October 2017

You are currently browsing the monthly archive for October 2017.

A Fifth Avenue-n található Lord & Taylor Amerika első nagyáruháza, a klasszikus kereskedés szimbóluma már több mint 100 éve. Az olasz reneszánsz stílusú épület tíz évvel ezelőtt New York City fő nevezetességeinek listájára is felkerült. A főbejárat hatalmas boltíve mögött 63 ezer m2-es eladótér fogadja a vásárlóközönséget.

Az üzletet egy angol kereskedő, Samuel Lord alapította 1826-ban. 1914-ben, amikor megnyílt az anyaáruház az Ötödik Sugárúton, naponta 75 ezer vásárlót fogadott, akiket kamarazene  és különleges ételkülönlegességek várták az üzlet éttermeiben.

   

A Lord & Taylor volt az első, mely nem csupán eladni szándékozott az ünnepek idején, de a vásárlók szórakoztatását is célul tűzte ki. A karácsonyi kirakatdíszítés úttörői voltak és ugyancsak az elsők, akik 1938-ban mozgó dekorációval rukkoltak elő. Az üzletház azóta is a City egyik legkedveltebb és legtöbbet látogatott helyszíne a karácsonyi időszakban.

Mindez azonban félő, hogy a múlté. 2017. október 24-én a Lord & Taylor tulajdonosa bejelentette  – miután évek óta a hanyatló piac nyomása alatt állt –, hogy eladja az épületet a WeWork nevű, hét éve virágzó, közösségi munkahelyeket (coworking offices) működtető vállalkozásnak, mely főleg az y generációt szolgálja.

A nagy változásra 2018 karácsonya után kerül sor. A Lord & Taylor átadja az emeleteket és a földszintet bérli majd a WeWork-től, negyedére csökkentve az üzlet jelenlegi területét.

A tradicionális üzletházak és bevásárlóközpontok haldokolnak Amerikában. Azok a bevásárló központok, melyeket nem alakítottak még moziközponttá vagy beltéri sziklamászó edzőteremmé, javarészt üresen tátonganak.

Egy cég anyaüzletét eladni nagy rizikó, mely a cég teljes megsemmisüléséhez vezethet. A Macy’s is tudja ezt, s foggal-körömmel ragaszkodik a 34. utcában található flagstore-jához.

S hogy mi lesz a sorsa 2018 után a karácsonyi kirakatoknak, az épület előtti karácsonyi erdőnek? Még nem tudni. Egy biztos: még van két évünk, hogy élvezhessük a Lord & Taylor karácsonyi varázsát.

Képek: Tinkmara és Google
Videó: Tinkmara

Tags: , , , , , , ,

Újabb, most már elavultnak számító, New York-i ikon lesz a múlté. Nemsokára nyugdíjba vonul a Metro Card és a leolvasó, a metróállomások kapuinál. Hamarosan nem lesz több félresikerült, túl gyors vagy túl lassú jegylehúzás, tanácstalan turisták, türelmetlen helybéliek, torlódás.

A New York-i Közlekedési Vállalat Long Island-i és Metro North vasútvonalain már egy éve használják a mobiltelefonos jegy app-ot. Ennek továbbfejlesztett változata lesz használatban a New York-i metrón. Két állomáson, a Bowling Green-en és a Wall Street-en már fel is szerelték az első jegyleolvasókat. Év végére további tizennégy forgalmas állomáson kerül bevezetésre az új rendszer. 2019 tavaszára 500 állomáson és 600 buszon lehet majd használni az alternatív jegyet. 2020 szeptemberére ez egész várost lefedik az új rendszerrel és 2023-ra a Metro Card már történelem lesz és csatlakozik a jó öreg metró zsetonhoz.

Az új rendszerben nemcsak az okostelefonok appjaival, de bankkártyával is lehet majd fizetni. Az új módszer gyorsabb, megbízhatóbb és olcsóbb lesz (plusz papírbarát). Az utazóközönség és a közlekedési vállalat tudatban van, hogy nem mindenki tér át azonnal az új rendszerre, de a csúcsforgalmi torlódások már az első hetekben csökkenni fognak. Az első tizennégy állomáson még az idén életbe lép az új metódus. Ezeken az állomásokon, ez évben még csak a Long Island Rail Road-on és a Metro North-on használatos eTix app-al lehet majd fizetni. Amint él a rendszer, hozom a használati utasítást, tippeket.

