Uncategorized

You are currently browsing the archive for the Uncategorized category.

Közismert tény, hogy az általunk ismert New York City szellemiségét és kultúráját a bevándorlók formálták. A City-t azonban szó szerint is ők építették. A város legismertebb kereskedelmi és lakóépületeit emigráns építőmesterek álmodták meg. Szülőhazájuk építészeti stílusából merítkezve hozták létre a világ legnagyobb építészeti olvasztótégelyét.

New York City teljesen más városképet mutatna az Osztrák–Magyar Monarchia (ma Szlovákia) területén található Gálszécsen, 1871-ben született Emery Roth (Róth Imre) nélkül. 40 éven át tartó karrierje alatt New York legpatinásabb sugárútjain, a Central Park West-en, a Riverside Drive-on, a Broadway-n, a Fifth Avenue-n és a Park Avenue-n épített ikonikus épületeket.

Róth Imre egy nyolcgyermekes család legfiatalabb tagja volt, éles eszű, tehetséges gyermek, aki minden szabad percét rajzolással töltötte. A szülők, a helyi vendéglő tulajdonosaként, megbecsült tagjai voltak a közösségnek és jólétben nevelték gyermekeiket. Az édesapa halála után a család elszegényedett. Imrét, a jobb életlehetőségek reményében, a család chicagói rokonára, Kiss Aladárra bízták, aki a temetésre érkezett Gálszécsre.

Kiss Aladár magával vitte a 13 éves fiút az újhazába. New York Citybe érkezve hihetetlen dolog történt. Aladár és Imre elszakadtak egymástól, Imre pedig elveszítette Aladár chicagói lakcímét. A fiú teljesen egyedül érkezett a Szeles Városba.

Imre a sivár kilátások ellenére – pénz, lakhatás, ismerősök nélkül – sem esett kétségbe. Eleinte menekült szállásokon húzta meg magát, de hamarosan több munkalehetőséget is talált. Leleményes, ambiciózus fiatalember volt, aki nem adta fel egykönnyen. 15 évesen felvették tanoncnak egy rangos chicagói építészirodába.

Az első nagy lépés álmai megvalósításához a tekintélyes Burnham & Root cég műszaki rajzoló állása volt. Imre 1892-ben, 21 évesen már az 1893-as Chicagói Világvásár masszív projektjén dolgozott. Ekkor találkozott Richard M. Hunt-tal, az Amerikai Építész Kamara Dékánjával, akit lenyűgözött az autodidakta fiatalember tehetsége. Miután Imre megemlítette, hogy a Világvásár zárása után New Yorkba tervezi áttenni a székhelyét, Richard M. Hunt felajánlott egy állást a saját cégénél.

1895-ben, Richard M. Hunt hirtelen halála után, a gazdagok körében sztár belsőépítésznek számító Ogden Codman Jr. cégéhez csatlakozott. A Richard M. Hunt-nál és az Ogden Codman Jr.-nál eltöltött idő alatt Imre felbecsülhetetlen tudást szerzett a New York-i gazdagság lakásépítési törekvéseivel kapcsolatban. New York jómódú rétege, ha vonakodva is, de belátta, hogy a jövő az apartman házaké. Az apartman koncepció az 1880-as években teljesen ismeretlen volt New York Cityben. Az ötlet túl közel állt a szegényes bérházak, illetve a kétes hírű hotelek világához, melyeket a jól szituált családok messziről elkerültek.

Imre számára sem volt könnyű a kezdet. 1895 végén megnyitotta saját építészeti irodáját. Az első, szerény megbízások a New York-i magyar közösségtől érkeztek. Róth első munkája a First Avenue-n található magyar kávézó, a Cafe Boulevard átalakítása volt. Imre egész élete során szoros kapcsolatot tartott a New York-i magyar közösséggel. A magyar emigránsok nemcsak tehetséges és sikeres építészként, de az Amerikai Álom megtestesítőjeként is tekintettek rá.

Ahogy nőtt a hírneve, úgy jöttek az egyre nagyobb lehetőségek: apartman házak, szállodák és apartman hotelek. 1898-ban magánélete is fordulatot vett. Imre feleségül vette Ella Grossman-t, akivel 4 gyermekük született: Julian, Richard, Elizabeth és Kathrin.

Imre első nagy vállalkozása az Art Nouveau stílusban épült Hotel Belleclaire volt az Upper West Side-on, a Broadway és a 76. utca találkozásánál. Az acélvázas, mészkő, terrakotta és fém díszítésű, 10 emeletes, vörös tégla épületet a szakma felhőkarcolóként jegyzi. Az 1903 januárjában nyílt hotel New York City egyik legelőkelőbb szállodája volt, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Hudson folyóra.

1918-ban két egészségügyi krízisen is átesett, melyek közül egyik alapjaiban veszélyeztette élete hivatását. A zöldhályog egyik szemére megvakította. Néhány hónappal később a spanyolnáthával kellett megküzdenie.

Az I. Világháború után Róth már a város egyik legtekintélyesebb építészének számított. A Viharos Húszas Években üzlete virágzott, cége a legkeresettebb volt New York Cityben. Imre zseniálisan ötvözte a klasszikus és modern elemeket. Gyakorlatias, célratörő üzletember volt, aki pontosan ismerte az építési és fenntartási költségek alapelveit. Kliensei tudták, hogy a befektetés visszafizetődik, ha Róth cégével dolgoztatnak.

