Történelem

You are currently browsing the archive for the Történelem category.

22 éve történt. 2001. szeptember 11-e gyönyörű nap volt, vakítóan kék, felhőtlen égbolttal. Te is pontosan emlékszel, hol voltál, mit csináltál azon a napon?

A képsorozat első felvétele az utolsó képek egyike a World Trade Center ikertornyairól. A képet David Monderer, fényképész készítette 2001. szeptember 11-én, reggel 8 óra 30 perckor a Manhattan híd újonnan nyílt gyalogos sávjáról. Miután elkészítette a felvételt, elindult vissza, Brooklyn felé, amikor hatalmas robajlást hallott. 8 óra 44 perckor az első gép becsapódott az Északi Toronyba.

David második felvétele 9 óra 20 perckor készült, 15 perccel azután, hogy a második gép a Déli Toronyba csapódott.

A harmadik fotó 10 óra 28 perckor készült, miután az Északi Torony összeomlott.

A negyedik képet hét nappal később készítette, szeptember 17-én. A füst és por még mindig ott lebegett Manhattan felett.

David Monderer felvétele az ikertornyokról a 9/11 Emlékmúzeumban is kiállításra került.

Tags: , , , , , , , , ,

A Titanic egyik legmegindítóbb jelenete, amikor a film végén Rose, a szakadó esőben feltekint a Szabadság-szoborra. 1912. április 18-a, amikor a Titanic túlélőit szállító Carpathia, a Cunard Line hajózási társaság gőzöse, elérte New York partjait, a valóságban is hideg, esős nap volt. A Titanic testileg-lelkileg kimerült túlélői este fél 10-kor szálltak partra.

A Carpathia, először felhajózott a Hudson-on a White Star Line hajózási társaság kikötőjébe (Pier 54) és letette a Titanic üres mentőcsónakjait, majd visszahajózott a saját kikötőjébe (Pier 59).

A Carpathia-hoz egy révhajó csatlakozott a Hudson-öbölben, melynek fedélzetén fotóriporterek hada próbálta lencsevégre kapni a tengeri katasztrófa túlélőit. Az 59-es kikötőbe érkezve, vakujaik fénye bevilágította az esti égboltot és a fotósok meglátták a Carpathia fedélzetén összezsúfolódott hajótörötteket.

A Carpathia április 11-én hagyta el New Yorkot és 700 utasával, a még Osztrák–Magyar Monarchia területén található Fiumébe (Rijeka) indult. A Titanic vészjelzését április 15-én, hajnali negyed 1-kor vették. Három és fél óra múlva érkeztek a tragédia helyszínére. A Titanic ekkorra már teljesen elsüllyedt. Reggel 9 órára 706 túlélőt tudtak kimenteni a jeges óceánból.

A túlélőket először vagy az Azori-szigeteken (legkisebb Cunard költség) vagy Halifax-ben (legközelebbi kikötő) akarták partra tenni, azonban Rostron kapitány, miután konzultált, Cunard Line-jel, a White Star tulajdonosával, úgy döntött, hogy visszafordul New Yorkba. A Carpathia távírón átküldte a harmadik osztályon utazó túlélők listáját, azonban a legtöbb család, barátok, rokonok a megérkezés pillanatáig nem tudták, hogy szerettük túlélte-e a tragédiát.

Mikor a Carpathia megérkezett az 59-es kikötőbe, 2000 ember, döbbent csendben várakozott a mólón, a zuhogó esőben. A kikötő közelében további 30 ezren gyűltek össze, míg a White Star hajózási társaság Battery-ben található irodájánál további 10 ezren. A családtagok, rokonok és ismerősök mellett rengeteg orvos és ápoló is a helyszínre sietett.

A Carpathia kapitánya úgy döntött, hogy először a Carpathia utasai hagyják el a hajót, tudva, hogy a Titanic túlélőinek megjelenése káoszt okozhat. Amint az első Titanic túlélő, egy pokrócba burkolt hölgy, az egyik tiszt segítségével letántorgott a hajóról, a várakozó tömegben rengetegen sírva fakadtak. A tömeg hamarosan első kézből hallotta meg a Titanic utolsó óráinak történetét. Szinte valamennyi túlélő beszámolt az utolsó pillanatig játszó zenekarról.

A Carpathia nemcsak mentőhajó, de kórházhajó is volt ebben a különleges helyzetben. A hajón szolgáló kiemelkedő magyar orvosról, Dr. Lengyel Árpádról több könyv is megjelent, egy internetes cikket lejjebb belinkeltem. 106 túlélőt a Greenwich Village-ben található St. Vincent Kórházba szállítottak további ellátásra. A Titanic túlélő legénysége a 113 Jane Street alatti Tengerész Barátok Egyesületének Otthonában kapott elszállásolást. Ez az épület, ma a Jane Butikhotel, mely továbbra is ápolja a tengerész múltat. A 156 eredeti tengerész kabin a mai napig megőrizte az eredeti kialakítást.

A Hudson River Parkban, az 54-es kikötő helyén ma kulturális komplexum áll, azonban az 59-es kikötő boltíves bejáratának fémváza a mai napig is áll, a Titanic túlélőinek emlékére. A Pier 59 a Little Island szomszédságában található.

📍: Hudson River Park, Hudson River Greenway, NY 10014

Tags: , , , , , , , , ,

Sea Cliff, ez a különleges, “Tim Burton falu”, Long Island észak-nyugati partjainál található, Manhattantől 1 órányira. Sea Cliff 40 méter magas sziklára épült, így a városból gyönyörű kilátás nyílik a Long Island-öbölre, a távolban Manhattan szigetére és jó időben Connecticut partjait is látni lehet.

A csupán 2,5 km2 területű kisváros azonban másról lett nevezetes. Itt található Amerika egyik leggazdagabb, késő-Viktoriánus ház kollekciója. A legtöbb ház az 1800-as évek végén épült, Anna királynő stílusban. Az amerikai Queen Anne stílus jellemzői, többek között: az aszimmetrikus homlokzat, kerek, négyzet alakú vagy sokszög alakú tornyok, veranda, amely a homlokzat egészét vagy egy részét lefedi, tornác vagy erkély a második emeleten. Mindezen elemek teszik ezeket a házakat szinte meseszerűvé.

A Gilded Age idején Sea Cliff a manhattani gazdagok üdülőfaluja volt, közel a City-hez, mégis a természet ölében. A Viktoriánus házak közül több mint húsz ma már műemlék épület. A jelenlegi tulajdonosok nagy odafigyeléssel, a kor és stílus hűségre törekedve tartják karban, illetve újítják fel házaikat. Sea Cliff-ben háztulajdonosnak lenni felelősség és büszkeség. A háztulajdonosok a helyi történelmi klubbal közösen sétákat is szerveznek, melyek keretén belül be is lehet menni ezekbe az épületekbe. (A járvány óta nem tartanak nyitott házakat, de bizonyára idővel újra indul majd a program.)

A csupa virág, park és tenger Sea Cliff tökéletes egynapos kirándulás Manhattanből. A Penn Station-ről, a Long Island Rail Road Oyster Bay vonalon található és saját megállója van. A kisváros gyalogosan bejárható, de készüljünk meredek emelkedőkre.

Tags: , , , , , , , , , , ,

1. A sorozat első részében, édesapja halála után, Marian Brook Pennsylvaniából New York Citybe utazik. A képen látható jelenetben, újdonsült ismerősével, Peggy Scott-tal New Jersey-ben várják a New York-i kompot.

Az olajfestmény-szerű, gyönyörűen létrehozott digitális látképen a Hudson folyón túl Manhattan sziluettjét látjuk 1882-ben.

1910-ig, a Penn(sylvania) Vasútállomás átadásáig, a Pennsylvania Vasúthálózat a Hudson folyónál véget ért. A New York Citybe tartó utasok az Exchange Place-től (Jersey City, New Jersey) komppal tették meg az út utolsó szakaszát. A rivális New York Központi Vasúttársaság vonala északról hozott be utasokat a Park Avenue alatt futó alagúton át a Grand Central Terminal-ba. A Penn Station építése, a City nyugati oldalán, 1905-ben kezdődött.

2. Az 1882-ben játszódó film egyik korhűség-beli tévedése, hogy a 61. utcát és az Ötödik Sugárútat földútként ábrázolják. New Yorkban 1665-től macskakővel borították az utakat, míg aszfaltot 1871-től használtak. A gazdag Upper East és West Side az elsők között volt, ahol aszfalt váltotta fel a macskakövet.

Tags: , , , , , ,

Negyven esztendő egy pillanat csupán egy város történelmében, azonban ez a rövid időszak New York City metamorfózisa volt. Szinte egyik napról a másikra felhőkarcolók törtek az ég felé, megindult a metróközlekedés, felgyúltak a villanyfények a City utcáin és magasztos hidak épültek. 1898-ban, amikor a külső kerületek hivatalosan a City részévé váltak, megszületett New York City, a metropolisz. Mindezek ellenére, a Gilded Age az ellentétek időszaka is volt. Több mint egymillió bevándorló nyomorgott bérházakban a Lower East Side-on, míg a nemzet milliomosainak fele a Fifth Avenue fényűző kastélyaiban élt.

1866-ban a City 800 ezer lakosa a 23. utca alatt koncentrálódott. A lovaskocsik macskaköves utakon zötykölődtek, az otthonokat gyertyával és gázlámpával világították. A város legmagasabb pontja a Trinity Church 85 méteres tornya volt. A város apró színházai a Union Square közelében voltak a Lower Broadway-n. A Central Parkot meglátogatni több órás utazást jelentett, szántóföldek mentén, a hepehupás Fifth Avenue-n. Brooklynból csak komppal lehetett megközelíteni Manhattant és csakis jó időben.

1900-ra, a tömeges bevándorlásnak köszönhetően, New York City lakossága hirtelen 3 és fél millióra duzzadt. A Wall Street által termelt gazdagság és az ipari fejlődés hatalmas ingatlanpiaci igényt termelt ki. Egyszerre épültek pazar paloták a Fifth Avenue-n, fényes apartmanházak Uptown és kopottas bérházsorok a Lower East Side-on. Villanylámpák ragyogó fényében fürödtek az új Színházi Negyed utcái a Times Square közelében. Acélszerkezetes irodaházak épültek, a metropoliszt magasvasutak, aszfaltozott sugárutak és acélkábeles, elegáns hidak hálózták be.