Tags: , , , , , , , , ,

Az East Village-ben található Tompkins Square Park az 1980-as években magán viselte a “sötét” New York valamennyi jellemzőjét. Elhagyatott, lepukkant park volt, melyet a drogosok és hontalanok tettem magukévá. A környék lakói sem szerettek a közelébe menni, nemhogy New York más kerületének lakói. A kutyatulajdonosok azonban nem adták fel egykönnyen. Szükségük volt a parkra.

1990-ben, a Tompkins Square Parkban megnyílt a City első kutyafuttatója. A fenntartást a City a lakóközösségre hárította, ami sokszorosan visszafizetődött. A park megtisztult az önkéntesek áldozatos munkája és adományai által. 2008-ban közel fél millió dolláros felújításon esett át és végre visszanyerte régi fényét.

96b645382doghalloween-119-jpg-web_gallery

A Halloween Dog Parade-et, a Halloween Kutya Parádét először 1990-ben rendezték meg a környék kutyásai. A show az évek során egyre nagyobb és nagyobb lett, egyre többen nevezték be négylábú kedvenceiket. Aztán egyre többen jöttek a város más pontjairól is, s végül a turisták fülébe is eljutott a parádé híre. A Tompkins Square Park Dog Parade-t jelenleg már a világ legnagyobb kutyás jelmezparádéjaként tartják számon. “It’s Barkin’ Mad.”-írta
a London Guardian az eseményről.

Idén az átlagosnál is nagyobb volt a részvétel. Több mint 10 ezren jöttek el. A park ekkora tömeget már sajnos nem tudott befogadni és sokan már csak a szomszédos utcákból nézhették a felvonulókat. A parádéra egyre több “human” is beöltözik, ami még izgalmasabbá teszi a kavalkádot. Úgy tűnik, hogy nagyszabású New York-i tradícióvá nőtte ki magát egy lokális kezdeményezés.

Képek: Gothamist és Vivienne Gucwa

Tags: , , , , , , , ,

Tegnap több, gyanúsan hamis híreket terjesztő honlapon is megjelent (és rengeteg megosztást kapott) a hír, miszerint Trump elnök beszüntette a Diversity Visa (DV) /zöld kártya lottót. A hír ebben a formában nem igaz.

Ami igaz:
– a vízumlottó, sok bevándorlási törvénnyel egyetemben, az új elnökség kezdete óta képlékeny és nem áll stabil lábakon
– a vízumlottó nem képviseli az elnök “merit-based’, kiválóság-alapú bevándorlási eszméjét
– az idei (DV 2019) Zöld Kártya jelentkezés jelenleg zajlik és 2017. november 22-én ér véget.

Újra (és újra) kérlek Titeket, hogy ne dőljetek be minden hírnek, járjatok utána a valóságalapjuknak, mielőtt elhiszitek és főleg megosztjátok! A news 360 tv, a fox news 24 (a Facebook által is blokkolt), a breaking cnn és társaik – ugyan honlap címük hasonlít az eredeti, megbízható hírforrásokéra, pontosan azért, hogy megtévesszék a figyelmetlen, gyakran ész nélkül fogyasztó olvasót – nem jó oldalak az információszerzésre. Ragaszkodjatok a hivatalos hírforráshoz! A vízumlottó esetében EZ az oldal.

Régi vágyam volt, hogy New Yorkba utazzak, ami meg is valósult szeptember második felében, egy kedves barátom segítségével.

Éppen most repülünk haza a tizennégy boldog nap után, melynek mindegyike jobban sikerült, mint vártuk. Különösen szerencsésnek érzem magam, hogy ennyire jól kijöttünk Balázzsal, akivel májusban kezdtük meg az út szervezését.

Meglepően gyorsan, két nap alatt kiválasztottuk a repülőjegyeinket és a szállásunkat, a Harlem déli részén, pár sarokra a Columbia University-től. A metrómegálló egy perces sétára volt a lakásunktól, melyet két Fülöp-szigeteki lánnyal osztottunk meg. A tizenkét órás repülőutat követően taxival érkeztünk a szállásra, ahová nem tudtunk bejutni. Így kissé idegesen és telefonálgatva indultak az első percek New Yorkban. A szállásadónk viszont gyorsan megoldotta a helyzetet, minket pedig egy ingyen vacsorával engesztelt ki. Így már aznap kóstolhattunk egy békebeli steaket, Harlem egyik legszuperebb éttermében.

Bár 12 órát utaztunk, és helyi idő szerint éjfél után kerültünk ágyba, aludni mégsem nagyon tudtunk a jetlag miatt. Pár órás forgolódás után, reggel hétkor útnak indultunk felfedezni az ébredező New Yorkot. Kívánságom szerint, egy Starbucks-ban indítottuk a napot, mert szerettük volna, úgy igazán, helyiként felvenni a ritmust. A gyors energiabevitel után, késő estig sétáltunk, nagyokat pihenve, rácsodálkozva a városra. A Central Parkkal kezdtük a látnivalók hosszú sorát, ahol éppen futóversenyt rendeztek. A futás és a triatlon szerelmese lévén megszakadt a szívem, amiért nem vehettem részt a versenyen. Valószínűleg a két és fél órás alvás után képtelen lettem volna szintidőn belül beérni, így maradtam az akklimatizálódásnál. Nagy boldogság volt számomra, hogy nem csak a versenyen, de egyébként is rengetegen futnak a Central Parkban. Muszáj is nekik, mert láthatóan az állandó kényszeres evés az egyik fő programja az ott élőknek. Így nem csoda, hogy a kóros elhízás népbetegség az USA-ban. (A New York-iak jóval egészségesebbek az amerikai átlagnál, melynek több okai is van. Itt olvashattok róla. – a szerk.)

A bűbájos mókusok etetése után jókat mulattunk a hajókázó turistákon, akik evezni próbáltak a csónakázó tóban, kevés sikerrel. Ezután megkerestük a Strawberry Fields-et, ahol John Lennon-ra emlékeztünk, akit a közelben található Dakota-ház 72. utcai bejárata előtt lőttek le.

Meglepően jól bírva, lelkesen sétáltuk végig az egész Central Parkot (a 127. utcától egészen a Time Square-ig jutottunk), melynek nagysága és sokszínűsége teljesen lenyűgözött. Útközben a Guggenheim múzeumot is végigjártuk, melynek sajnos két emelete nem volt látogatható. A Picasso képek azonban kárpótolták Balázst, az impresszionista festmények pedig engem.

A Times Square előtt megtekintettük a cégünk központi irodáját, mely a Broadway-n található. A belépőkártyánk leellenőrzése után a biztonsági őrök hihetetlen kedvesen megmutattak jó pár dolgot, a konyhát, edzőtermet, auditóriumot. Azután boldog mosollyal az arcunkon lefotóztak minket a lobby-ban, a céges logó mellett. Egy gyors Chipotle ebédet követően (mindketten nagy rajongói vagyunk a mexikói konyhának) leültünk a Times Square lépcsőire, a villódzó fények elé, ámulni az óriási tömeget. Míg Balázs sztorizgatott az első New York-i útjáról, én kiszúrtam a híres Disney Store-t, ahonnan csak hosszú könyörgés után tudott kirángatni.

 

Késő délután elsétáltunk a Bryant Parkba. Ez a kis zöld folt az óriási felhőkarcolók között szinte vonzott minket a két hét alatt. Legalább négyszer itt ért minket az este, itt ettük meg a vacsoránkat vagy éppen a kedvenc desszertjeinket.

A második napunkat a Washington Square Parkban kezdtük, ahol megnéztük Will Smith házát, a Legenda vagyok című filmből, valamit a bájos angol utcácskát. Nagy desszertrajongóként (szerencsére Balázs is imádja az édességeket) számos cukrászdát és éttermet is kinéztem, így egy francia cukrászdában folytattuk a napot, pralinés mille-feuille-t falatozva. Teljesen céltalanul bolyongtunk a városban, és így futottunk bele a kívánságlistánk elemeibe: Flatiron Building, Grand Central Terminal és persze az Empire State Building is erre a napra esett.

Körülbelül a harmadik napra birkóztunk meg az időeltolódással, bár még mindig nagyon korán, hat körül keltünk. Kicsit kipihentebben kezdtük meg a harmadik napunkat, mely az egyik nagy kedvenccé vált. Greenwich Village egy új oldalát mutatta meg a városnak. A lépcsős bejáratok és a zöldellő fák között öröm volt elfogyasztani a Magnolia Bakery-ben megvásárolt pekándiós-karamellás sajttortát. Ez a sütemény, akárcsak a Bryant Park vonzott minket.  Életemben még nem ettem ennyire tökéletes sajttortát. A kihagyhatatlan Perry Street (Szex és New York rajongóként, ez természetes volt), valamint a Jóbarátok ház megtekintése után, lesétáltunk a part mentén, egészen az üzleti negyedig. Ezután a Brooklyn Bridge következett.

A számtalan fotó készítése közben eleredt az eső, így bemenekültünk a Sweet Greenbe salátát enni, és a negyedik napra hagytuk az üzleti negyed alaposabb felfedezését. Ide a High Line-on keresztül sétáltunk el, ahol megcsodáltuk a különleges szobrokat és a lenyűgöző kilátást. Ezután megebédeltünk az Így jártam anyátokkal, ’Hamburger nap’ című részének győztes étteremben, a Corner Bistro-ban. Érdekes módon rájöttünk, a budapesti gasztróforradalom elkényeztetett minket hamburger fronton, és pont a hamburgerek országában nem sikerült egy finomat ennünk. Ízlések és pofonok, de nekünk sem a Shake Shack, sem a Corner Bistro nem jött be túlságosan. Itt inkább a húsra fektetik a hangsúlyt (mely kétségkívül isteni és óriási), de mellette íztelen a zsemle, és mindössze egy szelet paradicsomot kapunk. Ha már erre jártunk, megnéztük volna a Chinatown-t és a Little Italy-t is, de innen a tömegnyomor miatt kimenekültünk. A Little Italy-ban akkora fesztivál volt (San Gennaro fesztivál – a szerk.), hogy lépni sem tudtunk. Így a Pearl Street-en keresztül a Wall Street felé vettük az irányt.

A nemzetközi banknak, ahol dolgozunk, nem csupán a Brodway-n, de az üzleti negyedben is van irodája, így első utunk ide vezetett és csak ezután néztünk körül Manhattan déli csücskében. A bika, a Battery Park, a Wall Street, a FED, a Stock Exchange különleges összhangja a végeláthatatlan felhőkarcolók között a csodás rózsaszínű naplementében csak még különlegesebbé varázsolta ezt a napot. A World Trade Center emlékműve és a múzeum óriási hatással volt rám, többször is elsírtam magam a múzeumban és az emlékmű előtt. Utóbbi esetén olyan érzése van az embernek, mintha zokogna minden körülötte, a múzeum fotói, emlékei, az áldozatok visszaemlékezései pedig igazán szívfacsaróak. Valósághűen és meghatóan egyszerre egy páratlan tárlat tanúi lehetünk: a szeretteiket kereső kétségbeesett emberek plakátjai, az eseményeket bemutató videók, hangfelvételek percről percre megtekinthetők itt.

Bár minden nap kedvenccé vált, az ötödik nap lett az egyik legkülönlegesebb. A koránkelés meghozta a gyümölcsét, ugyanis megkóstolhattuk a Dominique Ansel által megálmodott cronutot karamellás fügés ízesítésben. Mondanom sem kell, isteni volt, és szerencsénkre fél kilenckor még bőven volt. A kalóriabomba meglehetősen sokáig kitartott, ugyanis ezen a napon mentünk el a Szabadság-szobrot megnézni a komppal. Órákon át gyönyörködtünk a kilátásban, sétáltunk a szigeten. Itt vásároltam unokatestvéreimnek Szabadság-szobros kulcstartót, amit szerettek volna ajándékba.

 

A múzeumok nem maradhattak ki természetesen, így a hatodik napon kezdtük meg a feltérképezésüket, és a Natural History Museum-mal nyitottuk a sort, melyet az Amsterdam Avenue, Gray’s Papaya hot dog és persze egy Magnolia sajttorta követett. Büszke magyar hazafiként azonban nem tehettük meg, hogy ne tartsunk egy igazi Hungarian Day-t. Egy héttel érkezésünk után, elmentünk a Riverside Parkban található Kossuth-szoborhoz és 1956-os emlékműhöz, majd a Hungarian Pastry Shop-ban ettünk egy meglepően finom dobostortát. A magyar cukrászda egyébként roppant kellemes hely. A Columbia Egyetem hallgatói laptoppal az asztalukon írogatják a beadandó esszéiket, elhozzák a professzoraikat egy kávéra és nagyokat nevetnek egy Rigó Jancsi felett, a telt házzal működő helyen. Csupa öröm és büszkeség volt ez a nap.

Ételrajongó párosunk nem hagyhatta ki a szombati brooklyni Smoargsburg Market-et sem, texasi húsos szendviccsel, vietnami csirkés töltött palacsintával, és waffel-be töltött fagylaltcsodával. A Brooklyn Bridge Parkból egész Manhattan elénk tárult.

Fokozva az élményeket a Wyatt Hotel rooftop bárjából is megnéztük ezt, és még aznap felmentünk a One World Trade Center obszervatóriumába. Pont naplementekor érkeztünk, így végignézhettük, ahogy a Broadway-n futó taxik féklámpái egy vöröslő fénycsíkká olvadnak össze.

Mivel időközben egy makacs betegséggel kellett megküzdenem, beiktattunk egy lazább napot, amikor különleges süteményeket kóstoltunk és ettünk egy kiváló szendvicset a Guggenheim Múzeum mellett található étteremben. Itt mentünk be a Metropolitan Museum-ba és csodáltuk meg az impresszionistákat. Monet, Cézanne, Manet, Renoir, Van Gogh képei szemet gyönyörködtetőek voltak. A szokásos Bryant Parkban befejeződő estén még úgy döntöttünk, hogy megnézzük a legszebb rooftop bárt Manhattanban. Felmentünk a Top of the Strand-ra. Itt a csodálatosan kivilágított Empire State Building előtt koktélozhatunk.

 

A kedvenc Whole Foods Market-ünk a Colombus Circle-n alapozta meg a második hetünk első reggelét, ugyanis egy Central Parkban elköltött piknikkel és reggelivel vettük be magunkat a felhőkarcolók közé. Mivel utunk elején éppen ENSZ csúcstalálkozó volt, csak most mehettünk be a Trump Towerbe, ami a 5th Avenue-n volt. Egy egész délutánt terveztünk a MOMA-ra, mely óriási csalódást okozott nekünk: a hat emeletből három le volt zárva. Ezért úgy döntöttünk, hogy a csodásan szikrázó napsütésben inkább újra átsétálunk a Brooklyn Bridge-n. Sok szép fotót készítettünk a Manhattan hídról és ettünk egy isteni pizzát a Juliana’s-ban.

A tizedik napon, mikor kellően meggyógyultam, végre elmehettünk egy Broadway előadásra. Az én kedvemért megnéztük az Aladdint. A dalokat napokkal utána is dúdolgattuk. Egyszerűen fantasztikus volt a látvány, a zenék, a kosztümök. Csak ajánlani tudom mindenkinek. A dzsinn vitte a show-t, nagyokat nevettünk a poénjain. Mi a balkonról néztük meg az előadást (még így is húzósak a jegyárak), de kiválóan láttunk mindent.

A második hét vége felé iktattunk még be múzeumokat, mint a Smithsonian és az American Whitney Museum, ekkor néztük meg a 9/11-es emlékmúzeumot is. A betegségem miatt Coney Island-en kimaradt sajnos az óceánban fürdés, de a parton sétálva megnéztük a naplementét és ittunk egy helyi sört is.

 

Az utolsó pár napon főleg csak élveztük New York sajátosságait, és kétszer végigettük a várost. A Café Orlin palacsintáiból háromszor is ettünk, újra végigsétáltunk a High Line-on, majd megebédeltünk a Chelsea Market legjobb taco árusánál, ettünk minicupcake-et a Baked by Melissa-nál, bementünk a Public Library-be, és felmentünk a Rockefeller Center-be is.

 

Mondhatom, keresztül-kasul végigjártuk a várost. Napi 15-20 km-eket sétáltunk, szinte csak hazafelé metróztunk, annyira élveztük a város pezsgését.

Csodás két hét volt, és örülök, hogy ennyi szép élménnyel gazdagodva mehetünk haza.

Sztori és képek: Hajdú Eszter

Tags: , , , , ,