Lower Manhattan

You are currently browsing articles tagged Lower Manhattan.

New York City legnagyszabásúbb és leghíresebb vallásos ünnepe, a Lower Manhattanban található, történelmi Olasz Negyedben évente megrendezésre kerülő San Gennaro (Szent Januáriusz) Fesztivál. Idén 89. alkalommal rendezték meg a 11 napon át tartó ünnepségsorozatot, Nápoly védőszentjének, Szent Januárisznak tiszteletére.

Az első alkalomra 1926. szeptember 19-én került sor. A nápolyi bevándorlók első hulláma 1926 elején telepedett le Little Italy szívében, a  Mulberry Street-en és a szomszédos utcákban. Számukra a hagyományok folytatása és megőrzése elsődleges volt, akármilyen messzire is kerültek az óhazától.

Az évtizedek során az egy napos ünnepből 11 napos ünnepségsorozat lett, melyre nemcsak a környék lakosai, de egész New York City hivatalos lett.

Szeptember 19-én kerül sor a körmenetre, melynek élén San Gennaro szobra halad Little Italy utcáin (Mulberry Street – Mott Street – Canal Street – Houston Street) át. A körmenetet a Mulberry Streeten található Szent Vér Templomban, a Szent Januáriusz nemzeti kegytemplomában tartott Szentmise előzi meg.

1996 óta a Figli di San Gennaro, Inc., a Szent Januáriusz Gyermekei névre hallgató, nonprofit szervezet bonyolítja le az ünnepségsorozatot. A szervezet tagjai mindent megtesznek, hogy megőrizzék az első bevándorlók szellemét és hitét.

Évente több mint egy millió látogatója van a 11 napos ünnepségnek. A világ valamennyi pontjáról érkeznek turisták, hogy élvezzék az Olasz Negyed utánozhatatlan vendégszeretetét.

A vallásos eseményekkel párhuzamosan színes parádé, ingyenes koncertek, büfékocsik végeláthatatlan sora várja a látogatókat, a Mulberry Street éttermei és kávézói mellett. Sor kerül az elmaradhatatlan cannoli-evő versenyre is, míg a gyerekeket vidámpark szórakoztatja.

Ez évben Tony Danza, olasz származású amerikai színész volt az ünnepség udvarmestere.

“Szent Januáriusz ünnepe, mely a hit és a megváltás ünnepe, különleges helyet tölt be az olaszok szívében. A New York-i olaszok számára azonban még ennél is többet jelent. Az emlékezés és megbékélés ünnepe.

A finom ételek, a zene, a közösség szeretete. Ezt adja Little Italy New Yorknak és a világnak.” – mondta Joseph Mattone, a Figli di San Gennaro elnöke, ünnepi beszédében.

Képek: a blog írójának tulajdona
Forrás: Little Italy NYC

Tags: , , , , , , , , ,

“Az új-fundlandi emberek mások. Az új-fundlandi megölel és azt mondja: Minden rendben lesz. Itt vagyok. Segítek. Ez mindig is így volt és mindig is így lesz.” – mondja az új-fundlandi kisváros, Gander rendőrkapitánya. Így volt ez 2001. szeptember 11-én is.

2001. szeptember 11-én lezárták Amerika teljes légterét. Ez az Egyesült Államok 98 éves légi közlekedésének történelmében példa nélküli esemény volt. Valamennyi levegőben tartózkodó repülőgépnek azonnal le kellett szállnia a legközelebbi reptéren.

“Hozzátok le azokat az Istenverte gépeket! – üvöltötte Norman Mineta Közlekedési Miniszter a Fehér Ház alatti bunkerben. Mire ez az ikonikussá vált mondat elhangzott, az American Airlines 11-es járata már becsapódott a World Trade Center északi tornyába, a United Airlines 175-ös járata a déli toronyba és az American Airlines 77-es járata a Pentagon épületébe. A Szövetségi Légi Közlekedési Igazgatóság reggel 9:45-kor zárta le az Államok légterét. 4546 repülőnek kellett a lehető leghamarabb landolnia. A gépek egy része még vissza tudott fordulni, azonban 250 Amerikába tartó repülőnek az egyetlen lehetősége Kanada volt. Amerika tisztában volt vele, hogy a landolási engedély kérelemmel veszélyt hozhat a befogadó országra, Kanada azonban nem hezitált, hogy beengedje az elárvult gépeket. Halifax, Torontó, Ottawa, Montreal repterei megteltek. Az új-fundlandi felvidéken található Gander – melynek repterén aznap 38 repülőgép landolt, 6595 utassal és személyzettel -, lakossága alig haladja meg a 10 ezret.

planes

A hét elkövetkező részében a kanadai kisvárosban megállt az élet. Minden egyes férfi, nő és gyermek részt vett a munkában. Gander lakossága félretette a saját életét egy csomó idegen kedvéért és semmit sem kért cserébe.

***

A Lufthansa 438-as Frankfurtból Dallasba tartó járatán utazott Roxanne és Clark Loper. Három hete hagyták el Texas-t, hogy Kazahsztánból hazahozhassák örökbe fogadott két éves kislányukat. Alexandria a repülőgép padlóján aludt, mivel így szokta meg az árvaházban. Frankfurt polgármestere, Petra Roth, a Lufthansa 400-as járatának első osztályán utazott New Yorkba. Petra asszony nem bánta a 4 ezer kilométeres utazást, mivel régi, jó barátjának, Rudy Giuilianinak, New York City leköszönő polgármesterének partyjára igyekezett. Nem messze tőle ült Werner Baldessarini, a Hugo Boss elnöke, aki a New York-i Fashion Weekre utazott. Valamennyien Ganderben landoltak.

Az égbolt kék volt, a levegő nyugodt. Reinhard Knoth kapitány a légtérben található gépek pilótáinak alkalmi évelődését hallgatta a rádión, amikor a KLM pilótája izgatottan megszakította a lezser csevejt: “Baj van New Yorkban. Valami baleset.” Knoth kapitány azonnal a BBC adására kapcsolt: “Breaking News New Yorkból. Robbanás a World Trade Center északi épületében. Valószínű egy repülő csapódott az épületbe.” Knoth kapitány biztos volt benne, hogy csakis egy kis gép lehetett, elvégre utasszállítók nem repülnek közvetlen Manhattan felett, főleg nem ilyen magasságban. A második becsapódás után azonban már tisztában volt vele, hogy nem véletlenről van szó.

***

“Úgy döntöttünk, hogy amíg a levegőben vagyunk, hazudunk az utasoknak. A legegyszerűbb magyarázattal álltunk elő. A repülőnek apró technikai gondja akadt, így a legközelebbi reptéren, Ganderben leszállunk, hogy kivizsgálhassuk a hibát. Az utasok morgolódtak kicsit, de semmi különös. A gyakori utazók azonnal megnyugtatták a többieket, hogy előfordul az ilyen. 40 perc múlva Ganderben landoltunk. Senki nem gondolta volna, hogy itt töltjük a hét elkövetkezendő napjait.”

“Mire leszálltunk már vagy 20 utasszállító állt a kifutópályákon. Amint megállt a gépünk, a kapitány beszédet intézett hozzánk: “Hölgyeim és Uraim, bizonyára furcsállják, hogy ennyi gépnek egyszerre akadt technikai problémája. Az igazság az, hogy más okból vagyunk itt.” Nem tudott túl sokat mondani a New York-i helyzetről, de az is elég volt, hogy aggódni kezdjünk. A földi irányítás nem engedett minket leszállni és senki nem jöhetett még a gépek közelébe sem. Egy órán belül további 18 gép érkezett.”

***

“Lassan szivárogni kezdtek a hírek a repülőgép rádióján keresztül. Az amerikai mobiltelefonok nem működtek, a többieknek sem sikerült telefonálni. Kora este megtudtuk, hogy a World Trade Center mindkét tornya összedőlt és a negyedik túszul ejtett gép lezuhant, mielőtt célt ért volna. Lelkileg és fizikailag kimerültek voltunk. Jeges félelem tartott minket fogva, de meglepően nyugodtak voltunk. Az ablakon kitekintve a másik 37 gép látványa annyiban segített, hogy tudtuk, nem vagyunk egyedül.”

“Néhány óra múlva közölték velünk, hogy leszállhatunk, de csak egyik gép a másik után, így ránk reggel 11-kor kerülhetett csak sor. Az utasok szó nélkül tudomásul vették, hogy az éjszakát a gépen töltjük. Gander orvosi felügyeletet, vizet és élelmet biztosított. Szerencsére nem volt semmi gond. Az éjszaka csendesen tellett, a kényelmetlenség ellenére. Másnap reggel fél 11-kor iskolabuszok jöttek értünk. Át kellett mennünk a vámvizsgálaton és bejelentkeztünk a Vöröskereszt asztalánál. A szállodai szobánkban a TV elé roskadtunk és 24 órával a tragédia után mi is megláttuk a drámai képsorokat.”

A következő sorok Reinhard Knoth kapitány memoárjából származnak: “Hirtelen rengeteg szabadidőnk lett és az is hamar kiderült, hogy Gander lakói roppant kedvesek. “Repülősöknek” szólítottak minket és minden kívánságunkat teljesítették. Gander és a környező kisvárosok valamennyi iskolát, közösségi épületet, könyvtárat bezártak és a rendelkezésünkre bocsátottak. Ágyak, hálózsákok, párnahegyek és rácsos ágyak mindenütt. A középiskolásoknak szünetet hirdettek és iskola helyett kötelező volt segíteniük a “vendégek” ellátásában.

Az elszállásolást úgy szervezték meg, hogy a családok együtt maradhassanak. Azoknak a hölgyeknek is teljesítették a kívánságát, akik nem akartak koedukáltan aludni. Az időseket önkéntesen jelentkező családoknál helyezték el, így ők rendes ágyban alhattak. A terhes kismamák a kórház közelében kaptak szállást. Volt fogorvosunk, férfi és női ápolónk, akik bármikor a rendelkezésünkre álltak.

A “hajótöröttek” naponta telefonálhattak és e-mailezhettek szeretteiknek. A város lakói gondoskodtak róla, hogy napközben se unatkozzunk. Gyalogtúrákat, hajóutakat szerveztek. Érdeklődésnek megfelelően lehetett felfedezni a közeli városokat, tavakat és kikötőket. A bátrak, profi vezetővel, hegyet is mászhattak.

A pékségek állandóan friss kenyérrel, pékáruval láttak el minket. A főétkezéseket szintén önkéntesek oldották meg. A vegytisztító ingyenesen tisztította a ruháinkat, mivel a csomagokat nem hozhattuk le a gépekről. Egyszóval, semmiben sem szenvedtünk hiányt.

Amikor két nap múlva újra megnyílt a légtér, iskolabuszok szállítottak vissza minket a gépekhez. Senki nem késett egy percet sem, így valamennyi gép időben útnak indulhatott. A helyi Vöröskereszt képviselői pontosan tudták, ki-kicsoda és melyik gépre kell szállnia. Csodálatra méltó volt a szervezés és még csak nem is gyakorolhatták.

Amikor valamennyien a gépen voltunk, az utasok azonnal élménybeszámolóba kezdtek. Sokan könnyek között meséltek az eltelt napokról. Az utasok becenéven szólították egymást. A hazaút olyan volt, mint egy nagy party repülőgép. Telefonszámok, e-mail címek, lakcímek cseréltek gazdát.

Hirtelen meglepő dolog történt. Az egyik utas megkért, hogy szólhasson az többiekhez a hangosbeszélőn át. Ezt soha nem engedjük meg, de akkor minden, ami velünk történt, formabontó volt. Az utas közölte, hogy a többség hozzájárulásával, amint hazaérünk, alapítványt hoz létre. A bevételt Gander és a közeli városok iskolásainak adományozzák, ezzel köszönve meg a szeretetteljes vendéglátást. Még ott a gépen, megérkeztek az első felajánlások. Összesen 14 ezer dollár gyűlt össze. Néhány hét alatt másfél millió dollár folyt be a számlára és a Delta Légitársaság is beszállt. 134 új-fundlandi fiatal főiskolai tandíját fizettük ki.

Tessék ezt a történetet megosztani, mert lehet, hogy a világ brutális, de mindig lesznek Ganderhez hasonló városok, jószívű, segítőkész emberek. Mi 6595-en mindig úgy fogunk Ganderre és Új-Fundlandra gondolni, mint a jóság és kedvesség mintaképére.”

Képek: Google
Forrás: The Day the World Came to Town

Tags: , , , , , , , , , , , , , ,

Július 1-én hajózott be a New York-öbölbe, a South Seaport Múzeum területére (bővebben itt olvashattok róla) a legendás fregatt, a francia Hermione reprodukciója. A vitorlás a július 4-i, Függetlenség Napja ünnepségekre érkezett és a hét végéig élvezi New York város vendégszeretetét.

Az eredeti Hermione 236 évvel ezelőtt hajózott Franciaországból az Újvilágba, fedélzetén La Fayette márkival, aki az Amerikai Függetlenségi Háborúban tábornokként harcolt George Washington vezérlete alatt.

La Fayette igazi kettős állampolgárnak tartotta magát. Halála után kívánsága szerint felesége mellé temették a párizsi Picpus temetőben, míg sírjára azt a földet helyezték, melyet amerikai útjáról hozott magával. 2002-ben az Amerikai Egyesült Államok posztumusz tiszteletbeli polgára lett.

 

Az eredeti Hermione 1793-ban futott zátonyra és süllyedt el, nem messze Le Croisic partjaitól. Az új Hermione-t Rochefortban építették, korabeli eszközökkel és technikával. A munkálatok 1997-ben kezdődtek és 17 hosszú éven át tartottak.

Az eredeti terveket kissé módosították, takarékossági és biztonsági szempontokat szem előtt tartva. A vitorlás ágyúi könnyűfémből készültek és non-funkcionálisak. A Hermione motorral is rendelkezik, míg az áramellátásért generátorok felelősek.

Az Atlanti-óceánt áthajózni manapság sem egyszerű. A Hermione 2014 szeptembere és 2015 áprilisa között több gyakorlóutat is tett, mielőtt nekivágott a három hónapos útnak.

A vitorlás 2015. április 18-án hagyta el La Rochelle kikötőjét és július 1-én kora reggel kötött ki Lower Manhattanban. Jelenléte nemcsak emeli a július 4-i rendezvénysorozat fényét, de a francia-amerikai kapcsolatokat is erősíti.