A középosztálybelieket vonatok és villamosok szállították Uptown-ból Downtown-ba a munkahelyükre és szórakozni a Coney Island-re a hétvégén. New York City a szépség, az erő, a lehetőségek és az állandó fejlődés jelképe lett.Ezalatt az izgalmas 40 esztendő alatt New York City meghatszorozta területét, észak és az égbolt felé terjeszkedett. A City a találmányok és leleményesség központja lett: a telefonközpont, az elektromosság, a tömegközlekedés, a mentőszolgálat és a szórakoztatóipar úttörője volt. A szociális aktivizmus is lendületet kapott. A munkások és a nők jogai egyre több figyelmet kaptak. A gyermekvédelem, a magán és közösségi jótékonyság szintén progresszív irányt mutatott.

A New York-i Gilded Age iránti érdeklődés napjainkban ismét megnövekedett világszerte. A népszerűségnek egyik oka talán a korszak extrém voltában keresendő. Az egyik oldalon a Fifth Avenue márványpalotái, a másik oldalon a Lower East Side mocskos bérházai. Az egyik oldalon a családok a Central Park víztárolójából kaptak friss, vezetékes ivóvizet, a másik oldalon, 1901-ig nem tartozott fürdőszoba a bérlakásokhoz. A Fifth Avenue gyermekeivel nevelőnők sétálgattak a Central Parkban, míg a Lower East Side-on a 7-8 évesek a hét valamennyi napján kemény fizikai munkát végeztek a szürke gyárak falai között.


Hol található a Gilded Age szülőhelye New York City-ben? Egyértelműen a Broadway, a Fifth Avenue és a 23. utca találkozásánál. Itt volt a város új színházi negyede, itt ért véget a Ladies’ Mile, a hölgyek bevásárló utcája, a Broadway-n hotelek és privát klubok üzemeltek. Itt gyúltak fel először a villanyfények és itt épült a város első igazi felhőkarcolója, az ikonikus Flatiron Building. Sokan nem véletlenül a Madison Square Park és környékét vallják a város valódi központjának, de az igazság az, hogy bármerre járunk New York City-ben, a Gilded Age szelleme mindenhol ott kísért a modern város felszíne alatt.

📖 Könyvajánló:
Esther Crain: The Gilded Age in New York

Tags: , , , , , ,

Emlékeztek a Titanic című filmből az idős párra, akik az ágyban összebújva töltik az utolsó perceiket, miközben jeges víz önti el a kabinjukat? Ezt a szívszorító jelenetet  igaz története ihlette. Isidor (67) és felesége, Ida (63), a New York-i társasági élet népszerű házaspárja, az RMS Titanic leggazdagabb utasai közé tartoztak. Isidor a Képviselőház tagja volt és a világ legnagyobb áruházának, a Macy’s-nek a társtulajdonosa. Ida és Isidor úgy haltak meg, ahogy éltek. Együtt. Szerelemben.

Ida és Isidor, a fiatalember húgán keresztül ismerkedtek meg. Szerelem volt első látásra. A fiatalok 1871-ben kötöttek házasságot és szerelmükről legendák szóltak. A New York-iak gyakran látták a párt kézenfogva andalogni a Central Parkban és többen rajtakapták őket, amint nyilvános helyen ölelkeztek és csókolóztak, ami kifejezetten botrányos volt az ő társadalmi helyzetükben. A szerelem az évek során semmit sem halványult. A párnak 7 gyermeke született.


Ida és Isidor szinte minden percüket együtt töltötték. Ha Isidor üzleti ügyben utazott, naponta írtak egymásnak.

A német születésű házaspár 1912 telét Európában töltötte. Áprilisban szándékoztak hazatérni New Yorkba. Először az Olympic-ra váltottak jegyet, de amikor megtudták, hogy késve indul, áttették a jegyüket a Titanicra. Velük utazott Ellen Bird, Ida komornája és John Farthing, Isidor komornyikja. A Straus házaspár utolsó óráját Ellen és több másik szemtanú és túlélő hiteles visszaemlékezése által ismerjük.

A házaspár kabinja a C fedélzeten volt. Április 14-én este, vacsora után, kart karba öltve sétálgattak a fedélzeten, majd visszatértek a kabinjukba. Nem sokkal éjfél előtt a Titanic jégheggyel ütközött. Miután egyértelművé vált, hogy a hajó el fog süllyedni, a Straus házaspár az utasításoknak megfelelően felvette a mentőmellényt és felment a fedélzetre. A mentőcsónakokat leengedték. A nőket, a gyermekeket és az első osztályon utazókat tessékelték a csónakokba. Az egyik tiszt besegítette Ida-t, majd Isidor következett, aki azonban visszautasította a lehetőséget.

“Addig nem megyek, amíg minden nő és gyermek el nem foglalta a helyét.”- mondta. “Tudjuk, hogy Ön kicsoda. Természetesen van helye a csónakban.” – győzködte a tiszt. Isidor azonban hajthatatlan volt. Ekkor Ida felállt és kilépett a csónakból. “Gyönyörű életünk volt együtt. 41 év. Ha nem jössz, én sem megyek. Úgy halunk meg, ahogy éltünk. Együtt.” – mondta Ida és Isidor megértette, hogy nincs helye a vitának. Ida levette a nercbundáját és Ellen-nek adta azzal, hogy neki már nem lesz szüksége rá, viszont Ellen-t melegen fogja tartani, amíg meg nem mentik.

Ida-t és Isidor-t a fedélzeten látták utoljára, amint egymásba kapaszkodnak. Aztán egy hatalmas hullám csapott át a fedélzeten és lesodorta őket a hajóról. Isidor holttestét másnap megtalálták és hazaszállították New Yorkba. A Bronx-i Woodlawn Temetőben helyezték örök nyugalomra. A zsebében találtak egy arany medált két “I” betűvel, Ida és Isidor, valamint a legidősebb fiú és leány gyermekük képével. Az ékszer a mai napig a Straus család tulajdonában áll. Ida holttestét nem találták meg. Az ő temetője, 1160 másik áldozattal együtt, az Atlanti-óceán. Isidor sírjába egy urnányi Atlanti-óceán vizet helyeztek el, Ida-t szimbolizálva. A sírkövön ez áll: “Sok vizek el nem olthatnák e szeretetet: a folyóvizek sem boríthatnák azt el.” (Énekek Éneke 8:7)

Ellen, Ida komornája, április 18-án, a Carpathia fedélzetén érkezett meg New Yorkba, az 54-es kikötőbe. Aznap zuhogott az eső, pont úgy, ahogy a film végén láttuk. Ellen néhány nap múlva megpróbálta visszajuttatni a drága kabátot a Straus családnak, de ők arra kérték, hogy tartsa meg.

A Straus házaspárnak további két nyilvános emlékműve van New Yorkban. Az egyik egy emléktábla, mely a Macy’s nagyáruház főbejáratánál található. Az emléktábla felirata: “Életük csodálatos volt és haláluk dicsőséges.”

A másik a Straus Parkban, az Upper West Side-on, a 106. utcánál, csupán egy utcányira a pár otthonától. A parkban egy női alak szobra látható. A felirat: “Kik egymást szerették, éltükben kedvelték, a halálban sem váltak el.” (Sámuel 2. könyve 1:23)

Ida és Isidor ugyanazon a napon született, február 6-án. Születésük és haláluk napja is megegyezik.

Tags: , , , , , , , , , , , ,

Emlékeztek a Titanic című filmből Jack és Rose élesnyelvű bizalmasára, az újgazdag Molly Brown-ra, aki Elsüllyeszthetetlen Molly néven vonult be a történelembe? A Kathy Bates által fantasztikusan megformált Molly, aki visszafordulásra szólította fel a mentőcsónakot, hogy felvegyék a jeges vízben lebegő túlélőket, szintén valós személy volt. Margaret Brown, az amerikai felső tízezer tagja, filantróp és aktivista, a Titanic legismertebb túlélője. Ereje, eltökéltsége, embersége, mellyel példát mutatott abban a néhány drámai órában, örökre “elsüllyeszthetetlenné” tette.

Margaret nem született bele a gazdagságba. Ír bevándorló család nyolcadik gyermeke volt, egy szerény Missouri-béli kisvárosban. 13 évesen már gyári munkás volt, majd két idősebb fivérével Coloradóba költözött, ahol a fiúk a helyi bányában találtak munkát, Margaret pedig varrónői állást kapott. Itt találkozott James Joseph Brown bányamérnökkel, akivel 1886-ban házasságot kötött.

Szerelem volt, nem pénzházasság. A vagyon 7 évvel később jött, amikor James “Little Johnny Bánya” részvényeket vásárolt, amivel megütötte a főnyereményt. 23 évnyi házasság után Margaret és James csendben különváltak, azonban életük végéig baráti kapcsolatot tartottak. Két gyermekük született, Helen és Larry.

1912 áprilisában Molly Helennel Európában tartózkodott, amikor üzenet érkezett, hogy kisunokája, Larry fia, betegeskedik. Molly azonnal haza akart utazni. Az első New Yorkba tartó hajó a Titanic volt, melyre egy megbetegedett utas visszamondott jegyével sikerült feljutnia.


A jégheggyel való ütközés után, első osztályos utasként, Molly is helyet kapott a 6-os számú mentőcsónakban. Molly azonban nem foglalta el a helyét azonnal. El volt foglalva a gyermekek mentésével. Az egyik hajósinas kénytelen volt egyszerűen felemelni és bedobni a csónakba. Molly, miután realizálta, hogy a maximálisnál jóval kevesebben vannak a csónakban, felszólította társait és az evező férfiakat, hogy azonnal forduljanak vissza, hogy minél több túlélőt kimenthessenek a jeges óceánból. A nőket is arra buzdította, hogy evezzenek, ami melegen tartja őket. Még gyors evezési “tanfolyamot” is tartott. Robert Hichens, kormányos azonban megtagadta a visszafordulást, mire Molly megfenyegette, hogy kidobja a csónakból. A mentőcsónak végül nem fordult vissza. A tragédia utáni kihallgatások során Hichens tagadta, hogy módjukban lett volna visszafordulni. Molly véleményére nem volt kíváncsi a bíróság, mivel a nők véleménye jogi ügyekben nem számított.

A 6-os csónak utasait a Carpathia szedte fel. A fedélzeten Molly azonnal munkához látott. Ételt, italt, pokrócokat osztott, segített a túlélők listájának összeállításában. New Yorkba érkezve létrehozta a Titanic Túlélőinek Bizottságát és csupán három nap leforgása alatt 10 ezer dollárt sikerült összegyűjtenie, melyet szétosztott a katasztrófa túlélői között. Lányának levelet írt Európába, melyben azt írta: “Az Atlanti-óceán sós vizében pácolódtam órákig, de jól vagyok.”

Miután szétosztotta a begyűlt adományokat, tovább kampányolt. Kijelentette, hogy Lower Manhattan-ben világítótornyot kell állítani a Titanic emlékére. A világítótorony valódi közadakozásból épült fel. A milliomos Vanderbilt család több ezer dollárja és a New York-i óvodások néhány penny-je is felkerült az adományozók listájára. A tragédia első évfordulójára már el is készült az emlékmű, melyet a Seamen’s Church Institute tetejére állítottak. A világítótorony tetején időgömböt helyeztek el, melyet minden nap délben eresztettek le. Az időgömb a pontos időt szolgálta az öböl hajósainak több évtizeden át. (Érdekesség, hogy a Times Square éjféli gömb leeresztésének ötlete is innen származik.)
A világítótorony cirkáló zöld fényét az East River felett az egész New York Öbölben látni lehetett. A Seamen’s Church Institute lebontása után, 1976-ban, a világítótorony a South Street Seaport Museum tulajdonába került és jelenleg is a Fulton és Pearl Street sarkán látható.

Az emlékmű felújítására érdekvédelmi csoportot hoztak létre. Ha sikerül összehozni a pénzt, nemcsak a tornyot újítják fel, de az időgömböt is felélesztik, mely az egyetlen működő időgömb lesz Amerikában.

Sok-sok évvel a Titanic tragédiája után Molly továbbra is a köz érdekében dolgozott, különösen a munkások és nők jogaira koncentrált. 1914-ben az első női kongresszusi jelölt volt, nyolc évvel a nők szavazati jogának megszerzése előtt. Az I. Világháború idején Franciaországban segélyszervezetet hozott létre a katonák számára. 1932-ben megkapta Franciaország Becsületrendjét.

Életének utolsó éveiben még a színészettel is megpróbálkozott. 65 évesen hunyt el álmában, a New York-i Barbizon Hotelben. A boncolás agydaganatot állapított meg. Molly sírja Long Island-en, Westbury-ben található.
Margaret Brown hiába volt milliomos, munkásosztálybeli származását sosem felejtette el. Tudta, hogy szerencsés volt, túlélt egy szinte túlélhetetlen katasztrófát. A hírnevét, a pénzét jó célokra használta fel. Molly életszemléletében, világlátásában sok-sok évvel megelőzte a korát.

Tags: , , , , , , , , ,

New York City egyik legnagyobb ipari szerencsétlenségéről, az 1911. március 25-én bekövetkezett Triangle Shirtwaist ruhagyártűzről kevesen tudnak, annak ellenére, hogy a baleset fordulópontot jelentett a munkásjogi harcokban és végre felhívta a közfigyelmet a főként bevándorlókat foglalkoztató, kizsákmányoló üzemekben található tarthatatlan állapotokra.

1911. március 25-e, szombati napra esett. Kellemes, kora tavaszi nap volt, amiből a Greenwich Village-ben található ruhagyár 600, frissen bevándorolt dolgozója, többnyire olasz és zsidó származású fiatal lányok, semmit sem élvezhettek. Rose Rosenfeld egyikük volt. Két nappal a 18. születésnapja előtt nem számított semmi különlegesre ezen a napon. Ez is csak egyike volt az egyforma, 12 munkaórás, nehéz napoknak.

A Triangle Shirtwaist ruhagyár a 10 emeletes Asch Building (ma Brown Building) felső három emeletén működött. A termekben a munkások szorosan egymás mellett, egészségtelen és balesetveszélyes körülmények között végezték a munkájukat.
Délután háromnegyed 5-kor, a nyolcadik emeleten, az egyik szövethulladék konténer lángra kapott. A teremben tárolt temérdek gyúlékony textil és gépolaj táplálta a sebesen terjedő tüzet. A lángok öt perc alatt feljutottak a kilencedik emeletre. A tizedik emeleten voltak az üzemvezetés irodái. Őket telefonon tudták értesíteni a nyolcadik emeletről, azonban a kilencedik emeleten dolgozó lányokat, tűzjelző hiányában nem tudták riasztani. A Triangle Shirtwaist gyárban sosem tartottak tűzvédelmi oktatást, nem volt vízpermetező rendszer sem. Az üzemvezető megpróbálta használni a slagot, azonban a szelep rozsdás volt.

A kilencedik emeleten pillanatok alatt kitört a pánik. A két lejárati folyosó közül csak az egyik ajtaja volt nyitva. A felvonó csak 12 embert tudott szállítani és a negyedik kör után az is működésképtelenné vált. Többen a liftre várva, a tűz elől a liftaknába vetették magukat.

Azokra a lányokra, akik le tudtak jutni a nyolcadik emeletre a lépcsőházon keresztül, lelakatolt ajtók vártak. Ők elevenen égtek el, csupán néhány lépésnyire a meneküléstől.
Ezekben az időkben gyakorlat volt az üzemekben az ajtók zárása, hogy megakadályozzák a munkásokat abban, hogy szünetet tartsanak, elhagyják az épületet vagy esetleg kilopjanak valamit a gyárból.

