March 2017

You are currently browsing the monthly archive for March 2017.

Lassan négy hete, hogy visszatértünk 10 napos New York-i tartózkodásunkból, és két dolgot emelnék ki az elején.

Először is, már sokadszorra látom bebizonyosodni, hogy a sors kegyeltje vagyok, ugyanis, épp a két, minden repteret lezáró hóvihar között, rövid ujjú pólóban nyaltam a fagyit a Central Parkban, ami hihetetlen, mert sokat variáltunk az időpontokon. Ha egy héttel korábbi vagy későbbi időpontra vesszük a jegyet, ez a beszámoló nem születik meg.

Másodszor, a kirándulást több hetes felkészülés előzte meg látnivalókból, történetekből, metrózásból. Igaz-e Tinkmara? (Így igaz. Email váltásunk és Nina kérdései adtak alapot a Hogyan jussunk a JFK-ről a szállásunkra? című cikkhez.-a szerk.) Kirándulásunk fontos része volt a gasztro élmény – nyilván emberi tárcához mérve – és a  bevásárlás. Odafelé a nagy bőröndbe tettem a kézit és lötyögött benne. Visszafelé, volt egy dugig tömött kézim, a nagy bőröndöm és egy retikülöm (ami felér egy kézinek), amiben szintén volt egy retikül. Hát igen, mindenkinek van defektje.

Beszámolóm leginkább a praktikára koncentrál. A város szépségei kiguglizhatóak és a blog is gondoskodik róla, hogy tudjuk, mit nézzünk meg. Mellékesen, én szerveztem a kirándulást kettőnknek és egy baráti párnak. A látnivalók, történetek adatok, tények és érdekességek nagyját a blog archív bejegyzéseiből szedtem. (Nagyon örülök, hogy hasznosnak bizonyultam.-a szerk.) Napokra lebontottam az egymáshoz közel eső látnivalókat és fénymásolt kis lapjaimból olvastam fel. Sokkal, de sokkal érdekesebb úgy megnézni valamit, hogy tudod, mit nézel, esetleg tudsz róla egy történetet is érdekességképp.

Mi négyen mentünk és a Stone Street-en szálltunk meg, a Double Tree by Hiltonban. Van róla pár rossz értékelés a TripAdvisor-on, de én meleg szívvel ajánlom. Manhattan lüktető közepe, a Wall Street szomszédságában. A Q és W metrójáratok gyakorlatilag az épület alatt állnak meg, amiből semmit nem hallani. A J 1,2 és R metró egy kőhajításnyira, szóval elhelyezkedés 10 pontból 15. Ha valaki szeretne 40%-ot spórolni, mint én, és panzió árban megszállni Manhattanban, annak mondom, hogy évente kétszer kiárusítást tartanak a szobáikból. Én a booking.com-on informálódtam.

A JFK-ről taxival oldottuk meg a bejutást. Mivel jól informált turista vagyok, a Queensboro hídon át kértem az Alsó-manhattani utat. Szegény taxis úgy megijedt a kerülő miatt, hogy nem számolt fel se híd-díjat, se dugó-díjat az alap, fix tarifán felül, így gyakorlatilag jól jártam, bár nem ez volt a célom. Pusztán első New York-i kirándulóként, követtem a turista blogok utasításait. Visszafelé a költséghatékonyabb módszert választva, metró+AirTrain kombóval is tökéletesen, kristálytisztán abszolválható az út. Nekem a metrózás és összességében a tömegközlekedés volt a legfélőbb pont ebben a kirándulásban. Aki szintén úgy érez, mint én, aki parázik egy átszállástól is, nos, én úgy ítélem meg a dolgot, hogy egyáltalán nem kell félni.

A könnyebbség kedvéért napi két dollárért vettünk SIM kártyát, napi előfizetéssel, amit még az indulás előtt postáztak nekünk Európába. Ez fontos volt, ha nem járt valamelyik metró, vagy hirtelen ötlettől vezérelve, el akartuk jutni valamerre és kellett a net vagy a térkép. Napi 2 dollárért lehet vele korlátlanul USA számot hívni és netezni. Samsung-osok panaszkodtak, mert csak a net működött, más nem, de iPhone-nal zökkenőmentes volt.

Most pedig jöjjön a beígért gasztro élmény!

Amennyiben Manhattanban szálltok meg, nincs értelme élelmiszerboltban vízen kívül bármit is venni. Ha veszel 6 bagelt (a legolcsóbb és a legkisebb csomagolás), sonkát, salátát vagy zöldséget, ott vagy árban, mintha betértél volna egy közepes árfolyamú étkezdébe. (Amerikában az “eating out” nem számít luxusnak.-a szerk.)

A nyertest szokták utoljára, de nem bírok magammal, annyira extra jó volt, és a legjobbak közt is a legjobb. Dobpergés… Igen, a Juniors Cheescake. Kettő is van New Yorkban, egyik Brooklynban, a másik a Time Square-en. Mi buszkén jelenthetjük, hogy mindkettőt kipróbáltuk és nem csalódtunk. Hála Isten’, már a második napon betévedtünk, no, nem véletlenül, hanem egy gasztro blogról szedve az ötletet, és onnantól ott reggeliztük és minimum még egy étkezést ott bonyolítottunk. Ne hagyjátok ki! Személyes ajánlataim: Reuben combo (pastrami, de úgy igazán, savanyú párolt káposztával és sajttal), palacsinta bacon-nal, Bloody Mary, bármilyen cheesecake és bármilyen shake. Valahogy a négy fős társaság valamennyi tagja arra jutott reggelente és a napnak még egy szakaszában, hogy “nem megyünk a Junior’s-ba?” Ha csak egyetlen helyet ajánlhatnék, akkor ez a hely volna az.

A híres Katz Deli-t is kipróbáltuk volna, de nekem – abszolút szubjektíven – nem jött be. Tömeg. A sorok a rendelés és kiadás között összekuszálódtak, a biztonságiak rángatnak, de ezt értsétek szó szerint. A hangzavarban, a tömegben megfogta a karom, a táskám is  leesett, de ez nem tartotta vissza, hogy belelendítsen, az amúgy zárt falként álló tömegbe. A sorok az ajtón kívül nyúlnak, káosz a köbön. Kétszer veselkedtünk neki, mindkétszer egy februári hétköznap délelőttjén. (Én általában havonta egyszer-kétszer megyek. Kora délutáni órákban, ebéd után, de négy óra előtt. Turista szezonon kívül hasonló tömeggel nem találkoztam. Ezt az időszakot valóban kihagyom. Sajnálom, hogy nem sikerült, mert az étel valóban nagyon jó. Hamarosan erről is jön a blog bejegyzés.-a szerk.)

Nem messze a Katz’s-tól van az Eileen’s Special Cheesecake, amit szintén ajánlok. Innét két perc Little Italy (ami most már csak egy utca, annak is csak a harmada) és Chinatown, ami egy perc innen gyalog. Ott a Haagen Dazs fagyizót ajánlom a márka szerelmeseinek. Innovatív kelyhek, bár csak elvitelre.

Apropó, ha akarsz pólót, hűtőmágnest, poharat, hasonló szuvenírt venni, azt itt tedd meg, ebben a két negyedben. Harmadáron van, mint máshol. Little Italy-ban belefutottunk egy olyan helyzetbe, hogy bár már megvettük ami kell, megfogtam egy kapucnis felsőt, csupán csak az anyaga miatt, az árus azonban nem szállt le rólam. A vége az lett, mivel sajnos nem tudok nemet mondani, hogy 30 dollárért vettünk még három darabot. Én még életemben nem alkudtam sehol, így akkor sem, csak hajtogattam, hogy nem kérem köszönöm, de a végén csak megvettem. Ugyanitt: New York kapucnis felső eladó :D (Az utcai árusok erőszakosak a turistákkal. A NEM legyen határozott NEM és már haladjunk is tovább. Nem kell udvariasnak lenni.-a szerk.)

Visszatérve az étkezésre, a Dunkin’ Donuts: igen. Reggelire a sajtos melegszendvicsük kiváló, nekünk autentikusnak tűnő reggeli. Egy fánk 0,99 dollár, hat fánk 5.79.

Economy Candy: 108 Rivington Steet, ha útba esik amúgy is, nézzetek be! Cukorka és egyéb édesség, élmény az édesszájúaknak, sok különlegességgel.

Sturbucks: ó, igen! Minden sarkon van. És bár nincs az étlapon, két percnyi guglizással, szivárvány színű, “titkos” frissítőket találsz a neten, amit a kép alapján készséggel elkészítenek.

Happy Hour at 230 Fifth: Ne hagyjátok ki! Happy hours idején nem kell előre foglalni. Mi elég sok délutánunkat itt vezettük le. A kilátás csodás. A Chrysler Building és fél Manhattan látszik innét. A szimpla, két összetevős koktélok (vodka-narancs, gin-sprite, rum-cola) 4-5 dollár a happy hours ideje alatt. (Happy Hours ideje általában délután 5 és 7 óra között van, amikor a bárokban az alkoholos italok olcsóbbak. – a szerk.) Érdemes 5 óra előtt odaérni. Aki szereti a This is Us című sorozatot, annak említem, hogy Kevin és Toby itt váltja meg a világot. Útlevél/jogsi/személyi kell, nézik a bejáratnál.  Innen nincs messze a szívem nagy szerelme, a Junior’s étterem sem.

Aki akárcsak egyszer is érzett szentimentális vágyat egy zacskó M&M’S iránt, ne hagyja ki a Time Square-n lévő M&M’S World-öt! Aki volt a londoniban és azt mondja, hogy semmi extra (valóban a londoni semmi extra ehhez képest), szakítson fél órát és ugorjon be ide. Mi százasokban mérhető összeget hagytunk ott. Vagy 100-féle szín és íz. Ajánlom a meggyes csokisat, a konyakosat és a fehér csokis mentolosat.

Nálam kihagyandó kategória a Brooklyn Bridge manhattani oldalán levő hot dog-os. Mint az egyszeri ember mondaná, jónak jó, de két hot dog nem ér meg 22 dollárt. Egyébként, ilyen pofátlan lehúzásba sehol máshol nem futottunk bele, kivéve a MoMath-ban.

S akkor most a nem gasztro ajánló.

Amit még ajánlani tudok, az a  brooklyni bolhapiac, mely csak hétvégén, 10-6 óráig tart nyitva. (1 Hanson Place, Brooklyn). Egy régi bank épületében alakították ki, s már maga az épület megéri a látogatást. Óriási trezorajtók mögött folyik az árusítás. Fentről, sok méter magas üvegablakokon át ömlik be a fény a nagyterembe, a standokra. Ha erre jártok, ne hagyjátok ki! Mi direkt utaztunk ide és imádtuk. Manhattanból Coney Island felé, tökéles kitérő. (A Nina által említett bolhapiac csak a hideg hónapokban, november és március között működik fedett helyen, a volt banképületben. Tavasztól ősz végéig szabadtéren zajlik.-a szerk.)

 

Múzeumok közül az Intepid-et imádtuk. Akit egy kicsit is érdekel a technikai fejlődés és a repülés, hadviselés vagy az anyahajók, az nézzen be. Akit az űrrepülés része érdekel, az csak akkor menjen, ha a CityPASS belépőjét nem tudja másra használni, mert szerintem, az elég gyér. De ha mindenképp űrhajós desszerteket akartok kóstolni, akkor feltétlen. Bár ízre elég furcsa, próbáljátok ki!

Amit feltétlen hagyjatok ki, az a MoMath, a National Museum of Mathematics. A kirándulás és amúgy életem csalódása. Tudom, burokban élek. Mondjuk, ha van gyereked, még jó is lehet(ne) (lejjebb nyújtok rá alternatívát). Kicsi. Unalmas. Nem felnőtteknek való, mert egy játszótér az egész, abból is a rosszabb fajta. Sajnos a reklamációnkra se helyben, se e-mailben nem reagáltak. 16 USD/fő és itt először, igazán átverve éreztük magunkat. Waste of time, waste of money. Valójában ez az egyetlen dolog az ott létünk alatt, ami annyira rossz és lehúzás volt, hogy arra szavak sincsenek. Próbáltam helyben elintézni a panaszom. Nem ment. Próbáltam az általuk megadott csatornán, ott sem ment. Mielőtt elmentek, csak egy dolgot nézzetek meg róla, az értékeléseit. Én ezt elmulasztottam, megbántam. Aki elvégzett 3 általánost, az unni fogja. Alternatívája a péntekenként 14 órától ingyenes New York Hall of Science. Ugyanaz. Azaz játszótér, de 10x akkora és ingyenes. Mindkettőt megnéztük (foglalkozási ártalom). A MoMath-ot egyáltalán nem, a Hall of Science-t egyéb program hiányában vagy gyerekeseknek javaslom.

Brooklyn Bridge, az unásig ismételt Brooklyn Bridge. Menjetek át gyalog! Nekem ez a must do volt. Barátokkal vagytok? Jó móka. A párotokkal? Awww, olyan szép és romantikus, főleg sötétedés után. Tudom, klisé vagyok, mentségemre szóljon a 11 év házasság. De ez valami csoda!

Az M&M’S mellett van egy másik fétisünk is, a LEGO. New York összes LEGO store-ja közül (mindegyik szuper) a Rockefeller Centerben lévőt javaslom a legjobban, ha csak egyre van kapacitás. A miért elég szubjektív: van két LEGO-s átlátszó műanyag doboz, meg egy 10×2 méter magas fal, bokszokra osztva, amiben különböző LEGO alkatrészek, kockák, kerekek stb. vannak. A doboz ára mérettől függően 4.99$ és 8.99$ és annyit és azt teszel bele, amit akarsz. Mint a gyerekek, úgy imádtuk. Hozzátéve, hogy a doboz olyan jól zár, hogy utána van egy LEGO-s éthordód, ami levesnek is tökéletes. Fejre állt a táskámban és nem volt gond, olyan jól zár.

A bevásárlásról, írhatnám azt, hogy bármit, bárhol, de ez túlzásnak tűnne, de nem az. SoHo North Face, minden fél áron volt, amikor mi ott voltunk, ez az európai árak 40%-t jelenti. Itt részletekbe nem mennék bele, a lényeg, hogy taxit kellett leinteni.

Macy’s és főleg Century 21 (hölgyeim, ha mást nem is, ezt ezeket a neveket jegyezzétek meg a beszámolómból). Szereted Marc Jacobs-ot, Calvin Klein-t, Michael Kors-t, Banana Republic-ot, Guess-t? Mindezt magyar(!), nem nyugat európai árakhoz igazítva, akkor ez a te boltod. Még mindig elfog a szentimentális vágy, ha visszagondolok.

Nos, hogy jöttünk haza? Mint a málhás csacsi. Hazaértünk, s bár nagy utazónak tartom magunkat a férjemmel és láttunk már ezt-azt, ilyen érzésem még nem volt. Hazaértünk, kitett a taxi, fordult a kulcs a zárban, feljöttünk az emeletre, bekapcsoltuk a gépet és már néztünk is jegyet még ugyanerre az évre. Igaz, most Miamiba.

Képek és sztori: Nina

Tags: , , , , , , ,

Mint azt pontosan egy évvel ezelőtt hírül adtam, 2017-től új, New York City öt kerületét átfogó kompjárat rendszer indul útjára, Citywide Ferry néven. Az útvonalakról, a jegyárakról ITT olvashattok bővebben.

A 20 kompból álló flottát 2016 novemberében kezdték építeni Alabamában és Louisianában. Múlt kedden az első komp elhagyta az alabamai Bayou La Batre hajógyárat, hogy megkezdje útját a New York kikötő felé.

Az egy hetes út izgalmasnak ígérkezett a vadonatúj jármű számára. Az első három nap gond nélkül, szinte unalmasan telt a Golf-öbölben. A Citywide Ferry tulajdonosa és működtetője, a Hornblower Cruises and Events azonban úgy döntött, hogy időt spórol.

A komp Florida megkerülése nélkül, a Caloosahatchee folyón át, az Okeechobee tavon keresztül tervezte elérni Georgia partjait. A cég vezetése döntését nemcsak az időnyereséggel, de azzal a ténnyel is magyarázta, hogy Florida déli partjainál erős a szél és haragos az óceán. Ezt az alternatív utat csak a roppant tapasztalt hajósok vállalják. 

A hajózás-történelem azonban megismételte magát, ami az időspórolást és sietséget illeti, annak ellenére, hogy a kapitány számára nem volt ismeretlen a rövidebb útvonal. Floridát hajóval átszelni kemény, veszélyes vállalkozás. Rengeteg a sekély és keskeny folyószakasz. Arról nem is beszélve, hogy mindenütt hemzsegnek az aligátorok.

A jelenleg Hull200 (H200) névre hallgató – a Citywide indulása előtt csinosabb nevet kap majd – könnyűszerkezetes komp számára túl vadnak bizonyult az útiterv. A hajó megfeneklett az egyik csatornában. A masszív sár és ingovány túlerőnek bizonyult és a kapitány úgy döntött, hogy nem kockáztat. Ügyes navigálással sikerült kiszabadítania a kompot és az ellenkező irányba fordítani.

A komp visszatért az eredeti tervhez és Floridát megkerülve, tegnap este elérte Georgia partjait. A számítások szerint –  a több napos csúszás ellenére is – a H200 2-3 nap múlva befut a New York kikötőbe.

A Hull200 és az őt követő többi komp kalandjait a Citywide Ferry Twitter oldalán követhetjük, de természetesen itt is hozom a Citywide Ferry híreket.

Forrás és képek: NYTimes

Tags: , , , , , , , , , , , ,

New York Cityben a tavasz első hírnöke – jóval megelőzve a kellemesen meleg napokat és az első rügyeket a Central Park fáin -, a Macy’s Nagyáruház Virágparádéja, melyre ebben az évben 43. alkalommal került sor. A virágkiállítást évente félmillióan látogatják, turisták és helybéliek egyaránt.

A pazar virágshow idén március 26-a és április 9-e között kerül megrendezésre a Macy’s Herald Square-en található központi épületében, valamint az áruház philadelphiai, minneapolisi, chicagói, illetve San Francisco-i üzleteiben.

A kezdetekben a virágshow-ra az áruház Herald Square-i kijárata mellett felállított sátorban került sor. Az elmúlt években a kiállítást az üzlet első szintjén rendezik meg, melynek számos támogatója és természetesen ellenzője is akad.

A “virágparádé az üzlet területén” támogatói azzal érveltek, hogy a koncepció lényege pontosan a kisebb alapterület ötletes kihasználásában, illetve a virágok átható illat- és színkavalkádjának az áruházi forgatagba integrálásában rejlik. Az ötlet ellenzői ugyancsak a kisebb alapterülettel érvelnek.

 

A virágparádé ebben az évben a “Carnival” (Karnevál) címet kapta, s ennek megfelelően a 20. század elejének, tipikus karneváli hangulatába invitál minket.

A vásári hangulat azonnal magával ragad minket, amint belépünk az áruház területére.

 

Nosztalgikus körhinta, falovak, mutatványosok, s mindeközben szól a zene a megunhatatlan vurstliból.

A sétát kezdjük a Broadway felőli bejáraton. Itt találjuk a The Grand Carousel Garden-t, a Nagy Körhinta Kertet.

A körhinta, a lovak mind kézzel faragott, mozgó, egyedi alkotások, burjánzó virágokkal díszítve.

A Midway Garden, az üzlet főfolyosója csupa rózsa és hortenzia kompozíció, mind a karnevál elevenségét tükrözve, főleg piros és sárga színekben pompázva.

A Bumpers & Blooms Garden (Ütközők és Virágok), a gyerekek kedvence, mely a karnevál elmaradhatatlan dodzsemjeit vonultatja fel, virágágyássá alakítva.

A Ticket Booth Garden, a Jegypénztár Kert, a virágparádé központja. Az egzotikus virágok szinte kiömlenek a pénztár ablakain.

A virágágyások között elhelyezett torzító tükrök a látogatókat is kiragadják a valóságból.

 

A virágparádé a másság elfogadását, a különbözőség szépségét is hirdeti, hasonlatosan a 20. századi cirkuszok világához, ahol a legkülönfélébb szerzetek találtak otthonra. Szlogenjei: Bizarre and Beautiful (bizarr és gyönyörű), Strange ad Sensational (különös és fantasztikus), Rare and Remarkable (ritka és figyelemreméltó), Weird and Wonderful (furcsa és csodálatos).

Az üzlet belső terét a tervezők ez alkalommal is ötletesen kihasználták. Virágok kerültek az oszlopokra, pultok közé, fölé, de még a mozgólépcsők is virágoskertté váltak.

A 2017-es virágshow – talán a mozgás elem hozzáadása által, még egy érzéket bevonva -, az utóbbi évek legjobb kiállításának bizonyul.

A Macy’s ingyenes virágparádéjának megtekintését érdemes a kora reggeli, illetve a késő esti órákra tervezni. A kirakatokat naplemente után, illetve borongós időben lehet a legszebben fényképezni.

20170327_123343

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , , , , , , , ,

A Brooklyn Bridge Park egy 2 km hosszú park- és szabadidőkomplexum, mely az East River mentén – DUMBO és Brooklyn Heights között -, hat, különböző funkciót ellátó kikötőt foglal magában.

A kikötők mentén, a promenádról csodálatos látvány nyílik Alsó-Manhattan sziluettjére és a New York Kikötőre. Jó idő esetén a Szabadság-szobor is jól látható a park nyugati csücskéből.

A parkot nem csupán a kivételes látvány és a történelmi értékek miatt érdemes meglátogatni, de a sportolási, szórakozási és kulináris lehetőségek és programok színes palettája miatt is.

Az elmúlt években a park kikötői számos új funkcióval gazdagodtak, több tereprendezési változáson is átestek.

2017-ben a Pier 5 (5-ös kikötő) bővül, amely jelenleg a Nap és a sportok szerelmeseié. Itt található a park foci-, rögbi- és frizbi pályája, illetve a Picnic Peninsula-BBQ és grill park, ahol saját ízlésünk szerint készíthetjük el az ebédünket, uzsonnánkat hozott alapanyagokból.

Január óta teljes erővel folynak a munkálatok a Brooklyn Bridge Park legújabb szakaszának befejezésén. Az 5-ös kikötő utolsó szakasza a Pier 5 Uplands (5-ös kikötő felföld) névre hallgat és a tervek szerint nyár közepén kerül átadásra. A Montague és Joralemon utcák között található, 4 és fél holdas terület peremére zajszigetelő párkányt építenek, mely előrevetíti a Pier 5 Uplands célját. Míg a kikötő alsóbb területei az aktív szórakozásnak – mint foci, rögbi, frizbi és játszótér – adnak otthont, addig a felföld a csendes pihenést szolgálja majd.

A zavatalan kikapcsolódást szolgálja majd a lépcsős rét, a folyóra néző padsorok, egy kisebb árnyas berek, és a Joralemon Street közelében kiépülő, 1600 m2-es park is. A felföldet kis híd köti majd össze a piknik parkkal, a Joralemon Street-től pedig gyalogösvény épül a Brooklyn Bridge Park további területeihez.

A Pier 5 Uplands két új közösségi épülettel is gazdagodik. Az egyik, a Csónakház, ad otthont a park ingyenes programjainak, s itt lesznek az új nyilvános mosdók is. A másik, a Furman Street-en épülő, nagyobb alapterületű épület, melybe a Brooklyn Bridge Park operációs irodái költöznek, illetve az új kertészeti laboratórium.

A Montague Street felől is épül egy bejárat, illetve tervezik a Furman Street Brooklyn-Queens-Autópálya (BQE) alatti részének felújítását is, mely jelenleg az egyik legijesztőbb környéke az amúgy kellemes Brooklyn Heights környéknek.

Az 5-ös kikötő mellett a 3-mas kikötőben is folyik az építkezés. Ide hatalmas, a folyóra, illetve Manhattan várossziluettjére néző, nyitott rét épül.

A legnagyobb hírverésre azonban a rengeteg gondot okozó Squibb Park Bridge, gyalogos híd javítási munkálatai és újbóli átadása számíthat. A 135 méter hosszú függőhidat 2013-ban adták át, ám a helybéliek és a turisták csupán egy évig élvezhették a hídról Manhattan ikonikus látványát.

A hidat 2014-ben, egyik percről a másikra, kivitelezési hiba miatt lezárták. A híd valóban imbolygott, azonban senki nem számított arra, hogy a javítási munkálatok több mint 2 és fél évig tartanak majd. A munkálatokat az elmaradhatatlan jogi huzavona is lassította. 2017 tavaszán, a tervek szerint, a Squibb Park Bridge is visszakerülhet a New York-i látogatók “must see” listájára.

Forrás és képek: Bklyner és Tinkmara

Tags: , , , , , , , , ,

New York City kormányzója még 2016 végén bejelentette, hogy a város gyökeres közlekedési struktúra átalakulás előtt áll. A forgalom gyorsítása, a közlekedési dugók minimalizálása érdekében felszámolják az úthasználatidíj-fizető fülkéket az autópályákon, hidakon és alagutakon.

Az elavult rendszert modern, tarifagyűjtő érzékelők váltják fel. A New York Crossings Project (New York Átkelő Projektnek egy külön bejegyzést szánok a közeljövőben) része a The City That Never Sleeps, azaz “A város, amely sosem alszik” tervezet, mely nagy érdeklődésre tarthat számot a turisták és a fotósok körében.

A The City That Never Sleeps, New York City legújabb mega-public art-ja a Nagy Alma egyik legnagyobb turista attrakciója lesz.

Az MTA (Metropolitan Transportation Authority/New York-i Közlekedési Vállalat) és a Port Authority (Kikötői Hatóság) által működtetett hidakat és alagutakat színes, energiatakarékos LED fényekkel látják el, így az Empire State Building-hez hasonlóan alkalmasak lesznek a színskála valamennyi színét magukra ölteni, egymással koordinált, zenére koreografált fényjátékra.

Ünnepi alkalmakkor, a nap színébe öltöznek:  július 4-én piros-kékbe, a mellrák megelőzésének hónapjában rózsaszínbe, az LGBT pride napon szivárványba, a METS győzelmekor kékbe és így tovább.

A LED lámpák 40-80%-kal energiatakarékosabbak, élettartamuk pedig hatszor hosszabb hagyományos társaiknál.

A fényeket több kilométerről is lehet majd látni, madártávlatból pedig hatalmas élmény lesz az egymással összehangolt hidak fényjátéka.

A programban a következő hidak vesznek részt az MTA zászlaja alatt: a Henry Hudson, a Whitestone, a Throgs Neck, a Triborough, a Verrazano-Narrows, a Marine Parkway-Gil Hodges, és a Cross Bay Veterans Memorial.

Az alagutak közül a Queens Midtown és a Hugh L. Carey Brooklyn Battery.

A Port Authority részéről a Hudson River Crossings és a George Washington híd.

A Thruway Authority a Tappan Zee híddal nevez be.

A fényforrások felszerelése folyamatosan zajlik és három évet vesz igénybe.

Képek és forrás: NYPost

Tags: , , , , ,

New York rohamtempóban növekszik. Jelenleg harminckét(!) 210 méternél magasabb felhőkarcoló áll építés alatt és 2020-ra teljesen megváltozik a város sziluettje. A tömegközlekedés nehezen képes lépést tartani a megnövekedett forgalommal, az egyre magasabb igényekkel, és ez különösen vonatkozik az egyre népszerűbb Brooklynra és Queens-re.

Friends-of-Brooklyn_DowntownBrooklynCentral_Wider_copyright-www.mir_.no_-1500x842

A City vezetése villamosvonal építését tervezi, mely végighalad Brooklyn és Queens folyóparti oldalán, ahol jelenleg több mint fél millióan élnek. New Yorknak már volt egyszer villamosa, de a 40-es években a kötött pályás rendszer lassúnak ítéltetett.

A Brooklyn-Queens-Waterfront (Brooklyn-Queens-Vízpart) az 1800-as évek elejétől New York City iparának szíve volt. Bay Ridge-től Astoria-ig gyárak sora állt az East River partján, ahonnan hajóval szállították el az előállított termékeket, illetve hajóval hozták be az alapanyagokat. A Brooklyn Bridge környékének történelmi részén még a mai napig láthatóak a macskaköves utak a vasúti sínekkel.

A II. Világháború után New York City ipara hanyatlásnak indult, a város más irányt választott. A Brooklyn-Queens-Waterfront elhanyagolttá, megközelíthetetlenné, következésképpen veszélyessé vált. Az utóbbi 15 évben szerencsére a város ismét felfedezte a környéket. A Brooklyn Bridge Park létrejötte, a DUMBO fiatalos energiája új életet lehelt a környékbe. Napjainkban a Brooklyn-Queens-Waterfront állandóan fejlődő, turistáktól hemzsegő, művészeti és kulturális központ. Ennek ellenére, továbbra is vannak olyan környékek, melyek nehezen megközelíthetőek, ezáltal lakóiknak nehezebb a munka és az iskolaválasztás. A Brooklyn Queens Connector (BQX), New York új villamosvonala hatalmas előrelépésnek számít.

A BQX a legújabb technológiára támaszkodik. Az előzetes tervek szerint az új villamosrendszer nem igényel áramszedőt. Valószínű, hogy hidrogén üzemanyagcellával működik majd, így ellenáll a természet erőinek, mint a szél vagy az áradás, mellyel az East River partján mindig számítani kell. A villamoskocsik akadálymentesítettek lesznek és bicikli szállítására is alkalmasak.

A Brooklyn Queens Connector a Queens-béli Astoria és a brooklyni Sunset Park között közlekedik majd. A közel 26 km-s útvonalon a tervezett 30 állomás 800 méterenként követi egymást. A vonal 10 kompkikötőt, 30 különböző buszvonalat, 15 különböző metróvonalat, 116 Citi Bike állomást és 6 Long Island vasúti megállót érint. A BQX villamosnak saját sávja lesz és a következő kerületeket érinti: Long Island City, Greenpoint, Williamsburg, Brooklyn Navy Yard, DUMBO, Downtown Brooklyn, Cobble Hill, Red Hook, Gowanus csatorna. Részletes térkép ITT.

A BQX a nap 24 órájában közlekedik majd és a szerelvények csúcsidőben 5 percenként követik egymást. A rendszer az MTA (Metropolitan Transportation Authority/New York-i Közlekedési Vállalat) része lesz, így a jegyárak megegyeznek a City jegyáraival.

A tervek szerint 2035-re évente 15 millió utasa lesz a rendszernek, amely elengedhetetlen a túlzsúfolt metró és buszvonalak tehermentesítésében. Az elkövetkező húsz évben a Brooklyn-Queens-Waterfront (Brooklyn-Queens-Vízpart) lakossága, a számítások szerint 30%-kal növekszik a jelenlegihez képest. A pozitív változások mellett az új villamosvonal bevezetése természetesen magával vonzza a környék lakásárainak emelkedését.

Íme az időmegtakarítás, a célállomások tükrében:

Úti cél Jelenleg (perc) BQX (perc) Megtakarítás (perc)
Hallets Point → Midtown Manhattan 55 37  18
Astoria → Williamsburg 61 26  35
Queensbridge → Navy Yard 59 27  32
Long Island City → DUMBO 48 33  15
Downtown Brooklyn → Williamsburg 40 26  14
DUMBO → Williamsburg 55 21  34

A BQX kiépítése 2.5 milliárd dollárba kerül, kilométerenként 97,5 millióba, ami még így is olcsóbb egy metróvonal kiépítésénél. Az éves fenntartás 30 millió dollárba kerül. Viteldíjakból évi 15 millió dollár bevételre számítanak, a fennmaradó részt hirdetésből, illetve önkormányzati támogatásból fedezik majd.

Az új villamosvonal építését a tervek szerint 2019-ben kezdik, az átadásra 2024-ben kerül sor.

Forrás és képek: BQX

Tags: , , , , , , , , ,

A Nemzetközi Nőnap reggelén, a munkába igyekvő New York-iak meglepve tapasztalták, hogy egy apró lányka szembeszállt a Wall Street Támadó Bikájával.

A bronzszobrot az éj leple alatt – a Nőnapra időzítve – helyezte el a McCann New York reklámiroda és a State Street Global Advisors befektetési tanácsadó cég a Bowling Green Parkban.

 

Néhány órán belül a turisták is felfedezték az új szobrot és délutánra már hatalmas tömeg fényképezkedett a Fearless Girl elnevezésű alkotással. Már előre látni, hogy nagyon népszerű lesz, különösen a hölgyek körében.

 

Az apró lányka bátran, félelmet nem ismerve, csípőre tett kézzel, dacosan néz a bika szemébe. Nem is lehetne jobb metaforája a jelenlegi amerikai társadalmi helyzetnek.

 

A State Street Global Advisors 2,5 trillió (!) dolláros vagyonnal rendelkező és operáló cég, amelynek 3 és fél ezer, “nagyágyú” kliense van, mindazáltal befolyásos és hangja messzire elér.

 

A cég Nőnapon indította el legújabb kampányát, melyben a sokféleségre akarja felhívni a figyelmet, illetve ösztönözni akarja a cégeket, hogy több nőt foglalkoztassanak vezető pozícióban, az igazgató tanácsok tagjaként.

“Know the power of women in leadership” (ismerd a nő erejét a vezetésben), “SHE makes a difference” (a NŐ változást hoz) – szól a plakett a szobor lábánál.

 

“A szobor több szinten, többféleképpen is értelmezhető. – nyilatkozta az alkotó, Kristen Visbal – Küldd ki a lányt, harcoljon meg a bikával, aztán meglátjuk, hogy mi lesz. Ez tipikus Wall Street-i hozzáállás, amikor rizikós üzletekről van szó. Amikor a 35 kilós kisiskolás szembeszáll a bikával, azt nem vakmerőségnek nevezzük, hanem szisztematikus társadalmi hibának. Adj a gyereknek segítséget. Köpönyeget, segítőket, fegyvert a kezébe, ha már a fizikai erején nem tudsz változtatni. Ha így küldöd csatába, eleve vesztésre kárhoztatod, akkor is, ha bátor és nem fél a túlerő szemébe nézni.”

A McCann és a State Street Global Advisors nem kért engedélyt a szobor felállításához. A reklámiroda ezzel állít emléket a szicíliai származású szobrásznak, Arturo Di Modica-nak, aki 28 évvel ezelőtt, szintén gerilla akcióval helyezte el alkotását, a Támadó Bikát a Wall Street-en. Erről az izgalmas történetről ITT olvashatok bővebben.

 

A két cég azóta tárgyalásba kezdett a város vezetésével és a jelenlegi helyzet szerint a Bátor Lány egy hónapig maradhat a turisták és a helybéliek örömére.

Forrás: Business Insider
Fotó: classyjorge, newyorkster, ivyleilani, tinkmara, killianmoore, thenanyc

Tags: , , , , , , , , , ,

Ritkaságszámba megy, ha egy személy élete során két halhatatlan történet születéséért is felelős. George C. Boldt, a Waldorf Astoria menedzsere, a modern hotelvezetés szülőatyja fantasztikus életutat tudhat magáénak, mely a tragédiától sem volt mentes.

Ismerkedjünk meg ennek a figyelemre méltó, szenvedélyes embernek az életével és azzal a két népszerű történettel, mely alakját felejthetetlenné tette.

Georg Karl Boldt Poroszországban, Rügenben, a Balti-tenger közepén található kicsiny szigeten született, 1851-ben. A világ végén található, önellátó kis szigetet nem a Georg-féle álmodozóknak találták ki. A mezőgazdasági munka untatta, a lehetetlen előrelépés már egészen kisgyermek korában megrémítette. Alig múlt 13(!) éves, amikor maga mögött hagyta Rügen-t és meg sem állt New York City-ig.

PIC6Első munkája és otthona a Broadway és Chambers Street sarkán álló Merchant Exchange Hotelben volt. Talán innen eredt a szállodák iránti vonzalma. Az évek során több fogadóban és hotelben is dolgozott, főként konyhai mosogatóként és kifutófiúként. George, aki nevét az Új Világba érkezvén George Charles Boldt-ra változtatta, azonban nyughatatlan volt. A City-n kívül egész Amerikát magáénak akarta tudni. Egészen Texas-ig vitte a kíváncsiság, ahol alkalmi munkából élt, s egy kicsiny faházban lakott. A sorsnak azonban más tervei voltak vele. A faházat egy éjjel elvitte az ár, George pedig elvesztette mindenét, még a kemény munkával megtakarított pénzét is. Belátta, hogy ezt az életformát nem neki találták ki, s hogy a City visszavárja.

New York City valóban tárt karokkal várta. Egyik szállodai munkalehetőséget kapta a másik után, s kiváló vezetői-szervezői képességei hamar felszínre kerültek. 25 éves sem volt, amikor az első szállodamenedzseri kinevezést átvehette a Cornwall-on-the-Hudson hotelben. Sikerének híre a City-n túlra is eljutott. William Kehrer, philadelphiai hotelmágnás a Philadelphia Club szálloda vezetését bízta rá 1876-ban.

A legenda szerint egy viharos éjjel, középkorú házaspár kopogtatott a hotel ajtaján, szállást keresve. A városban éppen három kongresszus is folyt, így George nem tudott szobát adni a párnak, azonban felajánlotta a sajátját. “Ilyen kedves párt nem küldhetek ki hajnali egy órakor az esőbe.” – mondta, s a pár hiába ellenkezett, átadta nekik szerény szobáját. Másnap reggel, mielőtt távoztak, a pár férfitagja így szólt: “Az ilyen remek menedzser helye az ország legjobb szállodájában lenne. Egy nap megépítem Önnek.” “Most ugye viccel?”-kérdezte a meglepett George. “Biztosíthatom, hogy nem viccelek.”-mondta az úriember, pajkos mosollyal az ajkán. Miután távoztak, George megnézte a számlát. Az aláíráson ez a név szerepelt: William Waldorf Astor.

Mint minden legenda, ez is kissé kiszínezett, ám ez nem von le semmit az értékéből és népszerűségéből. William Waldorf Astor természetesen nem George-nak építette a Waldorf Astoria-t, azonban tudott George kimagasló érdemeiről, így amikor a menedzserválasztásra került a sor, személyesen küldött ajánlatot a fiatalembernek. Boldt és William Waldorf Astor nagy valószínűséggel valóban találkozott Philadelphiában.

George-ra Philadelphiában nemcsak a szerencse, de a szerelem is rátalált. Beleszeretett munkaadójának leányába, a bájos Louise Kehrer-be. A fiatalok hamarosan össze is házasodtak és két gyermekük született. 

George 1893-ban került a Waldorf Hotel élére és nagy szerepet játszott a két Astor hotel egyesülésében. (A Waldorf Astoria New York hotel történetéről ITT olvashattok.) Olyan úttörő jellegű szolgáltatásokkal járult hozzá a hotel sikeréhez, mint a szobaszerviz, a szobatelefon, a saját fürdőszoba, a gyerekmenü és a teljes áramosítás. Boldt menedzseri mottója, a “the guest is always right” (a vendégnek mindig igaza van) szállóigévé vált.

Felesége állandó társa és segítsége volt az évek során. George és Louise megjelenésükben ugyan nem voltak Rómeó és Júlia, de ami szerelmüket illeti, az az évtizedek során semmit nem veszített lángjából.

George rajongott a feleségéért. Szerelmét nemcsak szavakban, de tettekben is kifejezte. 1899-ben megvásárolta a New York állam északi részén található Alexandria-öböl Thousand Islands (Ezer Sziget) egyik szigetét, a Hart Island-et, melyen kastélyegyüttest építtetett a felesége számára. A 120 szobás, kacsalábon forgó kastély munkálatai 1900-ban kezdődtek.

George a sziget partvonalát szív alakúra formáltatta, és átkeresztelte Heart (Szív-sziget) Island-re. 300 munkást fogadott a birtok felépítéséhez. A kiadás nem érdekelte. A legszebbet, a legjobbat akarta adni Louise-nak.

A kastélyt az asszony születésnapjára szánta, mely Valentin-napra esett, azonban a halál közbeszólt. Louise napról-napra gyengébb lett és 1904-ben, nem sokkal február 14-i születésnapja előtt váratlanul elhunyt. Még 41 éves sem volt, amikor a halál elragadta a kétgyermekes édesanyát.

A halál okát az akkori orvostudomány nem tudta pontosan megállapítani. Szívelégtelenséget gyanítottak. A családi legenda szerint Louise titokban valamilyen fogyasztó tablettát szedett. Szégyellte kerekded alkatát, s nem akarta, hogy George-ot emiatt megszólják, vagy üzletét bármilyen hátrány érje. New York City leghíresebb hotelének menedzsere csakis tökéletes feleséggel jelenhetett meg a társasági életben. Legalábbis Lousie így gondolta, s ez valószínűleg az életébe került.

George szíve összetört. Azonnal beszüntette a kastély építését. A munkásokat elbocsátotta. A szigetre és a kastélyba soha többé nem tette be a lábát. Élete hátralevő 12 évét a munkának szentelte. Elvonultan élt és egyedül hunyt el kedvenc hotelében, a Waldorf Astoriában, 1916. december 5-én, szívinfarktus következtében.

A Heart Island 73 éven keresztül az enyészet martaléka volt. 1977-ben a Thousand Islands Bridge Authority megvásárolta a szigetet és helyreállította a kastélyt, illetve George eredeti utasításait követve befejezte az építkezést. A Heart Island napjainkban a környék gyöngyszeme, turisztikai nevezetesség.

ű

A kastélyban minden George és Louise szerelmére emlékeztet. A főépület nagytermében, a kandalló felett láthatjuk a pár portréját, a szív motívum pedig újra és újra felbukkan, a kertben, az üvegmozaikokon, szobrokon és fafaragásokon.

A sziget hajóval közelíthető meg. Május és október között fogad látogatókat. A Heart Island a halhatatlan szerelem és romantika jelképe. Sok-sok pár mondja ki itt az igent, George és Louise szerelmének árnyékában, az álomszigeten.

Forrás: Yodelout
Képek: Google

Tags: , , , , , , , , , , ,

A New York-i Waldorf Astoria kétséget kizárólag a világ leglegendásabb szállodáinak egyike (volt). Pazar lakosztályaiban királyok, hercegek, elnökök és Hollywood-i sztárok szálltak meg. Sophia Loren, Elizabeth Taylor és Frank Sinatra egykoron a szálló állandó lakói voltak. A báltermekben pompás társasági élet folyt, a konyha pedig olyan legendás ételeket kreált, mint a red velvet cupcake, a Waldorf-saláta, a Benedek tojás (Egg Benedict) és az ezersziget öntet (Thousand Island dressing).

A Waldorf Astoria két Astor unokatestvér családi viszályának és rivalizálásának köszönhette létrejöttét. 1893-ban William Waldorf Astor felkérte a híres építészmérnököt, Henry Hardenbergh-et (nevéhez fűződik a Dakota-ház is), hogy tervezzen egy 13 emeletes mega-hotelt a család Ötödik Sugárúton található birtokán. William Waldorf Astor szállodája a világ legnagyobb luxusszállodája lett, 450 kiadó szobával. A szálló menedzserének a híres George C. Boldt-ot nevezték ki, akiről hamarosan egy külön cikk is szól majd.

Négy évvel később, John Jacob Astor IV, aki az sugárút másik végét birtokolta, 17 emeletes szállodát építtetett ugyanazzal a tervezővel, a Waldorf-tól csupán néhány lépésnyire. Szállodáját a The Schermerhon-nak szerette volna elkeresztelni – az édesanyja leánykori neve után -, menedzsernek pedig szintén George Boldt-ot akarta felkérni. Az üzleti életben jártas Boldt a névválasztást nem tartotta szerencsésnek, s csak akkor vállalta el a felkérést, amikor a tulajdonos elállt a The Schermerhon név használatától és szállodája nevét a The Astor-ra változtatta.

Idővel a családi viszály alábbhagyott, az üzleti érzék győzött a büszkeség felett és a tulajdonosok eldöntötték, hogy a két szállodának egyesülnie kell, s nem csupán a menedzsmentben, de fizikálisan is. 1897-ben létrejött a világ legnagyobb szállodája, a Waldorf-Astoria, olyan úttörő jellegű szolgáltatásokkal, mint a szobaszerviz, a szobatelefon, a saját fürdőszoba, a gyerekmenü és a teljes áramosítás.  Boldt menedzseri mottója, a “the guest is always right” (a vendégnek mindig igaza van) szállóigévé vált.

A két szállodát egy 91 méter hosszú folyosó kötötte össze, melynek mindkét végében éttermet nyitottak. A Peacock Alley, azaz a Páva Átjáró azokról a korabeli divat örült hölgyekről és urakról kapta a nevét, akik idejük nagy részét azzal töltötték, hogy a sugárutakon, pávaként illegették magukat, a legfrissebb divatot követő ruhakölteményeiket mutogatva.

A folyosóval összekötött szállodakomplexum a gazdagság, a bőség és elegancia jelképe lett. A banketteken és jótékonysági esteken a világ legbefolyásosabb személyiségei jelentek meg és egy ponton, a hotel széfjében 7 millió dollárt őriztek, a vendégek gazdagságának nyilvánvaló bizonyítékaként.

A sikeres évek azonban nem tartottak örökké. John Jacob Astor IV a Titanic utasaként az Atlanti-óceán jeges vizében lelte halálát, míg unokatestvérét szívroham vitte el 1919-ben. Az 1920-as évek kemény konkurenciát hoztak. New Yorkban sorra nyíltak az olyan világhíres hotelek, mint amilyen a  St. Regis, a Knickerbocker (2015. február 12-én nyílt újra, 96 évnyi szünet után) és a Savoy-Plaza Hotel. A New York-i elit a 20-as évek végére kivonult a 34. utca környékéről és Manhattan északabbi utcáiba tette át szállását, a hotel pedig lassan elvesztette fényét és vonzerejét.

Az Astor család eladta a telket az Empire State Building-et építtető cégnek és 1929. május 3-án bezárta a szállót. A Waldorf Astoria helyén pedig felépült az Empire State Building.

Lucius Boomer, aki több hotel tulajdonosa volt, még a Waldorf Astoria lebontása előtt megvásárolta a névhasználatot, kereken 1(!) dollárért. Az új Waldorf Astoria gondolata hamar megfogant, tekintve, hogy a világgazdasági válság még nem mutatta jelét és az új építési terület eredeti tulajdonosa, a New York Central Railroad (New York Központi Vasúttársaság)  is érdeklődést mutatott az új szálloda iránt, 10 millió dollárral hozzájárulva a költségekhez.

Az új Waldorf Astoria 1931. október 1-én nyílt meg a Grand Central közelében. A 47 emeletes épület egy egész utcablokkot lefoglalt, a 49. és az 50. utca, illetve a Park és a Lexington Sugárutak között. Az új Waldorf Astoria a világ legnagyobb és legmagasabb hotelének számított. A szálloda nevét Waldorf=Astoria-ra változtatták. Az egyenlőségjel a Peacock Alley-t, az eredeti két épületet összekötő átjárót szimbolizálta és a szálló dicső múltjának szándékozott emléket állítani.

A megnyitó beszédet maga Herbert Hoover elnök tartotta, melyet a Fehér Házból élőben, rádión keresztül közvetítettek. A pozitív fogadtatás és az elnöki támogatás ellenére a szálló 2200 szobájából a megnyitás hetében csak 500-at vettek igénybe a látogatók. A hotel 1939-ig veszteséges maradt. A 1940-es években, továbbra is Lucius Boomer vezetése alatt,  a Waldorf Astoria ismét legendássá vált. Boomer, 1947-ben bekövetkezett haláláig vezette az intézményt.

A Waldorf Astoria az évtizedek során fontos szerepet töltött be az ország politikai és kulturális életében, otthont adva számos magas rangú rendezvénynek.

Az épület több “titkot” is őriz, melyet csak a szálloda elkötelezett rajongói ismernek. Fedjünk fel néhányat ezek közül:

  • Cole Porter, aki 1934-től, 1964-es halálig volt a Waldorf Astoria lakója, kedvenc zongoráját a hotelre hagyta. A híres hangszert a Peacock Alley Csarnokban, a lobbitól pár lépésnyire helyezték el.

  • Cole Porter halála után a lakosztályba Frank Sinatra és felesége, Barbara költözött. A pár 1988-ig volt a szálló állandó lakója.
  • A megnyitás idején a hölgyeknek és az uraknak külön lobbi állt rendelkezésre. A jelenlegi főlobbi volt az uraké, akik itt szívták a szivarjukat, itták a gint, illetve fizették a hotelszámlát. A hölgyek csarnokát vastag szőnyegekkel, nehéz drapériákkal vonták be. 1983-ban, egy csőtörés következményeként, fel kellett szedni a szőnyegeket. Ekkor találtak rá a francia alkotó, Louis Rigal, csodálatos, 148 ezer mozaikot tartalmazó alkotására, mely a Wheel of Life (Az élet kereke) nevet viseli. A mozaikképet restaurálták és a Park Avenue felőli bejárat közelében található.

  • A szálló nagy óráját eredetileg az 1893-as chicagói világkiállításra készítették. 1902-ben, John Jacob Astor helyeztette el Franciaország adományát, a kicsinyített Szabadság-szobrot az óra tetejére.

  • A szállodában 123 ausztriai készítésű kristálycsillár található.

  • A Waldorf Astoria alatt egy titkos vasútvágány is található. A 61-es vágánynak külön bejegyzést szentelünk a közeljövőben.
  • A tetőn hat kaptár, 300 ezer méhecskéje biztosítja a friss mézet a vendégek reggelijéhez. A szálloda 2010 óta alkalmaz főállású méhészt.

1931-ben, nem sokkal a megnyitó után, egy csőd szélén álló úriember, bizonyos Conrad Hilton a hotel újságból kivágott fényképét az íróasztala fölé tűzte, ezekkel a szavakkal: “a legkiválóbb”. 1972-ben a Hilton Hotels Corporation megvásárolta a Waldorf Astoria-t. Az új név: Waldorf Astoria New York.

2006-ban létrejött a Waldorf Astoria Hotels & Resorts üzletlánc. Waldorf Astoria szállodák nyíltak Arizonában, Kaliforniában, Floridában, Hawaii-n, Louisianában, az országhatáron kívül Franciaországban, Izraelben, Olaszországban és Szaúd-Arábiában.

2014. októberében a kínai székhelyű Anbang Insurance Group megvásárolta a Waldorf Astoria New Yorkot, 1.95 milliárd dollárért, mely a világtörténelem legdrágább hotel tranzakciója volt. 2016. július 1-én az Anbang vezetősége bejelentette, hogy a hotelt luxuslakás-hotel kombinált komplexummá alakítja. A szobák egy része továbbra is hotelként funkcionál majd, ám az épület fő funkciója luxus apartmanház lesz. A hotel híres éttermei, a Peacock Alley, a The Bull and Bear Steak House és a La Chine az átalakítási munkálatok után újranyitnak.

A több évig – a becslések szerint minimum három év – tartó átalakítási munkálatok több mint 1400 Waldorf Astoria alkalmazottat tettek munkanélkülivé, akik közül sokan évtizedek óta álltak a szálloda alkalmazásban.

Az egyetlen jó hír a változásban. hogy a nyitás után a közösségi termek, éttermek, báltermek és folyosók továbbra is látogathatóak lesznek a nagyközönség számára. A Nemzeti Örökségvédelmi Hivatal szintén szemmel tartja a kulturális örökséget képező szállodát.

Viszontlátásra néhány év múlva, Waldorf Astoria!

Forrás: Waldorf Astoria
Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , , , , , , , , ,