Central Park Conservatory Garden

You are currently browsing articles tagged Central Park Conservatory Garden.

A hólapátolás, a járda síkosítás-mentesítés normális körülmények között sem tartozik a kedvenc téli időtöltések közé, azonban, képzeld el, hogy Manhattan 6%-ért vagy felelős.

John Dillon, a Central Park kertészeti osztályának vezetője számára a tél a Labor Day napján (szeptember első hétfője) kezdődik. Az első feladat, melynek Hálaadásra (november harmadik csütörtökje) el kell készülnie, az a park öntözőrendszerének téliesítése.

A gigantikus feladatot nyolc park alkalmazott látja el két hónap alatt, napi nyolc órában. Csupán a Great Lawn-on (Nagyrét) 300 öntözőfej található. A parkban az öntözőfejeken kívül több száz locsoló szelep, 140 ivókút és 6 szökőkút is található, melyekre különös figyelmet kell fordítani.

Az ellátandó terület évente növekszik. A park jelenleg 843 holdas, azaz 3,41 km² területű, mely az utóbbi 15 évben duplájára nőtt, a látogatóközönség elől elzárt területek folyamatos megnyitásával.

A New York-i tél a kemény fagyokról híres. A csövekben maradt legkisebb mennyiségű víz is nagy károkat okozhat. A John Dillon által vezetett csapat első teendője, hogy sűrített levegővel fújatja át a teljes rendszert.

ű

A téliesítésből egyedül a Central Park vízesései maradnak ki. Ezek csőrendszere olyan mélyen halad, hogy nem veszélyeztetik a több hétig tartó mínuszok sem.

Miután a vízrendszert téliesítették, a következő feladat a lehullott levelek eltakarítása, mielőtt lehullik az első hó.

Az erdős területeken, mint amilyen a Ramble, a lehullott leveleket a földön hagyják, míg a pázsitos területeken különleges kaszálógépekkel felaprítják és a földbe forgatják.

A parknak további, közel 2000 m³ lehullott levélről kell gondoskodnia. A sétányokról, padokról, virágoskertekből összegereblyézett levélbálák a 102. utca magasságában található komposztálóba kerülnek. Tavasszal ezzel trágyázzák a friss ágyásokat.

Az öntözőrendszer téliesítése és a komposztálás mellett ilyenkor kell elültetni a tavasz első virágainak gumóit is. Dillon csapata közel 150 ezer tulipán és nárcisz hagymát ültet el a park egész területén.

A tavaszi virághagymák apró dugóként levegőztetik a földet. Ez különösen fontos a füves területek esetében, melyen tavasszal és nyáron látogatók ezrei taposnak, összepréselve a földréteget. A laza földréteg könnyebben befogadja a friss fűmagokat is.

Habár a fákat az egész év során metszik, az ágak drasztikusabb visszavágására télen kerül sor, amikor a fák nedvkeringése lassabb, illetve alacsonyabb a paraziták okozta fertőzés veszélye is.

Hóesések után megindul a verseny az idővel, illetve a park látogatóival, akik amint csak lehet, élvezni szeretnék a havas park képeslapszerű látványát. A közel 100 kilométer hosszú sétányrendszert húsz hóekével, két tucat hófúvó géppel takarítják le, míg az érzékenyebb területeken marad a jó öreg hóseprű.

Átlagosan a lesett hó mennyisége 15 cm, azonban a gyakori hóviharok sokkal nagyobb terhet rónak a park személyzetére.

A hóvihar hírére azonnal intézkedni kell, mivel a hókotró gépeknek a parkba kell érnie, mielőtt a forgalom a városban akadozni kezd.

“A hóviharos időszakban bizony hosszúak a munkás éjszakák. – mondja John Dillon – Azonban számunkra mindig a park látogatói a legfontosabbak. A New York-i tél számunkra, bárhogy is nézzük, hat hónapig tart.”

Képek: misshattan, brooklynveezy, elaustralianony, nschinco, tinkmara, yshirakata, greg.rox.photography, ilinca.ciubotariu, gmp3, gio_ography, newyorkcitykopp, mickmicknyc, kyle_nowinski_photos
Forrás: Cities 101

Tags: , , , , , , ,

A tulipánok útja New Yorkba legalább olyan kalandos volt, mint a pálmafáké Los Angeles-be. A tulipán, a pálmafához hasonlóan a Közép-Keletről származik és a hollandok telepítették Európába a 16. században. Az első tulipánhagymák Henry Hudson-nal együtt érkeztek New Yorkba.

A “tulipánmánia” az 1630-as évek végén őrült méreteket öltött világszerte. 1637 márciusában – ugyan csak egy rövid időre -, de a tulipán volt a legdrágább árucikk a világon.

