Gőzrobbanás New Yorkban – 2018. július 19.

2018. július 19-én reggel 6 óra 45 perckor hatalmas gőzrobbanás rázta meg a világhírű Flatiron Building (Vasalóház) környékét. A forgalmas Hatodik Sugárút és a 21. utca kereszteződésében egy fél méter átmérőjű, 86 éves gőzvezeték robbant fel.

Ez a környék roppant forgalmas, turisták és a itt dolgozók ezrei haladnak át naponta ezen a ponton. A metrónak is fontos átszálló csomópontja van a 21. utcában. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a korai órára való tekintettel, kevesen tartózkodtak a környéken, így csak öten sérültek meg könnyebben.

Az Ötödik Sugárúton hatalmas kráter keletkezett, azonban nem ez a legnagyobb probléma, hanem az, hogy New York 200 km hosszú gőzvezetékrendszerének nagy részét, -a folyamatos felújítások ellenére – továbbra is azbeszt borítja. A mai robbanásért felelős vezeték szintén azbeszt bevonattal rendelkezik.

New York City gőzrendszeréről ITT olvashattok bővebben.

A ’90-es évek óta ismert az azbeszt egészségkárosító, rákkeltő hatása, de egészen a ’80-as évekig az egyik legelterjedtebb tetőfedési és szigetelőanyag volt a világ valamennyi pontján. Az azbeszt mikroszkopikus méretű, elemi szálakból áll. Ha ez a veszélyes anyag a levegőbe kerül, belélegezzük. Az apróbb szálak egész mélyre jutnak a tüdőben, ahol fennakadhatnak. A bekerült lebonthatatlan azbeszt betokozódik és – több éves lappangási időt követően – kóros elváltozások kialakulását idézheti elő, mely a legtöbb esetben halált okoz.

Az 1989-es Gramercy Park-béli gőzrobbanás után, amikor 90 kilónyi azbeszt került a levegőbe és a környék házainak fertőtlenítése egy hónapig tartott, New York energia biztosító vállalata, a Consolidated Edison (Con Ed) nekilátott a csővezeték rendszer modernizálásának, azonban a projekt távolról sincs készen.

A reggeli robbanás után is a levegőben, a házak falán és a környéken parkoló autókon azbesztet mutatott ki a teszt. 49 épületet evakuáltak a környéken. Több irodaépületből hazaküldték a dolgozókat és több mint 500 lakost is kitelepítettek. Javasolták, hogy mindenki, aki érintkezésbe került a gőzzel, vagy a közvetlen közelben volt, váltson ruhát, amint lehet és zuhanyozzon le.

Arra kérték a lakosokat, hogy a szennyezett ruhát tegyék szemeteszsákba és vigyék be a Con Ed 19. utca és Broadway sarkán álló átmeneti sátrába, ahol veszélyes hulladékként veszik át és kezelik. A ruhaneműkért a Con Ed kártérítést fizet.

Még nem lehet tudni, hogy mikor mehetnek vissza a lakók és a dolgozók. Az is megeshet, hogy kiterjesztik a lezárt területet, ha még több helyen találnak azbeszt nyomokat. A gőz sajnos órákig szennyezte a levegőt és bejuthatott az épületek szellőző és légkondicionáló rendszerébe is, amely nagyon veszélyes lehet. Az állandó és ismétlődő kontaktus sokkal veszélyesebb, mintha valaki csak egyszer érintkezett a gőzzel a robbanás idején.

Az Ötödik Sugárút a környéken szintén zárva lesz még napokig. Javaslom, hogy ha turista úton vagytok a Cityben, kerüljétek el ezt a környéket legalább pár napra, amíg a környéket fertőtlenítik.

Amennyiben újabb hírek érkeznek, frissítem a cikket.

Képek: NBCNY

Tags: , , , , , , , , ,