A Ritz Tower átadása nemcsak megszilárdította vezető pozícióját az építészeti elit köreiben, de teljesen új perspektívába helyezte a New York-i lakóépület tervezést. Az 1925-ben átadott 42 emeletes Ritz Tower volt New York City első felhőkarcoló lakóépülete, a világ legmagasabb lakóépülete az 57. utca és a Park Avenue sarkán. A lakosztályok közül néhány 15+ szobás luxust kínált. A Ritz Tower a gazdag New York-iak életstílusának szimbóluma lett és apartman hotelek generációit inspirálta.

Róth egyik mesterműve, a Central Park West sziluettjének egyik legismertebb épülete, a Beresford (211 Central Park West). Az 1929-ben átadott tégla épület mészkő, terrakotta díszítésén a késő reneszánsz elemeit fedezhetjük fel. Az épület előcsarnoka márvány és bronz díszítésű. A Beresford 1987-ben felkerült a nemzeti műemlékek listájára.

A Central Park West Arisztokratájának becézett San Remo, Róth kedvenc épülete, New York City első ikertornyos apartman épülete.

Róth Imre neve kétségkívül összeforrt a luxus lakóházak tervezésével, azonban nemcsak a felső tízezernek tervezett. A Goldhill Apartments a Bronx-ban kifejezetten a középosztály képviselőinek épült. Róth több templomot és imaházat is tervezett, többek között az 1915-ben átadott New York-i Első Magyar Református Templomot az Upper East Side-on.

1948-ban Róth megkapta az Amerikai Építészeti Kamara kitüntetését, de díját sajnos nem sokáig élvezhette. 1948 augusztus 20-án elhunyt.

Halála után fiai, Julian és Richard, valamint unokája, Richard Roth II vitte tovább a céget, Emery Roth & Sons néven. Napjainkban a céget Emery Roth & Partners LLC néven jegyzik. Az Emery Roth & Sons nevéhez fűződik többek között a General Motors Building, a Colgate-Palmolive Building, a Pan Am Building és a World Trade Center. Egyértelmű, hogy ugyan más stílusban, de ők is masszívan hozzájárultak New York City arculatához.

Érdekesség: A 65 éves Robyn Roth-Moise, Róth Imre ükunokája, ismert New York-i fotográfus, 1959-óta minden egyes évben korcsolyázott a Rockefeller Center jegén.

A képen a Róth család ma élő tagjai a Central Parkban. A család emlékplakettje a park egyik padján található.

Forrás: Steven Ruttenbaum: Mansions in the Cloud: The Skyscraper Palazzi of Emery Roth (1986)

Tags: , , , , , , , ,

A Liberty State Park 9/11 emlékműve az Empty Sky (Üres Égbolt) nevet viseli és a 10. évfordulón, 2011. szeptember 10-én adták át.

Az emlékmű két, 9,1 méter magas, 63,65 méter hosszú gránitfalból áll. Az emlékmű hosszúsága pontosan megfelel a tornyok szélességének, a falak a földön fekvő Ikertornyokat reprezentálják.

A gránitfalak által közrezárt folyosó a World Trade Center-re néz. Az elnevezés Bruce Springsteen azonos című dalából ered, mely az Ikertornyok nélküli üres égboltra utal. Az emlékmű folyosójában állva az üres égboltot látjuk, ahol valaha a World Trade Center tornyai álltak.

Az Empty Sky Memorial-t a 746 New Jersey-i áldozat emlékének dedikálták. Nevük rozsdamentes acélból készült betűkkel került az emlékmű falára.

Kedves Kata! Először is, még egyszer szeretném megköszönni Neked, hogy segítségemre voltál az utazási tervem áttekintésében és hasznos ötletekkel láttál el ennek kapcsán. A blogod is nagyon hasznos volt, amikor az ÉN NAGY UTAMRA készültem, amire kb. 25 éve várok.

Kezdődött ez ott, amikor tini koromban az akkor még újdonságnak számító amerikai filmeket faltam, és valami érthetetlen okból mindig a New Yorkban játszódó helyszíneknél dobbant nagyobbat a szívem. Ez azóta sem változott. Valamiféle különleges vonzalmat éreztem és érzek a város iránt és ez egyáltalán nem akart szűnni, sőt egyre nagyobb erővel tört rám egy-egy, a városban játszódó mozifilm, vagy róla szóló dokumentumfilm nézése közben.

Megkönnyeztem egy-egy vágóképet, és mindig azon gondolkoztam, hogy vajon miért is vágyódom én ebbe a városba annyira… Egyszer látnom kell, ebben biztos voltam!

Már többször is tervben volt, hogy elutazunk álmaim helyszínére, de valami mindig felülírta, vagy egy másik nyaralás, vagy ez, vagy az. De idén, ahogy kimondtuk, hogy most aztán már tényleg oda, azon nyomban, kalapáló szívvel repülőjegyet foglaltam és ezzel elejét vette az én nagy utazásom.

Először szeptemberre terveztük az utat, de szabadságolási gondok miatt május lett belőle. Úristen, 4 hónappal előbb fogom látni álmaim városát! Ez egyben azt is jelentette, hogy sürgősen el kellett kezdenem „felkészülni”, mert mindent tudni szeretettem volna. Így kezdtem el bújni a blogokat és találtam Rád is. Mivel szinte mindenhol azt olvastam, hogy komplett tervet érdemes készíteni a
viszonylag nagy távolságok és rengeteg látnivaló miatt, hát belevágtam, és eme tevékenységem, mondhatni, egészen jól sikerült. Rengeteg időm ráment, de szerintem megérte, nem bolyongtunk eltévelyedve a városban, pontosan tudtuk, mi az, amit meg szeretnénk nézni és mi az, amit esetleg idő hiányában el tudunk majd engedni, ha erre lesz szükség.

