New York 12 legszebb karácsonyfája

  1. Rockefeller Center Christmas Tree

A Rockefeller Center az ünnepi New York szíve. A tér hatalmas, ikonikus fenyőfáját évről évre közel egy millióan látogatják. Az első, papírgömbökkel, tobozokkal, áfonyafüzérekkel, konzervdobozokkal díszített karácsonyfát a Rockefeller Center épületegyüttesén dolgozó munkások állították a gazdasági világválság kellős közepén, 1931 Szentestéjén.  A fa azóta is a túlélés, az újrakezdés jelképe. 1944 karácsonyán, a kivilágítatlan fát a világháború végének reményében, míg 2001 decemberében, a szeptemberi tragédia súlya alatt állították.

 

Amennyiben el akarjátok kerülni a tömeget, inkább csendesebb, bensőségesebb hangulatra vágytok, akkor javaslom, hogy a Rockefeller Center és környéke helyett látogassátok meg a következő helyszíneket.

2. Washington Square Park Christmas Tree

A Greenwich Village ad otthont a City legrégebbi karácsonyi tradíciójának. A Village-ben 1924-ben állítottak először mindenki karácsonyfáját, 7 évvel megelőzve a Rockefeller Center-t. A gyertyagyújtási ceremóniát a Washington Square Association, a Washington Square Társaság szervezi és a New York Egyetem diákjai is aktívan részt vesznek az előkészületben. Az első karácsonyfa élő fa volt, melyet három nappal Karácsony után a parkban ültettek el. Sajnos azt már nem írja a legenda, hogy a park melyik részén. Az első gyertyagyújtás során a karácsonyi énekek szövegét a boltívre vetítették, míg mostanság nyomtatott dalszöveg-gyűjteményként adják az ünnepségen megjelent résztvevők kezébe. A szervezők mind a két tradíciót vissza szeretnék hozni.

A Greenwich Village-i gyertyagyújtási ceremónia meleg, barátságos hangulatú, tradicionális esemény, melynek a Fifth Avenue és az Empire State Building biztosít tökéletes háttérdíszletet

 

3. South Street Seaport Christmas Tree

A South Street Seaport történelmi negyed Alsó-Manhattanban, az East River felőli oldalon található. A gyarmatosítás idején a korabeli világ legnagyobb tengeri csomópontjainak egyike volt. A kikötőből csodálatos látvány nyílik a Brooklyn hídra, a távolban ívélő Manhattan hídra, a folyó túlpartján pedig Brooklynra. A környékben hatalmas károkat okozott a Sandy hurrikán, azonban mára már teljes szépségében várja a látogatókat. Az éttermek és bárok újranyíltak, a karácsonyfa szomszédságában pedig idén új, csillogó-villogó korcsolyapálya nyílt.

 

4. Bryant Park Christmas Tree

Az Ötödik és a Hatodik Sugárút között, a New York-i Nyilvános Könyvtár tőszomszédságában található Bryant Park Karácsony környékén (is) a New York-iak és a turisták egyik kedvelt célpontja.

Októberben a Nagyrét bezár, hogy helyet adjon a Bryant Park Winter Village-nek, vagyis a Bryant Park Téli Falujának, melynek a Bank of America a rendezője. A füves területet korcsolyapályává alakítják. A pálya körül kézműves kirakodó vásár nyílik, több mint 100 kézműves részvételével. A Bryant Parknak saját gyertyagyújtási ceremóniája is van, melynek keretén belül jégtáncosok és énekesek is fellépnek. A park fája már tíz év óta az egyik kedvenc karácsonyi úti cél.

 

5. Wall Street Holiday Tree

A Downtown keskeny, macskaköves utcái között, a New York-i Tőzsde épülete előtt áll a Pénzügyi Központ fenyőfája. A tradíció immár több mint 90 éves. 2012-ben, a Sandy hurrikán okozta károk ellenére is – ugyan sokkal szerényebb keretek között -, felállították a fát.

 

6. Park Avenue Christmas Trees

A Park Avenue sávjai közötti szigeteket, az úgynevezett Park Avenue Malls-t, a 54. és 97. utca között, évről évre, az évszaknak megfelelő zöld növényzettel ülteti be a Park Avenue Alapítvány. A karácsonyi időszak kétség kívül a legimpozánsabb. December első vasárnapjától január közepéig kivilágított karácsonyfák között autózhatunk vagy sétálhatunk. A faállítás ceremóniája a II. Világháborúig nyúlik vissza. 1945 karácsonyán a Park Avenue lakói úgy döntöttek, hogy a háborúban elesett katonák és civilek emlékezetére karácsonyfákat állítanak az út mentén. A megnyitó ünnepségre a Brick Presbiteriánus Templom előtt kerül sor, melyre az egész város hivatalos.

 

7. New York Public Library Christmas Tree

A New York-i Nyilvános Könyvtár földszintjén, az Astor terem árkádja előtt elegáns, ódivatú karácsonyfa áll. A szomszédos McGraw Körteremben pedig megtekinthetjük a Charles Dickens saját jegyzeteivel ellátott Karácsonyi Ének egy példányát.

 

8. Lotte New York Palace Hotel Christmas Tree

Az 50. utca és a Madison Avenue sarkán található luxusszállónak a Villard Kastély ad otthont. A palota lovaskocsi behajtója ma a hotel híres udvara, mely több, 15. századi olasz katedrális elemeit ötvözi. A kastélyt a mögötte épült modern hotelépülettel kétemeletes előcsarnok köti össze.

A hoteludvar és előcsarnok decemberben elején meseszép, ünnepi ruhát ölt. Az elegáns karácsonyfa, a virágkoszorúk és füzérek társaságában rengetegen készítenek fényképet.

9. Madison Square Park Christmas Tree

A Madison Square Park karácsonyfája volt az első New York-i közösségi fa, melyet a környék lakói állítottak 1912-ben. A tradíció tovább él és a mai napig főleg a környék kisgyermekes családjai vesznek részt a gyertyagyújtási ceremónián. A Madison Square Park nevezetes arról, hogy lehetőséget nyújt fiatal művészek formabontó alkotásainak. A karácsonyfa esetében is gyakran szakítanak a tradícióval.

10. American Museum of Natural History Origami Holiday Tree

A Természettudományi Múzeumban, immár 30 éve, origami karácsonyfával várják a látogatókat. A díszeket a múzeum időszakos és állandó kiállításai inspirálják. Az önkéntes hajtogatók már márciusban nekilátnak az aprólékos, rengeteg türelmet igénylő munkának. A fa ágait több mint 800 origami díszíti.

11.  New York Botanical Garden Trees

A Bronxban található New York-i Botanikus Kert kívül esik a szokásos turista célpontokon, így sajnos ritkábban teszünk róla említést. A kertet azonban minden New York rajongónak egyszer legalább látnia kell. A karácsonyi időszak talán a legalkalmasabb erre. A Kisvasút Show mellett a botanikus kert karácsonyfáit se hagyjuk ki.

12. Bloomberg Tower Christmas Trees

A Bloomberg Tower (One Beacon Court) épületének udvarán, a Lexington Avenue 731-es szám alatt található New York City egyik legimpozánsabb karácsonyfa együttese. A 12 méter magas, központi fát 70 ezer égő és 30 “úszó” csillag díszíti és 21 kisebb fa veszi körül.

 

+1 Trump Tower Christmas Tree

A Trump Tower impozáns, két emelet magas karácsonyfája a jelenlegi biztonsági rendelkezések miatt kevesebb látogatót fogadhat. Ha lehetőségetek van bejutni az épületbe, ne hagyjátok ki az ikonikus márványfal vízesés előtt álló, tradicionális karácsonyfacsodát.

Képek: tinkmara, nyc, killianmore, 212sid, zachasato, mroue, justine

Tags: , , , , , , , , ,