Magyar hentesbolt

You are currently browsing articles tagged Magyar hentesbolt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAManhattan vibráló sokszínűségét az évszázadok során letelepült bevándorlóknak köszönheti. New Yorkban szinte minden nemzet képviselteti magát. A bevándorlók ösztönösen törekedtek együtt tartani a közösséget, mely az első időkben a boldogulás egyetlen útja volt. A nyelvtudás hiányát, a beilleszkedés nehézségeit, a kulturális sokkot és a honvágyat is könnyebb volt közösen feldolgozni. Ez a magyarázata a Manhattanban magas számban fellelhető mikró nemzetközösségeknek. Ezen negyedek közül a legismertebb és a mai napig aktív az Olasz Negyed (Little Italy), a Kínai Negyed (Chinatown), a Puerto Rico-i Negyed (Spanish Harlem vagy más néven az East Harlem) és a Koreai Negyed (Koreatown).

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kivándorló magyarok első csoportja 1870-ben érkezett az Új-hazába és a 2. Sugárút mentén, az 1. és 10., illetve az 55. és 72. utca közötti területen telepedett le. 1910-re a manhattani magyarok száma elérte a 110 ezret. Konrad Bercovic, neves New York-i történész a magyarokat melegszívű, vendégszerető emberekként jellemezte, akiknek karaktere legjobban a konyhaművészet iránti szeretetük által definiálható.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Lower East Side gyors túlnépesedése arra kényszerítette a magyar családokat, hogy Yorkville felé vegyék az irányt. A klasszikus Magyar Negyed, mely a 2. Sugárút mentén, a 79. és 82. utca között jött létre, az 1950-es évek második felében élte virágkorát. Little Hungary központja a 82. utca volt, mely a mai napig a Magyarország István Királya nevet is viseli. A környéken sorra nyíltak a magyar éttermek, borozók, kávéházak, a családi vállalkozásban vezetett szatócsboltok, pékségek, hentesüzletek. Az éttermekben Tokaji bort szolgáltak fel, az étlapokon magyar nemzeti ételek szerepeltek, a hentesboltok Hertz és Pick szalámit árusítottak. A bevándorlók lelki éhségét pedig a környék magyar templomai csillapították.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A betelepült magyarok aktívan részt vettek a kulturális életben is. A manhattani művészvilágban olyan magyar neveket emlegettek elismeréssel, mint Dohnányi Ernő vagy Wass Albert, aki sokáig a New York-i magyar rádió állandó közreműködője volt. A Broadway-n Molnár Ferenc darabokat játszottak, a színpadon Darvas Lili, Szörényi Éva és Szabó Sándor lépett fel. A lemeziparban Szirmai Antal neve csengett ismerősen. A könyveladási listát a Claire Kenneth írói álnéven alkotó Kölcsey Kende Klára bestsellerei vezették. Ezek azok az évek, amikor a New York-i újságos standok három magyar napilapot is árultak. A Berkó Géza által szerkesztett Amerikai Magyar Népszava az 1891-es alapítás óta megszakítás nélkül működik. A Szabadság és a Varga Károly által vezetett szocialista lap, az Előre, szintén naponta kapható volt. A napilapokon kívül kéthetente jelent meg az Amerikai Magyarság, a Munkáslap és a kifejezetten sportkedvelők számára szerkesztett Sportvilág. 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A magyar mentalitás, a remek ételek-italok, a cigányzene elvarázsolta Manhattan amerikai lakosságát. A 79. utcától északra a Lexington Avenue a Hungarian Broadway nevet kapta a színház és muzsika szerelmeseitől, az éttermek rajongói pedig Goulash Boulevard-nak keresztelték.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A virágzó magyar negyed a 20. század utolsó évtizedeiben látványos hanyatlásnak indult. Az éttermek, magyar boltok egymás után zárták be kapuikat és egyre több család, nagyrészt a fiatalok, elköltöztek a környékről. A Magyar Házon, a református és katolikus templomon, valamint az Andre’s Cafe-n kívül nincs magyar jelenlét a Negyedben. Az egykor virágzó Little Hungary mára már csak árnyéka önmagának. A legtöbb New Yorkkal foglalkozó magyar weboldal szerint Yorkville utcáin nem lehet úgy végighaladni, hogy ne hallanánk magyar szót. Az utóbbi hetekben – munkából kifolyólag -, többször is jártam ezen a környéken, és sajnos állíthatom, hogy nem hallottam még elvétve sem magyar beszédet. A volt Magyar Negyedben rengeteg olasz, kínai étterem és még annál is több gyors-mosoda nyílt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Annak ellenére, hogy a manhattani Magyar Negyed a múlté, a 2005-ös cenzus felmérése alapján New Yorkban 31,734 amerikai állampolgár vallotta magát magyarnak és közülük 4,876-an beszélik jól anyanyelvünket. Little Hungary emlékének megőrzése és a magyar kultúra ápolása a Magyar Negyed központjában található Magyar Ház hitvallása.