Azt utólag biztosan ki merem jelenteni, hogy a 11 nap nagyon sok mindenre elég (és természetesen még többre nem), igaz, bőven el tudtunk volna még sokkal-sokkal több időt is tölteni, de valahogy úgy érzem, hogy ez az időtartam már elég
volt arra, hogy ne legyen bennünk hiányérzet. Sok mindenre volt időnk a kötelező látványosságokon kívül is, szinte mindig volt arra időnk, hogy leüljünk egy-egy parkban a helyiekkel, a „helyi módon”, azaz dobozból ebédelni, kávézni, és arra is tudtunk időt szánni, hogy egy-egy kedvencnek számító helyre visszamenjünk.

A LOT közvetlen járatával utaztunk Budapestről. A hosszú repülés egyáltalán nem okozott gondot, teljesen rendben volt a kiszolgálás, egy légörvénnyel sem találkoztunk, ilyen sima útra álmomban sem számítottam (visszafelé dettó).

Mivel a JFK-re az utunk nem Manhattan felett vezetett, és még csak érintőlegesen sem találkoztunk fentről a belvárossal, így a repülőgépről semmit sem érzékeltünk New Yorkból. Érkezésünkkor borult idő volt, szemerkélő esővel, el is szontyolodtam, hogy hát így vár engem álmaim városa!?

Az első utunk a szállodába vezetett, ami Queens-ben volt (LIC Hotel) és aminek rooftop-járól fergeteges kilátás nyílt Manhattan-re. Itt ért az első találkozás álmaim városával, és most, mikor írom e sorokat is, könnybe lábadt szemekkel gondolok vissza erre a pillanatra. Egyszerűen fantasztikus volt látni azt, amit eddig csak filmben, tv-ben – és a gondolataimban – láttam. A szemem és az agyam csak úgy szippantotta be a látványt, és nem tudtam elhinni, hogy én valóban ott vagyok.Pedig de, ott álltunk mi ketten egymással szemben, ezt a pillanatot szerintem míg élek, nem felejtem el.

Az ún. „kötelező látványosságok” közül a legelső felhőkarcolós élmény egyszerűen elképesztő és felfoghatatlan volt (One World Trade Center), de nagyon tetszett az ESB és a Top of The Rock is. Ez utóbbiból a kilátás az ESB-re maga a csoda. Ide naplementére mentünk fel és megvártuk az estét, hogy láthassuk fentről is éjszaka a várost, mindenkinek ajánlom ezt az élményt is! Talán, ha egyet lehetne választani, akkor ezt ajánlanám elsősorban. Bár a One WTC a modernségével kápráztatja el az embert, az ESB pedig a régiségével… Szóval nem egyszerű a választás.

A WTC emlékművek felemelően csodaszépek, az ember szava is eláll, ahogy ott áll a medencék mellett, hallgatja, ahogy zubog a víz a semmibe… Sokat időztünk itt is, valahogy beszippantja az embert a hely szelleme.

Természetesen elhajóztunk a Szabadság-szoborhoz, ami szintén lenyűgözött annak ellenére, hogy a szobor nem volt a top 5 látnivalóim között (?). De amikor közeledtünk felé, egyszerűen nem is értettem, hogy miért soroltam magamban ezt hátrébb. Lehet, hogy a mégis előjövő érzelmek annak is voltak köszönhetőek, hogy ez volt a legeslegelső látnivaló, itt kezdtük felfedezni NY-ot. Nagyon-nagyon tetszett!

Elég sokat időztünk a Central Parkban is, bejártuk gyalogosan ez elejétől a végéig, csónakáztunk a tavon, egy buddhista szerzetestől szerencse karkötőket „kaptunk” (amit azóta is nagy becsben tartok).

Voltunk Roosevelt tramway-ezni, egy esős napon a Természettudományi Múzeumban dínó- és egyéb emlőscsontokat nézegetni, természetesen átsétáltunk a Brooklyn hídon (wááááóóóó), görkoriztam Brooklynban „Manhattan háttérrel”, néztünk naplementét a Brooklyn-i Fulton kikötőből, megfagytunk és az életemért küzdöttem a Coney Island-i hullámvasúton, egészen elbűvölt Greenwich Village és a SOHO, végig gyalogoltuk a High Line-t, hajóztunk, megnéztük mindkét nap a Manhattanhange-t, és természetesen többször meglátogattuk a Times Square-t, amiről szerintem felesleges bármit mondani, ott az atmoszférát egyszerűen érezni kell (mi csak úgy emlegettük: „menjünk be megint az őrületbe!”) – csak, hogy a legemlékezetesebb dolgokat soroljam.

És nagyon-nagyon finomakat ettünk, csak úgy spontán az utcán, vagy ücsörögve egy-egy parkban.

A parkok közül számunkra kiemelkedő atmoszférájú volt a Bryant Park (itt többször is lehorgonyoztunk), és az általad ajánlott Gantry State Park is (errefelé laktunk, így általában a parkon keresztül sétáltunk haza éjszaka, akármilyen fáradtak is voltunk, mert azzal a panorámával nem nagyon lehetett betelni).

Hogy mi tetszett? MINDEN! Külön kiemelném az emberek kedvességét, pozitivitását. Bárhol megálltunk egy-egy percre megnézni, hogy hol is vagyunk, azonnal megállt valaki, és megkérdezte, segíthet-e valamiben, jól vagyunk-e, és hogy honnan jöttünk.

Tetszett a sokszínűség, tetszett, hogy minden pontosan olyan volt, mint ahogy a filmekben láttam, és mint ahogy elképzeltem. Az, hogy az emberek ismeretlenként beszélgetéseket kezdeményeztek velünk, hogyha nem volt hely már a parkban ebédidőben, akkor szóltak, hogy nyugodtan üljünk oda az ő asztalukhoz, hiszen van ott még két szék.

Tulajdonképpen mondhatom, hogy semmiben sem csalódtunk! Ez az én nagy
utam/vágyam volt, de a férjem is teljesen odáig volt, azóta is emlegeti, hogy visszamegyünk még!

Ilyenek jutnak még eszembe: NY-ban mindenki mindent szívószállal iszik. Az autók nem nagyok, hanem hatalmasak. 10 autóból 6 fekete, 3 sárga, 1 egyéb színű. Bent mindenhol nagyon-nagyon hideg van (légkondi), és elképesztő a zaj!

Összességében elmondhatom, hogy imádtam/imádtuk! Nagyon hagy hatással volt rám ez a város, és biztosan mondhatom, ha lehetőségünk lesz rá, visszatérünk ide még.

Eltelt 4 hónap, mióta ott voltunk és még mindig nehezemre esik megfogalmazni, mit is érzek. Bár, azt hiszem, ezt nem is kell megfogalmazni, ezt érezni kell!

Abban biztos vagyok, hogy az, hogy ennyit vártam erre az útra, csak javamra vált. Ezt nekem most, 43 éves koromban kellett megélnem, most tartok ott, hogy már mindent a helyén tudok kezelni és minden megélt pillanatot nagyon-nagyon tudok értékelni. Az tény, hogy – bár tök giccses és közhely ezt leírnom –, de még mindig könnyes szemmel írom ezeket a sorokat és lapozhatom hétről-hétre a fényképeket!! A lábamon a harmadik napon már kb. 8 ragtapasz virított, de mindent megért ez az utazás!!!

Ivett és Janika gyönyörű képeket is készített New Yorkban. A több mint 1000 (!) remek képet itt tekinthetitek meg. 

Képek és szöveg: Salamon Ivett

Tags: , , , , ,

Gay Street – Ez a barátságos, kanyargós utca ad otthon New York City egyik “legszellemesebb” házának. New York City egyik legidősebb, a West Village egyik legkedveltebb utcája nevét a közhiedelemmel ellentétben nem a Village bohém LGBT közösségéről, s nem is Sidney Howard Gay-ről, a Nemzeti Rabszolgaság Ellen című magazin szerkesztőjéről, hanem egy korabeli földtulajdonosról kapta.

A Gay Street 12-es szám alatti házat nagy valószínűséggel 1827-ben építették. A csinos townhouse-nak mozgalmas története és befolyásos lakó voltak, akik közül egy – a városi legenda szerint – a mai napig nem hagyta el a házat és környékét.

A ház a holland telepesek idején hullaházként szolgált, majd istállóvá alakították, a későbbiekben pedig a gazdag Washington Square-en lakó családok rabszolgáinak szállása lett.

 

A viharos 1920-as években, a szesztilalom idején a ház pincéjében hírhedt zugkocsma működött, Pirate’s Den (Kalóztanya) néven. Az utcában több zugkocsma is üzemelt, ám a Pirate’s Den több volt, mint kocsma. Igazi turista csalogató volt. Mindenütt kalóz relikviák voltak, szemkötős pultos mérte az alkoholt és a felszolgálók mind kalóznyelvet használtak.

Ugyanezekben az években New York City polgármestere a kicsapongó életviteléről nevezetes Jimmy Walker volt, aki szerette a mulatságot, az alkoholt és kedvenc zugkocsmája a Pirate’s Den volt.

Walkerről azt is tudta mindenki, hogy házasember létére szeretőket tartott. Egy bizonyos angol színésznő, Betty Compton különösen fontos volt számára. Olyannyira, hogy amikor fülébe jutott, hogy a Pirate’s Den-t becsukják, megvásárolta az egész épületet a zugkocsmával együtt Betty számára.

Walker több időt töltött ebben a szerelmi fészekben, mint otthon a feleségével a polgármesteri rezidencián. Betty valóban a szívébe férkőzött és néhány évvel később a polgármester feleségül is vette.

A pincepartik estéről estére tovább folytatódtak, immár a polgármester szervezésében. Ivászat, zene és tánc a szesztilalom idején.

 

A szesztilalom éve után, a II. Világháború közeledtével a zene és a nevetés elhalt a Gay Street-en, az utca lakói azonban továbbra is hallották a Flapper szandálok koppanását a pince padlóján és érezték a bárban sülő hagyma szagát. A  Kalóztanyán úgy tűnik, nem fejeződött be a mulatság.

Az utca lakói közül többen is láttak hölgyeket a 20-as évek jellegzetes viseletében, tollas kalapban és egy magas, sovány úriembert hosszú, fecskefarokban végződő zakóban, cilinderrel a fején a Gay Street-en sétálni a késő éjszakában. A leírások alapján maga Jimmy Walker polgármester szelleme kísértette a Gay Street-et.

 

Az 50-es években a híres bábművész, Frank Parris vásárolta meg a házat, Parris a bábművészet egyik úttörője volt, aki többek között állandó fellépő volt a Madison Square Garden-ben és a Radio City Music Hall-ban.

A Parris család is érzékelte a természetfeletti jelenlétét a házban. Lépéseket hallottak és “láthatatlan” bútorok húzogatásával járó zajokat. A család kutyája is éjjel-nappal ugatott. Gyakran csak egy pontra koncentrált, miközben az összes szál szőre felállt a hátán.

A család kedvence halála után sem hagyta el szeretteit. A családtagok valamennyien érzékelték az eb jelenlétét, aki láthatatlanul a lábukhoz dörgölőzött, mintha még ekkor is védelmezte volna őket.

A Parris csalás néhány hónappal később vendégek jelenlétében is megtapasztalta a szellem(ek) jelenlétét. Míg a társaság a földszinten csevegett, az emeletről megmagyarázhatatlan zaj hallatszott, mintha bútorokat húzogattak volna.

Amikor a vendégek távoztak, az egyikük az emeleten megpillantott egy magas, sötét hajú férfit, cilinderrel a fején, fekete köpönyegben. Mire Mr. Parris felpillantott, az alak eltűnt.

 

A fekete köpönyeges, magas férfit nem csupán a 12-es számú ház lakói látták, de a Gay Street többi lakója is. A sötét alak főleg éjszaka járt fel, s alá az utcán, néha magányosan, néha hölgyek társaságában.

Magszületett a Gay Street fantomjának legendája.

A Gay Street 12-es számú háznak a 20-as évek óta több tulajdonosa is volt, s a tudósítások szerint szinte minden egyes lakó, valamilyen formában tapasztalta a szellem jelenlétét. Egyesek látni vélték, míg mások csak hallották, míg többen csak az állandóan erős sült hagyma szagra panaszkodtak.

Nemrégiben a 3 emeletes, 4 hálószobás townhouse-t 4,5 millió dollárért  vásárolták meg. Vajon a Jimmy Walker polgármester szelleme azóta már meglátogatta az új tulajdonosokat?

Forrás: Haunted Houses
Képek: Tinkmara és Google

Tags: , , , , , , , ,

Kedves Kata,

Kedves Blog olvasók,

Szeretném azzal kezdeni a beszámolónkat, hogy megköszönjem mindenkinek, aki összefoglalta tapasztalatait New Yorkkal kapcsolatban és azt megosztotta velünk. Külön köszönet Katának, hogy biztosítja erre a felületet és segít, ha kérdés merülne fel.

Pont ma 1 hete, hogy hazaérkeztünk New Yorkból, összesen 12 napot töltöttünk a városban.

 

Nagy álmunk vált valóra, előre felkészültünk, rengeteget olvastunk róla, ezért úgy döntöttünk, hogy inkább azokra a dolgokra hívjuk fel a figyelmeteket, amikről nem olvastunk és velünk mégis előfordult, illetve jó lett volna előre tudni.

A legelső ilyen egyből a nagyon hosszú repülőút. Persze, ezt tudja az ember, de teljesen távol állt attól, amit elképzeltünk. A 8 órás repülőútra (mi Párizsból mentünk) bizony fel kell készülni, ha előre tudom, hogy ennyire nem tudok majd aludni, akkor biztosan viszek filmeket, mert hiába volt nálunk könyv, egy idő után azt is meguntuk.

Mikor leszálltunk a kapitány bemondta, hogy készüljünk fel, mert 2 órát kell várni a vámon a belépésre. Ezen akkor nevettem, de később tapasztaltuk, hogy tényleg így van. Miután a vámnál a sorba beállsz, már nem is nagyon tudsz kimenni, így előtte célszerű mosdóba menni, vagy még a gépen. Valamint ott helyben a tisztektől kell kérni egy nyilatkozatot, ami egy formanyomtatvány és azt sorbaállás közben kitölteni, hogy nem viszünk be élő állatot, nem vagyunk betegek. Fontos megjegyezni, minket mélyen érintett, hogy a gép leszállási helye és a vám között nincs kijelölt dohányzó hely. Ez egy nem dohányzónak egyáltalán nem tragédia, viszont a hosszú út után minden dohányos rémálma. Valamint nem hívták előre a kisgyerekes családokat, nekik is ugyanúgy végig kellett állni a 2 órát, nem volt kivételezés.

Miután átjutottunk az ellenőrzésen, már várt is minket a Nagy Alma, fel is fedeztük teljesen, minden napra kitaláltunk valami újat és volt, hogy 1-2 helyszínre visszamentünk.

A hotel a 29. utca és a Broadway kereszteződésében volt (The Paul Hotel), nagyon aranyos kis szállás, az ESB látszik az ablakokból. Viszont pont most húznak fel elé egy toronyházat, így a kilátás veszít az értékéből. Ezt esetleg hasznos lehet tudni, aki mostanában foglalt oda, mert a weboldalon még mindig pazar kilátással hirdetik a szobákat. A másik, hogy a tetőterasz/tetőbár csak május közepétől van nyitva, ezt sem kötik az ember orrára a weboldalon, ez nagy csalódás volt nekünk, mert ez volt az egyik, ami miatt ezt a szállást választottuk.

