Harold Square

You are currently browsing articles tagged Harold Square.

New York Cityben a tavasz első hírnöke – jóval megelőzve a kellemesen meleg napokat és az első rügyeket a Central Park fáin -, a Macy’s Nagyáruház Virágparádéja, melyre ebben az évben 43. alkalommal került sor. A virágkiállítást évente félmillióan látogatják, turisták és helybéliek egyaránt.

A pazar virágshow idén március 26-a és április 9-e között kerül megrendezésre a Macy’s Herald Square-en található központi épületében, valamint az áruház philadelphiai, minneapolisi, chicagói, illetve San Francisco-i üzleteiben.

A kezdetekben a virágshow-ra az áruház Herald Square-i kijárata mellett felállított sátorban került sor. Az elmúlt években a kiállítást az üzlet első szintjén rendezik meg, melynek számos támogatója és természetesen ellenzője is akad.

A “virágparádé az üzlet területén” támogatói azzal érveltek, hogy a koncepció lényege pontosan a kisebb alapterület ötletes kihasználásában, illetve a virágok átható illat- és színkavalkádjának az áruházi forgatagba integrálásában rejlik. Az ötlet ellenzői ugyancsak a kisebb alapterülettel érvelnek.

 

A virágparádé ebben az évben a “Carnival” (Karnevál) címet kapta, s ennek megfelelően a 20. század elejének, tipikus karneváli hangulatába invitál minket.

A vásári hangulat azonnal magával ragad minket, amint belépünk az áruház területére.

 

Nosztalgikus körhinta, falovak, mutatványosok, s mindeközben szól a zene a megunhatatlan vurstliból.

A sétát kezdjük a Broadway felőli bejáraton. Itt találjuk a The Grand Carousel Garden-t, a Nagy Körhinta Kertet.

A körhinta, a lovak mind kézzel faragott, mozgó, egyedi alkotások, burjánzó virágokkal díszítve.

A Midway Garden, az üzlet főfolyosója csupa rózsa és hortenzia kompozíció, mind a karnevál elevenségét tükrözve, főleg piros és sárga színekben pompázva.

A Bumpers & Blooms Garden (Ütközők és Virágok), a gyerekek kedvence, mely a karnevál elmaradhatatlan dodzsemjeit vonultatja fel, virágágyássá alakítva.

A Ticket Booth Garden, a Jegypénztár Kert, a virágparádé központja. Az egzotikus virágok szinte kiömlenek a pénztár ablakain.

A virágágyások között elhelyezett torzító tükrök a látogatókat is kiragadják a valóságból.

 

A virágparádé a másság elfogadását, a különbözőség szépségét is hirdeti, hasonlatosan a 20. századi cirkuszok világához, ahol a legkülönfélébb szerzetek találtak otthonra. Szlogenjei: Bizarre and Beautiful (bizarr és gyönyörű), Strange ad Sensational (különös és fantasztikus), Rare and Remarkable (ritka és figyelemreméltó), Weird and Wonderful (furcsa és csodálatos).

Az üzlet belső terét a tervezők ez alkalommal is ötletesen kihasználták. Virágok kerültek az oszlopokra, pultok közé, fölé, de még a mozgólépcsők is virágoskertté váltak.

A 2017-es virágshow – talán a mozgás elem hozzáadása által, még egy érzéket bevonva -, az utóbbi évek legjobb kiállításának bizonyul.

A Macy’s ingyenes virágparádéjának megtekintését érdemes a kora reggeli, illetve a késő esti órákra tervezni. A kirakatokat naplemente után, illetve borongós időben lehet a legszebben fényképezni.

20170327_123343

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , , , , , , , ,