Hálaadás napi parádé

You are currently browsing articles tagged Hálaadás napi parádé.

🦃 A Hálaadás tökéletes példája, hogy két, akár egymásnak ellentmondó tény, igaz és elfogadható lehet egyszerre.

1. tény: A Hálaadás, az indiánok valódi történelmét a legtöbb iskolában roppant hiányosan vagy egyáltalán nem tanítják Amerikában. A “történelem írói” megpróbálták kitörölni a közösség emlékezetéből azokat az eseményeket, amelyek több millió indián halálához vezettek. A társadalmi amnézia gyógyítása hosszas folyamat és sokakban kemény ellenállást vált ki, lásd republikánus államok könyvbetiltási kampányai, tanterv módosításai, a Kritikus fajelmélet oktatásának tilalma a felsőfokú oktatásban.
2. tény: A Hálaadás ünnepelhető mindezek tudatában és ellenére, anélkül, hogy egy működő tradíciót nyom nélkül kiradíroznánk a történelemből. Csupán a fókuszpontot kell jó helyre állítani.
New York City Hálaadás Napi Parádéjának töretlen sikere is bizonyíték erre.

🦃 A Macy’s Nagyáruház Hálaadás Napi Parádéja igazi New York-i tradíció. A felvonulás Tv közvetítését 50 millióan követik az otthonaikban, Manhattan utcáin pedig átlagosan 3 és fél millió nézője van az eseménynek. A parádé vezeti be New Yorkban az úgynevezett Holiday Season-t, az Ünnepi Időszakot: Hálaadás, Black Friday, Yule, Hanukkah, Kwanzaa, Karácsony és Újév tartozik ebbe az ünnepkörbe.
A 3 órás felvonulás reggel fél 9-kor órakor indul a Central Park West-ről és a Macy’s Nagyáruház előtt ér véget. Aki úgy dönt, hogy részt vesz a parádén, készüljön elemózsiával, innivalóval és öltözzön melegen. Manhattanban általában csípős, hideg a november vége.
Ismerkedjünk meg a parádé 10 titkával.

🦃 Az első parádét 1924-ben, a Macy’s dolgozói szervezték. Valamennyien első generációs bevándorlók voltak, akik hálaadáskor nagystílűen akarták megünnepelni szerencséjüket az Új Világban. A parádé a Harlemből, a 145. utcai Macy’s elől indult és haladt a 34. utcában található Macy’s elé.

🦃 A dolgozók és a fogadott mulattatók jelmezes kavalkádját a Central Park állatkertjéből kölcsönzött állatok, kisebb-nagyobb léggömbök és fúvószenekarok tették vidámabbá. 1927-ben az élő állatokat hatalmas léggömbök váltották fel.

🦃 Felix, a Macska volt a legelső léggömb.

🦃 Az első időszakban, a felvonulás végeztével a hatalmas lufikat szélnek eresztették, így azok pár napig még New York felett lebegtek. A Macy’s belevarrta a címet és ajándékutalvánnyal jutalmazta azokat, akik megtalálták és visszajuttatták az égből pottyant léggömböket. A szokásnak egy baleset vetett véget. 1933-ban az egyik léggömb zsinórja rátekeredett egy kisrepülő propellerjére Queens felett. Szerencsére nem történt tragédia. A gép kényszerleszállást hajtott végre Long Island-en. A baleset óta “leeresztő csapat” (deflation squad) működik a parádé után.

🦃 A parádé évről évre nagyobb és bonyolultabb, a léggömbök mérete mára eléri a 13 méteres magasságot és a 8 és fél méteres szélességet, azonban egy dolog nem változik. El kell férniük egy 3,5 x 2,5 méteres dobozba. Ez a szabvány mérete azoknak a dobozoknak, melyekben New Jersey-ből, a parádé központi épületéből Manhattanba szállítják a léggömböket, a Lincoln Alagúton keresztül.

🦃 A parádé napján rengeteg önkéntes tartja a lufikat, azonban a parádénak sok főállású alkalmazottja is van. Többségük mérnök, akik a figurák tervezésében és kivitelezésében vesz részt. A több ezer egyedi ruha tervezése, kivitelezése és karbantartása szintén főállású munka. Csupán a ruhák tisztítása és hajtogatása két teljes hónapot vesz igénybe.

🦃 1942 és 1944 között elmaradt a Hálaadás napi parádé A II. Világháború idején a világ hélium és gumi hiánnyal küzdött. A parádé elmaradt, a héliumot és a gumit felajánlották a hadseregnek. Az 1958-as hélium hiány idején levegővel töltötték meg a lufikat és daruk segítségével stabilizálták őket a felvonulás során.

🦃 A parádé legnagyobb attrakciói a jól ismert rajz és reklám figurák lufi-óriás másolatai. A legismertebbek közül az első csatlakozó 1934-ben Mickey Mouse volt, mellyel kezdetét vette a Macy’s és a Walt Disney stúdió együttműködése. A legkedveltebbek: Popeye, Superman, Donald Kacsa, Maci Laci, Garfield, Breki, Pókember, Babar, Tapsi Hapsi, Rózsaszín Párduc. Az évek során az állandó tagok mellett vagy helyett az adott évben divatos figurák is helyet kapnak.

🦃 A Hálaadás napi parádé két portmanteau-val, vagyis szó-összerántással is megajándékozta az amerikai angol nyelvet. A falloon a float és a balloon szavak keresztezéséből létrehozott szó, melyet a föld felett sikló léggömbökre alkalmaznak, míg a balloonicle a balloon és a vehicle szavak összevonásával jött létre. A ballonicle kifejezés azokra a léggömbökre vonatkozik, melyek motorral ellátott járművekre épülnek. Ezekhez nincs szükség léggömb tartókra, a vezető a léggömb alatt található járműben ül. Az első falloon-t 1969-ben láthatta a közönség, s a mai napig ez a hatalmas, Hálaadás napi pulyka indítja a felvonulást. A falloon-ok a Lincoln Alagúton keresztül érkeznek Manhattanba, még a parádé előtti este.

🦃 A parádét Santa Claus zárja. Egyetlen egyszer, 1933-ban, Santa nem a parádé záróalakja, hanem nyitó attrakciója volt, mely nem nyerte el a New York-iak tetszését, így Santa továbbra is az utolsó fellépő, az Ünnepi Időszak beharangozója.

 

Tags: , , ,

A Hálaadás az amerikaiak legnagyobb ünnepe, nagyobb mint Karácsony, mint a Függetlenség Napja. Hálaadáskor a családok útra kelnek, hogy együtt ünnepeljenek, így ez egyben az év legforgalmasabb napja is. A hálaadás az együttlétről, jó ételekről, az NFL meccsekről, a Macy’s parádéjáról szól. A gyakorlatban nem igazán esik szó az ünnep valódi eredetéről, azonban ezt is, mint sok minden mást az élet megannyi terén, megváltoztatta a világjárvány. 2020-ban az ország egyszerre szembesült az erőre kapó faji megkülönböztetés realitásával és egy járvánnyal, mely aránytalanul magas számban a perifériára szorult színes bőrű csoportokat sújtotta. A krízis sokakban fellobbantotta az amerikai társadalomban kitartóan jelenlévő faji egyenlőtlenség eredetének feltárását. Ennek a mozgalomnak része a Hálaadás eredetének felülvizsgálata is. Egyre többekben erősödik az igény a valós történelmi események megismerésére, az őslakosokat ért igazságtalanságok feltárására és ezek társadalmi szintű elismerésére.

2020-ban 400. évfordulóját ünnepelte a Mayflower hajóútja, mely 1620-ban az angol puritánok első csoportját szállította Plymouth-ból Amerikába. Egy évvel később, 1621-ben megszületett a mítosz: az első telepesek és a Wampanoag törzs közösen étkezett, miután a barátságos őslakosok átadták a földművelés tudományát a jólelkű telepeseknek. A legendát az évszázadok során fenntartották és megerősítették a tantervek, történelemkönyvek és a média. Az őslakosok valódi történelmét a legtöbb iskolában roppant hiányosan vagy egyáltalán nem tanítják. A történelem kitörölte a közösség emlékezetéből azokat az eseményeket, amelyek több millió őslakos halálához vezettek. A társadalmi amnézia gyógyítása hosszas folyamat és sokakban kemény ellenállást vált ki.

A történet 1614-ben kezdődött, amikor a Wampanoag törzs egyik tagját, Squanto-t (több forrásban Tisquantum néven), több társával együtt az angolok elrabolták Patuxet faluból és Malagán eladták rabszolgának. Szerencséjére szerzetesekkel került kapcsolatba, akik segítségével egy évvel később, Angliába menekült, ahol hajóépítő munkásként dolgozott. 1619-ben egy angol felfedező hajón dolgozott fordítóként és így jutott vissza Patuxet-be. Családja az európaiak által behurcolt járványok áldozatává vált.

A Mayflower hajó 102 puritán protestáns szeparatistával a fedélzetén 1620 szeptemberében hagyta el Plymouth kikötőjét az Új Világ reményében. I. Jakab angol király hozzájárulásával hagyhatták el az Anglikán Egyházat és a Virginia Társaság engedélyével a Hudson folyó torkolatában kellett volna új települést létrehozniuk. 66 napos hányattatás után, november 9-én, jócskán eltájolva, Cape Cod-nál, a mai Massachusetts partjainál kötöttek ki. Az elhagyatott Wampanoag falu romjain kívül semmit sem találtak, ráadásul még csak joguk sem volt letelepedni a Virginia Társaság területén kívül.

Az első telet Új Angliában a hajó fedélzetén töltötték. A 102 utasból csupán 53-an élték túl a hideget és a különféle betegségeket. A nőket különösen megviselte az új élethelyzet. A 19 nőből csupán 5 élte meg a tavaszt. 1621 áprilisában a Mayflower visszatért Angliába és a telepeseknek a szárazföldön kellett folytatni az életüket. Az elhagyatott Wampanoag falu romjaira kezdtek építkezni és Patuxet-et New Plymouth-ra keresztelték át. Eleinte a hátrahagyott kukoricán éltek, majd megpróbáltak ételt és magokat lopni a szomszédos falvakból, de a sírrablástól sem riadtak vissza.

Squanto-val még ugyanezen a tavaszon ismerkedtek össze, akinek tökéletes angol nyelvtudása életmentőnek bizonyult. A telepeseket megtanította a vadászat, a halászat, a kukorica és tök termesztés tudományára, valamint a halból készült műtrágya használatára.

1621 őszén a telepesek háromnapos betakarítási ünnepre készültek. A Hálaadás ünnepét az óhazából hozták magukkal. William Bradford, a Plymouth kolónia kormányzója, meghívta Massasoit, a Wampanoag Szövetség vezetőjét, aki 90 indián harcossal érkezett az ünnepre. A vendégek rengeteg ételt hoztak magukkal, többek között: halat, homárt, szarvashúst, kukoricát, tököt és juharszirupot. Ennek a három napnak a története szájhagyományként maradt fenn, azonban nem ez volt az első, hivatalos Hálaadás Napja az Új Világban.

A relatív béke a telepesek és az őslakosok között nem tartott sokáig. A telepesek egyre többen lettek és egyre nagyobb területet tulajdonítottak el az őslakosok élőhelyéből, kizsákmányolva őket, járványokkal tizedelve soraikat. Egyre gyakoribbak lettek a véres összetűzések és a feszültség végül mészárlásba torkollott. A Pequot Mészárlásra 1637-ben került sor, Mystic faluban, Connecticut területén.

A Pequot törzs az éves Zöld Kukorica Fesztivált ünnepelte, amikor angol és holland zsoldosok, 13 telepes halálát megtorolandó, felgyújtották az alvó indián tábort és lemészároltak 700 őslakost. Miután az indián harcosok letették a fegyvert, a zsoldosok halomra lőtték őket. A nőket és a gyermekeket sem kímélték. A nőket élve elégették, a gyerekeket a közös szállásukon mészárolták le.

A Pequot törzs a telepesek megjelenése előtt közel 8000 főt számlált. Egy éven belül a himlő 6500 indián halálát okozta. A mészárlás után csupán néhány száz Pequot maradt életben.

A vérengzés másnapján a Massachusetts Kolónia kormányzója, John Winthrop bejelentette: “A Hálaadás Napja legyen ez és mondjunk köszönetet Istennek, hogy segítségével megsemmisítettünk több mint 700 indiánt.”

Ez az esemény volt a kezdete az évszázadokig tartó őslakos népirtásnak. 1863. október 3-án Lincoln elnök törvénybe iktatta a Hálaadás Napját, mint Nemzeti Ünnepet.

Hálaadás Napja az őslakosok, barátaik és szövetségeseik számára a Gyász Napja, nemcsak a múlt eseményeire emlékezve, de a jelenben is tartó egyenlőtlenségekre koncentrálva. Napjainkban az őslakos gyermek és újszülött halálozási arány 15%-kal magasabb, mint a nemzeti átlag. Az őslakos fiatalok öngyilkossági aránya 3-4-szer magasabb, az őslakos nőket 10-szer nagyobb eséllyel éri erőszakos szexuális zaklatás. A mészárlás környezeti népirtás formájában folytatódik. Ipari nagyvállalatok állami engedéllyel rezervátumok közelében helyeznek el hulladék hegyeket, az őslakosok által fogyasztott folyóvízbe engedik a mérgező melléktermékeket. Az őslakosok földjét a mai napig elrabolják, olajkutak és olajvezetékek épülnek rajtuk.

Egyre többen ébrednek rá világszerte, hogy az emberiség elvesztette kapcsolatát a természettel és ezáltal önmagával. Egyre többek számára világos, hogy a történelemkönyvek nem a valóságot, hanem a hatalmon levők valóságát tartalmazza. Egyre több amerikai család ül le ma este a Hálaadás Napi vacsorához megemlékezve az igazságról, míg sokan már egyáltalán nem ünneplik a Hálaadást.

1990 óta november az Amerikai Őslakos Örökség Hónapja (Native American Heritage Month).

Forrás és könyvajánló: David J. Silverman – This Land Is Their Land: The Wampanoag Indians, Plymouth Colony, and the Troubled History of Thanksgiving

Tags: , , , , , , ,

Pulyka, áfonyaszósz, töltelék és a Macy’s parádéja alapelemei a New York-i hálaadásnak. Az ikonikus felvonulás idén 91. születésnapját ünnepli. Fedezzük fel titkait!

Eredetileg karácsonyi parádénak hívták

1924-ben, az első alkalommal a felvonulást a Macy’s dolgozói szervezték. Valamennyien első generációs bevándorlók voltak, akik hálaadáskor nagystílűen akarták megünnepelni szerencséjüket, új életük kezdetét az Új Világban. A parádé a Harlemből, a 145. utcai Macy’s elől indult és haladt a 34. utcában található Macy’s nagyáruház elé. A dolgozók és a fogadott mulattatók jelmezes kavalkádját a Central Park állatkertjéből kölcsönzött állatok, kisebb-nagyobb léggömbök és fúvószenekarok tették vidámabbá. 1927-ben az élő állatokat hatalmas léggömbök váltották fel.

A Macy’s parádé a világ második legnagyobb hélium fogyasztója

Egy lufi figura feltöltéséhez 340 m3 héliumra van szükség. Ez a mennyiség kb. 2500 kádat töltene meg. Ezzel a Macy’s parádéja a második legnagyobb hélium felhasználó a kormány után. A próbák és a tesztelések során levegőt használnak. Amennyiben a lufi 6 órán keresztül képes a levegőben maradni, akkor átment a vizsgán.

1942 és 1944 között elmaradt a hálaadás napi parádé

A II. Világháború idején a világ hélium és gumi hiánnyal küzdött. A parádé elmaradt, a héliumot és a gumit felajánlották a hadseregnek. Az 1958-as hélium hiány idején levegővel töltötték meg a lufikat és daruk segítségével stabilizálták őket a felvonulás során.

 

A parádénak főállású alkalmazottai vannak

A parádé napján rengeteg önkéntes tartja a lufikat, azonban a parádénak sok-sok főállású alkalmazottja is van. Többségük mérnök, akik a figurák tervezésében és kivitelezésében vesznek részt. A több ezer egyedi ruha tervezése, kivitelezése és karbantartása szintén főállású munka. Csupán a ruhák tisztítása és hajtogatása két teljes hónapot vesz igénybe.

61 éve a parádé szolgálatában

Roseann Levy, Macy’s alkalmazott, 1956 óta minden egyes évben önkéntesként vett részt a parádé szervezésében. Roseann minden kétséget kizárólag a parádé legnagyobb rajongója.

Mennyibe kerül a parádé?

A Macy’s soha nem hozta nyilvánosságra, hogy mennyibe is kerül valójában a világ legnagyobb parádéja. “Amikor valakinek ajándékozunk, levágjuk róla az árcédulát.” – nyilatkozta a cég vezérigazgatója a kérdésre válaszolva.

Snoopy a legnépszerűbb

A parádé történelme során Snoopy tért vissza a legtöbbször, különböző, aktuális jelmezekben. 1969-ben, a Holdra szállás tiszteletére például űrhajósnak öltözött.

Tim Burton léggömbje

Tim Burton rendező saját léggömböt tudhat magáénak, mely 2011-ben vett részt a parádén. A B. Boy névre hallgató léggömb története, Tim Burton filmjeihez hasonlóan szomorkás és egyben megindító. B. Boy-t a gyerekek party-ján szertehagyott lufifoszlányokból ragasztották össze. Mivel csúnyácska, ezért nem játszhat a gyerekekkel. A pince magányában a Piros Léggömb című filmet nézi újra és újra, s arról álmodik, hogy egy nap ő is örömet okoz az embereknek.

A léggömböket annak idején szabadjára engedték

Az első években, a felvonulás végeztével a hatalmas lufikat szélnek eresztették, így azok pár napig még New York felett lebegtek. A Macy’s belevarrta a címet és ajándékutalvánnyal jutalmazta azokat, akik megtalálták és visszajuttatták az égből pottyant léggömböket. A szokásnak egy baleset vetett véget. 1933-ban az egyik léggömb zsinórja rátekeredett egy kis-repülő propellerére Queens felett. Szerencsére nem történt tragédia. A gép kényszerleszállást hajtott végre Long Island-en. A baleset óta “leeresztő csapat” (deflation squad) működik a parádé után.

Férjen bele egy dobozba

A parádé évről évre nagyobb és bonyolultabb, a léggömbök mérete mára eléri a 13 méteres magasságot és a 8 és fél méteres szélességet, azonban egy dolog nem változik. Bele kell férniük egy 3,5 x 2,5 méteres dobozba. Ez a szabvány mérete azoknak a dobozoknak, melyekben  New Jersey-ből, a parádé központi épületéből Manhattanba szállítják a léggömböket, a Lincoln Tunnel-en keresztül.