Nagyon sokat metróztunk, vettünk heti metró kártyát, szerintem az érte meg a legjobban.

Elmentünk az Intrepid hadihajóhoz, a Hudson folyón áll, nagyon érdekes, erről korábban nem olvastam sehol és érdekes program gyerekkel is (kb 3-4 óra alatt lehet bejárni, van étkezési lehetőség is).

Intrepid fedélzete

Amire fel kell készülni mindenhol az a security check, minden látványossághoz, épületbe belépés előtt át kell esni rajta. Ezek az emberek is a munkájukat végzik, nem érdemes bosszankodni ezen, ha az ember mosolyog, nekik is lesz egy jobb napjuk, mert sokan még csak nem is köszönnek nekik.

Ha valaki csak 1 kilátást szeretne a város felett (általában a kilátók 30-40 USD között vannak két főre) akkor a Rockefeller Center Top of the Rock kilátóját javaslom, onnan az ESB is látszik és nincs akkora sorbaállás, mint az ESB-nél.

Mi nem vettünk városnézős jegyet, de nem is bántam, mert ugye azt hirdetik, hogy sokszor a sorbaállást el lehet kerülni egy-egy látványosságnál. Én semmi hiányt nem tapasztaltam, lehet, hogy éppen csak akkor akinek volt ilyen jegye, azok voltak többen és nem mi, akik a helyszínen vettük meg a jegyeket.

A Szabadság-szoborhoz a kompnál a sorbaállás embertelen, mi is beálltunk a sorba, de fél óra után feladtuk. Végül a szobrot 2 másik lehetőséggel néztük meg. Az egyik a Roosevelt-szigetről a Wall Street-ig közlekedő komp, amely átmegy a Manhattan és a Brooklyn híd alatt is, valamint végig előttünk volt a Szabadság-szobor.

A másik pedig a Hop-on Hop-off busz, amelyiknek az egyik megállójából indul egy turistahajó, ami a sziget mellett hajózik és lehet bőven fotózkodni. Mi nem akartunk a szigetre lépni, mert a koronába nem kaptunk jegyet (hónapokra előre érdemes foglalni), a talapzatot pedig annyira nem akartuk megnézni.

Érdemes a múzeumokba kihasználni a jegyautomatákat, és ott venni jegyet, így nem kell sorba állni.

Vannak nagyon jó metró alkalmazások, amivel könnyű navigálni a rengeteg metróvonal között, érdemes ezt még itthon rátenni a telefonra.

A csalódás nekünk Chinatown volt, ennyi vacak terméket még itthon sem látni és az árusok nagyon erőszakosak. Viszont Little Italy-ban nagyon sok jó étterem van, oda érdemes elmenni, aki akar végre egy jót enni, ami nem hamburger vagy hot-dog.

A visszafele úton, aki a JFK-ről megy, annak felhívnám a figyelmét, hogy a security check után, a kapuknál már nincs kijelölt dohányzóhely, érdemes az utolsó pillanatig kint maradni.

A reptéren sokkal olcsóbban voltak az ajándéktárgyak (New York feliratúakra gondolok elsősorban), mint a városban, még Chinatown-ban is drágábban vettük, mint a reptéren.

A várost nagyon élveztük, mindent megnéztünk, ami az útikönyvekben benne van, hatalmas élmény volt, mindenkinek csak ajánlani tudom, mert látni kell!

Köszönöm, hogy elolvastátok

Üdv: Ági és Péter

Képek: Ági és Péter

Tags: , , , , , , ,

Az első részben New York City biztonságos és veszélyes környékeit tárgyaltuk meg, míg ebben a részben általános biztonsági tanácsokat olvashattok.

Azok a turisták, akik először járnak ebben az örökmozgó, soha nem nyugvó, hatalmas metropolisban, gyakran aggódva kérdik: New York City biztonságos város?

A válasz: igen. Tekintve, hogy 8,550,405 lakos osztozik 789 km2-en, a bűnözési arány meglepően alacsony. Azonban, ha őszinték akarunk lenni, a City forgalmas, zajos utcái, a rohanó embertömeg sokak számára  – különösen azoknak, akik nem ismerik a város másik arcát – ijesztő lehet. Bizonyára nem növeli a biztonságérzetet, hogy mindenki hallott már rémtörténeteket, látta a hírek gyakran elrettentő képsorait, nem is beszélve a Manhattanban játszódó rendőrségi sorozatok hajmeresztő epizódjait.

 

New York Cityben az erőszakos cselekmények száma a 90-es évek óta drasztikusan csökkent (részletes statisztika ITT), azonban tény, hogy a világ nagyvárosaihoz hasonlóan, itt is sok a kétes elem, szálhámos, tolvaj, aki kifejezetten turistákra, “vidékiekre”, vagy csak egyszerűen a tanácstalanokra, illetve azoknak látszókra vadászik.

Annak ellenére, hogy a turisták ellen elkövetett bűncselekmények száma alacsony és szinte csak zsebtolvajlásról és rablásról szólnak a híradások és statisztikák, minden lehetségest meg kell tennünk annak érdekében, hogy a fantasztikus New York-i élmény ne váljon rémálommá. A legtöbb esetben ez rajtunk múlik, a felkészültségünkön, a talpraesettségünkön.

