New York, szubjektív élménybeszámoló

Régi nagy vágyam vált valóra, 2018-ban elutaztunk New Yorkba. 20 éve töltöttem itt két napot, vajon sokat változott? Igen.

A nap, és a délután 6 órán keresztül át repült velünk együtt, hiába alkonyodott és esteledett be Budapesten, mi rendületlenül repültünk a felhők felett napsütésben. Grönland hómezői és hóbuckái (magas hegyei, ki tudja) ámulatba ejtően szépek. Este nyolc órakor végre lement a nap, megérkeztünk. Arra számítottunk, sokáig tart majd az ellenőrzés, de csak ujjlenyomatot vettek, lefotóztak, semmi kérdés, csomagok rendben.

A taxi sofőrje, mint a filmeken, névtáblával vár, curry-szagú, idős indiai férfi, félelmetesen vezet, de mindenki más is. Csodával határos módon fél óra múlva megérkeztünk a hotelbe, alig várjuk, hogy lerogyjunk aludni.

Itt azonban baj van. Eddig minden olyan feltűnően simán ment, hát ezért. A szállásunkat törölték, a szálloda tele van. Ott állunk fáradtan egy idegen nagyvárosban, szállás nélkül. Összeomlás, enyhe kiabálás után a recepciós segített másik szállás keríteni, egy közeli, kisebb szállodában. Átrohanunk, nehogy elvigyék az utolsó szabad szobát. Bőröndökkel átvágunk az Operaház fantomjáról kiáradó közönség tömegén. Érzékelem, hogy New Yorkban vagyok, mégis egy buborékban vágtatok a szálloda felé, csak az a fontos, hogy biztonságban legyünk. Villoghatnak a fények, csábíthat a Broadway, szinte meg sem látom. A szálloda kellemes, minden OK a szobával, csak 1 ágyban kell aludnunk hármunknak, de elférünk.

1. nap

Pár óra pihenés után nyakunkba vesszük a várost, elindul a New York-i kaland. A Time’s Square még szinte kihalt, bár már gyülekezik Hello Kitty, Pókember, Amerika Kapitány és Elmo, akikkel fotózkodni lehet a téren. Reggelire tojás, palacsinta, bacon, igazi amerikai kalóriabomba a nap indításához.

Metróval lemegyünk a Downtown-ba, a Wall Street és környéke a délelőtti program. A metró máshogy koszos, mint a londoni vagy a párizsi, más szaga is van. Feketék, ázsiaiak és azok keverékei utaznak, telefonjukba feledkezve, fülükben a zenével, mely segít nekik a saját világukba kapaszkodni.

A Wall Street épületei egymás mellé vannak dobálva, minden felhőkarcoló egy kicsit más. Két fiatal fekete lány szólít le kamerával egy öltönyös businessman-t, nyilatkozna-e nekik. Szóra sem méltatja őket. Washington elnök közömbösen szemléli a jelenetet az elnökké avatása helyszínén. A híres bika szobor heréje fényesre kopott a sok simogatástól. A Liberty Island felé a komphoz óriási sor áll, hosszan kígyózik a francia szoborhoz vágyók sora. Utunk az Ikertornyok helye felé vezet, sokkoló a helyszín, és a két emlékmű. A WTC két épülete helyén két seb tátong a téren, melybe csodálatos vízesés omlik alá a mélybe. Körben az itt elhunytak nevei, némelyik névbe rózsa van tűzve. Megsiratom a helyet, a sokkot, amit okozott. Hat rám a helyen összegyűlt rengeteg fájdalom, jelen van, mint egy sötét felhő.

A World Trade Center helyén épült a One World Trade Center. Ennek a tetejéről lehet megcsodálni, ahogy a város térdepel előtted. A liftekhez egy sziklabarlang-folyosó vezet, egész Manhattan erre a sziklára épül, ezért bírja el ezt a rengeteg felhőkarcolót. 102 emelet 53 másodperc alatt, érzi a fülem a száguldást, a nyomáskülönbséget.