New Yorkban a tavasz első hírnökei a színes tulipánok, melyek egy-két hétre a város öt kerületének szinte valamennyi parkját és közterét elborítják. A tavasz gyakran hűvös és borongós a Nagy Almában, így különösen nagy öröm ezeknek a tarka virágoknak a jelenléte.

Ebben az évben a viszonylag enyhe tél és a korán érkező tavasz különösen buja tulipánerdővel jutalmazta amanhattaniakat.

Érdekes adatok a New York-i tulipánokkal kapcsolatban:

A kertészmérnökök a tulipánokat gyors elvirágzásuk miatt csak átmeneti tavaszi dekorációnak tekintik.

2009-ben, Henry Hudson New York-i útjának 400. évfordulóján, a tulipán volt a City hivatalos virága. Hollandia tiszteletére a narancssárga tulipánt részesítették előnyben, míg idén a sötétlila tulipánok a legdivatosabbak.

“A nárciszok színével nem játszhatunk, – nyilatkozta New York főkertésze – így marad a tulipán. A változatosságra törekszünk és örülünk, ha a manhattaniakat évről évre meglephetjük a tulipánok új színpalettájával.”

Idén, csupán a Central Parkba 194 ezer tő tulipánt és nárciszt ültettek. A legszebb tulipánágyak a Conservatory és a Shakespeare Kertben, a Pond és a Grand Army Plaza körül, illetve az Olmsted kertben, a Sétány déli végében találhatóak.

A legtöbb tulipánt – 26 és fél ezer tövet -, a Konzervatórium Kertben ültették. A tulipán a Konzervatórium Kert 1937-es nyitása óta alapvirág.

A New York-i Közkönyvtár épülete előtti kertet szintén a legszebb tulipánágyások között tartják számon világszerte. Itt közel 5000 tulipántövet ültetnek el múlt ősszel.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , , , ,

A Central Park turisták által ritkán látogatott területén, az északkeleti sarokban található a park legszebb ékköve, a Conservatory Garden.

A Conservatory Garden – mely a területén található, ma már nem létező, hatalmas melegházról kapta a nevét -, a Central Park egyetlen formális kertje, melyben 24 ezer négyzetméteren csodálhatjuk a szökőkutak, örökzöldek és lombhullatók, az elegáns pázsit és három különböző stílus (francia, olasz és angol kertrendezési örökség) harmóniáját.

A Conservatory Garden megálmodója ugyanaz a mérnök – Lynden B. Miller -, akinek nevéhez olyan csodálatos kertek fűződnek, mint a Central Park Állatkertje, a Bryant Park, a New York Botanikus Kert, a Madison Square Park és a Wagner Park a Battery Park Cityben.

A kert 1937-ben épült és azonnal a város egyik kedvenc hétvégi kiránduló célpontjává vált, azonban a II. Világháború éveiben senkinek nem jutott energiája ennek a kertészeti kincsnek ápolására. 1970-re a kert – mondhatni – teljesen megsemmisült. Mindent térdig érő gaz és szemét borított. A 70-es évek végén a Nemzeti Értékmentő Egyesület szárnyai alá vette a kertet és a Történelmi Emlékhelyek listájára is felkerült.

A felújított kert 1987. júniusában került átadásra. A kovácsoltvas főbejárat, a Vanderbilt Kapu, Párizsban készült és az Ötödik Sugárút – 105. utca találkozásánál várja a látogatókat. A kertbe lépve azonnal szemünk elé tárul a Conservatory Garden három, külön-külön is teljes egészet alkotó egysége.

A középső terület, az olasz stílusú, harsány színektől mentes Nagy Pázsit, melynek távoli végében egyszerű, de elegáns szökőkút áll. A füves területet precízen nyírt sövény övezi, két oldalán pedig szimmetrikusan, padokkal ellátott sétány várja a csendre és friss levegőre vágyó látogatókat.

A Nagy Pázsit a nyári hónapokban az esküvői fotósok egyik kedvenc célpontja. Szombatonként az Ötödik Sugárúton gyakran limuzinok hosszú sora áll.

A Pázsit déli oldalát félköríves, zöldnövényekkel befuttatott lugas övezi, mely szintén kedvelt búvóhely, főleg a meleg nyári délutánokon.

A bejárattól balra, körkörösen ültetett virágoskert közepén találjuk a Secret Garden (Titkos Kert) elnevezésű, angol stílusban megálmodott vízililiom tavacskát, melyet az írónő, Frances Hodgeson Burnett, a Titkos Kert alkotójának emlékére állított a szobrász, Bessie Potter Vonnoh. A tavacska közepén a könyv két főszereplőjének, Mary-nak és Dickon-nak szobra áll. A szökőkutat övező padok hívogatóan várják a profi és amatőr festőművészeket.

A Conservatory Garden jobb oldalán, szintén koncentrikus virágkörök közepén áll az Untermyer Szökőkút, melyet az Untermyer család adományozott a kertnek. A francia stílus elemeit magán viselő szökőkút közepén három bronzfigura, a Three Dancing Maidens (Három Táncoló Leány) dinamikus szoborcsoportja látható. A szobor 1910-ben készült, Németországban.

A Conservatory Garden hivatalosan csendes zóna. Kutyát csak pórázon szabad sétáltatni. A kertben nem szabad futni, kerékpározni és egyéb sporttevékenységet folytatni. Hangosan telefonálni sem illendő és zenét is csak fülhallgatóval hallgathatunk. A Central Conservatory Garden-nek külön biztonsági őrei vannak, akik komolyan veszik a kert békés csendjét.

A kert reggel 8-tól szürkületig tart nyitva. A csendes pihenésnek, olvasásnak és kellemes sétának tökéletes színteret nyújtó, turisták által kevésbé látogatott Conservatory Garden minden évszakban gyönyörű, de ősszel még bámulatosabb látványt nyújt.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , , ,

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Tags: , , , , , ,

“New York City ősszel, mondd miért vagy oly hívogató?” – szól, a ma már szinte klisének számító, mégis elnyűttre hallgatott melódia. New York City valóban gyönyörű ősszel. A levegőben fűszeres kávé illata lebeg, előkerülnek a kötött kardigánok és a City fái színes ruhát öltenek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

“Az ősz New Yorkban új szerelmek ígéretét hordozza.” – dúdoljuk Frank Sinatra-val és ha nem is feltétlen új szerelmet, de felfrissülést hoznak az első őszi szelek. A levegő lehűl és elillan a fojtogató, párás levegő. A Broadway új előadásokkal várja a színház szerelmeseit, a város Halloweenre és a Hálaadás Napi parádéra készül.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az őszi séták leggyakoribb célpontja a Central Park, mely ilyenkor mutatja legszebb arcát. A színes levelek kavalkádja, a lemenő nap bágyadt fényében fürdő Bow Bridge talán egyetlen évszakban sem ilyen csodálatos.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ilyentájt rengeteg kérdést kapok azoktól a turistáktól, akik a Central Parkot ősszel szeretnék meglátogatni. Ez a bejegyzés remélhetőleg segítséget és útmutatást nyújt.

Melyek a Central Park legszebb pontjai ősszel? 

A Central Park ősszel a romantika esszenciája és a fotósok Mekkája. Amennyiben a klasszikus helyszínekre szeretnénk koncentrálni, érdemes a park déli oldalán kezdeni a felfedezést, az 59. utca magasságában, akár a nyugati oldalról (Columbus Circle), akár a keleti oldalról (Ötödik Sugárút/59. utca).

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Őszi sétánkat a Central Parkba érdemes naplemente környékére tervezni. Ilyenkor a legjobb a fényviszonyok és a park már nem olyan mozgalmas.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Sétánk első állomása a The Pond, vagyis a Tó, mely gazdag növény- és állatvilágával minden évszakban vonzó. A tó felett ívelő, borostyánnal befuttatott kőhíd különösen romantikus látványt nyújt ebben az évszakban.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Nagyréten átvágva, a Mall felé vesszük az irányt, mely ebben az esetben nem bevásárlóközpontot, hanem egy gyönyörű, természetvédelmi szempontból is értékes fákkal övezett, széles sétányt jelent. A Mall csodálatos látványt nyújt ősszel, amint a lemenő nap fénye átvilágít a fák lombkoronáján.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Mall két oldalán védett szilfasor között vezet az utunk. Ezek az ősszel vibráló, aranysárga színbe öltözött faóriások az utolsó amerikai szilfák kőzé tartoznak, ezért rájuk különösen vigyáznunk kell.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Mall egyenesen a Bethesda Terasz és Szökőkúthoz vezet, mely szintén ismerős lehet kedvenc New York-i filmjeinkből. A Bethesda szökőkút angyalszobra szintén kedvelt fotócélpont.

10438640_723756784340945_5445890749871536529_n

A Bethesda Tó a Central Park egyik legszebb pontja. A partján álló fűzfák buja koronája színpadi függönyre emlékeztet. A színpad sztárja a magasztos San Remo ház és annak ikonikus kettős tornya.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Central Parkban csónakázni New York-i tradíció már az 1860-as évek óta. A megnövekedett igények miatt hamarosan szükség lett egy állandó csónakház építésére. A jelenlegi 1954-ben épült, a Loeb család nagylelkű pénzügyi támogatásával. A Loeb Csónakház étteremként is funkcionál és a park egyik leglátogatottabb és fényképezettebb pontja.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A tó felett kecsesen ívelő Bow Bridge (Ívelt Híd) a Central Park talán legkedveltebb találkozó és fotózkodó helye. A híd, és az alatta áthaladó csónakok mesebeli látványt nyújtanak. A Bow Bridge számtalan romantikus filmnek adott hátteret.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A híd a tó másik oldaláról is nagyon szép látványt nyújt, különösen akkor, ha megtaláljuk azt a pontot, ahonnan fényképezve a lemenő nap sugarai pontosan a hídra irányulnak, varázslatos fénybe öltöztetve azt.

10645212_723756641007626_1987938496640073184_n

Amennyiben kalandvágyók vagyunk, vágjunk neki a Bow Bridge szomszédságában található Ramble-nek. A Kószáló hegyes-völgyes ösvényein át haladva, fejünk felett pompás színbe öltözött fák, míg lábunk alatt színes levéltakaró kíséri utunk. Az itt készített képek minden fáradtságot megérnek.

1399525_4948029916791_1968376556_o

A Central Park középső területét, a The Reservoir (Víztározó) és a North Meadow (Északi Nagyrét) környékét szintén érdemes meglátogatni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Central Park legészakibb pontján található Conservatory Garden a park legszebb ékköve, melynek külön bejegyzést szenteltem.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mikor tetőzik a színkavalkád?

Minden év kicsit más, mint az előző, de általában november első két hetében mutatja a park a legszebb arcát. Az utóbbi évek extrém időjárása (Irene és Sandy Hurrikánok, korai hózivatarok) természetesen felborította a rendet.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ha szeles-esős az idő, a színes időszak rövidebb ideig tart és nem olyan látványos. A száraz, hideg napok kedveznek a Central Park őszi színkavalkádjának. Ebben az évben kicsit sietősre fogta a New York-i ősz. A hűvös éjszakáknak köszönhetően már október közepén lehetett szép képeket készíteni és lassan már véget is ér a csúcsidő. Lásd fotóalbum!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mennyi ideig tart a színpompás ősz a Central Parkban?

Amennyiben engem kérdeztek, sajnos nagyon rövid ideig. De félretéve a tréfát, általában 2-3 hétig, de természetesen ez is időjárás függő.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

“Beköszöntött az ősz New Yorkba. Az élet ismét szép.” – szól a dal refrénje. Egyet bizton állíthatunk, a Central Parkba tett őszi séta minden bizonnyal jót tesz a testnek és a léleknek.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , ,

A Central Park turisták által ritkán látogatott területén, az északkeleti sarokban található a park legszebb ékköve, a Conservatory Garden.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Conservatory Garden – mely a területén található, ma már nem létező, hatalmas melegházról kapta a nevét -, a Central Park egyetlen formális kertje, melyben 24 ezer négyzetméteren csodálhatjuk a szökőkutak, örökzöldek és lombhullatók, az elegáns pázsit és három különböző stílus (francia, olasz és angol kertrendezési örökség) harmóniáját.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Conservatory Garden megálmodója ugyanaz a mérnök – Lynden B. Miller -, akinek nevéhez olyan csodálatos kertek fűződnek, mint a Central Park Állatkertje, a Bryant Park, a New York Botanikus Kert, a Madison Square Park és a Wagner Park a Battery Park Cityben.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAA kert 1937-ben épült és azonnal a város egyik kedvenc hétvégi kiránduló célpontjává vált, azonban a II. Világháború éveiben senkinek nem jutott energiája ennek a kertészeti kincsnek ápolására. 1970-re a kert – mondhatni – teljesen megsemmisült. Mindent térdig érő gaz és szemét borított. A 70-es évek végén a Nemzeti Értékmentő Egyesület szárnyai alá vette a kertet és a Történelmi Emlékhelyek listájára is felkerült.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A felújított kert 1987. júniusában került átadásra. A kovácsoltvas főbejárat, a Vanderbilt Kapu, Párizsban készült és az Ötödik Sugárút – 105. utca találkozásánál várja a látogatókat. A kertbe lépve azonnal szemünk elé tárul a Conservatory Garden három, külön-külön is teljes egészet alkotó egysége.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A középső terület, az olasz stílusú, harsány színektől mentes Nagy Pázsit, melynek távoli végében egyszerű, de elegáns szökőkút áll. A füves területet precízen nyírt sövény övezi, két oldalán pedig szimmetrikusan, padokkal ellátott sétány várja a csendre és friss levegőre vágyó látogatókat.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Nagy Pázsit a nyári hónapokban az esküvői fotósok egyik kedvenc célpontja. Szombatonként az Ötödik Sugárúton gyakran limuzinok hosszú sora áll.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Tags: , , ,