Alapvető tanácsok

  • Nappal a legtöbb hely biztonságos. Este csak a turisták által sűrűn látogatott, jól kivilágított helyekre menjetek. Kerüljétek el az elhagyatott utcákat, sikátorokat. New York City biztonságos és veszélyes környékeiről bővebben ITT.
  • Mindig legyetek éberek, körültekintőek, járjatok nyitott szemmel-füllel.
  • Sötétedés után, kevésbé forgalmas helyeken, gyalogoljatok a járdaszegély közelében, távol a sötét kapualjaktól, közöktől, sikátoroktól.
  • Soha ne hagyjátok a személyes holmijaitokat őrizetlenül. Értékeiteket, útlevél, személyigazolvány, stb. mindig tartsátok magatoknál, ne hagyjátok a szálláson se. Ha a hotel rendelkezik széffel, vegyétek igénybe. Érdemes az útleveletek másolatát a széfbe helyezni.
  • Ne használjatok “tolvajcsalogató” övtáskát, nyakba akasztható szütyőt. Sokkal jobb beleolvadni a helyi szokásokba. Válasszatok könnyű, több belső zsebes, közepes méretű, vállon keresztbe vethető, lehetőleg vízhatlan táskát, melyet magatok előtt tudtok tartani.
  • Ne viseljetek drága, feltűnő ékszert, órát.
  • A készpénzt óvatosan kezeljétek és ha nagyobb összeg van nálatok, több részletben tároljátok.
  • Csakis megbízható bankok automatáit használjátok. Legyetek állandóan éberek, a kivett pénzt azonnal tegyétek el. Ne használjátok a kis üzletek, “deli”-k masináit. Nem megbízhatóak és a bankszámlátok kompromittálódhat.
  • A manhattani utcai mutatványok, a metróállomások zenei előadásai roppant szórakoztatóak, de elvonhatják a figyelmeteket és a tömegben gyakran munkálkodnak a zsebtolvajok.
  • New Yorkban meglepően sok a mentálisan labilis egyén. Kerüljétek el őket, ne vegyétek fel a szemkontaktust.
  • Ne fogadjatok el semmit az utcán. Gyakorta osztogatnak CD-ket, DVD-ket, ál-buddhista szerzetesek kínálnak szerencse talizmánt. Az “ajándékozást” legtöbbször erőszakos adás-vételi huzavona követi, melyből szinte soha nem az ajándékozott jön ki győztesen. Kivétel a Time Out magazin, a metró- és vasútállomások előtt osztott reggeli és esti, ingyenes újságok, illetve a nagyáruházak előtt osztott kuponok.
  • Utcai árustól ne vásároljatok belépőt koncertre, Broadway showra, hajó- vagy buszkirándulásra. Ezek a legtöbbször hamisak, kivéve, ha megbízható, lenyomozható forráson keresztül történik a leárazott, engedményes jegy vásárlása, lásd Broadway jegyek a TKTS-től.
  • Óvakodjatok a Times Square renegát Disney-karaktereitől, szuperhőseitől. Nincsen hivatalos engedélyük és gyakran tolakodóak. A közös képekért végül pénzt kérnek, s az alkudozás gyakran elfajul a turisták és a jelmezesek között.

Metró

  • Késő este-éjjel-kora hajnalban kerüljétek az üres kocsikat (nappal is, de olyankor az üres kocsi általában azt jelzi, hogy “higiéniai baleset” történt), és megvilágított helyen, a jegypénztár közelében várjátok a szerelvényt.
  • Üljetek a középső kocsiba, ahol a kalauz tartózkodik. A metróállomásokon fekete-fehér csíkos tábla jelzi, ahol a középső kocsi megáll. Ennek jelentőségéről már írtam (ITT). Mindig álljatok (jóval!) a sárga, biztonsági sávon belül. A tömegben sajnos megesik, hogy a várakozók meglökik egymást (sajnos szándékosságra is akad példa, az elkövető a legtöbb esetben mentálisan zavart egyén) és valaki a sínek között találja magát.
  • Ha ne adj Isten, beestek a vágányok közé és képesek vagytok mozogni, azonnal kezdjetek el szaladni az alagút eleje felé. Természetesen a vonatérkezéssel ellentétes irányba és integessetek, hogy a metró vezetője, az utasok és a peronon állók felfigyeljenek rátok. Higgyétek el, mindenki segíteni fog. Senki sem akarja, hogy elüssenek, arról nem is beszélve, hogy órákra leállna a közlekedés. A New York-iak számára ez a vég. Ha sikerül eljutni az alagút elejéig, ez elegendő távolság, hogy a szerelvény meg tudjon állni. Az alagút elején létrát is találtok, amin vissza lehet mászni. Egyet azonban sose tegyetek: ne próbáljatok visszamászni ott, ahol leestetek! Sajnos sokan így veszítik az életüket. Ösztönösen a legrövidebb időt akarják tölteni a sínek között. Ne bízzatok a sínek közti résben, se a harmadik sínt védő fapalánkban! Ezek nem elég erősek, hogy megtartsanak. Ne próbáljatok meg a sínek közé feküdni! A legtöbb New York-i állomáson nem elegendő a hely a szerelvény alatt. Végezetül, sose ugorjatok le, hogy valaki másnak segítsetek!
  • A “watch the gap” nem csupán felesleges szófordulat. Egyes állomásokon (Times Square – Grand Central Shuttle) jelentős rés van a vonat és a peron között. Több állomáson (Union Square, South Ferry) olyan nagy ez a rés, hogy hosszabbító mozgóperonok üzemelnek. Ne lépjetek ezekre, amikor közelít a vonat. ITT láthatjátok működés közben.
  • A szerelvények között átjárni New York-i szokás, azonban ne feledjétek, hogy 2005 óta tilos és bírság jár érte. A legtöbb vonalon, mint az F, B, D, E, R, N, Q az átjárók biztonsági okokból vannak zárva. Ezek a járatok több éles kanyart is tesznek. Ilyenkor a két szerelvény között megnő a távolság és csak egy rossz lépés… A kocsik közötti átjárót, csak vészhelyzetben használjátok, vagy ha a vonat személyzete erre határozott utasítást ad.
  • Valamennyi új szerelvény rendelkezik Intercom gombbal. Amennyiben veszélyben érzitek magatokat, azonnal nyomjátok meg a gombot és tájékoztassátok a kalauzt, aki segítséget hív a következő állomáshoz. Ne feledjétek, hogy ezt a gombot csak vész esetén használhatjátok, nem való utastájékoztatásra. Valamennyi hívás rögzítésre kerül. Régebbi modellek nem rendelkeznek intercommal. Ha nyitva van az ajtó a szerelvények között, menjetek át a kalauz kocsijába. Amennyiben zárva vannak az átjárók, a következő állomáson integessetek a kalauznak.

Gyalogos közlekedés – kerékpár – taxi

  • New Yorkban mindenki gyalogol, így a város nem állhatja a tétlenül álldogálókat, céltalanul bóklászókat.  A  manhattaniak számára nincs borzasztóbb, mint a hirtelen gyökeret eresztő, a kéz a kézben andalgó. A helybéliek a járdát autópályaként kezelik. Haladjatok ti is a jobb oldalon és törekedjetek arra, hogy ne okozzatok forgalmi dugót. Amennyiben meg kell állnotok belekukkantani a térképbe, gyors Facebook helyzetjelentést adni, egymást fotózni, mindig húzódjatok félre.
  • A mozgólépcsőn is álljatok a jobb oldalra. A bal oldalt hagyjátok szabadon a sietősök számára.
  • Gyalogosként ne feledjétek, hogy a legtöbb New York-i utca és sugárút egyirányú, ennek ellenére átkeléskor mindig nézzetek mindkét irányba, mielőtt leléptek. A taxisok sok meglepetést tartogatnak.
  • A jelzőlámpák “Press for Walk” gombja az esetek felében már évek óta nem működik.
  • A piros jelzést a legtöbb helybéli csak iránymutatóként használja. Ha nem jön autó belátható távolságon belül, mindenki elindul.
  • A jelzőlámpán a piros jelzés piros alak vagy piros DON’T WALK felirat. A szabad jelzés fehér alak vagy fehér WALK felirat. A sárga jelzésnek a villogó piros DON’T WALK felirat felel meg, mely legalább 10 alkalommal felvillan.
  • New York központjában lassú a forgalom, viszont hektikus. A taxisok ide-oda manővereznek, az autósok nagyon gyakran bent ragadnak a kereszteződésben, blokkolva a forgalmat. A filmekből ismert New York-i tülkölő, szirénázó őrület valóság.
  • Az új, egész várost behálózó bicikliutak átadásával a City Bike és a Bike and Roll népszerűsége évek óta növekvő tendenciát mutat, s nemcsak a turisták körében.
  • A biciklis futárokkal azonban vigyázzatok! Ámokfutók!
  • A taxiból kiszállva vigyázzatok, mert baloldalon kerékpársáv van. A taxizás trükkjeit hamarosan külön cikkben tárgyaljuk.

Vészhelyzet

  • A Sandy hurrikánhoz hasonló természeti katasztrófa szerencsére nem túl gyakori New Yorkban, de emlékeztet minket arra, hogy mindig legyünk naprakészek és felkészültek erre az eshetőségre is. New York időjárásáról hamarosan.
  • New Yorkban a terrortámadás lehetősége a hétköznapok része. A terrorelhárítás mindenhol jelen van, még ha nem is látjuk őket. Civilruhás FBI ügynökök és rendőrök vegyülnek el a tömegben, minden “high target” helyen és épületben. A vasút- és metróállomásokon, valamint reptereken a rendőrök mellett állig felfegyverzett kommandósokkal és a seriff embereivel is találkozhatunk. Ez a hétköznapok része, nem kell megijedni. Azonban a WTC 9/11/2001/es tragédiája, a Chelsea-beli robbantás, 2016. szeptember 17-én bizonyítéka, hogy mindezek ellenére megtörténhet a baj. Mindig legyünk óvatosak, tudatában a körülöttünk zajló eseményeknek. Mindig legyünk készek a menekülésre, a menedék keresésre, de akár arra is, hogy képességeinknek megfelelően harcoljunk az életünkért.
  • New Yorkban lépten-nyomon olvassuk: If you see something, say something! Ha gyanúsat látsz, azonnal jelentsd! Ne csak magadra gondolj, amikor elhagyod a terepet, de embertársaidra is. Például: ha elhagyott csomagot látsz a metróülés alatt, szállj le a következő állomáson, figyelmeztesd utitársaidat is és jelentsd azonnal az illetékeseknek a következő megállóban.
  • Rendőrség-tűzoltóság-mentők központi száma: 911
  • A legközelebbi rendőrőrs címét ezen a számon kaphatjátok meg: 646-610-5000.
Képek: The Urban Story

Tags: , , , , ,