A többi menekülőnek maradt az ablak. Az első ugrók azt hitték, hogy életben maradnak, azonban a járókelők által kifeszített pokrócok és kabátok nem bírták el a zuhanó testek súlyát. Valamennyien életüket vesztették. A tűzoltók borzalmas látványra érkeztek és sajnos ők sem bizonyultak sikeresebbnek. A locsolókocsira zuhanó testek megnehezítették az oltási munkálatokat. Az egyik tűzoltó ponyvába egyszerre három lány ugrott. A ponyva szétszakadt és a lányok halálos sérülést szenvedtek. A tűzoltók létrája csak a hetedik emeletig ért fel. Többen a létra tetején álló tűzoltók karjába próbáltak ugrani, sikertelenül. A tűzlépcső annyira szűk és rozoga volt, hogy órákba tellett volna, mire az összes munkás lejut. Csupán néhányan voltak képesek lejutni a létrán, mielőtt az is meghajlott és részben összedőlt.

Az oltás 18 percig tartott és mindennek vége volt. 49 munkás elevenen égett el vagy fulladt meg, 36-an a liftaknába zuhanva haltak meg, 58-an az ablakból ugrottak a biztos halálba, ketten néhány nappal később haltak bele sérüléseikbe. Összesen 146 halottja volt a tragédiának, 123 nő és 23 férfi. A legfiatalabbak még csak gyermekek voltak, két 14 éves lány. A legidősebb áldozat 43 éves volt.

Egy ilyen katasztrófa túléléséhez hideg fejre és rengeteg szerencsére van szükség. Rose Rosenfeld-nek mindkettő megadatott. A fiatal lány a pánik ellenére képes volt gondolkodni. Szerencsésen kijutott a munkateremből és a lépcsőházban az árral szembe indult, nem lefelé, hanem felfelé. Ez a döntés mentette meg az életét.

Visszaemlékezésében ezt írta: “Alig láttam a füsttől, égett a szemem, a torkom. Arra gondoltam, vajon mit csinál az üzemvezetés a tizedik emeleten, ők hogyan menekülnek? Feljutottam a tizedikre. Üresek voltak az irodák. Ők már mind kimenekültek. Nagy nehezen felvergődtem a tetőre. A szomszédos New York Egyetem jogi hallgatói és a tűzoltók segítettek átmászni a szomszédos épület tetejére. Onnan lejutottam az utcára. Még láttam a társaimat ugrani az ablakból. Aztán a könnyeimen keresztül megláttam az apámat szaladni felém. Amikor megöleltem, elájult. Tudtam, hogy az életem azon a napon örökre megváltozott.”

Igaza volt. Minden megváltozott. A gyár átköltözött egy másik épületbe, de Rose nem tért vissza dolgozni, hanem beiratkozott a főiskolára, majd a Cunard Line hajózási társaságnál kapott munkát. Férjhez ment egy amerika írógépbolt tulajdonosához és három gyermek édesanyja lett. 79 évesen ment nyugdíjba. Még 28 éven át élvezte a mozgalmas nyugdíjas éveket. Festett, saját kiállítása is lett és 7 nyelvet tanult meg ezalatt a 28 év alatt. 107 évesen hunyt el. Éppen spanyolul tanult. Egész életében a kétkezi munkások munkakörülményeinek javításán dolgozott, összejöveteleken tartott beszédet.

“Senkit nem érdekelt. 146 élet ért véget 30 perc alatt. A mai napig sírok. Csak néhány lépésbe tellett volna a munkavezetőnek kinyitni az ajtókat. De a pénz fontosabb volt. Ők fontosabbak voltak. Mit ér a gazdagság szív nélkül? Nem tettetem. A mai napig ugyanazt a fájdalmat és dühöt érzem, mint azon a napon.”

A tűz hatására megújították a gyárak biztonsági előírásait, nemcsak New Yorkban, de Amerika szerte. Kötelezővé tették a tűzvédelmi gyakorlatot valamennyi munkahelyen. A kijáratok jelzése és a riadóterv szintén kötelező lett. Az ajtókat többé nem zárhatta be a gyárak vezetése.

A Triangle Shirtwaist Factory tulajdonosai, Max Blanck és Isaac Harris ellen eljárás indult gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával. A bíróság felmentette őket. A polgári per elkerülése érdekében az áldozatok családjainak 75 dolláros kártérítést fizettek. A biztosítótól minden elhunyt után 400 dollárt kaptak, így egy dollártól sem estek el. Sőt, nyertek a tragédiából.

Az épületet Frederick Brown filantróp vásárolta meg és építtette újjá, majd a New York Egyetemnek adományozta. Az épület a mai napig az NYU tulajdonában áll és a Nemzeti Műemléképületek listáján is szerepel.

Az áldozatoknak a brooklyn-i Cemetery of the Evergreens temetőben állítottak emléket. A 146 áldozatból hatot csak 2011-ben tudtak azonosítani. Ma már az ő nevük is szerepel az emléktáblán.

