Gulliver’s Gate

You are currently browsing articles tagged Gulliver’s Gate.

Március elején szerencsém volt még a hivatalos megnyitás előtt meglátogatni New York City legújabb, nagy érdeklődésre számot tartó kiállítását, a Gulliver’s Gate-t.

Találkozhattam az alkotókkal, képeket készíthettem a tervező teremben, s mindezt most megosztom veletek. Remélem, érdekesnek találjátok és ha idén New Yorkba látogattok, ezt a helyet is felveszitek a listára, Nem bánjátok meg, ígérem.

Bizonyos épületek, városrészletek még csak félkész állapotban láthatóak, ezért egy későbbi időpontban még egyszer meglátogatom a világ legnagyobb Liliputját.

A Times Square a Világ Útkereszteződése, így helyénvaló, hogy itt legyen Liliput bejárata is. Május 9-én nyílik az az új, interaktív miniatűr kiállítás, mely a Gulliver’s Gate (Gulliver Kapuja) névre hallgat és egy teljes New York-i utcablokkot foglal el.

A “The World’s Biggest Little World” (a világ legnagyobb mini világa) 4600 m2-es és létrehozása 40 millió dollárba került.

A Gulliver’s Gate mikrokozmoszt, mely 300 európai, Észak-amerikai, Latin-amerikai, ázsiai, Közép-keleti és afrikai város részleteit tartalmazza, 600 művész hozta létre a világ különböző országaiból. A miniatűr egyes elemei 3 dimenziós nyomtatással készültek.

A gondolat atyja a New York-i Michael Langer volt, aki a mini-Izrael alkotójával, Eiran Gazit-tal dolgozta ki a Gulliver’s Gate ötletét. A projekt 1:87 arányban készült, ami agyakorlatban azt jelenti, hogy egy 180 cm-es személy a makettben 2 cm magas.

A projekten különböző nemzetiségű alkotók dolgoztak: “Nem akartuk New Yorkot, mondjuk, egy olasz alkotóra bízni, míg Moszkvát egy brazil művészre osztani. Minden nemzetnek más a látásmódja, humora. Autentikusra törekedtünk mindenben.”

Az eredetiség és humor valóban erőssége a kiállításnak. A Gulliver’s Gate nem statikus, hanem minden elemében mozgó világ. A városok utcái hemzsegnek az emberektől, akik élik a mindennapjaikat.

Bevásárolnak, kerékpároznak, benépesítik a kávézókat, dolgoznak, jógáznak, esetleg egy fa mögött pisilnek. Az utcákon autók haladnak, baleset is történhet, kivonulnak a tűzoltók, mentők.

A folyókon hajók haladnak, a síneken vonatok robognak. A házak ablakain bekukkantva bepillanthatunk az ott lakók életébe.

A kiállítás teljes terjedelmében interaktív. A látogatók kulcsot kapnak a miniatűr világhoz, melynek segítségével működtethetik a makett interaktív elemeit.

Eldönthetik, hogy mi történjen a színen. Egy gombnyomás és Zeusz lecsap a villámaival vagy felnyílik a Tower Bridge.

Londonban részt vehetünk egy Adele koncerten vagy ha kedvünk tartja, repülőket indíthatunk egy futurisztikus panamai reptérről.

A miniatűr világ a házigazdával, New York Cityvel kezdődik, melyet az alkotók egyszerűen csak Metropolisnak neveztek, hisz a felhőkarcolók, nevezetes épületek, hidak és egyéb ikonikus részletek földrajzi elhelyezkedése nem felel meg a valóságnak. Így került egymás mellé a High Line és a World Trade Center, a Brooklyn Bridge és a Grand Central.

A miniatűr New Yorkot szemlélve az apró részletek kápráztatnak el minket. A Grand Central híres mennyezet freskója, a háromszintes vasútállomás mind elképesztően részletes. A Standard Hotel szobáiban vendégek pihennek, a tetőbárban koktélokat fogyasztanak.

New York után, a következő teremben Európa nagyvárosaival és azok nevezetességeivel találkozhatunk.

20170410_144633

Londonban keressük meg a Beatles tagjait, amint átkelnek az Abbey Road-on, a királyi család tagjait a Buckingham Palotában.

London, Róma, Párizs, Görögország után, irány Moszkva, majd Ázsia és a kelet csodái. Minél tovább időzünk egy-egy ponton, annál több részletre csodálkozunk rá.

A Gulliver’s Gate nemcsak a jelenben ad teret az interaktív élménynek, de a látogatás után, a jövőben is, a kiállítás másik szenzációja az Amerikában csupán három fellelhető Cobra 3D Body Scanner egyike által.

 

A test szkennerer látogatók, 50 dollár fejében két darab, három dimenziós másolatot készíttethetnek önmagukról. Az egyiket, az általuk megjelölt városba helyezik el a látványrendezők, míg a másikat emlékként magukkal vihetik. A rendezők úgy tervezik, hogy az új várospolgárok katalógusba kerülnek, s végül útlevelet is kapnak.

Cím:
216 W 44th Street, New York, NY 10036
Nyitva tartás:
2017. május 9. – 2017. december 30. (a zárás dátuma még nem dőlt el)
reggel 9 – este 10-ig (utolsó látogatók este 8 óra 30 perckor csekkolhatnak be. Minimum 90 perc kell a látogatásra. Én 3 órát maradtam és még megyek vissza.)
Jegyek:
Felnőtt:$ $36.
Gyerek (12 és fiatalabb): $27
Nyugdíjas (65+):$27
Honlap és online jegyvásárlás

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , , , ,