Merre (nem) járt Kevin New Yorkban?

A Reszkessetek betörők (Home Alone) első két része ma már klasszikusnak számít és nélkülük nem múlhat el Karácsony. A második rész a New York rajongók szívéhez különösen közel áll. A 90-es évek elején az első filmek között volt, amely bepillantást engedett az amerikai karácsonyi tradícióba. Először láttuk igazán a gazdagon kivilágított családi házakat, az ember nagyságú kerti díszeket, a fényeket mindenütt. A második rész pedig elhozta hozzánk a karácsonyi New York varázsát. A Rockefeller Center hatalmas fáját, a Central Park korcsolyapályáját, a Plaza Hotel fenséges folyosóit.

Amikor ezekről a helyszínekről kerül fel kép a blogra, szinte sosem marad el a “Kevin itt is járt” komment és sokan, régóta kéritek, hogy szedjem össze a film forgatási helyszíneit.

Az igazság az, hogy a film több súlyos helyszíni pontatlanságot is tartalmaz, egyes jeleneteit pedig egyáltalán nem New Yorkban forgatták. A felsorolásban ezekre külön is kitérek.

New York City sziluettjét először Queens-ből, a LaGuardia Repülőtér váróterméből látjuk meg először. A LaGuardia Repülőtér épülete ugyan nyugatra néz, Manhattan-t és az East River-t azonban még véletlenül sem lehet ilyen közelről látni. A felvételen jól kivehető a híres Pepsi neon hirdetőtábla is. Az Empire State Building és a Chrysler Building nagyságából, illetve a Pepsi tábla elhelyezkedéséből következtethetünk arra, hogy a felvétel Long Island City-ben készült.

Kevin a repülőtérről a Queensboro hídon át jut Manhattanba, ahol hatalmas körutat tesz.

Első állomás a Radio City Music Hall, mely a Hatodik Sugárút és 50. utca sarkán található.

A következő képsorokon Kevint-t a híres Empire Diner előtt látjuk, mely a Tizedik Sugárút és a 22. utca sarkán található Chelsea-ben. 40 percnyire a Radio City Music Hall-tól.

Kevin Chelsea-ből a Kínai Negyedbe, a ma már bezárt Quong Yuen Shing & Co. vegyeskereskedésbe megy, ahol jól bevásárol petárdákból. Ez kb. 55 percnyi séta.

A Kínai Negyedből hősünk a Battery Parkba sétál (26 perc), ahonnan távcső segítségével megtekinti a Szabadság-szobrot.

A Battery Parkból átsétál a World Trade Centerbe. Az Ikertornyokon kívül egy pillanatra láthatjuk a Sphere-t is, azt a bronz gömböt, mely 2001. szeptember 11-én a tornyok romjai alá került és a csodával határos módon, onnan szinte sértetlenül került elő. A szobor azóta visszakerült a WTC közelébe, az új Liberty Parkba.

Egyetlen lélek sincs a World Trade Center kilátójában?! Ez vajon hogy történhetett?

Kevin a World Trade Center után a South Street-re megy, ahol a Fulton halpiac közelében látjuk. (A történelmi Fulton Fish Market, a Brooklyn Bridge lábánál ma már nem üzemel, elköltözött a Bronxba.)

Itt látjuk viszont kedvenc gonosz párosunkat, Marv-ot és Harry-t. Ők Downtown-ból az 57. utcáig metróznak, ami valóban néhány percnyire található a Plaza Hotel-től.

Kevin eközben gyalogosan teszi meg az utat a South Street-től egyenesen a Central Parkban található Gapstow Bridge-ig, ahol először pillantja meg a Galambos Nénit. (90 perc, kb. 7 km séta)

Kevin a Central Parkból a Plaza Hotel felé szalad. A Grand Army Plaza lovasszobra szinte mutatja az irányt. Így kissé meglepő, hogy a következő pillanatban a Center Drive és a Central Park South útkereszteződésében találjuk, amint a Columbus Circle felől gyalogol a Plaza Hotel felé. Itt pillantja meg a Harry-Marv páros először.

Végre a Plaza Hotel.

A filmet valóban a Plaza Hotelben forgatták, (az akkori tulajdonos, Donald Trump is kapott 10 másodpercnyi szerepet) azonban a szálló medencéje, ahol Kevin elveszíti az úszónadrágját, nem itt, hanem a Chicagói Four Seasons hotelben található.

Egy mozgalmas nap után leszáll az este a Manhattanra. Kevin az egyik Central Park Suite-ben szállt meg, ahonnan valóban ilyen a kilátás a Central Parkra és az Upper West Side-ra.

Kevin első napja elég mozgalmasra sikeredett. 20 kilométernyi gyaloglás. kb. 4 és fél órán át.

Másnap reggel a Central Parkban található Wollman Jégpályánál kezdődik a nap, ahol Harry és Marv tervezi a következő nagy fogást, a híres Duncan’s Játékboltban.

A Duncan’s Toy Chest a 2015-ben bezárt világhírű játékboltot, az FAO Schwarz-ot reprezentálja, mely a Plaza Hoteltől néhány percnyire, az Ötödik Sugárút és a 59. utca találkozásánál, a General Motors Building-ben működött. A filmbéli épület, azonban nem New Yorkban, hanem Chicagóban található és Rookery Building névre hallgat. A játékbolt belső felvételei szintén Chicagóban, az Uptown Theater-ben készültek.

17

Vajon ehhez a 2 perces úthoz miért kellett a limuzin?

A játékboltból kilépve Marv és Harry végre szemtől szembe találja magát Kevinnel, majd végig kergetik az Ötödik Sugárúton, vissza a Plaza Hotelig, ahol végül, a személyzeti kijáratnál nyakoncsípik.

A 60. utcánál, Kevin egy talpraesett hölgy segítségével elszabadul fogvatartóitól és egészen a Central Parkban találhható Bethesda Terrace-ig szalad. Ez másfél kilométeres futás.

A Central Parkban a lovaskocsik soha nem hajtanak le a szökőkút elé és nem használják a gyalogos utakat sem. Ez a luxus csak a filmben megengedett.

Irány a nagybácsi, Rob McCallister háza az Upper West Side-on, a 95. utcában. Az épület, melyet láthatunk, szintén nem New Yorkban található, hanem a Los Angeles-i Universal Studios egyik díszlet utcájában.

A sikertelen találka után Kevin visszatér a Central Parkba, ahol ismét találkozik a Galambos Nénivel, aki elviszi magával a Carnegie Hallban található “otthonába”.

Miután Kevin elhagyja a Carnegie Hall-t megpillantja a Szent Anna Gyermekkórház tetején a karácsonyi csillagok és integet az egyik kis betegnek. Az épület a filmben a Columbia Egyetem egyik épülete a 120. utcában, a Carnegie Halltól 75 blokknyira.

Az események ismét a Duncan’s Toy Chest és Rob nagybácsi háza között zajlanak (4 km-55 perc gyalog). Hatalmas csatározás után, a rendőrség elkapja a banditákat az Inscope Arch-nál. Ez a csinos boltíves híd a Central Park Állatkertjének közelében található, a Keleti 62. utca közelében és nem a Nyugati 96. utcánál, ahol Kevin beszalad a Parkba, miután elhagyja Rob nagybácsi házát.

Mindeközben Kevin anyukáját egy röpke pillanatra a Times Square-n láthatjuk, ahol segítséget és ötletet kap egy segítőkész rendőr párostól.

És végre a Rockefeller Center! Anya és fia egymásra talál. A Rockefeller Center magasztos fája, a csatornakert angyalai mind ott vannak. Itt szinte semmi nem változott.

Pontatlanságok ide vagy oda, Kevin nélkül nincs Karácsony!

Merry Christmas, ya filthy animals!

Tags: , , , , ,