A South Street Seaportot legkönnyebben a Fulton Streetről érhetjük el, melyet a NYCS 2NYCS 3NYCS 4NYCS 5NYCS ANYCS CNYCS ENYCS JNYCS RNYCS Z jelzésű vonatokkal közelíthetünk meg.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , ,

A New York City pénzügyi központjában található, a Kereskedelem Katedrálisa becenévre hallgató, ikonikus Woolworth Building a város egyik legszebb felhőkarcolója és minden bizonnyal a legrejtélyesebb. Titokzatosságához valószínű hozzájárul, hogy az épület turisták számára nem látogatható, így tiltott gyümölcsként csigázza fel az érdeklődést. Ennek a csodálatos épületnek azonban nincs szüksége a reklámra. Impozáns megjelenése és lélegzetelállító enteriőrje önmagáért beszél.

 

A kivételezettek elégedettségével ignoráljuk (köszönet az OpenHouseNewYorknak a lehetőségért) a TOURISTS ARE NOT PERMITTED BEYOND THIS POINT (Turistáknak tilos a belépés) táblát és a biztonsági őr szúrós tekintetétől követve belépünk az európai gótikus katedrálisokat utánzó, pazar előcsarnokba.

A 60 emeletes, 241 méter magas épület az 1913-as átadás után, 17 éven át a világ legmagasabb épülete volt, építtetője, a kereskedelmi mogul, Frank Woolworth legnagyobb megelégedésére.

Fedezzük fel az épület titkait!

Stílusok keveréke: A két emelet magas előcsarnok valaha üzleteknek és Irving National Exchange Banknak adott otthont. Középpontjában a grandiózus márvány lépcsősor, mely fölé sárga üvegmennyezet borul, aranyló fénybe öltöztetve az egész csarnokot.

Az előtér északi és déli oldalán két balkon található, melynek falait oltárképet utánzó freskók díszítik. Egyikük a Munka nevet kapta, míg a másikuk a Kereskedelem névre hallgat.

IMG_2414

A dongaboltozatos mennyezetet bizánci stílusú virágmintás üvegmozaikok díszítik, míg a falakat Skyros szigetéről származó faragott márvány borítja, az ajtókat pedig görögös mintázatú bronzburkolat ékesíti. “Az előcsarnok a fantázia szüleménye, az európai stílusok szabad keveréke. Kéretik eltekinteni a történelmi hitelességtől.”-mondja Helen Post Curry, a Woolworth Building építészének ükunokája.

A legek: Az átadás évében nemcsak az épület volt a legmagasabb a világon, de a hozzá tartozó kémény is, mely a hatalmas szénégetésű kazánt szolgálta. A modernizáció után a kéménykürtő helyére az akkori kor leggyorsabb liftje került. A különleges liftakna kialakítás egy esetleges tragédia esetén az elszabadult, szabadesésben zuhanó liftkabint “légpárnák” segítségével lassította volna.

A Tiffany & Co. ujjlenyomata: A felvonók acél bevonatának arabeszk stílusú mintázatát a Tiffany Studió tervezte.

Groteszk alakok: Az előcsarnok falairól és a lépcsősorok tetejéről körbe-körbe, groteszk testű szoborarcok követnek minket. Valamennyien valóságos személyek, akik jelentős szerepet játszottak az épület történetében. Cass Gilbert, a tervező, az épület modelljét tartja a kezében, míg Frank Woolworth, az épület tulajdonosa pénzt számol. Az építész, Louis Horowitz a telefonját szorongatja, annak bizonyítékául, hogy a kommunikáció ezen modern eszköze is az építkezés zökkenőmentes lebonyolítását szolgálta.

A kétéltűek felhőkarcolója: A Woolworth Building díszítőelemei közül, meglepő módon, a szalamandra a leggyakoribb, melyről az a legenda kering, hogy a tűz sem képes elpusztítani. A felhőkarcoló tervezői úgy gondolták, érdemes a motívumot többször is megismételni, különösen annak tudatában, hogy a lakók legnagyobb félelme egy esetleges épülettűz volt. A tervezők persze ennél többet is tettek a biztonság érdekében. A házat acélvázzal, valamint terrakotta bevonattal álmodták meg, mely kombináció kifejezetten tűzbiztos.

Az elfeledett metróállomás: A Woolworth Building legnagyobb titka, hogy az épület egykor közvetlen összeköttetésben állt a BMT és az IMT metróvonalak megállóival. A BMT a jelenlegi City Hall megálló az R vonalon, míg az IMT a legendás, használaton kívüli City Hall megálló. Az átjárót azóta lezárták és a Broadway alatt teljesen feltöltötték. Mára már csak a kapuk emlékeztetnek az valaha forgalmas metrólejáróra, míg az előtérben kerékpár tároló található.

Páncélterem a mélyben: Az alagsorban hatalmas trezor található, mely a logikánknak ellentmondva nem az épületben működő bankhoz tartozott, ellenben a Woolworth vállalkozás vagyonát őrizték itt.

A Woolworth Buildingben jelenleg tervezőirodák, ügyvédi irodák működnek. Az öt luxuslakás mindegyike foglalt, míg a legfelső emeleten található penthouse jelenleg is üres. A vételár 110 millió dollár.

Az épület előcsarnokába az Open House New Yorkon kívül a Woolworth Tours keretében belül lehet bejutni. A szervezett vezetések 30, 60, illetve 90 percesek, árban pedig 20 és 45 dollár között mozognak. A 90 perces, legalaposabb vezetés csak szombaton zajlik. Az állandóan nagy érdeklődésre való tekintettel, érdemes időben jelenkezni.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , ,

Greenwich Village barátságos téglaházai között található Manhattan egyik legnépszerűbb tere, a bohém hangulatáról híres Washington Square. Az életvidám, nyüzsgő hely a környék művészlelkein kívül turisták ezreit is vonzza.

A tér és a körülötte elterülő park különösen a nyári időszakban mozgalmas. Zenészek, énekesek és táncosok szórakoztatják a látogatókat, a szökőkút kicsiknek és nagyoknak egyaránt felfrissülést nyújt a manhattani forróságban, míg a gyepen és a park padjain százával pihennek, fogyasztják ebédjüket a helybéliek és a messziről idelátogatók.

A Washington Square Park különleges hangulatához hozzájárul érdekes történelme, valamint titkai, melyek közül most feltárunk néhányat.

  • A tér vidám hangulatának dacára a hely valamikor vesztőhelyként és temetőként szolgált. A történészek 125 ezer temetkezés bizonyítékát tárták fel a környék plébánia hivatalaiban. Az évszázadok átépítési munkálatai során a sírok nagy része a földdel vált egyenlővé, ám jelenleg is több mint 20 ezer ember földi maradványa található a területen.

  • A park észak-nyugati sarkában található Manhattan legidősebb fája, mely a drámai, Akasztó Szilfa nevet viseli. Manhattan szilfái voltak az első Európából betelepített fák, köztük ez is, melyet az iratok szerint 1697-ben ültettek. A Polgárháború idején árulók végezték az ágain, míg a legenda szerint az utolsó áldozat egy Rose Butler névre hallgató rabszolganő volt, aki felgyújtotta gazdája házát.

  • Robert Moses építész és várostervező hatalmas szerepet játszott a City és Long Island fejlődésében, munkásságának sikere mégis kétes megítélésű. Vitatott és szerencsére elvetett ötletei között szerepelt az Ötödik Sugárút meghosszabbítása a Village-n át, valamint a Lower Manhattan gyorsforgalmi út megépítése, mely szintén átszelte volna Greenwich Village nyugalmas, történelmi utcáit. Manhattan város parkjainak biztosaként annyit sikerült azonban elérnie, hogy a Washington Square szökőkútja közösségi taposómedencévé alakuljon.

 

  • A tér egykoron nyitott volt az autósforgalom számára. A tér lezárása és parkká alakítása a Washington Square Bizottság és a helybéli közösség képviselői, valamint a város vezetősége (Robert Moses) közötti hét évig tartó huzavona után sikerült.

  • A Washington Square Park egykoron mocsaras terület volt, melyen a Minetta-patak haladt keresztül. A patakot a városfejlesztők ugyan a föld alá kényszerítették, a forrás, mely a Hudson folyóba torkollik, továbbra is nyomon követhető Greenwich Village csatornarendszerén át.

  • A tér domináns eleme az 1889-ben, Washington elnök születésének 100. évfordulójára emelt diadalív. A város vezetősége nem gondolta, hogy a gipszből és fából épült centenáriumi diadalív olyannyira népszerű lesz, hogy Manhattan lakói az átmeneti emlékmű megmentésére petíciót indítanak. A 23 méter magas, márvány diadalív átadására 1892-ben került sor.

  • A diadalív gyomrában “titkos” helyiség, lépcsősor és tetőtér is található, melynek kulcsai a New York-i Parkigazgatóság tulajdonában vannak.

  • A Washington Square-en kerül megrendezésre New York City egyik legrégebbi karácsonyi tradíciója. A Village karácsonyfáját 1924-ben állították fel először, 7 évvel a Rockefeller Center fája előtt. Az 1924-es gyertyagyújtás során a karácsonyi énekek szövegét a boltívre vetítették, míg mostanság nyomtatott dalszöveg-gyűjteményként adják az ünnepségen megjelent résztvevők kezébe. A résztvevők mind a két tradíciót, az élő fa és a kivetített szöveg tradícióját egyaránt szeretnék visszaállítani.

  • A Washington Square Parkban kerül megrendezésre az éves Párnacsata Nap, a New York-i és torontói székhelyű Newmindspace elnevezésű civil szervezet rendezésében, mely része a “Nagyvárosi Játszótér Felnőtteknek” programnak, melyben több mint 100 város, köztük több magyarországi nagyváros is részt vesz.

  • A Parkban található a 2001-ben elhunyt, világhírű, magyar származású kutya oktató, szakértő és tanácsadó, Robin Kovary emlékére elnevezett kutyafuttató. Robin nagy szerepet játszott a manhattani kutyafuttatók és játszóterek létrehozásában. Munkásságát világszerte elismerték a kutyás közösségekben.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , ,

New York City SoHo kerülete (South of Houston Street, a Houston Streettől délre fekvő terület) a 19. századtól kezdve különleges szerepet töltött be a metropolis életében.

11270711_827199387330017_8947448511041186521_o

Az eredetileg mezőgazdasági területként funkcionáló környék gyorsan fejlődésnek indult, iparosodott, s rövid idő alatt vonzóvá vált a New York-i elit és a művészvilág bohém képviselői körében is. Érdekességként, itt nyílt a város első vörös lámpás negyede is.

IMG_0738

A SoHo napjainkban is kiállítótermeknek, galériáknak, divatos dizájner butikoknak ad otthont, valamint a lakosság felsőbb rétegének, akik képesek a történelmi múlttal rendelkező kerület csillagászati bérleti díjait kifizetni.

IMG_0737

A SoHo a turisták által is kedvelt célpont és nem csupán a menő üzletek végeláthatatlan sora miatt, de a környék különleges hangulata is vonzza őket. A kerület egyedi, öntöttvas épületei világhíresek és a leggyakrabban fotózott New York-i épületek közé tartoznak.

IMG_0751 IMG_0739

A SoHo-ban található a világ legnagyobb öntöttvas épület együttese, mely több mint 250 műemlék, illetve műemlék jellegű házat foglal magába. A házak többsége 1840 és 1880 között épült.

IMG_0752

Legtöbb esetben az öntöttvas homlokzatot már meglevő házak felújítására, csinosítására használták, mivel sokkal olcsóbb volt. mint a kő, illetve a tégla. A díszítőelemeket akár előre is elkészíthették, cserélhették és a javítás is jóval könnyebb volt.

IMG_0750

A vas nemcsak rugalmas és könnyen formázható, de roppant erős is, így hatalmas, pazar, hajlított ablakkeretek kerültek a környék újonnan épített házaira.

IMG_0745

Az egykor komor, gázvilágításos ipari negyedet elöntötte a természetes fény. Az öntött vas a belső teret is megváltoztatta. Az alacsony belmagasságot tágas, funkcionális, oszlopos beltér váltotta fel, mely tökéletesen funkcionált galéria, kiállító- és műteremként, a New York-i művészvilág legnagyobb örömére.

IMG_0749

Egy ideig az építészek úgy gondolták, hogy az öntött vas jobb megoldás az acélnál. Hamarosan azonban rájöttek, hogy extrém hő hatására az öntött vas vetemedik, a tűz oltása során a hideg víz pedig repedéseket okoz.

11312817_827199393996683_5051470081522273848_o

Az öntöttvas korszak rövidnek bizonyult, s az acél győztesként került ki, a Soho épületei azonban történelmi jelentőséggel bírnak a mai napig.

IMG_0754

1972-ben 26 utca került a műemlék listára, melyek közül kiemelkedik a Broome Street, a Greene Street, a Prince Street és a Broadway. Amennyiben időnk engedi, feltétlen látogassuk meg a környéket és készítsünk képeket. New York város vezetősége úgy döntött, hogy közbiztonsági okokból hamarosan lebontásra kerül a tűzlépcsők legnagyobb hányada. New York City építészetének egy arany korszaka ismét véget ér.

11270261_827199390663350_9180844187030579198_o

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , ,

New York City Pénzügyi Központja, a Financial District, melyet a 2001. szeptember 11-i tragédia súlyosan megtépázott, lassan visszatér a rendes kerékvágásba. Egyre zsugorodik az építkezési terület és saját infrastruktúrával rendelkező City a Cityben születik a World Trade Center köré.

IMG_1446

Míg az általános figyelem középpontjában álló vonat- és metróelosztó hivatalos átadására az év végéig várni kell, a környék csillogóan új bevásárlóközpontját a látogatók máris birtokba vehették.

IMG_1462 IMG_1447

A Brookfield Place Mall nem a turistákat, de még csak nem is a helybéli középréteget, de kifejezetten a vásárló elitet célozza luxus butikjaival, áruházaival. A “high end” képviselői közül itt van Michael Kors, Diane von Furstenberg, Tory Burch, Burberry, Gucci és a Hermes. A nagyágyú, a Saks Fifth Avenue nyitására azonban 2016-ig várni kell.

IMG_1476

Annak ellenére, hogy a vásárlást itt kihagyjuk, a csodás látvány miatt mindenképpen érdemes felkeresni New York City legújabb plázáját. A Brookfield Place Üzletház a Brookfield Place gyönyörű üvegkalitkája, a Télikert Átrium köré épült, mely a 2001-es támadás során szinte a földdel vált egyenlővé.

Winter Garden Atrium

A teljes átépítés óta a Télikertben – mely nevével ellentétben, jelenleg pálmakertnek ad otthont -, koncerteket, kiállításokat, kulturális eseményeket rendeznek. A Télikert csillogó üvegkupolája alatt állva szépséges kilátás nyílik a Hudson folyóra, míg fejünk fölé a One World Trade Center tornyosul.

IMG_1483 IMG_1471

A tágas, világos átrium lépcsőin üldögélve élvezhetjük a szezonális látnivalókat. A tavaszi hónapokban Heather Nicol Soft Spin (Finom Forgás) elnevezésű mozgó-zenélő, modern szoborcsoportját élvezhettük. A hat, színes szoknya/esernyő az átrium plafonjáról ereszkedik-emelkedik, táncol és zenél.

IMG_1480

A pláza étteremudvarába szintén érdemes betérni, legalább egy kávé erejéig, melyet Lady Liberty társaságában fogyaszthatunk el. A szoborra tökéletes rálátás nyílik az étterem ablakain át.

A Brookfield Place-t megközelíteni jelenleg külön kihívást jelent. Először is át kell verekednünk magunkat a metróállomás építkezési területén, a World Trade Center turista özönén, majd a forgalmas, többsávos West Street-en. A látvány azonban megéri a fáradtságot.

IMG_1465

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , ,

A hosszú, zord tél utáni első tavaszias hétvége kihozta a manhattaniakból a gyermeki lelkületet. Hetedik alkalommal rendezték meg a Párnacsata Napot a Greenwich Village-ban található, bohém hangulatáról nevezetes Washington Square-n.

IMG_1306Vidám kiabálás és tollpihe felhő szállt a levegőben szombat délután, amikor több mint 5 ezer, harcias fiatal, délután 3 órakor püfölni kezdte egymást.

IMG_1302A Párnacsata Napot a New York-i és torontói székhelyű Newmindspace elnevezésű civil szervezet rendezte, és része a “Nagyvárosi Játszótér Felnőtteknek” programnak, melyben több mint 100 város, köztük több magyarországi nagyváros is részt vesz.

IMG_1298

A szervezet célja a városban élő felnőttek játékra invitálása, felhőtlen kikapcsolódás biztosítása a lehető legkisebb költséggel.

IMG_1283

A Párnacsata Nap nem csupán fantasztikus és felhőtlen játék, de egyben jótékonysági rendezvény is. A résztvevők a párnákat a játék végén a Brooklynban, illetve a Bronxban található hajléktalan szállóknak ajánlották fel.

IMG_1317

A játéknak nagyon egyszerű szabályai vannak. Csak párnás résztvevőket szabad ütni, a szemüvegeket le kell venni, a fotósokra, nézelődőkre vigyázni kell.

IMG_1275

A Párnacsata Napra nemcsak a környékről, de a környező kerületekből is érkeztek és sztárvendégei is voltak, köztük a Nestlé nyuszi és Bane, a Batman gonosza.

IMG_1315Többen teljesen komolyan vették a párnacsata szabályait és pizsamában jelentek meg, míg mások az alvómacit is bevetették.

IMG_1284 IMG_1300

A párnacsatának nincs hivatalos időtartama. Addig tart, amíg a játékosok bele nem fáradnak.

IMG_1305

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , ,

A Rockefeller Center karácsonyfája szerencsés fekvésével, a szomszédos felhőkarcolók árnyékában, luxusáruházakkal körülvéve a helybéliek és turisták ezreit vonzza évről évre, elhomályosítva a City többi karácsonyfáját.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Greenwich Village barátságos téglaházai között, a hippi hangulatú Washington Square-en, a Diadalív árnyékában található New York City egyik legrégebbi karácsonyi tradíciója. A Village karácsonyfáját 1924-ben állították fel először, 7 évvel a Rockefeller Center fája előtt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Village-be érkezőket az Ötödik Sugárút felől a Diadalív előtt felállított fa fogadja december 11-e óta.

Az első karácsonyfa élő fa volt, melyet három nappal Karácsony után a Washington Square Parkban ültettek el. Sajnos senki sem tudja, hová ültették és hogy vajon még áll-e.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az 1924-es gyertyagyújtás során a karácsonyi énekek szövegét a boltívre vetítették, míg mostanság nyomtatott dalszöveg-gyűjteményként adják az ünnepségen megjelent résztvevők kezébe.

A résztvevők mind a két tradíciót, az élő fa és a kivetített szöveg tradícióját egyaránt szeretnék visszahozni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A 13 méter magas fa a Diadalív fénykörében ez évben Kanadából érkezett. A Washington Square Association, a Washington Square Társaság 1924 óta folyamatosan részt vesz a gyertyagyújtási ceremónia szervezésében. Az utóbbi években a környék többi civil szervezete, többek között a New York Egyetem diákjai is aktívan részt vesznek az előkészületben.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Washington Square fenyőfáját különösen azoknak ajánljuk, akik nehezen viselik a túlzsúfolt, zajos eseményeket. A Greenwich Village-i gyertyagyújtási ceremónia meleg, barátságos hangulatú, tradicionális esemény.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , ,

A november 10-én átadott, máris nagy népszerűségnek örvendő Fulton Center Transit Hub-ot, a Fulton Központi Metróelosztót máris Downtown Grand Central-jaként emlegetik. “Mintha a jövőbe repültünk volna!” – csodálkoznak rá helybéliek és turisták egyaránt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A csillogó-villogó, vadonatúj Fulton Központ szerves része a 2001. szeptember 11-i támadás óta még jelenleg is aktívan folyó átépítési munkálatoknak. Ezáltal nemcsak az építészet legmodernebb irányvonalának, de Dél-Manhattan újjászületésnek is szimbóluma lett.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A szkeptikusok szerint illő is, hogy az épület káprázatos legyen, elvégre az átadás kerek 7(!) évet késett, a kiadások pedig majdnem a tervezett kétszeresére rúgtak (1.4 milliárd dollár).

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A hatalmas költségek azonban visszatérülni látszanak. Már az első napokban érződött az új forgalmi csomópont kedvező hatása. A Fulton Street környéke állandó fejfájást okozott Manhattan utazóközönségének.

fc88

A metróállomás 9 vonalat szolgált, azonban az átszálláshoz szinte térképet kellett használni még a gyakorlottaknak is. Az új központ továbbra is 9 (2,3,4,5, A, C, J, Z és R) járatot fogad, a csatlakozás azonban jóval könnyebb és logikusabb lett.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Már az állomás bejáratánál láthatjuk, hogy három extra metróvonalnak hagytak helyet. A tervek szerint hamarosan az I, E és a PATH szerelvényei is megállnak a Fulton Street állomáson, melyen naponta 300 ezer utas halad át.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Tegyünk egy sétát ebben az ultramodern épületkomplexumban.

A Fulton Központ koronája átvitt értelemben is a 37 méter magas, 16 méter átmérőjű kupola, a közepén oculussal, mely annyi természetes fényt gyűjt össze, hogy két emelet mélyen is érzékeljük a természetes fény jelenlétét.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ez a fénycsapda a New York-i Közlekedési Vállalat Művészetet a Metróállomásokra projektjének eddigi legnagyszabásúbb beruházása. A fénykupola 952, egyenként számozott, alumínium elemből áll, melyek között nincs két egyforma. Az elemeket a számozást követve illesztették össze az alkotók. A fénycsapda elemeit rozsdamentes acélhuzalok kötik össze és rögzítik a két, egyenként 23 és 16 méter átmérőjű alumínium gyűrűhöz.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kupola a londoni székhelyű, a hi-tech építészet úttörőjeként elismert Grimshaw cég alkotása. Az oculus összeszerelési munkálatairól ITT találhattok összefoglaló videót.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az új központ – a hagyományos New York-i metróállomások jellegzetes alacsony mennyezet-keskeny átjárók elgondolása helyett – tágas, széles, világos és jól átlátható folyosóival a manhattani tömegközlekedésnek új értelmet és irányvonalat ad.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A koncentrikus körből kiinduló hagyományos és mozgólépcső párosok szintén az ingázók kényelmét szolgálják.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAA Fulton Center nem csupán közlekedési, de vásárló és kulturális központ is. Máris, több mint 50 hatalmas fénykijelzőn a legmenőbb cégek hirdetnek, a Burberry-től a Vanity Fair-ig.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA2015 tavaszára valamennyi (5500 m² területen), jelenleg még üresen álló iroda és üzlethelyiség gazdára talál.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Fulton Center a modern építészeti megoldások mellett a tradicionális értékek megőrzésére is törekedett.

A Williams Street felőli bejáratnál, a jegyváltó bódé mellett gyönyörű kovácsoltvas kapu áll, mely nem csupán dekoratív, de funkcionális szerepet is betölt a gyalogosforgalom irányításában.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kovácsolt vas kapu egykoron a 34. utca és a Broadway találkozásánál álló, legendás McAlpin Hotel éttermének bejárata volt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAA McAlpin Hotel az 1912-es nyitáskor a világ legnagyobb és legmenőbb hoteljének számított, hatalmas törökfürdőjével és nemek szerinti elszállásolásával.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A szálló étterme szintén rangos szerepet töltött be a 20. század elején. A falait ékesítő terrakotta festmények most a Williams Street bejáratának falait díszítik. Valamennyi alkotás a New York-i hajózás legfontosabb pillanatait eleveníti fel, Henry Hudson érkezésétől, a Fulton Gőzhajó vízre bocsátásáig.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAA Dey Street bejárat folyosóján találjuk Margie Huhgto mozaik festményét, mely a Trade, Trasure and Travel (Kereskedelem, Kincs és Utazás) címet viseli és eredetileg az R metróvonal Cortland Street megállójánál láthattuk.

fultonmuralA Fulton Center épületén kívül is folyt a műemlékvédelem. A soványka Corbin Ház az eredeti tervek szerint áldozatul esett volna az új centrum építési munkálatainak, ám a műemlékvédelemnek sikerült meggyőznie a Közlekedési Vállalatot, hogy az öreg épület felújítása tovább emeli majd a Fulton Center piaci értékét, nemcsak eszmeileg, de kézzel fogható pénzt hoz kibérelhető iroda és üzlethelyiségeivel.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

“A Fulton Transit Hub fényes példája, hogy az építészet és a dizájn alapjaiban változtathatja meg a nagyvárosi emberek életét.” – hangzott el a megnyitó beszédben.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , ,

« Older entries