély rózsaszínek, fürtükben nőnek. A Kwanzan egész áprilisban virágzik.
New York City-ben ezeken a helyszíneken lehet a legtöbb cseresznyefát találni.

🌸Central Park
▫️Cherry Hill
▫️Pilgrim Hill
▫️Conservatory Garden
▫️Kennedy Onassis Reservoir
▫️Shakespeare Garden
🌸 Prospect Park
🌸 Brooklyn Botanical Garden
🌸 New York Botanical Garden
🌸 Roosevelt Island
🌸 Sakura Park
🌸 Washington Square Park
🌸 Green-Wood Cemetery
🌸 Riverside Park
🌸 Union Square Park

Tags: , , , , , , ,

« Older entries § Newer entries »