Hungarian House/Magyar Ház – (213 East 82nd Street) A 19. századi épületet 1966-ban vette meg három non-profit szervezet: a Magyar Könyvtár és Történelmi Társulat, a Széchenyi István Társaság és az Amerikai Magyar Katolikus Liga. A Ház 1993 óta a Külföldi Magyar Cserkészszövetség tulajdonában áll és működése függ az ösztöndíjaktól, adományoktól, támogatásoktól és a különböző forrásokból származó hozzájárulásoktól.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Red Tulip Restaurant/Piros Tulipán Étterem – (439 East 75th Strfeet)  A Piros Tulipán népszerű étterem volt a Magyar Negyed szívében. Az 1999. januári zárás óta az üzletnek rengeteg tulajdonosa volt. Jelenleg egy középiskolai táborközpont működik a helyén. 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Blue Danube Gift Shop/Kék Duna Ajándékbolt – (217 East 83rd Street) A Blue Danube New York egyetlen magyar könyvesboltjaként működött, a Püski Könyvkiadó volt alkalmazottjának vezetésével. Az idős tulajdonos 2006-ban nyugalomba vonult és boltját egy magyar házaspár vásárolta meg. A Bartos család nagy kihívásnak nézett elébe. Manhattan gazdag környékén fenntartani egy magyar könyvesboltot meghaladta az erejüket. A bolt 2009-ben végképp bezárt. Az épületben jelenleg egy névtelen antikvárium lerakata található. (Manhattanban jelenleg egy magyar könyvesbolt működik, a 2008-ban nyílt 10 Thousand Steps Magyar Könyvesbolt, az East Village-ben. A könyvesboltról hamarosan bővebben olvashattok.)

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Andre’s Cafe/Andre kávézója – (1631 2nd Ave #1) Andre folk múzeum benyomását keltő kávézója az egyetlen működő magyar étkezde a Magyar Negyedben. A név ellenére nem csupán kávét, de mindenféle magyar és európai cukrászsüteményt és pékárut is árulnak. Az apró üzlet diner-stílusban étteremként is működik, tipikus magyar fogásokat kínálva. A boltban márkás magyar italokat is vásárolhatunk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Yorkville Meat Emporium/Magyar Hentesbolt – (1560 2nd Ave) Yorkville utolsó és egyetlen magyar hentesboltja a legendás Paprikás Weiss üzlet helyén állt és a magyar kultúra és konyhaművészet megőrzését tűzte ki célul. Autentikus füstölő és eredeti magyar földön termett fűszerek segítségével igyekezték megőrizni azt a minőséget, amit a magyar vásárlók megszoktak. Termékeik között nemcsak a tipikus magyar, de az európai országok különlegességeit is megtalálhattuk. A boltban 2011-ben tűz pusztított. Az üzlet honlapján jelenleg is a visszatérésről olvashatunk, a szomorú valóság azonban az, hogy az utolsó magyar hentesbolt helyén egy kínai étterem nyílt, Csipogó Csirke néven. Hatalmas veszteség a manhattani magyar közösség számára.

189483952_448558f181 meat market2

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

First Hungarian Reformed Church/New York-i Első Magyar Református Egyház – (344 East 69th Street) A gyülekezet 1916-ban költözött a jelenlegi épületbe, melyet Emery Roth, magyar származású amerikai építész tervezett. A templom építése 22 ezer dollárjába került az egyházközösségnek. Az egytornyos, stukkós téglaépület tradicionális magyar elemeket és a bécsi szecesszió jegyeit hordozza. A bejárat felett található a 24 méter magas harangtorony. 2000-ben az épület felkerült a Nemzeti Történelmi Emlékmű listára. 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

St. Stephen Catholic Church and School/Szent István Katolikus Templom és Iskola – (414 East 82nd Street) 1927. augusztus 20-án, Peéri Bonaventura ferences plébános vezetésével történt meg az első kapavágás. Az új templom kölcsönökből épült, majd a befejezés után a hívek adományaiból biztosították volna az anyagi alapokat. A 30-as évek gazdasági válásága idején a legtöbb magyar elveszítette az állását, így a kölcsönök visszafizetése lehetetlenné vált. A magyar ferencesek a Holy Name amerikai ferences provinciát kérték, hogy segítsen. 1935-ben a plébánia amerikai kézbe került. A templomban vasárnap délutánonként magyar nyelvű szentmisén vehetünk részt és lehetőség van magyar nyelvű szentgyónásra is. A Szent István egyházközség a New York-i főegyházmegye egyetlen magyar temploma.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Hungarian Reformed Church/Magyar Református Egyház – (229 East 82nd Street) A gótikus stílusú, 300 főt befogadó épületet két manhattani református gyülekezet építtette. A felszentelésre 1960-ban került sor. 2009 óta a vasárnapi Istentiszteletek idején újra működik a Vasárnapi Iskola. Az egyház sem állami, sem egyéb külső támogatást nem kap, teljesen független és önfenntartó. Kuriózumként megemlítendő, hogy a templom épülete előtti kötelező tűzcsap a szokványos piros-sárga festés helyett a magyar zászló színeit kapta.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

First Hungarian Baptist Church/New York-i Magyar Baptista Gyülekezet – (225 E 80th Street, New York, NY 10075) Az Első Magyar Baptista Imaház New York-i gyülekezete immár 107 éve áll fenn és 89 tagot számol. A lelkipásztor Dr. Gergely István. A gyülekezet vasárnap délelőtt 10 órakor és délután 5 órakor tart imaórát.

10287207_765628806811018_1445656485_n 10178270_765628920144340_1379948216_n

Képek: a blog írójának tulajdona (kivéve Yorkville Meat Emporium régi felvételei, forrás Google), a New York-i Magyar Baptista Gyülekezet képeiért köszönet Szilvia Frank Kulcsarnak
Felhasznált irodalom: Daytonian in ManhattanUnited State Census Bureau 2005, Új Ember

Tags: , , , , , , , , , ,