Saját nyelv

A hálaadás napi parádénak saját nyelvezete van és két portmanteau-val, vagyis szóösszerántással is megajándékozta az amerikai angol nyelvet. A falloon a float és a balloon szavak kereszteződéséből létrehozott szó, melyet a föld felett sikló léggömbökre alkalmaznak.

A balloonicle a balloon és a vehicle szavak összevonásával jött létre, jelentése önjáró léggömb.

A léggömbök tesztje

A léggömböket az évente megrendezésre kerülő New Jersey Balloonfest-en tesztelik. Az eseményre a léggömböket Queens-ben, a Citi Field baseballpályán fújják fel. Hálaadás előestéjén pedig az Upper West Side-on, az American Museum of Natural History épülete körüli utcákban fújják fel őket a nagy napra. (Erről az eseményről ITT olvashattok bővebben.)

Santa Claus a parádé záró attrakciója

A parádét Santa Claus zárja és egyben ő nyitja a New York-i Holiday Season-t. Az Ünnepi Időszak része a hálaadás, Black Friday (Fekete Péntek), Yule, Hanukkah, Kwanzaa, Karácsony és az Újév. Egyetlen egyszer, 1933-ban Santa nem a parádé záróalakja, hanem nyitó attrakciója volt, mely nem nyerte el a New York-iak tetszését, így Santa továbbra is a karácsonyi harangok hozója.

Képek: Google and Tinkmara

Tags: , , , , , , ,

A New York-i Hálaadás Napi parádé immár 89 éves tradíció, melyen több mint 3 millióan vesznek részt élőben és több mint 50 millióan látnak világszerte az élő közvetítés által. (A parádé történetéről ITT olvashattok bővebben.)

A Macy’s Nagyáruház Hálaadás Napi Parádéja vezeti be Amerikában az úgynevezett Holiday Season-t, az Ünnepi Időszakot. Hálaadás, Black Friday (Fekete Péntek), Yule, Hanukkah, Kwanzaa, Karácsony és Újév, valamennyi nevezetes nap ennek az ünnepkörnek a része.

Ebben az évben azonban úgy tűnik – az eseményen részt vevők számát tekintve is -, új tradíció született: a Thanksgiving Balloon Inflation, vagyis a Hálaadás Napi Parádé Lufióriásainak Felfújása. Évekkel ezelőtt a Hálaadás Napi Parádét megelőző délutáni-esti ipari lufidagasztás “álmos” kis eseménynek számított a Cityben, melyről csak a környék lakói vettek tudomást, jórészt az útlezárások miatt.

A közösségi média elterjedésével azonban egyre több kép jelent meg a “cool” eseményről és így az elmúlt évek során egyre többen jöttek nézelődni Manhattan valemennyi részéről.

Ebben az évben már a parádéhoz hasonló intézkedéseket kellett bevezetni, útlezárással, kordonokkal, komoly szervező és előkészületi munkálatokkal, rendőri jelenléttel.

A parádé lufijait az Upper West Side-on, az American Museum of Natural History épülete körüli utcákban fújják fel. A munkálatok a csütörtöki Hálaadás Napi Parádét megelőző szerda délután 3 órakor kezdődnek és a este 10 óráig tartanak. Ekkorra éri el a 17 lufióriás a megfelelő méretet.

A szervezők maguk is meglepődtek az esemény népszerűségét illetően, melynek ebben az évben közel 1 millió (!) látogatója volt.

A City polgármestere, Bill de Blasio a helyszínen interjút adott a televíziónak, melyben kihangsúlyozta, hogy az új tradíció is jelzi a tényt, miszerint New York City állandóan változik, lakói nyitottak és keresik az új élményeket, s erre a város lakói büszkék lehetnek.

A tömegben sokan találkoztak a volt polgármesterrel, Michael Bloomberggel is, aki nagypapaként az unokáját hozta el az eseményre.

112515_Macys_Baloons-22

Amennyiben kíváncsiak vagyunk, mi történik a parádé kulisszái mögött, esetleg nincs lehetőségünk részt venni a parádén, de szeretnénk látni a léggömböket és átérezni az ünnep hangulatát, ne hagyjuk ki ezt a lehetőséget, ám készüljünk fel a tömegre.

Rengeteg kisgyermekes család vesz részt az eseményen, sokan babakocsival, így a tempó lassú és bizony hosszú időbe telik, mire körbe járjuk a múzeum épületét.

Képek: a blog írójának tulajdona, kivéve Bloomberg felvétele

Tags: , , , , , , , ,

A Macy’s Nagyáruház Hálaadás Napi Parádéja vezeti be New Yorkban az úgynevezett Holiday Season-t, az Ünnepi Időszakot. Hálaadás, Black Friday (Fekete Péntek), Yule, Hanukkah, Kwanzaa, Karácsony és Újév, valamennyi nevezetes nap ennek az ünnepkörnek a része.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Macy’s Hálaadás Napi Parádéja 88. születésnapját ünnepelte ebben az évben. A tradíció egészen a 20-as évek elejéig nyúlik vissza, pontosan 1924-ig, amikor az első – akkor még nem hivatalos -, mulatság zajlott.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A New York-i Macy’s áruház dolgozói még valamennyien első generációs bevándorlók voltak, akik Hálaadáskor nagystílűen akarták megünnepelni szerencséjüket, új életük kezdetét az Új Világban.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Első alkalommal a felvonulás a Harlemből, a 145. utcai Macy’s elől indult és haladt a 34. utcában található Macy’s Nagyáruház elé. A dolgozók és a fogadott mulattatók jelmezes kavalkádját a Central Park állatkertjéből kölcsönzött állatok, kisebb-nagyobb léggömbök és fúvószenekarok tették vidámabbá.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az első parádé végét, s azóta is minden egyes alkalommal, a Mikulás bevonulása jelezi. Az elsöprő sikert látva, a Macy’s vezetősége úgy döntött, hogy minden egyes évben megrendezik az ünnepséget. 1927-ben hivatalosan is tradíció született, melyet azóta Emmy díjjal is jutalmaztak, elismerve a parádét, mint magas színvonalú, szórakoztató produkciót.

IMG_6392

1927-ben az élő állatokat hatalmas lufi figurákkal helyettesítették, melyeket eleinte levegővel, majd héliummal töltöttek meg. Az első években, a felvonulás végeztével a hatalmas lufikat szélnek eresztették, így azok pár napig még New York felett lebegtek. A Macy’s belevarrta a címet és ajándékutalvánnyal jutalmazta azokat, akik megtalálták az égből pottyant léggömböket.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A II. Világháború, mint sok minden más közösségi eseménynek, a Hálaadás napi parádénak is átmeneti szünetet hozott, nem csupán közbiztonsági okokból. A hélium, valamint a léggömb gumi hiánycikknek számított.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

1945. Hálaadás napján a tradíció újra életre kelt. Hatalmas parádéval ünnepelték meg a háború végét, a vidámság és a felhőtlen ünneplés visszatértét is. 1945 óta a parádé útvonala nem változott, csupán a biztonsági intézkedések változtak, melyek a léggömbök és lebegő figurák okozta baleseteket hivatott megakadályozni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A parádé legnagyobb attrakciói a jól ismert rajz és reklám figurák lufióriás másolatai. A legismertebbek közül az első csatlakozó 1934-ben Mickey Mouse volt, mellyel kezdetét vette a Macy’s és a Walt Disney stúdió együttműködése. A legkedveltebbek: Popeye, Superman, Donald Kacsa, Maci Laci, Garfield, Breki, Pókember, Babar, Tapsi Hapsi, Rózsaszín Párduc.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az évek során az álladó tagok mellett vagy helyett az adott évben divatos figurák is helyet kapnak. A számítógépes játékok elterjedésével megjelent Sonic és Mario, a rajzfilmfigurákhoz pedig napjaink hírességei csatlakoztak: Spongya Bob, Shrek, Kung Fu Panda, Charlie Brown, Stewie a Family Guy-ból és persze az Ázsiából érkezett kedvencek sem maradhattak ki. Pokémon, Pikachu és Hello Kitty is a parádé vidám színfoltjaivá váltak.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Hálaadás napi parádé két portmanteau-val, vagyis szóösszerántással is megajándékozta az amerikai angol nyelvet. A falloon a float és a balloon szavak kereszteződéséből létrehozott szó, melyet a föld felett sikló léggömbökre alkalmaznak, míg a balloonicle a balloon és a vehicle szavak összevonásával jött létre.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A ballonicle kifejezés azokra a léggömbökre vonatkozik, melyek motorral ellátott járművekre épülnek. Ezekhez nincs szükség léggömbtartókra, a vezető a léggömb alatt található járműben ül. Az első falloon-t 1969-ben láthatta a közönség, s a mai napig ez a hatalmas Hálaadás napi pulyka indítja a felvonulást. A falloon-ok a Lincoln Alagúton keresztül érkeznek Manhattanba, még a parádé előtti este.

IMG_6362

A léggömbök mellett táncos, zenés produkciók is részt vesznek a parádén. Középiskolák cheerleader csapatai, fúvószenekarok, táncos produkciók tarkítják a lufik felvonulását. Rajtuk kívül minden évben neves fellépői is vannak az ünnepségnek. Énekesek, színészek és egyéb hírességek teszik a parádét még vonzóbbá. Ők a Macy’s Nagyáruház előtt felállított színpadon szerepelnek, majd valamennyien egy-egy fallon-on foglalják el a helyüket és onnan köszöntik a parádé útvonala mellett álló népes közönséget.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A jó helyekért meg kell küzdeni. Nemcsak New Yorkból, de az ország másik feléből is sokan érkeznek a neves eseményre. Sokak számára ez egyetlen alkalom az életben, melyet nem lehet kihagyni. A felvonulás útvonalát a rendőrség kora reggel lezárja. Az utak két oldalán kordon mögött gyülekezik a lelkes nézősereg. Ebben az évben több mint egy millió nézője volt a felvonulásnak. Az NBC televízió közvetítésébe pedig több mint 50 millióan kapcsolódtak be.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Aki úgy dönt, részt vesz a parádén, mindig készüljön elemózsiával, innivalóval és rengeteg meleg ruhával. Manhattanban csípős, hideg a november. Aki teheti, ülőalkalmatosságot is hozzon magával, különösen, ha gyerekek is vannak a társaságában. A felvonulás 9 órakor indul a Central Park West-ről és általában 3 órás, így az, hogy mennyit kell várakoznunk a léggömbökre, attól függ, hol találunk megfelelő helyet.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Akit inkább a kulisszák mögött zajló események érdeklik jobban, az vegyen részt a léggömbök felfújásának ceremóniáján, mely egy nappal a parádé előtt zajlik a 77. és 81. utca között, a Central Park West és Columbus Avenue által határolt területen. A helyszínre délután 5 óra után érdemes érkezni. Ilyenkor már kezdenek a léggömbök alakot ölteni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Macy’s Hálaadás napi parádéja, valódi parádé. Vidámság és felhőtlen szórakozás. Rengeteg vidám ember, kicsik és nagyon, fiatalok és idősebbek. Mindenhonnan ‘boldog Hálaadást’, ‘kellemes ünnepeket’ kiáltások hallatszanak. A hangulat emelkedett és valóban tökéletes bevezetése az ünnepi időszaknak, mert ne feledjük, amint elhalnak a parádé utolsó hangjai, megkondulnak a karácsonyi harangok.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Hálás köszönet a New York-i rendőrség kötelékében szolgáló sógoromnak, aki által ismét VIP helyről vehettem részt az eseményen és készíthettem a képeket.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , ,