Karácsony

You are currently browsing articles tagged Karácsony.

A karácsonyi időszak végén szeretnék néhány gondolatot megosztani. Remélem, segítségére lehetek a jövőbeli utazóknak a tervezésben. Karácsony New Yorkban – fogalom – a nagyvárosi ünneplés esszenciája. Ez a hatalmas világváros tudja, hogyan kell feledhetetlen élményt nyújtani. A csendes-éj karácsonyi érzését azonban ne itt keressük, mert ez a hatalmas metropolisz karácsonykor sem tagadja meg magát: hangos, mozgalmas, színes-fényes-meglepetésekkel teli forgatag.

Üzenem a kárörvendőknek, akik 2020-21-ben naponta üzenetekkel bombáztak, hogy nem jött be a számításuk: az általuk kívánt és megjósolt “Nagy New York-i összeomlás” nem következett be. New York nemcsak felállt a járvány után, de ismét virágzik. 2019-ben 66,6 millió látogatója volt, 2020-ban ez a szám 22,3 millióra csökkent, idén azonban már visszatornázta magát 66,4 millióra. 2024-re az előrejelzés szerint a látogatottság el fogja érni a 70 milliót. A járvány után tapasztalt bűnözési hullám is lecsendesedett és hónapok óta csökkenő tendenciát mutat. (Az adatok forrását a kommentekben linkelem.)

A megnövekedett turistaforgalom tavaly és idén soha nem tapasztalt karácsonyi tumultust okozott. 2010 óta követem tudatosan az ünnepi időszak eseményeit és bizton állíthatom, hogy a résztvevők száma drasztikusan emelkedik az elmúlt 10 évben. 2015-ben volt utoljára, hogy nehézségek nélkül tudtam részt venni a karácsonyi ünnepségeken. A Bryant Park karácsonyfa ünnepségén még ülőhelyem is volt, pedig csak fél órával a kezdés előtt érkeztem.

A Rockefeller Centerben és környékén mindig tumultus volt, de amit tavaly és idén tapasztaltam, az minden képzeletet felülmúl. Az Ötödik és a Hatodik Sugárút, 48. és 51. utca által határolt területen délután 4 és este 10 között mozdulni sem lehet. Akinek klausztrofóbiája/tömegiszonya van, többször is gondolja meg. Idén csak egyszer vágtam bele, de csakis azért, hogy ezeket a képeket elkészíthessem. A Rockefeller Center karácsonyfáját a reggeli órákban vagy este 11 után érdemes meglátogatni. A fényeket reggel 5 órakor gyújtják fel, így ez még egy plusz különleges élmény. Esős napokon is kevesebben vannak. A hétvégék a legrosszabbak. Ilyenkor olyan hatalmas a tömeg, hogy szombaton az autós forgalmat is lezárják az Ötödik Sugárúton, hogy a nézelődők nagyobb területen sétálhassanak. Ez is új az utóbbi két évben. Az is új – bizonyára láttátok az idei képeimen -, hogy a fához már nem lehet egészen közel menni. Anno az alsó ágak alatt állva tudtunk fotózni. Most már a két oldal le van zárva, nem lehet a fa mögé menni.

A karácsonyi kirakatokat, az Ötödik Sugárúton vagy a Macy’s-nél érdemes a karácsonyi időszak elejére tervezni. Ugyanez vonatkozik a Plaza Hotelre. Karácsonyhoz közeledve már nem nagyon engednek be turistákat, akik nem a szálló vendégei. Én kétszer is bejutottam december 10-e előtt.
A Bryant Park és a Winter Village idén számomra szintén élvezhetetlen volt a tömeg miatt. A Dyker Heights fényeit is érdemes december elejére ütemezni.

Azért persze bőven akad látnivaló annak is, aki mindenképp el akarja kerülni a tömeget. A Washington Square Park, a Madison Square Park, a South Street Seaport, a Wall Street karácsonyfája is csodaszép. A legszebben díszített házakat az Upper East Side-on és a Village-ben lehet találni. Feltétlen érdemes a Park Avenue mentén felállított fákat is felkeresni, énekelni a kórussal a St. Bartholomew templom lépcsőin, meglátogatni a Grand Central Terminal-t, a karácsonyi kisvasút kiállítást a New York Botanikus Kertben. A karácsonyi kirakodóvásárok közül a Union Square és a Columbus Circle csendesebb. A Columbus Circle bevásárlóközpontban a karácsonyi csillagok fényjátékát is érdemes megnézni.

Ezzel a bejegyzéssel természetesen nem akarom elvenni a kedveteket a New York-i karácsonytól. Sőt! De tudnotok kell a valóságot, hogy az elvárások a helyén legyenek. A szép, tömegmentes képek, ha ez a célotok, rengeteg tervezést, áldozatot követelnek. A New York-i karácsony fantasztikus élmény és minden évben van valami új. Ha lehetőségétek van rá, ne hagyjátok ki!

Tags: , , , , , , , , , , ,

Az Edward-korabeli karácsonyok meleg, meghitt hangulatát hozza vissza a Westbury ház idei dekorációja. Elegáns karácsonyfák, rengeteg természetes elem, téli virágok, magyal és borostyán ágakkal díszített kandallópárkányok a ház valamennyi szobájában. Mikulás is szolgálatban volt, amikor ott jártunk és csak titokban lesett rá a mobil telefonjára.


🎄
A Westbury House története:
A Westbury House mesébe illő története az 1840-es években kezdődik, Írországban, ahol egy szegény ír cipész feleségül veszi a munkaadója egyik alkalmazottját. Fiuk születik, aki összebarátkozik a szomszéd hasonló korú fiával, aki egy gazdag cég tulajdonosának gyermeke. A két kisfiú álmodozni kezd az Újvilágról. A kisfiú felnőtté válása után betársul barátja üzletébe és hamarosan az álma is valóra válik.
John “Jay” Shaffer Phipps elhagyja Írországot, Amerikába megy, ahol elvégzi a Yale-t, majd kiegészíti a Harvard jogi karával. Feleségül veszi a perui származású Margarita (Dita) Grace-t, a Grace Hajózási Vállalat örökösét. Öt gyermekük születik, négy fiú és egy kislány.
Az Old Westbury-ben található birtokot nekik vásárolja 1903-ban és felépítteti a Károly-korabeli házat George Crawley, hírneves angol építész vezetése által. Ő az, aki rátalál az 1700-as évekbeli kovácsoltvas kapura Angliában és áthozatja New Yorkba. A kertkapu hamarosan a Life magazin címlapjára kerül, s a birtok egy csapásra ismertté válik.

Dita beleszeret a kertészkedésbe. A kert a mai napig hűen tükrözi az asszony kertrendezési útmutatásait. Az évtizedek során a birtok egyre szebb lett, s pár évtizeddel később megnyitották a látogatók előtt is. Évente több tízezer látogatója volt a birtoknak és hamarosan a filmszakma is kegyeibe fogadta ezt a csodálatos kert- és épületegyüttest. Több Hollywood-i filmet is forgattak itt, többek között a Love Story, az Ártatlanság kora, a Kegyetlen játékok, a Szex és New York, valamint a Gossip Girl több jelenetét.
2001-ben a 93 éves Peggy Phipps úgy döntött, hogy átruházza az egész birtokot New York államra és megnyitják a ház teljes egészét a látogatók előtt.

📍: Old Westbury Gardens, Old Westbury, Long Island
Sajnos tömegközlekedéssel nem megközelíthető. A legkönnyebb a Long Island Rail Road a Penn Station-ről a Westbury állomásig a Port Jefferson vonalon. Onnan Uber/Lyft 7 perc.

Tags: , ,

Szinte valamennyi Rockefeller Center karácsonyfát ábrázoló kép alatt legalább egy hasonló komment olvasható: “Barbárság! Miért kell egy ilyen gyönyörű fának elpusztulnia? Csak azért, hogy sok idióta turista fényképezhesse? Használjanak műfenyőt végre!”
Beszéljünk a Rockefeller Center fájának környezeti hatásáról.

🔹️ Mi lesz a fenyő sorsa? Az ünnepi időszak végeztével a fát a Habitat for Humanity szervezet házak építésére használja, rászorulók számára. A gerendára bélyegzik a Rockefeller Center nevét és a karácsonyfa évét, így a ház mindenkori lakói tudják, hogy házuk alapanyaga a Rockefeller Center fája volt. A Habitat for Humanity naponta vág ki fákat, hogy házakat építsen, így ez a fa legalább kétszer is szolgál. A farönköt a New York-i Lovassport Egyesület díjugratási szakosztálya kapja meg.

🔹️ A műfenyő tényleg jobb a természetvédelem szempontjából? Egyáltalán nem. A műfenyő, miután megunjuk, eltörik vagy nem működnek az égők, a szemétlerakóra kerül és 500 év telik el, mire úgy-ahogy lebomlik, mikroműanyaggal szennyezve a talajt, a természetes vizeket, a levegőt. A műfenyő fém elemeinek lebomlása 200 évet igényel. A műfenyők készítése, még akkor is, ha újrahasznosítható műanyagból készül, roppant környezetszennyező. A legtöbb műfenyőt Kínában gyártják, így a szállítás ismét hozzájárul a környezetszennyezéshez. És akkor még nem is beszéltünk a műfenyők csomagolásáról és a gyárakban dolgozók munkakörülményeiről és fizetéséről.

🔹️ A vágott fenyő általában a környékről érkezik, így a szállításra nem kell annyi energiát fordítani. A fenyőfarmok természetesen állandóan pótolják a kivágott fákat. Az Amerikai Karácsonyfa Szövetség minden egyes kivágott fa helyett 3 másikat ültet.

🔹️ A Rockefeller Center fája kivétel nélkül magán felajánlás útján kerül kiválasztásra és ez az adakozók számára különleges, életre szóló élményt jelent. Amennyiben a Rockefeller Center egy nap véget vetne a karácsonyfa állításának, ez nem csupán egy több mint 90 éves New York-i tradíciónak a végét jelentené, de az egész világ veszítene. Turisták millió számára megvalósult álom élőben látni a Rockefeller Center fáját, míg másoknak visszatérő családi hagyomány ellátogatni a fához. A fa felajánlói számára a Rockefeller Centernek fát ajándékozni megtiszteltetés, sokszor bizonyítást is jelent. Sokaknak (és sajnos egyre többeknek) a mindenki karácsonyfája az egyetlen fa, mivel nem telik sajátra.

Tags: , , , , , ,

A legtöbb kép nem adja vissza a karácsonyi gömbök hatalmas méretét. A szoborcsoport Stephen Stefanou, a dallasi Venue Arts dizájnerének alkotása és 1993-ban került először a 1251 Sixth Avenue (volt Exxon épület) szökőkútjába. Maga az alkotó is csodálkozik, hogy immár 30 éve, minden egyes karácsonykor újra kéri a város vezetősége a felállításukat. A gömböket minden 5 évben újra készítik. A rendelésben az is szerepel – mindenki örömére -, hogy változtatás nélkül készüljenek.

Tags: , , , , , , ,

A Rockefeller Center karácsonyfája több mint 80 éve a New York-i karácsony szíve. A díszek, a fények, a csillag változott az évtizedek során, de a fa meglátogatása a karácsonyi időszakban helybéliek és turisták számára tradíció maradt. Évente átlagosan 1 millió látogatója van a Centernek. A tér karácsonyfája a nemzet karácsonyfája, mely nemcsak az ünnep, de a túlélés szimbóluma is.

🎄A Rockefeller Center karácsonyfájának története:

1931: Az első, papírból készített gömbökkel, tobozokkal, áfonya füzérekkel, konzervdobozokkal díszített karácsonyfát a Rockefeller Center épületegyüttesén dolgozó munkások állították 1931 szentestéjén. Az épületeknek még csak az alapjai álltak. A gazdasági világválság kellős közepén, ezek a kétkezi munkások hálájukat fejezték ki a karácsonyfával. Hálásak voltak, hogy a válság idején volt munkájuk és volt mit a családjuk karácsonyi asztalára helyezniük.

1933: Az első, hivatalos Rockefeller Center karácsonyfa állításra két évvel később, 1933-ban került sor és megszületett az éves tradíció.

1942: A II. Világháború idején a fa amerikai színekbe öltözött. Kivilágítatlan piros-kék-fehér gömbökkel és fa csillagokkal díszítették. Nem használtak semmilyen anyagot, melyre a hadászatnak szüksége lehetett volna. Egy nagy fa helyett három szerény fát állítottak és a háború végéig nem világították ki, követve az általános elsötétítési szabályokat.

1951: A fagyújtás ceremóniáját először 1951-ben közvetítette a televízió. A két órás, élő műsor jelenleg az NBC csatornáján látható. A műsor állandó szereplője a Radio City Music Hall tánckara, a Rockettes.

1955: Az első alkalom, amikor a fa köré állványzatot emeltek a dekoráció könnyebbé tételére.

1969: Valerie Clarebout szobrászművész megalkotta a csatornakert 12, fémből készült gyönyörű angyalszobrát.

1997: A fa hajóval érkezett a Hudson-on.

1998: A fa a világ legnagyobb repülőjén, egy Anatov An-124-esen érkezett Ohioból.

1999: A karácsonyfa történetének legmagasabb fája 30 és fél méter volt.

2001: Három hónappal szeptember 11-e után a City továbbra is sokkban volt. A fa ismét hazafias színekbe öltözött, az áldozatok emlékére és a város tiszteletére.

2004: A fa csúcsára 3 méter átmérőjű, 249 kg-os Swarovski csillag került, 25 ezer kristállyal.

2007: A fa energiatakarékos LED égőket kapott. A 45 ezer LED égőt a Rockefeller Center tetején található 300 napelem táplálja. A Rockefeller Center karácsonyfájának történelmében eddig háromszor esett a választás amerikai magyar családok fenyőjére.
2007-ben először a magyar származású connecticuti Joe és Judy Rivnyak 25 méteres lucfenyőjére esett a választás.

2008: Újra magyar származású család fája díszítette a Rockefeller Centert. A Varanyak család azzal a céllal ültette a fenyőfát, hogy egy nap New York City karácsonyfája lesz. Ez a fa volt az első karácsonyfájuk, amikor 1931-ben a család megérkezett az Egyesült Államokba. A szülők, Joseph és Mary Varanyak már nem érhették meg a nagy napot, de fiaik büszkén kísérték a 21 méteres fát a Rockefeller Centerbe.

2012: Újra magyar származású család fájára esett a választás. Joe Balku 20 évesen, 1956-ban érkezett Amerikába, pénz, nyelvtudás, család és barátok nélkül. “Az amerikai álmot álmodtam és sikerült. Keményen dolgoztam, szolgáltam az amerikai hadseregben, majd a leszerelés után benzinkutat vásároltam. Családot alapítottam és 1973-ban megvettem a telket a házzal. A fenyő már akkor is ott állt, ugyan még csak 6 méteres lehetett. A fenyőt a Sandy hurrikán érkezése előtt néhány héttel választotta ki a Rockefeller Center kertésze. Állandóan ki-be futkostam a 140 km/h-s szélben, hogy megnézzem, áll-e még. Szerencsére túlélte a hurrikánt és nagyon büszke vagyok, hogy az én fám okoz ekkora örömet. 76 éves vagyok és még soha életemben nem vettem részt személyesen a Rockefeller Center ünnepségén.”- nyilatkozta Joe.

2018: Az új Swarovski csillag 3 millió Swarovski kristályból készült, LED háttérvilágítással, mely még csillogóbbá teszi.

🎄A karácsonyfa követelményei:

Tradicionálisan norvég lucfenyő, mely nem lehet 20 méternél alacsonyabb, ám nem haladhatja meg a 33 métert, vagyis a manhattani utcák szélességét. A fa ágainak sűrűnek kell lennie ahhoz, hogy megtartsák az égőket és a hatalmas csúcsdíszt, viszont elég keskenynek ahhoz, hogy átférjenek a City-be vezető alagutakon, hidak alatt.

🎄Hogyan érkezik a fa New York City-be?

A fát már valamennyi lehetséges módon szállították, a fa adottságainak, származási helyének megfelelően. Érkezett már teherautóval, úszott a Hudson folyón és jött repülőn is. A fa legtöbbször New England-ből, illetve a szomszédos, két államból, New Jerseyből vagy Connecticutból származik. A leghosszabb utat eddig az a fa tette meg, melyet Kanada ajándékozott New Yorknak, 1971-ben. A fa éjszaka érkezik a városba, amikor viszonylag kisebb a forgalom. A felállításnál, formára vágásnál jelen lenni különleges élmény. Miután az ágakat megfelelően levágták, a fa köré állványzat épül, s legközelebb már csak a fagyújtás előtti napokban láthatjuk újra, igaz még kivilágítás nélkül, ami a maga nemében szintén különleges látvány.

🎄Mikor gyúlnak fel a fények?

A ceremóniára tradicionálisan a Hálaadás Nap utáni első szerdán kerül sor. A fenyő az ünnepi időszakban reggel 6-tól éjfélig van kivilágítva, míg Karácsonykor 24 órán át csodálható teljes pompájában. Szilveszterkor reggel 6 és este 9 között égnek a fények. A fát általában január első hetében bontják le.

🎄Mi lesz a fenyő sorsa?

Az ünnepi időszak végeztével a fából a Habitat for Humanity szervezet házakat épít rászorulók számára, míg a farönköt a New York-i Lovassport Egyesület díjugratási szakosztálya kapja meg.

🎄Miért kell ilyen gyönyörű fákat kivágni?

A fa kivétel nélkül magán felajánlás útján kerül kiválasztásra és ez az adakozók számára különleges, életre szóló élményt jelent. Amennyiben a Rockefeller Center egy nap véget vetne a karácsonyfa állításának, ez nem csupán egy több mint 80 éves New York-i tradíciónak a végét jelentené, de az egész világ veszítene. Turisták millió számára megvalósult álom élőben látni a Rockefeller Center fáját, míg másoknak visszatérő családi hagyomány ellátogatni a fához. A fa felajánlói számára a Rockefeller Centernek fát ajándékozni megtiszteltetés, sokszor bizonyítást is jelent. A karácsonyfa történelmében eddig háromszor esett a választás amerikai magyar családok fenyőjére. A legutóbb 2015-ben, amikor egy 56-os magyar család ajánlotta fel a fát. Véleményem szerint a természetvédelmet nem itt kell kezdeni, a sokszor felmerülő műanyag fa vagy kivetített fa gondolta pedig egyszerűen borzasztó. Álltál már valaha a Rockefeller Center fenyőfája alatt? Beszívtad az illatát? Körülötted sok száz boldog ember, a karácsonyfa fényei, a korcsolyapálya lüktető elevensége, a vidám karácsonyi muzsika, a sült gesztenye illata együttesen alkotják ezt a feledhetetlen élményt.

🎄Tudnivalók a 2021-es fáról:

A 24 méter magas, kb. 86 éves norvég lucfenyő Marylandből érkezezett. A fa lebontásának ideje még nem hivatalos. Több dátum is terjed az interneten, de a Rockefeller Center honlapja még nem tette közzé a hivatalos utolsó napot, sem a ceremónián való személyes részvétel részleteit. Amint több információ lesz erről, frissíteni fogom a bejegyzést.

A város magán- és középületei is általában január első hetéig maradnak ünnepi kivilágításban, dekorációban.

Tags: , , , , , , ,

Park Slope Brooklyn egyik legpatinásabb és legdivatosabb negyede, azonban nagyon kevesen – általában csak New York történetének tudorai, illetve azok, akiket közvetlenül érintett az esemény – emlékeznek, hogy itt történt az amerikai légi közlekedés egyik legnagyobb tragédiája, melyben 134-en veszítették életüket. Amennyiben a 7th Avenue és Sterling Place környékén jártok, láthatjátok, hogy az 1800-as években épült viktoriánus jellegű házak között egy sornyi modernebb ház áll. Az ezek helyén élló eredeti épületek megsemmisültek a balesetben.

1960. december közepén New York már karácsonyi lázban égett. Mindenkit lekötött a vásárlás, a házak dekorálása, az ünnepi menü és az utazások tervezése. A légitársaságok is teljes kapacitással dolgoztak.

December 16-a szürke, ködös nap volt. Előző nap havazott, aznap azonban ónos eső szitált New York öt kerületére, mely valószínűleg hozzájárult a tragédiához.

Délelőtt 10 óra 33 perckor Staten Island felett bekövetkezett az amerikai légi közlekedés addigi legnagyobb tragédiája, mely jelenleg is a 11. legtöbb halálos áldozattal járó légi katasztrófájaként szerepel.

A balesetben résztvevő két repülőgép a levegőben ütközött össze és ezáltal két New York-i kerületet is érintett, Staten Island-et és Brooklyn-t, utóbbit jóval nagyobb mértékben.

Mi történt ezen a borongós decemberi napon, mely örökre megváltoztatta a légi közlekedés biztonsági előírásait, illetve a szerencsétlenségek kivizsgálásának menetét?

Az egyik repülő, a United Airlines járata Chicagóból indult és New Yorkba tartott, az Idlewild repülőtérre (ma JFK), 84 fővel a fedélzetén. A másik, kisebb gép, a Trans World Airlines (TWA) Columbus Ohióból a Queens-i LaGuardia repülőtérre tartott és 44 utast szállított.

A United Airlines gépe New Jersey fölé érve azt az utasítást kapta a légi irányítóktól, hogy ereszkedjen 14 ezer lábról 5 ezer lábra és körözzön Preston felett, mely egyfajta várakozó zónaként szolgált, míg a járat megkapja a leszállási engedélyt az Idlewild-re.

Ugyanekkor a TWA járatát kissé jobbra irányították és szintén 5 ezer lábra kellett ereszkednie. Azt azonban senki nem tudta, hogy a United Airlines két navigációs rendszeréből az egyik nem működött megfelelően, valamint a pilóta jóval gyorsabban haladt a megengedettnél. Ennek következményeként túllőtt Preston területén és egyenesen a TWA járatának ütközött.

A United Airlines jobboldali motorja belecsapódott a TWA törzsébe, mely ennek következtében azonnal darabokra törött és azonnal lezuhant Staten Island Miller Field katonai bázisának területére. A 44 utas azonnal szörnyethalt, azonban a környező házakban és lakóikban nem esett kár.

A United Airlines még 13 km-en át, 90 másodpercig képes volt a levegőben maradni és tovább haladt Brooklyn felé. A repülési pálya adataiból a vizsgálatok arra a következtetésre jutottak, hogy a pilóta megpróbálta letenni a gépet a Prospect Parkban, hogy elkerülje a lakott területet, de próbálkozása sikertelen volt. Park Slope felett, a 7th Avenue és Sterling Place kereszteződésének közelében a lakóházakra zuhant. Itt hatalmas volt az emberi és az anyagi veszteség. A 84 utas – egy kisfiú kivételével – azonnal halálát lelte a becsapódáskor. A repülőgép darabjai további 6 személy halálát okozták.  Két karácsonyfa árust, egy hóeltakarító munkást, a templom 90 éves gondnokát, egy kutyát sétáltató úriembert és a Sterling Place hentesbolt tulajdonosát a repülőgép roncsai zúzták halálra.

“A környék háborús zónára hasonlított. Mindenütt lángba borult, összedőlt házak és roncsok. És halottak szerteszét. A repülőgép utasainak maradványait még napokig gyűjtötték a mentőalakulatok. A gép egyik futóműve egy halottasházra esett. Balzsamozott testek keveredtek a gép elhunytjaival. A repülőgép farokrésze pontosan az útkereszteződésbe csapódott, hatalmas krátert vágva az aszfaltba, míg a szárny, valamint a törzs darabjai a környező házakba csapódtak. Több mint 10 épület teljesen kiégett, köztük a profetikusan elnevezett  Pillar of Fire templom (Tűzoszlop).” – írta a New York Times másnapi tudósítása.

A mentésre kivezényelt 2500 tűzoltó és rendőr eleinte fel sem fogta, hogy mi történt. Valamilyen gázrobbanásra gyanakodtak, amíg meg nem látták a repülőgép farokrészét az útkereszteződésben. A rombolás mértékét látva, szinte a csodával határos, hogy nem lett több földi áldozat.

A Brooklyn-i szerencsétlenségnek volt egy túlélője, a 11 éves Stephen Lambert Baltz. A kisfiú egyedül utazott Illinois-ból New Yorkba, hogy a rokonoknál töltse a Karácsonyt. Az egyedül utazás volt az egyik ajándéka. A szülők soha nem bocsátották meg, hogy elengedték, az édesapának pedig különösen nagy bűntudatot okozott, hogy az utazás idejét december 14-ről 16-ra tették.

 

Stephen kirepült a zuhanó repülőből és egy hókupacra esett. A vizes hó kioltotta a gyermek égő ruháját, de sajnos így is súlyos égési sérüléseket szenvedett, több csontja eltörött, de a legnagyobb kárt az okozta, hogy belélegezte az égő kerozingőzt. A kisfiú tudatánál volt, amikor megtalálták. Aggódott, hogy a rokonai hiába várják a repülőtéren. Édesapja néhány órán belül megérkezett New Yorkba és még találkozhatott a kisfiával. Stephen másnapra tüdőgyulladást kapott és belehalt sérüléseibe.

A házakat újjáépítették a Park Slope-on, azonban a mai napig is látható a szerencsétlenség egy-egy emlékeztetője, annak ellenére, hogy a Sterling place-en egyetlen emléktáblát sem helyeztek el. A Sterling Place 126-os szám felső emeletét kettéhasította a repülő szárnya. Itt láthatjuk az újrahúzott felső emeletet.

Steve Keltner a Sterling Place 123-as szám tulajdonosának kertjében a mai napig találhatóak fémdarabok a repülő törzséből. Steve a megsemmisült Pillar of Fire templom vaskerítésének egy darabját is megmentette és ablakrácsként építette bele a házába.

Stephen Lambert Baltz-ra a Memorial Kórházban egy emléktáblával emlékeznek. A táblába beleágyazták a 9 pénzérmét, amit a kisfiú zsebében találtak.

A brooklyni baleset volt az első, melynek kivizsgálása során felhasználták a feketedobozok által rögzített adatokat.

Képek: Google, Augustin Pasquet

Tags: , , , , , , , , ,

A karácsonyi dekorációknak két pártja van. Az egyik tábor szerint “ha csak giccses, olcsó, tömeggyártott műanyagra van pénz, inkább ne legyen semmilyen dekoráció”, míg a másik csoportba azok tartoznak, akik szerint a szándék, a ráfordított energia, a lelkület fontosabb az esztétikumnál. Dyker Heights lakói és rajongói is a második csoportba tartoznak. Ennek a Brooklyn-i kerületnek az elképzelése az ünnepi díszítésről minden, csak nem mértéktartó. Dyker Heights a giccses, “Clark Griswold” dekoráció megtestesítője. Mindezek ellenére, november végétől, turisták és helybéliek ezrei látogatják az öt utcányi karácsonyi extravaganzát.

Dyker Heights, a karácsonyi időszakot leszámítva, csendes, barátságos, amerikai-olasz családok által lakott környék, Brooklyn délnyugati részén. A nyári hónapokban a lakók utcapartikat, közös grillezéseket szerveznek, ám ezektől az összejövetelektől eltekintve, a kerület kifejezetten nyugodt. Aztán eljön november és megkezdődik a téboly. Az illedelmes középosztály-béli környék, néhány hét leforgása alatt, villódzó, karácsonyi parádévá alakul.


A New York-i történelem már az 1940-es években megemlékezik a környék gazdag karácsonyi dekorációjáról, ám a Dyker Lights, mint fogalom, a 80-as években lett közismert. A tradíciót Angelo és Lucy Spata indította el. Lucy édesanyja nagy karácsonyi díszítő hírében állt. Halála után, sötétbe borult a ház. “Angelo a következő novemberben azt mondta: Nem jó ez így Lucy. – meséli a most 68 éves Lucy. – Dekorálunk! A szomszédoknak persze eleinte nem tetszett az őrült dekorációnk. Minél többet panaszkodtak, annál több díszt tettünk fel. Egy idő után nemcsak abba maradt a panaszkodás, de ők is dekorálni kezdtek. Angelo 2019-ben itt hagyott minket, de halála előtt megígértette velem, hogy nem hagyom abba a tradíciót. Én ennél is tovább mentem, azt mondtam a gyerekeinknek, hogy csak akkor öröklik meg a házat, ha ők sem hagyják abba. Az új lakóknak is mondom, ha nem szeretitek a karácsonyi díszítést, akkor ez a környék nem nektek való.”


A leggyakrabban megjelenő dekorációk a Mikulások, diótörők, rénszarvasok, hóemberek és harsonás angyalok. A közkedvelt karácsonyi Tv programok szereplői és a különféle Disney karakterek szintén népszerűek. Az utóbbi években a mozgó, zenélő figurák is előtérbe kerültek, több házból karácsonyi zene szól és műhó esik, hogy teljessé tegye az élményt.


Sajnos a járvány Dyker Heights-ot is megviselte. Többen elhunytak az eredeti csapatból és sokan elköltöztek a környékről. Az új lakók, annak ellenére, hogy nagyon is szeretnének csatlakozni a tradícióhoz, az extrém dekoráció magas költségeit (áram, hatalmas ornamentumok) nem tudják vállalni. Így idén Dyker Heights fényei, 40 év óta először, halványabban világítanak.


Dyker Heights fényes(!) bizonyítéka, hogy gyakran a több, az több és a giccses nem minden esetben lebecsülendő, mert lehet, hogy több szív és lélek van benne, mint a legelegánsabb dekorációban.
A dekoráció január 6-ig marad fenn. Dyker Heights fél órányira van Lower Manhattantól autóval, metróval egy órányi utazás és kb. húsz percnyi séta. Szerencsére több cég is szervez buszos utakat Manhattan központjából.

Tags: , , , , , , , , , ,

A Fifth Avenue-n található Penisula Hotel a legelegánsabb karácsonyi dekorációt vonultatja fel. Az épületet kívül és belül karácsonyi mesevilággá varázsolják. Semmiképp se hagyjátok ki.

20171227_150838

20171227_150918

20171227_151506

Tags: , , , , , , ,

Az 50. utca és a Madison Avenue sarkán található luxusszállót, a Lotte New York Palace Hotel-t a legtöbben a Gossip Girl (A pletykafészek) című Tv filmsorozatból ismerik, azt viszont kevesebben tudják, hogy a szálló New York City egyik legszebben díszített épülete.

A hotel két épületből áll. A központi épület a volt Villard kastély, amelyet kétemeletes előcsarnok köt össze a palota mögött épült 55 emeletes modern felhőkarcolóval.

 

A hotel híres udvara, amely több 15. századi olasz katedrális elemeit ötvözi, annak idején lovaskocsi behajtóként funkcionált.

 

A hoteludvar és az előcsarnok november végén meseszép ünnepi ruhát ölt. Az elegáns karácsonyfa, a virágkoszorúk és füzérek társaságában rengetegen készítenek fényképet.

 

A hotel udvarán 10 méter magas karácsonyfa áll, melyet 3000 égő díszít. A hotel előcsarnokába lépve karácsonyi mesevilágba csöppenünk. A csarnok két lépcsősora előtt egy-egy elegáns fenyőfa áll, a korlátokra nehéz fenyőfüzéreket helyeznek, több mint 7000 ezer égővel, gömbökkel gazdagon díszítve.

 

Az egész hotel időtlen eleganciát és előkelőséget sugároz. Feltétlen érdemes meglátogatnunk az ünnepi időszakban. A Lotte New York Palace Hotel közvetlen a St. Patrick Cathedral mögött található, a Madison Avenue-n.

Képek: Tinkmara, kivéve az első képet, amely a Lotte New York Palace Hotel tulajdona

Tags: , , , , , , ,

Manhattan Gramercy nevű negyedében, a 22. utca és a Harmadik Sugárút találkozásánál található német étterem, a Rolf’s New York City legextravagánsabb étterme a karácsonyi időszakban.

Az ünnepi időszakban úgy néz ki, mintha Santa Claus műhelyét felkapta volna a tornádó és szerte szórta volna az étteremben.

100 ezer égő, 15 ezer dísz, több ezer jégcsap és 800-nál is több viktoriánus baba várja a látogatókat.

A dekoráció évente egyre bonyolultabb lesz, jelenleg 60-65 ezer dollárba kerül. A munkálatok szeptemberben kezdődnek és hat héten keresztül, egy hat fős csapat aggatja a díszeket napi 10 órán keresztül.

A viktoriánus dekoráció parádé a helybélieket és a turistákat egyaránt vonzza. Az épület előtti sor gyakran a következő utcáig elér. Előzetes asztalfoglalást elfogadnak, de megpróbálkozhatunk a spontán sorban állással is, a várakozási idő azonban a legtöbb esetben minimum két-három óra.

 

Az épület 1840-ben, a polgárháború előtt épült. A Gramercy Park környéke az 1800-as években mezőgazdasági terület volt. A Rolf’s épülete istállóként funkcionált. A szesztilalom idején az emeleten zugkocsma működött, a földszinten az éttermet csupán figyelemelterelésként nyitották.

rolfs10 Az étterem figyelemreméltó méretű, fából készült bárpultja egy Nebraska-i borbélyüzletből származik. A pult alatt ma is láthatóak a beépített kosarak, melyekben a piszkos törölközőket tárolták.

dscn0480

A jelenlegi éttermet a bajor származású Rolf Hoffman nyitotta 1968-ban. Hoffman sajnos 1981-ben, 49 éves korában elhunyt. Az üzletet Robert Maisano vette át és megtartotta az étterem eredeti német profilját.

dscn0492 dscn0493

“Tovább folytattuk nemcsak a menü tradícióját, de a dekorációt is. A célunk, hogy az étterem karácsonyi varázsát évről-évre életre keltsük. Meleg, barátságos a hangulat, olyan, mint amikor karácsony reggel felébredünk és az egész ház az ünnep lázában ég.

dscn0497

Minden évben kicsit bonyolítunk a dekoráción. A babák eredeti antik darabok az 1800-as évekből, melyeket New England-i vásárokon, illetve online vásárolok egyéb gyűjtőktől.

rolfs09

Az egyik új szerzeményem egy 90 éves vermonti nénitől származik, aki a nagymamájától kapta még Bajorországban.”

rolfs07

A karácsonyi időszak a Rolf’s-nál szeptember harmadik hetében kezdődik és általában április végéig, gyakran május elejéig tart, az időjárástól függően. A nehéz német ételek általában a hideg hónapokban jobban fogynak, így hűvösebb tavaszok idején a karácsonyi dekoráció is tovább fennmarad.

Rolf’s: 281 3rd Ave, New York, NY 10010
(212) 473-8718

Képek: Rolf’s

Tags: , , , , , , , ,

« Older entries