Aki többet szeretne tudni erről az eseményről, több könyv és dokumentumfilm is foglalkozik a témával:
📖: David von Drehle
Triangle: The Fire That Changed America
🎬: HBO dokumentumfilm:
Triangle: Remembering the Fire

Tags: , , , , , , , ,

New York City-ben nem ritka a márciusi hóesés, azonban arra senki nem volt felkészülve, ami 1888. március 12-e és 14-e között történt.

A legendás Great White Hurricane of 1888, az 1888-as Nagy Fehér Hurrikán, Amerika történelmének mai napig legnagyobb, leghalálosabb és meteorológiai szempontból legszokatlanabb hóvihara megbénította a keleti-partot Maryland-től Maine-ig, legalább 400 ember halálát okozva.


Március 11-én vasárnap, a kellemesen meleg (+10 °C), kora tavaszi időben a New York-iak nagy része a parkokban sétált. Másnapra borús, esős időt jósoltak, délutánra felszakadozó felhőzettel. A természet azonban drámaian közbeszólt. Egy hatalmas, Kanada felől érkező sarkvidéki légtömeg összeütközött egy délről felkúszó, nedves fronttal. A két front drasztikus hőmérséklet különbsége hurrikán erősségű szelet eredményezett. A hőmérséklet néhány óra leforgása alatt −10 °C fok alá esett, az esőt sűrű hóesés váltotta fel.

Hétfő reggel a New York-iak még nem sejtették, hogy néhány óra leforgása alatt az egész város a hó fogságába kerül. Több ezer ingázó indult munkába, de a legtöbben félútig sem jutottak. A látótávolság nullára csökkent. A farkasordító hideg, a 120 km/h-s, hurrikán erejű széllel kombinálva életveszélyes körülményeket teremtett. A távirat- és telefonoszlopok gyufaszálként törtek ketté a szélben, teljesen megszűnt a kommunikáció. Elfagytak a víz és gázvezetékek. A vihar letépte az utcatáblákat, az üzletek cégtábláit, hirdetéseit, ablakokat tört be. A tomboló szélben szemetes kukák, kőkeménnyé fagyott lótrágyahegyek repkedtek.

A New York-i magasvasút sinei elfagytak és 15 ezren ragadtak a szerelvényeken. Mindenki menedéket keresett. A hotelek és bárok megteltek. A szállodában átvészelők egyike Mark Twain volt.
New York lakói otthonaikban is fagyoskodtak, mivel a szénszállítás is leállt, de friss élelmiszer sem volt kapható. Sokan, akik megpróbáltak gyalog hazajutni, a hóban lelték a halálukat. A legtöbben megfagytak, de volt olyan is, aki “belefulladt” a hóba.

A hóvihar 36 órán át, szünet nélkül tombolt. Mire 14-én lecsendesült, New York City legtöbb részét egy méteres hó borította, de több helyről jelentettek másfél méteres havat. A szélfúvás 15 méteres hótorlaszokat épített, mely felért a házak második emeletéig. A hóeltakarításban, mely majdnem egy hétig tartott, 17 ezer munkás vett részt és 18 millió m3 havat mozgattak meg. A tömegközlekedés hetekig nem állt teljesen helyre. A Wall Street három napig zárva tartott. New York City-ben 200 halálos áldozatot azonosítottak. Az emberi veszteség mellett rengeteg ló, haszonállat és madár is elpusztult.

A hóvihar legismertebb áldozata Roscoe Conkling jogász-szenátor volt, aki éppen a Wall Street-en tartózkodott. Március 11-én késő estig dolgozott, majd a viharban kocsit akart bérelni, de sokallotta az 50 dollárt az 5 kilométeres útért. A kollégái kérlelték, hogy keressen szállást a közelben, de Conkling makacs volt. El akart jutni abba a szállodába, ahol szobát bérelt. A szenátor jó fizikumáról volt nevezetes, ami különlegesnek számított a státuszában. Jó fizikai erőnléte ellenére a Union Square közelében eltévedt. Itt már a melléig ért a hó. Több órás küzdelem után végül eljutott a Flatiron Building közelében található hotelig, ahol a lépcsőkön összeesett a kimerültségtől. Tüdőgyulladást kapott és három hét múlva belehalt a komplikációkba. Roscoe Conkling szobra a Madison Square Parkban található, a Flatiron Building szomszédságában.

A Nagy Fehér Hurrikán azok közé az események közé tartozik, az 1835-ös Nagy Tűzvészhez, 9/11-hez és a Sandy hurrikánhoz hasonlóan, amely gyökeresen megváltoztatta New York City-t. A távíró- és telefonkábeleket, a gáz és vízvezetékekkel együtt a föld alá vezették. A város vezetése döntött a magasvasutak fokozatos megszüntetéséről is. 10 évvel később elkezdődött a New York-i metró építése.

Tags: , , , , , , ,

1835. december 16-án éjjel a hőmérséklet gyorsan süllyedt és éles, fagyos szél fújt az East River felől. Este 9 órakor az éjjeliőr dideregve járta a köreit Alsó-Manhattan utcáin. Hirtelen füst szag csapta meg az orrát. Az Exchange és Pearl Street sarkán meglátta a füstszag eredetét. Az egyik raktárépület lángokban állt. Megkongatta a tűzharangokat. Néhány perccel később megérkeztek a város tanácsosai és az első tűzoltó egységek.

Húsz perc múlva, a brutális szélnek köszönhetően, már 50 épület állt lángokban és 10 órára 40 épület a porig égett. Az erős, fagyos szél nemcsak a tüzet szította, de megakadályozta a tűzoltók munkáját is. A hőmérséklet -10 fok alá esett és a tűzcsapok befagytak, a szél pedig visszafújta a fagyos vizet a tűzoltók arcába. A tűzoltóparancsnok több egységet leküldött az East River-hez, hogy onnan hozzanak vizet, azonban a folyót vastag jégpáncél borította. A tűzoltók lékeket vágtak a jégen, azonban mindhiába. A víz perceken belül belefagyott a tömlőkbe.

A folyó túloldalán, a Brooklyn-iak a partra csődültek és tehetetlen döbbenettel nézték, amint Manhattan lángokban áll.

Tombolt a tűz. A lángok vörösre festették a téli égboltot. A kísérteties fényt még Philadelphia-ban is látni lehetett. Az ottani tűzoltókat is mozgósították, mivel úgy tűnt, hogy a szomszédos falvak és erdők égnek. Az East River kikötőjében felrobbantak a terpentines hordók és a folyóba ömlött az olaj. Míg a víz felszínén úszó olajfolt el nem égett, úgy tűnt, hogy az egész New York Kikötő lángokban áll.

A kereskedők próbálták menteni az áruikat. A raktárokból az utcára dobálták az árucikkekkel teli zsákokat. Az élelmiszer raktárok készletei mellett finom selymek, csipke, üvegáruk, kávé, tea, szeszes ital és hangszerek tömege semmisült meg. A lángok elérték a lapkiadók épületegyüttesét is. A hat New York-i napilap irodájából csak kettő élte túl a tűzvészt. A tűz áldozatává vált Amerika egyik legszebb épülete, a Merchants’ Exchange (Kereskedelmi Tőzsde) épülete, New York kereskedelmi lelke is, melyet csupán néhány éve adtak át.

Önkéntesek jöttek a város minden pontjáról. A várost eközben robbanások rázták meg. A rendőrkapitány utasítására az őrszemek láncot alkottak. hogy őrizzék az árucikkeket a fosztogatóktól.

A dühöngő szél a zsarátnokokat egészen Brooklyn-ig fújta, ahol néhány háztető szintén lángra kapott. Hajnali fél 1-re az egész pénzügyi és kereskedelmi központ lángokban állt. Ezen a ponton úgy tűnt, hogy az egész város a tűz martalékává válik. A város polgármestere és a tanácsosok hosszas vita és hezitáció után úgy döntöttek, hogy az egyetlen megoldás, ha felrobbantanak épületeket és a romokkal állják el a tűz útját.

Lőport a Brooklyn-i Haditengerészeti Dokkból szereztek és uszállyal juttatták a Brooklyn-i Red Hook-ból Manhattanbe. A Governor’s Island-ről evezős csónakban hoztak robbanószert. A lőporos hordókat pokrócokba burkolva szállították, mert attól tartottak, hogy egy repülő parázs belobbantja őket. Hajnali 2 és 3 óra között a lőszer megérkezett a Wall Street-re és eldöntötték, hogy először egy vegyeskereskedést robbantanak fel az Exchange és a Broad Street sarkán. Abban reménykedtek, hogy ezzel elvágják a tűz útját észak és nyugat felé, ahol a lakóépületek álltak. Hajnali 5 órakor James Hamilton, Alexander Hamilton fia gyújtotta meg az első kanócot. Sajnos az első robbantás nem volt sikeres, így több más épületet is fel kellett áldozni, míg végül sikerült a tűz útját elvágni.

December 17-én a város lakói megkezdték a eltakarítási munkálatokat. A tőzsdepiac négy napra bezárt. A fosztogatók tevékenységét az állandó őrjárat sem tudta megállítani. Vastag füstbe borult a város, pernye szállt mindenfelé. A fáradt New York-i tűzoltóknak New Jersey-ből, Westchester-ből és Philadelphia-ból érkezett tűzoltók segítettek oltani a szunnyadó tüzeket.

Az 1835-ös Nagy Tűzvészben 674 épület semmisült meg. Az egész Pénzügyi és Kereskedelmi központ, a Wall Street-től délre, a Broad Street és az East River között a tűz martalékává vált. Több ezer New York-i munkanélkülivé vált. A csodával határos módon csak két halálos áldozata volt a tragédiának. 20 millió dolláros kár keletkezett. A City 26 tűzbiztosító társasága 3 kivételével azonnal csődbe ment. A New York-i tűz az egész ország gazdaságára kiható nemzeti tragédia volt, mivel New York már ekkor az ország pénzügyi központja volt. A napilapok világszerte döbbenettel írtak az eseményről. Az 1835-ös Nagy Tűzvész az oka, hogy Lower Manhattanben alig találunk 19 század előtti épületet.

A leégett területet néhány év alatt újjáépítették. Mint mindig, New York talpra állt és tanult a tragédiából. Az utcákat szélesebbre építették, az épületeket tűzbiztossá tették, az utcákon megjelentek a gázlámpák. A Croton Folyó vízvezeték rendszerének kiépítési munkálatai felgyorsultak és hamarosan Manhattan valamennyi pontján volt vezetékes víz, mely a tűzoltók munkáját is megkönnyítette.

Tags: , , , , , , ,

« Older entries