 

Odafent egy falra vetített show vár bennünket, a város ezer arcát mutatja be, majd felemelkedik a fal, üveg van mögötte, és 102. emelet magasságból ámulsz az alattad fekvő Nagy Almára. Az amerikaiaknak van érzéke a hatásvadászathoz, bámulatos volt a sziklák mélyéről a felhők fölé emelkedni. Ez a nagy amerikai álom, minden lehetséges. Innen átterelnek a körbejárható kilátóközponthoz, nézelődhetsz, fotózhatsz. Kis fekete kislányokból álló iskoláscsoport csivitel, fáradt, de csillogó szemű turisták, idősek gyerekek, ázsiaiak, európaiak, amerikaiak vegyesen fotóznak, pihennek a padokon.

Innen irány a Brooklyn Bridge, útközben kis parkban mókusok várják a mogyorót, távolabb a téren breaktáncos csapat szórakoztatja a népet. A híd kecses, régi idők szele lengi körül, fapadozata ezt üzeni: “hidd el, sok mindent láttam már…”

Visszafelé betérünk a Grand Central pályaudvar elegáns, márvánnyal díszített épületébe. Szép. Tiszta és fenséges. Tudjuk, hogy van egy hely, ahol ha suttogsz, a szemben lévő falnál lévő társad meghallja. Kipróbáljuk, és működik!!! Mint a gyerekek ujjongunk, és hallózunk egymásnak. Délután a Disney Store-ban újra gyerekként sikkantgatok a cukiságok láttán. A Carnegie Hall előtt egy csapat egyenruhás gyereknek tart eligazítást egy tanár, ők lehetnek a ma esti fellépők. Milyen büszkék lehetnek magukra!

Este vacsora a Bubba Gump étteremben, a Forrest Gumpnak emléket állító rákokat kínáló komplexumban. Minden részlet alaposan ki van dolgozva, a fali díszek, a pad ahol buszra várt, a film megy non-stop kivetítőn, Jenny és Forrest gyerekkori képek a falon, és fatáblára vésett ikonikus mondatok mindenütt. A kilátás a Times Squar-re. Futurisztikus, pazar, rémületesen és lenyűgözően vibráló.

 

Vacsi után még elsétáltunk a Rockefeller Centerhez, ahol bámultuk a korizókat. Ezzel záródott az első nap.

2. nap

Reggel hamarabb kelünk, kinézünk kicsit a Central Parkba. Szinte kihalt reggel nyolckor, páran futnak, néhányan kutyát sétáltatnak. Felhőben van sok épület teteje, híven a nevükhöz. A Trump korcsolyapályán profik gyakorolnak. Reggelire mogyoróvajas bagel-t eszem lekvárral. Nagyon ütős, nagyon amerikai és nagyon finom! A mai délelőtt a kínai, és az olasz negyedben indul. A kínai nagyon lepukkant. Az olasz negyedben egy kávézóban iszunk olasz kávét a sok amerikai lötty után. Kicsit Európában érzem magam, de olyan, mint amikor érzed valahol hátul, hogy nem igazi, egy díszletben ülsz csupán.

A Washington Square-en villan belém, hogy hiányzik a tér, a fák. Sok az épület, mintha beborítanának a felhőkarcolók, folyton rád dőlnek. Jól esik a téren mókusokat, füvet látni.
Ebédre halál food-ot eszünk, ahogy mi hívjuk, a város tele van ételt kínáló foodtruck-kal. Görög, szír, arab, pakisztáni, kínai ételek, Soknak az oldalán szerepel a Halal food kifejezés, ami az iszlámoknál megengedett étkezést jelent. Szinte minden nap ilyet eszünk, a legtöbbje finom. Persze a legjobb a hot dog!

A Roosevelt szigetre kabinos libegő megy. A metrójegy érvényes rá, kíváncsian várom hogy milyen lesz. Jobb, mint gondoltam. Csodás a házak között, felett repülni. Át a taxikkal zsúfolt úton, át a folyó felett. A távolban felvillan az kecses Empire State Building csúcsa. A sziget, ahová érkezünk egy lakósziget. Semmi sincs az érkező oldalon, csak egy cuki mini ajándékbolt, átadás előtt álló üres lakóház, és egy buszmegálló. A baseballt gyakorló kis srácok mellett átmegyünk a szigetcsúcs másik oldalára, egy hajóállomást találunk. 7 perc múlva jön egy hajó, ami elvisz a Wall Street-re, 2,5 dollár az ára. Jegyet veszünk, és 7 perc múlva száguldunk 600 forintért Manhattan mellett. A hajó szupermodern, unott fekete nő csokikat árul a hátuljában. Felmegyünk a hajó nyitott részébe, dobál minket a folyó, a sebesség, a fejemre kötött kendőt fújja a szél.

Megérkezünk, kiszállunk az üzleti negyedben. Megkeressük a Federal Hallt, ahol Washington letette az első elnöki esküt. Megható, erős történelmi emlék, ettől a pillanattól létezik az a rendszer, mely ma is a világ egyik meghatározó eleme. Innen irány a Macy’s áruház, de előtte még bolyongunk egy nagyot a föld alatti városban, a helyes metrójáratot keresve.

A Macy’s 116 éves áruház, a legrégebbi mozgólépcsője fából készült és ma is működik. Innen hazasétálunk a Times Sqaure melletti szállodánkba. Most érzem először az irdatlan tömeget az utcán, ahogy hömpölyög, mint egy folyó, a hajléktalan fekete férfi ordít, a dudák folyton szólnak, szirénáz a mentő, villognak az óriási neonreklámok. Zaj, vibrálás, nyüzsi.

Este vár a Broadway, Phantom of the Opera. 30 éve ugyanott játsszák, tökéletesre csiszolt, profi az előadás. Természetesen átvizsgálják a táskákat, minden színház előtt sorok állnak. Benyomulunk az előtérbe, és mikor nyitják a kétfelé ágazó lépcsőfeljárót sodor felfelé a tömeg. M&M-es, Macy’s bevásárló zacskókkal csacsogó turista lányok, idős ázsiaiak, portugál telefonfüggő család. Nyakukba akasztott tálcáról mosolygós lányok 5 dolláros vizet, csokit, és fantomos műanyag pohárban bort árulnak 25 dollárért. Magasan ülünk, de jól látunk. Az előadás látványos, zeneileg tökéletes, a nagyjából ezer fős telt ház ujjong, tapsol minden dal végén. Hazafelé dúdoljuk a fő dalokat. Felidézzük, amikor 2 estével ezelőtt az előadásról kiáradó tömegen keresztül vágtattunk a szállás felé. Milyen más most…

3. nap Washingtonban

4 óra busz úttal jutunk el New Yorkból a fővárosba. Az út maga autópályán vezet, nem túl érdekes. Kiszállunk a buszból egy parkolóház jellegű busz-pályaudvaron. Leereszkedünk egy mozgólépcsőn, és egy gyönyörű pályaudvaron találjuk magunkat. Kilépve pedig megpillantjuk a Capitolium-ot. Wow élmény, nagyon szép, meglepően kevés ember van körülötte. Eszembe jut a House of cards, mintha beleléptem volna a sorozatba, folyton azt várom, feltűnik valahol Frank Underwood. Az épületet megkerülve látjuk az utat, amit ma be fogunk járni, egy egyenes út vezet egyik emlékműtől a másikig. Mókusok, és vörös hasú madarak matatnak a fűben, turisták fotóznak, a nemes épületek pedig úgy állnak méltóságteljesen körülöttünk, mint a jedi mesterek szellemei. Jóságosan, gondoskodón, hatalommal telve.

A Mall Park, ami a II. Világháborús emlékműtől vezet a Lincoln emlékműig vegyes közönséget vonultat fel. A két szélén húzódó sétaúton futók, turisták, öltönyösök, katonák, középen a füvön mindenféle bőrszínű, cigánykerekező gyerekek, frizbiző középkorúak. Az obeliszk, amit utoljára a Pókember filmben láttam, kecsesen tör az ég felé. Nem sokkal mellette fiatal srác három kockával gyakorolja a zsonglőrködést, mi csilis hot dogot burkolunk magunkba. Ezután lépünk bele a Forrest Gump-ba, vagy a Hair-be, a hosszú téglalap alakú medencét és a Lincoln emlékművet látni olyan, mintha egyszerre elevenednének meg az amerikai történelem nagy pillanatai, és a hollywoodi sikerfilmek. Lincoln ott ül a görög isteneknek járó oszlopos épületben, és szenvtelenül figyel. Lábánál nyüzsögnek a turisták, a Trump ellen csendesen protestáló férfi nyakában a táblára írt véleményével, a Disney hercegnőnek öltözött kislány piros klumpában, kövér család három gyerekkel.

Szabadság. Ezt érzem. Kiállhat valaki a véleményével az elnök ellen, nem küldik el, hercegnő ruhában mehet műemléket nézni, ha akar. Lincoln megadta az amerikaiknak a szabadságot és az egyenjogúságot. Az emlékmű körül háborús emlékművek, Korea, Vietnam. Az emlékmű állítói büszkék rá, hogy fiaik segítettek olyan embereken, akiket nem is ismertek. Én csak az értelmetlen halált látom.

A Fehér Ház kicsi, messze van attól a helytől, ahonnan fotózzuk. A környezete sem pont olyan, mint a filmeken. Viszont nagyon szép épület, a kertjében nyüzsögnek a kerti munkások.
Teszünk egy sétát a városban még egyet a busz indulása előtt, már minden kabátot, kardigánt levettünk, sokkal melegebb van, mint New Yorkban. Az egész Washington fehér és rózsaszín, elegáns és méltóságteljes. Kevés a turista, csodálkozom is, de nincsenek sokan. Mexikóit eszünk, majd visszatérünk New Yorkba, amit estére beburkol a köd. Felvesszük újra a kabátot, és a tömeget kerülgetve haza baktatunk.

4. nap

A Central Park kanyargós útjain, hídjain átvágva megyünk az Éjszaka a múzeumban helyszínére, az Amerikai Természettudományi Múzeumba. A Central park vadregényes, tiszta, fenséges, barátságos, titokzatos. Jó hely, méltó a Nagy Almához. A padok mindegyike dedikálva van valakinek, még Melanie és Donald Trumpét is megtaláljuk (apropó Trump, az ajándékboltok Trump-fej stresszlabdát, világító fenekű Trump zseblámpát, és számos egyéb tárgyat árulnak a saját elnökükről. Zavarba ejtő.)
A múzeumnál hosszú a sor, de gyorsan halad. Őszintén? Nem egy nagy szám. Barcelonában és Londonban sokkal klasszabb a természettudományi múzeum. De legalább nem ácsingózom ide többet.

Délután elmegyünk a Village szélén lévő Samsung boltba. Ez a környék fiatalos, trendi hangulatot áraszt, az épületek nem akarnak rám dőlni, maximum 5-6 emeletesek. A Samsung bolt olyan, mint egy mini vidámpark, VR szemüveggel lehet szörfözni, síelni, 4D mozizni. Karszalaggal végignézzük az összeset, szinte csak fekete fiatalok dolgoznak itt, akik mind nagyon kedvesek, táncolnak a sarokban álló fekete DJ lány által kevert ritmusos zenére. A VR attrakciók szuperek, főleg, amikor egy alattad mozgó szörfdeszkán állva egy óriási hullámba kerülsz. Aztán az emeleti kávézóban iszunk egy meleg italt (kint zuhog az eső) és játszunk a futurisztikus okos hűtővel. Egy gombnyomásra megmutatja, mi van belül, anélkül, hogy kinyitnánk.

Az eső csillapultával sétálunk a Village-ben. Barátságos, lépcsős házikók, apró design boltok, civakodó meleg fiúk (ázsiai és fehér vegyes pár). Klassz környék, bohém, és valódi. Olyan, ahol jó lehet lakni.

Következik a Strand Bookstore, ahol új, és használt könyveket is árulnak 18 mérföldnyi könyvespolc hosszan. Hiperventillálok, konkrét fizikai tüneteim vannak a gyönyörűségtől. Fantasztikus hangulatú bolt, szűk polcok létrával, könyves, cuki ajándéktárgyak, rengeteg könyv… Mellette van egy geek tárgyakat áruló bolt, Marvel, HP, Star Wars minden mennyiségben.

Este már csak egy rövid sétára van energiánk. Telítődünk a sok élménnyel, zajjal, illattal, szaggal, ízzel. Feltűnik, hogy minden boltban úgy bánnak veled, mintha a legfontosabb vásárló lennél, folyton vidáman lelkesek, és mindenhol megkérdezik: How are you doing? És mintha tényleg érdekelné őket. Furcsa élmény ahhoz képest, amit otthon tapasztalunk nap, mint nap egy boltban, vagy szolgáltató helyen.

5. nap

Délelőtt irány a New York Public Library ingyenes 1 órás épületvezetése. Útközben belebotlunk az Empire State Buildinghez sorban álló turisták hadába, jegyeket, skip the line lehetőségeket kínáló feketék állítanak meg: Hey, family! felkiáltással.

A könyvtárhoz érve fellépkedünk a két kőoroszlán között A hall fenséges, az információnál ülő hölgyek kedvesek. A csoportot vezető hölgy idős, szemüveges, garbós pulcsiban van, gyöngysor a nyakában,, és szenvedéllyel beszél a könyvtáráról. Értem már a könyvtáros sztereotípia alapját. A könyvtár eszméje, hogy mindenkinek ingyenesen nyújtsa a tudást. 3 millió dokumentum várja olvasóit a könyvtár mellett húzódó park alatt. Nincs sok olvasó, de sok a bámészkodó. Minden régi, recseg, ropog, a festmények nekem túl giccsesek, de mégis van az épület szellemében valami, ami rabul ejt. És ha már szellemek, amikor megérkezünk, épp akkor mentek el a szellemirtók, nincs mitől félnünk.

Délután kettőre egyedül színházba megyek, egy off-Broadway darabra, pár utcával lejjebb a színházi negyedtől. Prózai darab, Later life. 4 szereplő, 7 sor, kb 35 néző, én vagyok a legfiatalabb. A színházban 4 terem van, mint egy multiplex moziban. A darab érdekes, de csöppet felszínes, a színészek játéka Budapesten nem állná meg a helyét. Mégis az összélmény izgalmas volt, érzem, milyen lehet New York-inak lenni.

Délután egy nagyot sétálunk a Central Parkban, azok az utak, melyek pár napja üresek voltak, most tömve vannak. Egy performanszot is látunk, behívják a közönséget, “minden showhoz kell egy szexi ázsiai fiú”!” kiált a latino táncos. Gyorsan találnak egyet a tömegben, és eltáncoltatják vele a gangham style táncot. Jól nyomja, a közönség hálásan tapsol. Gyönyörködünk, fotózunk. Betérünk a Metropolitan Múzeum halljába, az is gyönyörű, valahonnan élő zongorajáték hallatszik. Egy fáraó és egy Athéné szobor néz egymással farkasszemet a hall két végében.

Este McDonalds-ban vacsorázunk, ezt is ki kell próbálni, milyen a meki hazájában hamburgert enni. Vagyis nem kellett volna. Bár az avokádós hamburger nagyon finom, a közönség nem azokból áll, akiknek ez a város a csillogásról szól. Velem szemben egy olyan cigány asszony ült, mintha a Telepes utcai sarkon lévő nyomorházból lépett volna ki. Hajléktalan, ősz hajú és szakállú fekete koldus. A kiszolgálók sem kedvesek. Kellett egy ilyen élmény, ami árnyalja a képet.

 

6. nap

Utolsó teljes napunk a Coney Island vidámparkjában kezdődött. 1 óra metróval, rajtunk kívül csak egy spanyol család utazik végig. Kiszállunk, és minden kicsit olyan, mintha a hatvanas években lennénk. A 100 éve alapított hot dogos, a kis bolt, ami édességet árul, cukorba mártott almát, zacskóban színes vattacukrot, csokis epret. Elhúz a fejünk felett egy hullámvasút. 12-15 fok van, páran lézengünk a játékok között. Óriási plüssmackók, pokémonok, és számos színes, szagos, megnyerhető (?) játékot kínáló bódé, és hullámvasutak váltják egymást. Modern és régi egyszerre. Felülünk egy hullámvasútra, 4-es skálán 3-as erősségű. Félek, sikítok, és kacagok a végén, alig bírom abbahagyni. Mintha örülnék, hogy életben maradtam. A fiúk nyernek nekem egy transzvesztita külsejű plüss tacot, elnevezem Carlos-nak, szorongatom örömömben, még sose nyertek nekem semmit. Lesétálunk a partra, kabátban, sapkában szívjuk be a sós illatú levegőt. Végigsétálunk a deszka pallókon Brighton Beach-ig. Az orosz negyednél visszaszállunk a metróra, furcsa, hogy cirill betűket látunk a boltokon. A metró itt a házak között megy, tényleg, mint a filmeken. Mintha Peter Parker szobájába bekukkanthatnék a vagonból.

Délután teszünk egy sétát a High Line parkban. Egy 20 évig parlagon maradt magaslati vasútvonal helyén 2,5 kilométeres sétaút vezet a 20-30 emeletes házak között. Különleges élmény! Búcsúvacsora egy steak house-ban, degeszre esszük magunkat.

Hazautazás napja

Másnap reggel havazásra ébredünk, a szálloda halljában ma meleg kávé várja azokat, akik nekiindulnak a városnak. Különös érzés a havas Central Pakban sétálni a szellem járta, gyönyörű Dakota épület mellett, ahol John Lennon-t lelőtték, a virággal díszített lovaskonflisok között. Még egy gyors vásárlás a Disney Store-ban, ahol Thortól kezdve Minnie egéren át Star Wars-ig minden van.

És irány a reptér, búcsúzunk ettől a furcsa, vibráló, zajos és fényes várostól, melynek egyes részei csodásak, nemesek, mások mocskosak, vagy trendin fiatalosak. Az kétségtelen, hogy van egy olyan erős vonzereje a városnak, ami szinte élőlénnyé varázsolja. Nem lehet nem szeretni, pedig zajos, nyüzsgő, folyton mozog. De valahogy úgy érzed ott, hogy helyed van a világban. Mert ha ennyi furcsa, extravagáns, sokféle nemzetiségű ember ahogy együtt lüktet, akkor neked is helyed van benne, és ez egy egyetemes jó érzés. Bebújhatsz a tömegbe, vagy kitűnhetsz belőle. Talán ezért az arctalan elfogadás érzés miatt vágyom vissza azóta is folyamatosan. Nagy szerelem lett a Nagy Alma. Köszönöm a sorsnak, hogy itt lehettem.

Szöveg és képek: Kaposi Ildikó

Tags: , , , , ,