October 2016

You are currently browsing the monthly archive for October 2016.

A hozzám érkezett privát üzenetek túlnyomó többségében az amerikai munkavállalással és letelepedéssel kapcsolatosak. A küldők zöme fiatal munkavállaló, de rengeteg házaspár és kisgyermekes család is megkeresett már ez ügyben. Aggodalomra ad okot a kevés, megbízható, magyar nyelvű forrás és az egymásnak ellentmondó információtömeg, különösen a témával foglalkozó fórum jellegű oldalakon. Az érdeklődők – a gyakorlathoz hasonlóan – két táborba oszthatóak. Az első csoport csakis a legális lehetőségeket veszi számításba, míg a másik csoport nyitott az illegális megoldások felé is.

Ebben a bejegyzésben kizárólag az Amerikába történő legális letelepedést biztosító, úgynevezett bevándorló vízumokról lesz szó. A nem-bevándorló vízumokról külön cikkben beszélünk.

Figyelem: Legyetek óvatosak és kezeljétek erős fenntartással azokat az interneten fellelhető cikkeket, melyek – ha nem is nyíltan – azt sugalmazzák, hogy bizonyos nem bevándorló vízumok felhasználhatóak állandó letelepedésre. Például: Hello, Magyarok “Hogyan költözz Amerikába” című cikke, melyben a szerző a címben feltett kérdésre lehetőségként felsorolja az összes, legálisan nem állandó letelepedésre szolgáló dokumentumot is – többek között ESTA (nem vízum, beutazási engedély a vízummentességi program keretén belül), tanuló, munkavállalói vízum – megtévesztve ezzel az amúgy is bizonytalan keresőket. Illegális megoldásokkal csak akkor éljetek, ha vállaljátok az ezzel járó veszélyeket (bevándorlási börtön, végleges kitiltás az országból) és nehézségeket. Illegális letelepedőként jól kell ismernetek a kiskapukat, a különböző államok eltérő jogszabályait, mert ezeket mind fel kell használni ahhoz, hogy a hétköznapi életben boldogulhassatok. Olyan alapvető igényekről van szó, mint bankszámla nyitása, lakás- és autóvásárlás, kölcsön felvétele, nyugdíj, 401K (nyugdíj előtakarékosság) vagy a létfontosságú egészségbiztosítás megszerzése. A törvénytelen letelepedő számára ezek mind nehézségbe ütköznek és jogi kiskapukat kívánnak az állandó tartózkodási engedély és a Social Security Number (SSN), nemzeti személyazonosító szám hiányából adódóan.

Elöljáróban

  • Nem vagyok jogi személy, így ez a bejegyzés csak útmutatóként használható.
  • New Yorkban élek és dolgozom (HR), így személyes és munkaügyi tapasztalattal is rendelkezem bizonyos vízumokkal kapcsolatban.

GYIK

“A múlt évben jártunk Amerikában és nagyon megtetszett. A párommal komolyan elgondolkodtunk azon, hogy kint dolgozzunk. Mindketten fiatal diplomások vagyunk. Van-e értelme komolyra fordítanunk a tervet, hogy magyarként legális állást keresnünk?”

Jelenleg milyen lehetőségek vannak arra, ha kint szeretnék élni és dolgozni az USA-ban? Annyi mindent olvastam már ezzel kapcsolatban, de egyik sem vitt előre. Azt hallottam, hogy vagy ott kell születni, vagy be kell házasodni, vagy marad az illegális státusz. Nos, nekem egyik se szimpatikus ezek közül. Más lehetőség nem létezik?”

Előrebocsátom, hogy a válasz sajnos nem túl biztató az első csoport számára, mivel a legális, állandó letelepülést biztosító vízum, illetve az állandó tartózkodási engedély (zöld kártya) megszerzésének esélye kicsi és a lehetőségek száma kevés. 

Az 1965-ös, Lyndon Johnson elnöksége alatt bevezetett Immigration and Nationality Act (bevándorlási és állampolgársági törvény) szakított a több száz éves, ám állandóan változó hagyománnyal. Jóllehet, az első bevándorlás ellenes mozgalmak már az 1800-as évek végén felütötték a fejüket, a Johnson-féle törvény által, illetve a vízumrendszer bevezetésével, Amerika végképp megszűnt a szabad bevándorlás országának lenni. A vízumok bizonyos típusának évente kiadható száma is korlátozott lett.

A megszigorított szabályok ellenére Amerika továbbra is a legnépszerűbb országok egyike, melyet a bevándorlók a hagyományosan kiemelt pozitívumok – mint magasabb bérek, munkalehetőségek széles választéka, magánéleti és karrier-béli előbbre jutás lehetősége, minőségi nyugdíjas évek, vallás és eszmeszabadság, stb. -, miatt részesítenek előnyben.

Míg a fentebb említett tényezők valóban jellemzői az amerikai társadalomnak, ne feledjétek, hogy a megélhetés itt sem mentes a nehézségektől. A munkaórák száma, a teljesítménybeli elvárások jóval magasabbak (ugyanakkor általában igazságosabbak és részlehajlástól mentesebbek) az előléptetések és a munkabér elbírálása során, a szabadnapok száma átlagosan alacsonyabb az európai rendszerhez képest, a tisztességes egészségbiztosítás megszerzése pedig szorongató tényező, mely nélkül roppant nehéz fedezni a létfontosságú, minőségi orvosi ellátást. Általánosságban, az amerikaiak jóval többet dolgoznak és jóval kevesebb szabadidővel rendelkeznek az európai átlagnál. Az aktuális helyzet – globális migrációs válság és általános idegenellenes közhangulat – nem kedvez sem a legális, sem az illegális bevándorlásnak.

Kezeljétek fenntartással azokat a kommenteket, melyekben az ismerős-ismerősére hivatkoznak, aki vezető pozícióban, menő autóval száguldozik, a gyermekei a legjobb iskolákban tanulnak, a család a legjobb orvosi ellátást kapja, s mindezt illegálisan. Lehetséges? Igen. Előfordul? Igen, de nagyon ritkán és a hátteret, a részleteket sosem ismerjük. Azt, hogy milyen módszerrel játsszák át a rendszert, a kommentelő sosem osztja meg. Az illegális lét nem egyszerű és a világ jelenlegi helyzetében, lásd fenyegető terrorizmus, egyre nehezebb lesz.

Az amerikai vízumok két típusa

  • Nem-bevándorló vízum: Nem-bevándorló vízumra van szüksége az Egyesült Államokban ideiglenesen tartózkodni szándékozóknak, amennyibe turizmus, tanulmányok folytatása, üzleti út, orvosi kezelés vagy ideiglenes munkavállalás céljából lép az országba.
  • Bevándorló vízum: Bevándorló vízumra van szüksége mindenkinek, aki állandó tartózkodásra kíván belépni az Egyesült Államokba, tekintet nélkül arra, hogy ott szándékában áll-e munkát vállalni vagy sem.

A bevándorló vízumok három csoportja

  • Család alapú
  • Munkavállalás alapú
  • Diversity, közismert nevén zöldkártya lottó vagy vízumlottó

A család alapú bevándorló vízumok két fajtája

  • közvetlen hozzátartozó státusz alapján igényelt
  • rokoni kapcsolat alapján igényelt

Közvetlen hozzátartozó vízumra jogosultak – évente kiállított vízumok száma korlátlan

  • az amerikai állampolgárok házastársai
  • amerikai állampolgárok 21 év alatti, nőtlen-férjezetlen gyermekei
  • amerikai állampolgár által külföldön örökbefogadott gyermek
  • amerikai állampolgár által Amerikában örökbefogadott gyermek
  • amerikai állampolgár (minimum 21 éves) szülője

Rokoni kapcsolatok alapján igénylők – évente kiállított vízumok száma limitált

  • amerikai állampolgárok nem házas nagykorú gyermekei és azok kiskorú gyermekei
  • törvényes állandó tartózkodási engedéllyel rendelkező amerikai lakosok házastársai, kiskorú gyermekei, és nem házas nagykorú gyermekei
  • amerikai állampolgárok házas gyermekei és azok kiskorú gyermekei
  • amerikai állampolgárok testvérei és azok kiskorú gyermekei, feltéve, hogy az amerikai állampolgár minimum 21 éves

Figyelem: A felsoroltakon kívül más reláció nem jöhet szóba, vagyis nagyszülő, nagynéni, nagybácsi, após, anyós és unokatestvér révén nem lehet bevándorló státust szerezni.

A rokoni kapcsolatok alapján igényelt vízumok száma nemcsak limitált, de fontosságában másodlagos szerepet tölt be, így ezek elbírálási ideje jóval hosszabb, gyakran évtizedeket vesz igénybe. 

A nem-bevándorló vízumok közül kettőt itt kell megemlítenünk. A K3 és K1 vízumok hivatalosan nem-bevándorló vízumnak számítanak, azonban céljuk a családegyesítés, végkimenetelük a legális tartózkodási engedély.

K3 vízum: A K3 vízumot családegyesítés céljából hozták létre azon házastársak számára, akiknek folyamatban van a bevándorlási kérelme, de várakozniuk kell a jóváhagyásra. Ez a vízum lehetővé teszi azt, hogy a vízumkérelmező csatlakozzon házastársához az Egyesült Államokban és ott várja meg a bevándorlási kérelem elfogadását. Erre a vízumra amerikai állampolgárok házastársai és 21 éven aluli kiskorú gyermekei jogosultak és a nem amerikai fél országában kell igényelni.

K1 vízum: A K1 vízum az úgynevezett vőlegény-menyasszony vízum, a K3-hoz hasonlóan működik. A vőlegény-menyasszony beléphet az Államok területére, ahol 90 napon belül házasságot kell kötnie választottjával, majd állandó tartózkodási engedélyért folyamodhat.

Figyelem: Több fórumon is javasolt, ennek ellenére jogellenes megoldás, ha a menyasszony vagy vőlegény turista vízummal lép be Amerika területére házasságkötés céljából. Sokan ezzel próbálkoznak, mivel az ESTA olcsóbb és jóval gyorsabban megszerezhető, mint a K1 vízum, azonban az interjú időszakban ezzel a csellel jogi csapdába is kerülhetünk és kiutasíthatnak minket, akár véglegesen is. Az ESTA idején kötött házasság buktatóiról a következő részben bővebben is szó lesz.

Figyelem: Ha a házasságkötést követően, a zöld kártyával még nem rendelkező fél elhagyja az országot, újabb vízumra lesz szüksége, hogy visszatérhessen az Egyesült Államokba, mely költséges és időigényes folyamat. Ilyen esetben előzetesen engedélyt kell kérni a bevándorlási hivataltól (USCIS). Ezt a speciális engedélyt veszik igénybe a friss házasok, ha esetleg haláleset, nem várt egyéb esemény miatt haza kell utazniuk, mielőtt letelepedési engedélyüket elfogadták.

Munkavállalás alapú bevándorló vízumok

Minden egyes kincstári évben kb. 140 ezer munkavállalói bevándorló vízumot állítanak ki az arra jogosultaknak.

  • Kiemelkedő képességű dolgozók: a tudomány, a művészet, az üzleti élet, vagy a sport területén; hírneves professzorok és kutatók; bizonyos multinacionális cégek végrehajtó testületének és igazgatóságának tagjai
  • Különböző hivatások képviselői: Magas tudományos fokozattal rendelkező szakemberek
  • Szakemberek, szakmunkások és szakképzetlen dolgozók: Felsőfokú képzettséggel rendelkező szakemberek, legalább kétéves szakmai gyakorlattal rendelkező szakmunkások, és egyéb olyan szaktudással rendelkező dolgozók, amelyben hiány van az Egyesült Államokban.
  • Speciális hivatások: egyházi dolgozók, papok, bizonyos nemzetközi szervezetek alkalmazottai és azok családtagjai
  • Befektetők: azon személyek, akik legalább tíz, rokoni kapcsolatban nem lévő személy számára létesítenek munkahelyet azáltal, hogy tőkét fektetnek be egy új vállalkozásba az Egyesült Államokban. A befektetett minimális tőke általában egymillió dollár

Diversity Visa (DV), közismert nevén zöld kártya lottó vagy vízumlottó

Ez a bevándorlási lehetőség 1994 óta létezik. Évente 50 ezer szerencsést sorsolnak ki azokból az országokból, amelyek jogosultak a DV meghirdetésére. Ezek azok az országok, ahonnan általában kevés számú letelepedő érkezik. Az országok listája változhat. Jelenleg a 2018-as jelentkezés zajlik, 2016. november 7-ig. Ezen az oldalon minden fontos adatot és útbaigazítást megtalálhattok.

Válaszok a GYIK-re

  • Ha a neved megjelenik a kiválasztottak listáján, az még nem jelenti, hogy automatikusan meg is kapod a letelepedési engedélyt. Az útmutatóban megjelölt dokumentumokat be kell szerezni, ki kell tölteni a nyomtatványokat, állni kell a vízum megszerzésével járó költségeket és végül részt kell venni és sikeresen át kell jutni a zöld kártya interjún. Valamennyi benyújtott okmánynak át kell mennie a szűrőn, hogy végül a zöld kártyánk zöld utat kaphasson.
  • A zöld kártya lottó nyertesei legálisan letelepülhetnek az USA területén, azonban az állam nem fizeti az ezzel járó költségeket, arepülőjegyet, a szállást, sőt a nyertesnek nyilatkozatot kell tennie, hogy el tudja magát tartani az Államok területén. Ez megtörténhet önerőből, szponzorral, munkáltató által.
  • A befogadó ország nem nyújt segítséget sem a munka, sem a szálláskeresésben.
  • A jelentkezési jogosultságnak két kritériuma van:
    • A jelentkezőnek a jogosult országok egyikéből kell származnia
    • A jelentkezőnek eleget kell tennie a DV programban előírt követelménynek az iskolai végzettségre vagy a szakmai gyakorlatra vonatkozóan:

A jelentkezőnek középiskolai végzettséggel kell rendelkeznie, ami az amerikai meghatározás szerint 12 év tanulmányi idő sikeres befejezése (általános és középiskola); VAGY két éves szakmai gyakorlatának kell lennie az elmúlt öt éven belül egy olyan szakmában, amely legalább két éves képzést vagy gyakorlatot igényel.

  • A jelentkezésnek nincs alsó korhatára, de a középiskolai végzettség vagy szakmai gyakorlat követelménye gyakorlatilag csaknem minden 18 éven aluli jelentkezőt kizár a programból.
  • Egyéb amerikai vízum birtoklása nem kizáró tényező.
  • Házaspárok esetében a felek külön-külön is jelentkezhetnek.

Figyelem: Az a honlap vagy forrás, mely zöld kártya lottó szervezéssel foglalkozik az USA kormányának kiadva magát, a részvételért, a jelentkezési lapért, az eredmények kipostázásáért, stb. pénzt kér, személyes adatokat gyűjt: CSALÓ, SCAM oldal. A pénzt sosem látjuk vissza, rosszabb esetben adatainkkal is visszaélhetnek. Kizárólag az Egyesült Államok Magyarországi Nagykövetségének honlapja és az Egyesült Államok kormányának honlapjai tekinthetők hivatalos forrásnak.  A vízumlottón való részvétel ingyenes!

GYIK

“Elveszíthetem az állandó tartózkodási státuszom?”

Igen. A zöld kártya tulajdonos elveszítheti státuszát, ha nem ismeri és nem tartja be a zöld kártyával kapcsolatos törvényeket. A  státusz elveszítéséhez vezethet többek között, ha az illető bűncselekményt követ el, ha elmulasztja bejelenteni lakcím változását, ha a vízum elbírálási folyamat során csalást követ el és erre a későbbiekben derül fény.

A zöld kártyával rendelkező nem tölthet egy évnél hosszabb időt az Államok területén kívül. Amennyiben bizonyos körülmények (utazás, munka, stb.)  erre késztetik, azt jeleznie kell a bevándorlási hivatalnak, ahol 2 évre szóló, meghosszabbítható, “visszatérési engedélyt” állítanak ki számára. Amennyiben ezt elmulasztja, úgynevezett Returning Resident (visszatérő lakos) vízumra lesz szüksége, az ezzel járó összes költséggel és várakozási idővel.

“Fogadjak ügyvédet a vízum igénylési folyamathoz?”

Ez a jelentkezőtől függ. A vízum igénylő dokumentumok és azok utasításai egyértelműek. Magabiztos, közepes szintű angol nyelvtudással, odafigyeléssel, önellenőrzéssel a kívánt dokumentumok, formanyomtatványok, a fénykép, stb. mind prezentálhatóak ügyvédi segítség nélkül. (Nekem egyetlen alkalommal sem volt jogi segítségem, nem volt szükségem rá, sem az előkészületi, sem az elbírálási szakaszban, egyik vízum esetében sem.)

Amennyiben a jelentkezőt az ügyvéd jelenléte megnyugtatja, ha nem biztos a nyelvtudásában, esetleg ügye valamilyen oknál fogva jogi támogatást igényel, az ügyvéd fogadása indokolttá válik.

Ne feledjétek, a vízum megszerzése – kezelési költségek, nagykövetségre utazás, orvosi vizsgálatok, oltások, stb. – több ezer dollárba kerül, mely összeg az ügyvédi díjjal még magasabbra rúg.

Figyelem: kezeljük fenntartással azt az ügyvédet, aki azt javasolja – esetleg az internet nyilvánosságán keresztül -, hogy járjunk illegális úton. 

Érdemes vállalnunk az egyenes út megkerülését?

A válasz ismét az egyéntől függ. Fiatal, független keresők esetében jobban elképzelhető, míg kisgyermekes családoknál kevésbé valószínű, hogy megéri a kockázatot.

Az az életút kereső, aki ilyen életbevágó döntés meghozatala során fórumok, arctalan-névtelen szerzők, kommentelők véleményére épít, ne lepődjön meg, ha akciója esetleg sikertelen lesz. Ami pedig a félrevezető információkat terjesztő oldalakat illeti: meggondolatlan, felelőtlen dolog másoknak jogellenes ötleteket adni, még csak a sorok között sugalmazni is. Ne feledjétek, ők nem vonhatóak felelősségre, egyedül kell vállalnotok tetteitek súlyát.

‘Mikor lehetek amerikai állampolgár?”

Öt év eltelte után, ha megfelelsz az összes jogi elvárásnak, kérelmezheted az amerikai állampolgárságot. Amennyiben házastársad amerikai állampolgár, a kérelem három év után benyújtható.

Forrás: USCIS

Tags: , , , , , , , , , ,

A New York Citybe készülő turisták gyakran kérdezik, hogy melyik évszakban, hónapban érdemes a városba látogatni, milyen időjárás várható, milyen, évente visszatérő programokra lehet számítani. Ez a bejegyzés ebben a tervezésben nyújt segítséget.

A cikkben említett események évente visszatérő programok, azonban a dátumok nem minden esetben kötöttek. Az interneten keressetek rájuk, amikor a látogatásotok esedékessé válik.

Január

Időjárás – Hideg, szeles, nedves. A csapadék hó, havas eső. A hőmérséklet szélső értékei -15°C és +5°C, az átlaghőmérséklet -5°C és +2°C fok között mozog. Január a leghidegebb hónap, készüljetek ennek megfelelően!

Ruházat – Öltözzetek rétegesen, mivel a múzeumok, éttermek, üzletek túlfűtöttek, viszont sokat kell gyalogolni a hidegben. Meleg, bélelt kabát, sál, sapka, vastag kesztyű feltétlen legyen. A vízálló, meleg (kényelmes!) lábbeli létfontosságú. Az utak mentén feltorlaszolt, olvadó hó mély pocsolyákat képez, melyeket gyakran lehetetlen kikerülni.

Költség – Az ünnepi turizmus lecsengése után könnyebb szállást találni, színházjegyet venni, szinte kihalt a város. Az időjárásnak köszönhetően a legolcsóbb időszak. Január 2-án a repülőjegy és hotelszoba árak drasztikusan csökkennek. Használjátok ki az üzletek ünnepi időszak utáni árengedményeit is.

Programok

  • A legnépszerűbb korcsolyapályák januárban is nyitva tartanak: Bryant Park (ingyenes), Central Park, Rockefeller Center.
  • A Rockefeller Center karácsonyfáját, illetve a legtöbb nagyáruház ünnepi kirakat kreációját január első hetében még meglátogathatjátok.
  • A New York-i Botanikus Kert karácsonyi vonatkiállítása január közepén zár.
  • Január első heteiben kerül megrendezésre a No Pants Subway Ride, vagyis a Nadrág Nélküli Metrózás napja. Készüljetek fel a látványra, de a bátrak természetesen részt is vehetnek.
  • A New York Restaurant Week, a New York-i Étterem Hét téli kiadása január végén kezdődik. Érdemes előre asztalt foglalni.

Február

Időjárás – A február kicsit melegebb a januárnál, de továbbra is hideg, barátságtalan, köszönhetően a Hudson és az Atlanti-óceán felől fújó szélnek, mely mely nem kedvez a komfortérzetnek. Az átlag legalacsonyabb hőmérséklet -3°C, míg az átlag legmagasabb hőmérséklet +4°C.

Ruházat – lásd januárban

Költség – Januárhoz hasonlóan továbbra is előszezon, azonban Valentin nap környékén nehezebb szállást találni és az árak is magasabbak.

Programok

  • A legnépszerűbb korcsolyapályák februárban is nyitva tartanak: Bryant Park (ingyenes), Central Park, Rockefeller Center.
  • A Kínai Újévi fesztivál fantasztikus élmény. A felvonulásra és parádéra a China Town utcáin kerül sor.
  • Westminster Kennel Club Nemzetközi Kutyakiállítását a Madison Square Gardenben tekinthetitek meg.
  • Valentin napra tervezettek romantikus programot. New York City tökéletes hátteret nyújt.
  • A divat kedvelőinek kihagyhatatlan a New York Fashion Week téli rendezvénysorozata.
  • Február harmadik hétfője ünnepnap az Egyesült Államokban, President’s Day. A legtöbb munkahely, közintézmény zárva tart, de a turista látványosságok nyitva vannak.

Március

Időjárás – Március már kellemesebb, mint január és február, azonban gyakran esik az eső. A hőmérséklet -1°C és +10°C között mozog, míg az átlagos legmagasabb hőmérséklet +4°C.

Ruházat – Legyen nálatok esőkabát, esernyő. Ha elfelejtitek, elveszik vagy tönkremegy, semmi gond. Esős időben minden utcasarkon kínálnak olcsó, 5 dolláros – úgynevezett egyszer használatos – esernyőket. Még szükség van a meleg kabátra és kesztyűre, de készüljetek melegebb napokra is, pulóverrel, kardigánnal. Könnyű gumicsizma is legyen a bőröndben az esős, havas napokra.

Költség – A repülőjegy és hotelszoba árak a hőmérséklettel együtt lassan kúsznak felfelé, de március még bőven előszezonnak számít. Amint megjelenik a tavaszi ruha és cipőkollekció az üzletekben, elkezdődik a téli kiárusítás, hatalmas leárazásokkal.

Programok 

Április

Időjárás – Áprilisban +7°C és +18°C között mozog a hőmérséklet. A levegő hőmérséklete ritkán emelkedik 20°C fölé, de az áprilisi hőhullám és hóvihar sem ismeretlen. Gyakran esik az eső, de a melegebb miatt már könnyebb elviselni.

Ruházat – Legyen nálatok esőkabát, esernyő. A nagykabátot váltsátok fel könnyebb, vízhatlan, tavaszi kabátra. Öltözzetek rétegesen, mivel az április New Yorkban is roppant szeszélyes. Legyen nálatok pulóver, kardigán a melegebb napokra. A csizmát váltsa fel a vízálló, kényelmes, zárt cipő.

Költség – lásd márciusban

Programok

  • A következő korcsolyapályák továbbra is nyitva tartanak: Central Park (április elejéig), Rockefeller Center (április elejéig).
  • Az amerikai foci rajongóinak kötelező a két New York-i csapat, a Mets és a Yankees rangadója.
  • Az évente megrendezésre kerülő New York-i Nemzetközi Autóshow-t, a Javits Centerben tekinthetitek meg.
  • Április végén kezdődik a TriBeCa Filmfesztivál. Előre váltsatok jegyet.
  • Feltétlen nézzétek meg a cseresznyefa virágzást a Brooklyn Botanikus Kertben és ha tudtok, vegyetek részt a két napos Shakura Fesztiválon. A virágnaptárt ITT találjátok.
  • Vegyetek részt a Washington Square-n megrendezésre kerülő éves párnacsatán. Nézőnek lenni is nagy móka.

Május

Időjárás – Május kétség kívül az egyik legkedveltebb időszak a turásták körében. Alacsony a páratartalom, a hőmérséklet pedig +10°C és +26°C között mozog.

Ruházat – Könnyű kabát, kardigán, pulóver legyen a bőröndben, de készüljetek melegre is. A kényelmes cipő, mint mindig, elengedhetetlen a városi sétához.

Költség – A repülőjegy és hotelszoba árak ilyenkor már magasak, bár ez még nem a hivatalos főszezon.

Programok 

  • A tavaszi virágzás csúcspontját a Central Parkban semmiképp se hagyjátok ki.
  • Az alacsony páratartalomban igazi öröm átgyalogolni a Brooklyn Hídon.
  • Látogassátok meg New York zsebparkjait is.
  • Május elején még elcsiphetitek a TriBeCa Filmfesztivál utolsó előadásait. Előre váltsatok jegyet.
  • A Fleet Week-re, a Flotta Hétre a Memorial Day előtti héten kerül sor. A várost ellepik a jóképű tengerészek. Repülő show-k, felvonulások, zenei programok között válogathattok.
  • Memorial Day, május utolsó hétfője, a nyár hivatalos kezdete. A hosszú hétvégén a legtöbb munkahely, közintézmény zárva tart, de a turista látványosságok nyitva vannak.
  • Május végén (a pontos dátumra az interneten rákereshettek) kerül sor az év első Manhattanhenge-ére. A Manhattanhenge New York City naplemente show-ja, mely igazi őrületté nőtte ki magát az utóbbi években.

Június

Időjárás – Az átlag legalacsonyabb hőmérséklet 18°C, míg az átlag legmagasabb hőmérséklet +26°C. A legtöbb turista ezt a hónapot kedveli a legjobban, a viszonylagosan alacsony páratartalom, a kevés eső és a még elviselhető meleg miatt. Júniusban előfordul, hogy 30°C fölé kúszik a hőmrő higanyszála és egy-egy párás hőhullám is meglátogathatja a várost.

Ruházat – Júniusban már nincs szükség kabátra. Egy könnyű pulóver vagy kardigán elég az esti sétákhoz, egy könnyű sál napközben, arra az esetre, ha érzékenyek vagytok a metró, illetve a repülő erős légkondicionálására. Legyen nálatok piknik pokróc, mivel júniusban rengeteg szabadtéri programon vehettek részt. A lábbeli lehet szandál, de a flip-flop nem ajánlott New Yorkban. Legyen nálatok egy pár zárt cipő is, esős, hűvösebb napokra.

Költség – lásd májusban

Programok

  • A lovassportok kedvelőinek kihagyhatatlan a Belmont Stakes, Amerika egyik leghíresebb lóversenye, melyre a Long Island-i Elmontban kerül sor júniusban. A Penn Station-ről különvonatok (is) indulnak a helyszínre.
  • Az Ötödik Sugárúton kerül megrendezésre a Nemzeti Puerto Rico Fesztivál, sok zenével, tánccal, evés-ivással.
  • Késő júniusban rendezik meg a New York Jazz Fesztivált. A helyszínek között szerepel a Bryant Park és a Carnegie Hall. Előzetes jegyváltás szükséges az egyes koncertekre.
  • A New York Pride-ra szintén ebben a hónapban kerül sor a Village utcáin.
  • Magyar Fesztivál a New Jersey-beli New Brunswickban kerül megrendezésre, mely New Yorktól egy órányira található, és a Grand Central-ról induló New Jersey Transit vonattal közelíthető meg. A fesztivál a vasútállomás közelében zajlik.
  • A Museum Mile Fesztiválra is júniusban kerül sor. A Múzeum Mérföld az Ötödik Sugárúton sétálóutcává alakul és a letöbb múzeum a környéken ingyenesen látogatható.
  • Megnyílik a Central Park Summer Stage, ahol ingyenes koncerteket, előadásokat lehet látogatni. Érdemes jóval a kezdés előtt érkezni.
  • A Met in the Park rendezvénysorozat ingyenes operaelőadásokat hoz a Central Parkba. Operakedvelőknek kötelező.
  • A Bryant Park Movie Nights filmvetítés sorozat is júniusban indul. Korán érkezzetek, pokróccal, elemózsiával.
  • Shakespeare in the Park előadássorozat a Central Park szabadtéri színpadán, a Delacorte Theater-ben a színházkedvelők kedvence. Jó előre jegyet kell váltani, ha nem akartok lemaradni az eseményről.

Július

Időjárás – Július a legforróbb, legpárásabb, legnedvesebb hónap. Az átlagos legmagasabb hőmérséklet 29°C, gyakoriak a több napig tartó hőhullámok. Ilyenkor a hőmérséklet napokig 35°C körüli, de a 38°C feletti napok sem ritkák.

New York Cityben érvényesül az urban heat island, vagyis a nagyvárosokban bekövetkező mikroklimatikus jelenség, más néven a városi hősziget. A manhattani betonrengetegben a hőmérséklet átlagosan 3-4 fokkal magasabb, mint a külvárosban. A városi hősziget jelenség hatására a manhattani nyári esték és éjszakák sem hoznak felfrissülést. A hőmérséklet nem megy le 25°C alá, a páratartalom sem csökken és nincsenek friss esti szellők.

Ne becsüljétek alá a páratartalom jelenlétét, mely erősen kihat a hő- és általános közérzetre, ezáltal az energiaszintre.

Ruházat – A metróállomásokon átlagosan 20°C-kal melegebb van, mint a felszínen, míg a metrókocsik erősen légkondicionáltak. Erre számítsatok és készüljetek fel (könnyű kardigán vagy vékony sál), különösen, ha érzékenyek vagytok a hőingadozásra. Az üzletekben, közintézményekben is turbón a légkondi.

Feltétlen csomagoljatok világos, szellős ruhaneműket, napszemüveget, szalmakalapot, fényvédő krémet. A lábbeli is legyen szellős, de stabil, kényelmes.

Gyakoriak a nyári zivatarok is, melyek jóval inkább trópusi felhőszakadáshoz hasonlítanak. Hirtelen alakulnak ki és nem hoznak semmilyen felfrissülést, sőt, csak növelik a kellemetlen, ragadós párát. Igyatok sok vizet, gyalogoljatok az árnyékban.

Költség – Az árak tovább emelkednek, hivatalosan még nem főszezon.

Programok

  • A hónap fénypontja a július 4-i ünnepség és tűzijáték. A tűzijátékot a Macy’s nagyáruház szervezi és este 9 óra 20 perc körül kezdődik. A legjobb megfigyelési pontok a Brooklyn Bridge Parkban, a folyó mentén találhatóak. Időben menjünk ki, mivel hatalmas a tömeg és a Tv társaságok elviszik a legjobb helyeket.
  • A Met in the Park rendezvénysorozat ingyenes operaelőadásokat hoz a Central Parkba. Operakedvelőknek kötelező.
  • Tovább folytatódik a Bryant Park Movie Nights filmvetítés sorozat. Korán érkezzetek, pokróccal, elemózsiával.
  • Shakespeare in the Park előadássorozat a Central Park szabadtéri színpadán, a Delacorte Theater-ben a színházkedvelők kedvence. Jó előre jegyet kell váltani, ha nem akartok lemaradni az eseményről.
  • Júliusban a New York-i Filharmonikusok is ingyenes előadásokkal várják a látogatókat a Central Parkban.
  • Július közepén kerül sor a második Manhattanhenge-re.
  • A New York Restaurant Week, a New York-i Étterem Hét őszi kiadása július végén kezdődik. Érdemes előre asztalt foglalni.

Augusztus

Időjárás – lásd júliusban, habár egy kicsit szárazabb és néhány fokkal hűvösebb, de ez a magas páratartalomban nem igazán érzékelhető.

Ruházat – lásd júliusban

Költség – lásd júliusban

Programok

  • A U.S. Open Teniszbajnokság Flushing, Queens-ben a sportkedvelők kedvenc elfoglaltsága a hónap második felében.
  • Tovább folytatódik a Bryant Park Movie Nights filmvetítés sorozat. Korán érkezzetek, pokróccal, elemózsiával.
  • Shakespeare in the Park előadássorozat a Central Park szabadtéri színpadán, a Delacorte Theater-ben a színházkedvelők kedvence. Jó előre jegyet kell váltani.

Szeptember

Időjárás –  A nyári hónapok közül a legkellemesebb turisztikai szempontból. A nyár még tartja magát, ám az ősz lehelete már a levegőben van. Az átlag legalacsonyabb hőmérséklet 16°C, míg az átlag legmagasabb hőmérséklet +24°C. 

Ruházat – Továbbra is érvényesek a júliusban, augusztusban írtak. Ha fázósabbak vagytok, akkor egy-két pulóverrel vagy kardigánnal pakoljatok többet.

Költség – Szeptember elejétől, Labor Day-től Újév napjáig tart a hivatalos főszezon New Yorkban, s ez megmutatkozik az árakon is.

Programok

  • Szeptember első hétfője, Labor Day, a nyár végét jelenti a helybélieknek. A város elcsendesedik, sokan elutaznak a hosszú hétvégére. A legtöbb munkahely, közintézmény zárva tart, de a turista látványosságok nyitva vannak.
  • A divat kedvelőinek kihagyhatatlan a New York Fashion Week őszi rendezvénysorozata, melyre szeptember elején kerül sor.
  • A San Gennaro Fesztivál, melyet kora szeptemberben rendeznek meg, New York City legnagyszabásúbb és leghíresebb vallásos ünnepe. A Lower Manhattanban található, történelmi Olasz Negyedben kerül sor a 11 napon át tartó ünnepségsorozatra, melyben Nápoly védőszentjére, Szent Januáriszra emlékeznek. Az olasz ételek szerelmeseinek, a zene és vidámság kedvelőinek kötelező program.
  • Szeptember 11-e az emlékezés napja New Yorkban. Délelőtt a WTC Múzeumában emlékeznek meg az áldozatokra, este pedig felgyúlnak a Fényemlékmű, a Tribute in Light fénycsóvái New York City egén. Az ikerfényeket a város szinte valamennyi pontjáról látni, de a legszebb Brooklynból és New Jerseyből (Hobokenből vagy Jersey Cityből).
  • Szeptember második hetében kezdődik az egy hónapig tartó New York Filmfesztivál, melyre a Lincoln Centerben kerül sor.

Október

Időjárás –  Sokan októbert tartják a legideálisabb turista hónapnak. A levegő friss, csípős, a páratartalom elenyésző, az ősz a levegőben van. A karácsonyi turizmus még nem veszi kezdetét, így a tömeg is elviselhető. Az átlag legalacsonyabb hőmérséklet 10°C, míg az átlag legmagasabb hőmérséklet +18°C. A nappalok még melegek, de az éjszakák már kellemesen hűvösek. Tökéletes sétaidő.

Ruházat – A nyári ruhatár mellett legyen a bőröndben közepesen meleg pulóver, kardigán, esetleg egy vékony kabát, zárt, kényelmes cipő.

Költség – Szeptemberhez hasonlóan sajnos a főszezon áraival kell számolnunk.

Programok

  • Folytatódik a New York Filmfesztivál, melyre a Lincoln Centerben kerül sor.
  • Columbus Day október második hétfője, hosszú hétvége. Az ünnepi parádét feltétlen érdemes megnézni.
  • Október legnagyobb eseménye Halloween. Nézni és részt venni egyaránt életre szóló élmény. A Citylakók lelkesen díszítik házaikat. A legmerészebb alkotásokat a West Village-ben és az Upper East és Upper West Side-on találhatjátok.
  • Az East Village-ben található Tompkins Square Park ad otthont a világ legnagyobb Halloween Kutyaparádéjának.
  • A Greenwich Village Halloween Parádéjára október 31-én este kerül sor. Ezen a napon a metrószerelvények is megtelnek rémisztő alakokkal.
  • Késő októberben kezdenek igazán színesedni a levelek. Feltétlen látogassátok meg a Central Parkot, de ha időtök engedi, utazzatok ki a Hudson völgyébe is, ahol csodálatos őszi színkavalkád vár. Összeköthetitek egy Fort Tryon Park-The Cloisters látogatással.

November

Időjárás – November szintén nagyon jó választás. Ikonikus, kihagyhatatlan eseményekkel tarkított hónap. Az átlag legalacsonyabb hőmérséklet 5°C, míg az átlag legmagasabb hőmérséklet +12°C. November csípős tud lenni, de ritkán havazik.

Ruházat – Pulóver, vastagabb széldzseki, zárt cipő és esetleg sál, sapka, kesztyű a csípősebb reggelekre, estékre.

Költség – Főszezon. Az árak magasak, szállást találni a Karácsony közeledtével egyre nehezebb. Hálaadás után péntek a Fekete Péntek, mely hatalmas in-store és online leárazásairól nevezetes. Használjátok ki, ha nem rettentek el a várakozástól és a hosszú soroktól.

Programok

  • November első vasárnapján rendezik meg a New York Marathont. Az eseménynek közel 50 ezer résztvevője és 2 millió nézője van a City öt kerületében.
  • A vintage buszok fesztiváljára november elején kerül sor Brooklynban, a New York-i Közlekedési Múzeumban.
  • A Veterans Day, a Veteránok Napja november 11-e, szövetségi ünnep. A bankok, postahivatalok, iskolák zárva tartanak.
  • Thanksgiving Balloon Inflation, vagyis a Hálaadás Napi parádé lufióriásainak felfújására az Upper West Side-on, az American Museum of Natural History épülete körüli utcákban kerül sor a csütörtöki a parádét megelőző szerda délután 3 órától este 10 óráig.
  • A Macy’s Nagyáruház Hálaadás Napi Parádéja vezeti be az úgynevezett Holiday Season-t, az Ünnepi Időszakot, november negyedik csütörtökjén. Korán reggel menjetek ki a választott helyszínre, hogy jól lássátok a felvonulást.
  • A New York-i karácsony legnagyszabásúbb és legismertebb produkciója, a Radio City Music Hall Christmas Spectacular a Rockette-k szereplésével november közepétől látható. Érdemes előre jegyet venni.
  • Hálaadás Napja utáni héten felgyúlnak a fények a Rockefeller Center, a Bryant Park  és a Washington Square karácsonyfáján.
  • November elején megnyílnak a kedvelt korcsolyapályák.
  • Hálaadás Napja után a nagyáruházak ünnepi kirakataiban is gyönyörködhetünk.

December

Időjárás – December szintén népszerű és egyértelműen remek választás a City látogatásra.  A Karácsony New Yorkban a városi ünneplés esszenciáját nyújtja. Ezt az élményt nem szabad kihagyni, mert a karácsonyi időszak Manhattanban maga a mesevilág-csoda. Az átlag legalacsonyabb hőmérséklet 0°C, míg az átlag legmagasabb hőmérséklet +7°C. A hideg ne vegye el a kedveteket. A december nem túl fagyos, a város energiája melegen tart és életre szóló élményekkel gazdagít.

Ruházat – Nagyjából megegyezik a januári listával, bár december kevésbé fagyos és havas.

Költség – Lásd november.

Programok

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , ,

Még a helybéliekkel és a legmagabiztosabb turistákkal is előfordul, hogy eltévednek a Central Park kacskaringós ösvényein. A fák és gyalogutak labirintusában elvész Manhattan könnyen navigálható rácsszerkezete és ott állunk megzavarodva.

A Central Park West-et jellegzetes épületei – San Remo, a 74-75. utca, Eldorado ház a 90-91. utca magasságában -, a déli oldalt az újonnan épülő felhőkarcolók könnyen felismerhetővé teszik.

Azonban hiába ismerjük fel a négy égtájat, azt gyakran nem tudjuk megmondani, hogy melyik utca magasságában vagyunk vagy hogy hová vezet a legközelebbi kijárat. Naplemente után a helyzet még nehezebb.

 

A City azonban nem hagy cserben minket. A megoldás a szemünk előtt van, a legtöbb esetben csak nem tudunk róla.

A Central Park 1600 lámpája navigációs eszközként is funkcionál. Az 1907-ben, Henry Bacon által tervezett lámpák tartóoszlopain négyjegyű számot helyeztek el, mely nemcsak a karbantartóknak, de a park látogatóinak is segítségére szolgál az eligazodásban.

 

Az első két, illetve három számjegy a legközelebbi keresztutcát jelzi, míg az utolsó számjegy arra utal, hogy a park keleti vagy nyugati oldalán járunk. Ha páros szám az utolsó számjegy (a könnyebb megjegyezhetőség kedvéért: even – East), a keleti oldalon sétálunk, ha páratlan, a nyugati oldalon. Ennyire egyszerű és ennyire praktikus.

Képek: a blog írójának tulajdona, illetve Curbed

 

Tags: , , , , , , ,

A párizsi Pont des Arts hídhoz hasonlóan a Brooklyn Bridge-n is eljött az ideje a lovelock tilalomnak.

Az utóbbi 15 évben turisták és helybéliek tízezrei helyezték el egymás vagy a város iránti szerelmük jele és zálogaként lakatjaikat a Brooklyn Bridge korlátján, lámpáin. Hiába azonban a közkedvelt tradíció, a Department of Transportation (DOT), New York City Közlekedési Minisztériuma azonnali hatállyal eltávolította a lakatokat és egyéb emléktárgyakat. Az indok: megnövekedett karbantartási költség és balesetveszély.

Lakatot vagy egyéb tárgyat helyezni a hídra ezentúl szabálysértésnek számít és a büntetés $100.

“John Roebling, a briliáns mérnök biztonságos hidat tervezett, mely évszázadokon át hűséggel szolgálta a várost. Szeretnénk, ha ez így is maradna. A lakatok és egyéb emléktárgyak, mint fülhallgatók, hajpántok és cipőfűzők veszélyt jelentenek mind a gyalogos, mind a kerékpáros és autós forgalomra.” – nyilatkozta a DOT igazgatója, Polly Trottenberg.

Az első lakatok 2009-ben jelentek meg a hídon és a szokás évről évre nagyobb méreteket öltött.

Évente 120 ezer dollárt költ a város a lakatok eltávolítására, azonban a tilalmat a szeptember 8-i baleset után foganatosították. A híd egyik lámpája letört a ránehezedő súly alatt és lezuhant az alsó, autós forgalomra. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de a híd egyik sávját több mint 2 órára le kellett zárni, ami a Brooklyn Bridge és a City forgalmában jelentős torlódást okozott.

“A hidak precíz mérnöki munka eredményeképpen születnek. A tervekben minden egyes kilogrammnak jelentősége van. Az egyensúly felborulása katasztrofális lehet.”

A Brooklyn Bridge esetében a lakatok, a számítások szerint, 45 tonnányi állandó extra nyomással nehezedtek a híd szerkezetére, mely idővel strukturális elváltozáshoz is vezetett volna.

A hídra több vidám hangvételű/szójáték figyelmeztető tábla is került:

“No Locks, Yes Lox, Fine $100”
“Yes Love, No Locks, Fine $100”

 

“‘Take nothing but selfies, leave nothing but footprints. Készítsetek szelfiket és csak a lábnyomotokat hagyjátok hátra.” – kéri a turistáktól a város vezetősége.

Képek és forrás: DOT

Tags: , , , , , , , ,

A New York Citybe készülő turisták leggyakoribb kérdései között szerepelnek az időjárásra vonatkozóak: Milyen meleg a nyár New Yorkban? Hallottam, hogy szoktak hurrikánok is lenni? Gyakoriak ezek? Ősszel is előfordulnak? Mennyivel előre lehet ezekről a viharokról tájékozódni?

New York City, mint sok minden másban, éghajlatában is különlegesnek számít. A Köppen-féle éghajlat-osztályozó rendszer szerint két klíma, a humid subtropical/nedves szubtrópusi és a humid continental/nedves kontinentális klíma határán fekszik, így időjárása összetett és gyakran kiszámíthatatlan.

A nedves szubtrópusi éghajlat a 25. és 40. szélességi körök között található, többnyire óceánparti városok klímája. New York Cityben ez az éghajlati hatás felelős a forró, magas páratartalmú nyarakért, míg a nedves kontinentális klíma a hideg, gyakran zord, csapadékos telekért.

New York Cityben a mért leghidegebb érték -26°C volt, míg a legmelegebb +41°C. A városban évente átlagosan 1,270 mm csapadék esik, duplája a budapesti éves átlagnak. A napsütéses napok száma 57%, ez az érték Budapesten 45%.

A New York-i tél zord, embert próbáló. Az enyhe, esős, illetve hómentes tél ritka. Természetesen nem szibériai télről beszélünk, de az átlagos magyarországi teleknél egyértelműen keményebbekről.

A Hudson és az Atlanti-óceán felől fújó, csontig hatoló szél csak növeli a hidegérzetet. A leghidegebb hónap a január. Ilyenkor gyakran esik a hőmérő higanyszála -10° alá és a kemény fagy akár napokig, esetleg hetekig is eltarthat. A csapadék legtöbbször hó formájában hullik. Február a legcsapadékosabb, átlagosan 23,5 cm a leesett hó mennyisége. Gyakran esik ónos eső is. Egy-egy téli időszak folyamán több, tömegközlekedést megbénító hóvihar is előfordul. Az iskolák és a legtöbb munkahely ilyenkor zárva tart (snowday). A New York-i munkáltatók többsége biztosítja alkalmazottainak az otthonról történő távmunka opcióját a hasonló alkalmakra.

A New York-i tél nemcsak kemény, de hosszú is. Márciusban még befuthat egy-egy nor’easter hóvihar is. Az első melengető napsugarakra gyakran április közepéig várni kell.

A nor’easter keleti part specifikus viharforma. Masszív ciklon, mely a parttól kb. 160 km-re képződik az óceán felett és nevét azokról az északkeleti irányú, erős szelekről kapta, melyek a partvidékre sodorják. Nor’easter az év folyamán bármikor kialakulhat, de a hivatalos nor’easter idény szeptembertől áprilisig tart. Télen különösen veszélyes, mivel a sarkvidéki hideg levegő keveredik az Atlanti-óceán Golf-áramlatának meleg levegőjével. A hőmérséklet jóval fagypont alá süllyed, hurrikán erejű hófúvások képződnek, jeges áradásokkal. A nor’easter viharok körzetébe tartozó nagyvárosok a következők: Washington, D.C., Baltimore, Philadelphia, New York City és Boston.

A New York-i tavasz és ősz varázslatos, ugyan kissé kiszámíthatatlan. A hőmérséklet a barátságtalanul hűvöstől a nyáriasan melegig változhat. A csapadék átlagos, a páratartalom tavasszal és ősszel alacsony. Ez a legjobb turista időszak.

A New York-i nyár a télhez hasonlóan embert próbáló. Tikkasztóan forró és kényelmetlenül párás. Július és augusztus a legmelegebb. Az átlagos legmagasabb hőmérséklet 28°C, gyakoriak a több napig tartó hőhullámok. Ilyenkor a hőmérséklet napokig 35°C körüli, de a 38°C feletti napok sem ritkák. A metróállomásokon átlagosan 20°C-kal melegebb van, mint a felszínen, míg a metrókocsik erősen légkondicionáltak. Erre számítsatok és készüljetek fel (könnyű kardigán vagy vékony sál), különösen, ha érzékenyek vagytok a hőingadozásra.

Ne becsüljétek alá a páratartalom jelenlétét, mely erősen kihat a hő- és általános közérzetre, ezáltal az energiaszintre. Ha a nyár közepén látogattok New Yorkba, ezt feltétlen kalkuláljátok be. Igyatok sok vizet, gyalogoljatok az árnyékban, többször szakítsátok meg a programot és térjetek be egy-egy nagyobb üzletbe, hogy lehűljetek. De óvatosan, mert az üzletekben, közintézményekben – a metrókocsikhoz hasonlóan -, turbón a légkondi.

Gyakoriak a nyári zivatarok is, melyek jóval inkább trópusi felhőszakadáshoz hasonlítanak. Hirtelen alakulnak ki és nem hoznak semmilyen felfrissülést, sőt, csak növelik a kellemetlen, ragadós párát.

New York Cityben érvényesül az urban heat island, vagyis a nagyvárosokban bekövetkező mikroklimatikus jelenség, a városi hősziget. A manhattani betonrengetegben a hőmérséklet átlagosan 3-4 fokkal magasabb, mint a külvárosban. Ez a gyakorlatban azt eredményezi, hogy ősszel a City fái előbb színesednek, tavasszal előbb rügyeznek, mint például Long Island-en. A városi hősziget jelenség hatására a manhattani nyári esték és éjszakák sem hoznak felfrissülést. A hőmérséklet nem megy le 25°C alá, a páratartalom sem csökken és nincsenek friss esti szellők. Egyedüli felfrissülést, a légkondicionáláson kívül, csak a folyópartok (East River, Hudson) és tengerparti strandok biztosítanak.

A hurrikánok, trópusi viharok a globális klímaváltozás hatására gyakoribbak, kiszámíthatatlanabbak és jóval rombolóbbak lettek New York térségében. Az atlanti-óceáni hurrikán idény júniustól novemberig tart és az augusztus közepétől október végéig tartó időszakban a legvalószínűbb a ciklonok kialakulása. A legerősebb hurrikán 1938-ban csapott le a térségre. A Long Island Express névre hallgató, 3-mas kategóriájú vihar Long Island-en ért szárazföld fölé, 200 km/h-s széllel. 5 méter magas hullámok csaptak le a szigetre és a vihar 60 New York-i halálát okozta.

A 2011. augusztus 27–28-i, 1-es erősségű hurrikán az Irene névre hallgatott és Coney Island-en ért szárazföldre, 112 km/h-s szélerősséggel. Ez volt az első alkalom, hogy a National Weather Service, a Nemzeti Időjárási Hivatal hurrikán figyelmeztetést adott ki a New York-i térségre. Ez az eljárás példa nélkülinek számított és kivitelezéséhez a protokoll megszegésére volt szükség, mivel New York City és környéke hivatalosan nem tartozott a trópusi viharzónába.

Egy évvel később, 2012. október 28-29-én, közvetlen Halloween előtt csapott le a legendás Sandy hurrikán. A természeti tényezők hihetetlen összejátszása szupervihart eredményezett. A hurrikán szezon végén képződött trópusi ciklon holdtöltekor, magas dagály idején egyesült egy nor’easter-rel. A 145 km/h-s széllel érkező hurrikán a New Jersey-beli Atlantic City-ben ért partot és végigsöpört az egész keleti parton. Long Island-en több ezren veszítették el az otthonukat (köztük mi is), a sziget 90%-a több napig áram nélkül maradt. A Battery Parkban 4 és fél méteres hullámok ostromolták Lower Manhattant, elöntötték az alagutakat, metróállomásokat és a City alacsonyabban fekvő területeit. A 49. utca alatt több száz üzlet és lakóház semmisült meg. A város élete hetekig nem tért vissza a rendes kerékvágásba. A Sandy hurrikán okozta károk egy részét a mai napig nem sikerült kijavítani.

A hurrikánokat sajnos nem tudjátok “betervezni” az utazásba, ezek sajnos rizikófaktorként mindig jelen lesznek. A hurrikán érkezésének bejelentése a Nemzeti Időjárási Hivatal feladata. Általában néhány nappal a landfall, vagyis a szárazföld elérése előtt kezdik meg a lakosság figyelmeztetését, az aktív felkészülést. A kimenetel ennek ellenére drasztikusan változhat, pozitív és negatív irányba egyaránt. Vegyük példának az 1-es kategóriájú Hermine hurrikánt, mely Floridában ért partot 2016. szeptember 2-án, 120 km/h-s széllel. A már trópusi viharra lefokozott ciklon szeptember 4-én érte el New York-ot, ahol trópusi vihar figyelmeztetést adtak ki szeptember 2-án. Szeptember 4-én éjjel a vihar a vártnál keletebbre fordult, a nyílt óceán felé, így szerencsére csak minimális károkat okozott. A Sandy hurrikán esetében ez a keletre fordulás elmaradt, a már említett nor’easter bevonzotta a hurrikánt a szárazföld fölé és a károk a vártnál is nagyobbak voltak. Hiába a fejlett technika, a gyors kommunikáció, a felkészültség, a természet kiszámíthatatlan.

Külön bejegyzés (hamarosan) tárgyalja a választ a “Mikor utazzak?”, “Mire számítsak?” kérdésekre.

Képek: a blog írójának tulajdona, illetve a The Permanent Visitor

Tags: , , , , , , ,

A sárga taxi (cab) az 1920-as évek óta New York City egyik szimbóluma. Jelenleg több mint tizenháromezer ikonikus taxi járja Manhattan utcáit. A Taxi és Limuzin Társaság adatai szerint az állományban levő taxisofőrök csupán 4%-a született az Egyesült Államok határain belül. A legtöbben Bangladesből, Indiából és Pakisztánból származnak.

 

A 2016. augusztus 19-én hatályba lépett új törvény, miszerint az angol nyelvvizsga nem feltétele a taxisofőr engedély megszerzésének New Yorkban, még fontosabbá teszi, hogy magabiztosak legyünk taxihasználatban.

Taxit fogni New Yorkban a MUST DO listán szerepel. Soroljuk az utcai árustól vett hot dog, a Broadway show és a Central Park-béli csónakázás mellé. Az utóbbi években a New York-i taxizás sok változáson esett át – többek között az e-hail-ing elterjedésével, valamint a modern Nissan furgonok bevezetésével – ám a klasszikus taxizás fortélyai továbbra is változatlanok.

Szabad a taxi?

A sikeres taxifogás kulcsa a szabad, leinthető jármű. A taxik tetején található kijelző az útmutató. Ha a középen található azonosítószám világít, a taxi szabad, lehet leinteni. Ha a kijelző sötét, a taxi foglalt. Ha az “off duty” felirat világít, az autó “garázsjáratban” van, nem inthető le.

 qdqd

A repülőtereken (JFK, LaGuardia, Newark) nagyobb vasútállomások (Penn, Grand Central) és hotelek területén más rendszer működik. Itt taxiállomások üzemelnek, ahol sorba kell állni. Szúrós szemmel néznek ránk, ha a várakozó soron kívül megpróbáljuk leinteni a beérkező járművet. Ez a rendszer civilizáltabb vagy idegesítőbb, attól függően, hogy melyik módszer áll közelebb hozzánk.

 

Hogyan intsük le a közeledő taxit?

Fuvardíjat spórolunk meg, ha az utca azon oldalára állunk, mely a célállomás irányában halad. Ez Manhattanban azt jelenti, hogy esetleg át kell mennünk a következő utcába, vagy sugárútra. Ne feledjük, hogy a New York-i utcák és sugárutak legtöbbje egyirányú. Erről itt olvashattok többet.

A legjobb hely a taxiszerzésre az utcasarok. Érdemes letölteni a CabSense nevű appot, mely a New York-i Taxi és Limuzin Társaság forgalmi adatait használva navigál minket. Ha a sarok túlzsúfolt, kezdjünk gyalogolni a forgalommal megegyező irányba – ezzel is spórolhatunk egy kicsit -, majd próbáljuk meg újra. A “cab poaching”, vagyis a taxi elorozása az íratlan kardinális bűnök közé tartozik New Yorkban. Vigyázzunk, hogy ne álljunk közvetlen valaki elé, miközben előrefelé gyalogolunk.

 

Lépjünk egy-két lépést az úttestre, hogy kiemelkedjünk a tömegből. Ez még biztonságos, és így a cabbie is jobban lát minket. Semmi izgalom, ha fel akar venni, öt sávon át is átverekedi magát a fuvarért.

A karunk legyen félreérthetetlenül jelző pózban és vegyük fel a szemkontaktust a sofőrrel. A legtöbb esetben a taxisofőr bólint, ha fel fog venni. Legyünk magabiztosak, de nem kell kiabálni, fütyülni. Tősgyökeres manhattani sosem kiált taxiért, ezt inkább turistáktól, illetve filmekben látjuk.

 

Alapvető gyakorlati tudnivalók

Manhattanban a pontos cím helyett a sugárút és utca kereszteződését adjuk meg a sofőrnek, a lehető legegyszerűbben: Take me to 42nd and Fifth, please. A házszám ebben a hatalmas városban nem igazán segít a sofőrnek. Természetesen ismert épületek, pályaudvarok, parkok nevét gond nélkül megadhatjuk: Take me to the Empire State Building. Ha ismerjük az épületet és egy percet sem akarunk gyalogolni, a célhoz közel még hozzátehetjük, hogy álljon meg a sarok utáni harmadik háznál, stb.

Többször is megszakíthatjuk fuvart (ismerőst felvenni, mosodába beugrani, stb.). A megállások számának nincs felső határa, de a taxióra természetesen ketyeg és a sofőrrel illik előre közölni a szándékunk.

Az utasok számának felső határa négy. Ha az ötödik utas kisgyermek, ő ülhet a felnőtt ölében, de ilyenkor előre kell ülni a vezető mellé. Az első ülést a mozgáskorlátozottak is igénybe vehetik.

Mindig a járda felől szállj be és lépj ki a taxiból, de légy óvatos, mert a járda felőli oldal a legtöbb esetben biciklisáv.

Fizethetsz bankkártyával. Használd ki, ezzel is kevesebb aprót kell magadnál tartani. A borravalót adhatod készpénzben. Kártyás fizetésnél külön tételként jelenik meg. A rendszer felajánlja a 20, 25 illetve 30% borravalót, melyet természetesen felülírhatsz.

Annak ellenére, hogy a sárga taxinak kötelessége New York mind az 5 kerületén belül bárhova eljuttatnia, a sofőrök megpróbálnak – a legtöbbször sikeresen-, kihátrálni a külső kerületi fuvarból. Át kell menniük valamelyik hídon, s végül Queens vagy Brooklyn egyik eldugott sarkában találják magukat fuvar nélkül. Veszteséges fuvar a sofőr számára. Az igazság azonban az, hogy az ilyen hosszú fuvar nekünk se éri meg. Lassú és drága. A taxizás csak rövid távon visszafizetődő, illetve sötétedés után, biztonsági szempontokból. Hosszabb utakra és nappal válasszuk a metrót. Sokkal gyorsabb és olcsóbb.

Ha mindenképpen taxizni szeretnénk a külső kerületbe, és nem fogadjuk el sofőr nemleges válaszát, nyugodtan hívjuk a 311-es számot, ahol panaszt tehetünk. Amint a sofőr meglátja, hogy lejegyezzük a jármű azonosítóját, meggondolja magát.

Mikor ne taxizzunk? A csúcsforgalom tetőfokán, reggel 8 és 9, illetve délután 5 és 6 óra között különösen nehéz taxit fogni. Esőben is felejtsük el a taxit és azonnal induljunk a legközelebbi metróállomás felé. Késő este a sugárutak mentén könnyebb taxit szerezni, mint az utcákon.

New Yorkban a sárga taxit nem lehet előrendelni. Ha ragaszkodunk az előzetes taxifoglaláshoz, használhatjuk a következő e-hail szolgáltatókat: Uber, Hailo és Taxi Magic.

Óvakodjunk az engedély nélküli magántaxiktól! Bátran intsünk nemet, ha elénk gördülnek!

Taxi etikett

Az nyer, aki előbb. Ha többen állunk ugyanazon a ponton, íratlan szabály, hogy az viszi az első taxit, aki előbb ott volt. Természetesen illik átadni elsőbbségünk, idősebbeknek, kismamáknak, babás anyukáknak, mozgáskorlátozottaknak. Azonban ne lepődjünk meg, ha a hezitálásunk legkisebb jelére valaki beugrik a járműbe. New Yorkban a magabiztosság a túlélés alapja.

A lovagiasság nem halt ki. Az uraknak illik segíteni a hölgyeknek beszállásnál és kiszállásnál. A New York-iak nagy része, a rossz hírnév ellenére, segítőkész.

 

Tarifák

  • Az alapdíj 2.50$.
  • Az alapdíj 50 centtel nő 1/5 mérföldenként (321 m), illetve percenként, ha az autó 10 km/h-s sebességnél lassabban halad, vagy áll (a dugó nem kifizetődő).
  • A városfejlesztési adó 30 cent.
  • Este 8 és reggel 6 óra között 50 cent az éjszakai fuvarfelár.
  • Délután 4 és 8 óra között 1$ a csúcsforgalmi felár.
  • Az állami adó további 50 cent.
  • Az esetleges híd- és útvámot az utas fizeti.
  • A csomagokért nem kell fizetni
  • A JFK repülőtér és Manhattan között fixáras (52$) viteldíj van.
  • A Newark Repülőtérre a városi díjrendszer érvényes, plusz 17,50$ pótdíj.
  • A Laguardia Repülőtérre a városi díjrendszer érvényes, nincs pótdíj.

UTASKÉNT JOGod van

  • bankkártyával fizetni
  • New York mind az 5 kerületén belül, valamint Westchester, Nassau megyékbe és a Newark Reptérre eljutni
  • kiválasztani az útirányt
  • fűtést vagy légkondicionálást kérni, illetve igény szerint lekapcsolni vagy szabályozni
  • zajmentes utazáshoz, beleértve a tülkölés mellőzését, taxiTV lekapcsolását
  • magaddal vinni a segítőkutyádat
  • tiszta, higiénikus utastérhez és csomagtartóhoz
  • biztonságos vezetőhöz, aki betartja a közlekedési szabályokat
  • visszautasítani a borravalót, ha nem vagyunk megelégedve a szolgáltatással, a cabbie goromba, vagy durván eltéved

Mennyi borravalót illik adni?

A legtöbb amerikai városban a borravaló összege alacsonyabb (15%), mint Manhattanban. Itt minden a “New York jobb, nagyobb és drágább!” elven működik. Természetesen lehet 15%-os borravalót adni, de a 20% az elfogadott norma. Ha kártyával fizetsz, a rendszer felajánlja a 20, 25 illetve 30% borravalót, melyet felülírhatsz.

Ha a cabbie kifejezetten előzékeny, segít a csomagokkal, igényeidnek megfelelően kellemes társaság, méltányold az erőfeszítését.

Képek: TaxiGrams, SamAlive, m_bautista330, raylivez

Tags: , , , , , , ,

New York City leggyűlöltebb épülete a Pennsylvania Station, közismertebb nevén a Penn Station (melynek titkairól ITT olvashattok) a Hetedik és a Nyolcadik Sugárút között (31.-34. utca) található.  A pályaudvar (jegyváltó automaták, információ, várótermek, üzletek, éttermek) a Madison Square Garden épületének földszintjén, míg a peronok a földfelszín alatt találhatóak.

A Penn Vasútállomáson – a Grand Central Pályaudvarral ellentétben -, az utasok nem szívesen tartózkodnak egy perccel sem többet, mint muszáj, nem gondolnak rá büszkeséggel, egyszerűen a hétköznapok kellemetlen velejárójának tekintik. Sokak szerint a Penn Station New York City szégyene, a vasútállomások LaGuardia-ja. Ez a percepció azonban, reményeink szerint, 4 éven belül a múlté lesz.

Az elmúlt kilenc hónapban, mióta bejelentették a Penn Station átalakítását, a tervek nagyon sokat változtak (az eredeti koncepcióról ITT írtam). Andrew Cuomo, New York kormányzója a 2016. szeptember 27-i sajtótájékoztatón bemutatta a legújabb terveket, biztosítva Manhattan lakóit, hogy ez a projekt nem csupán elmélet, de hamarosan valóság lesz, “21. századi, New York-színvonalú tömegközlekedés New Yorkban”.

A jelenleg Pennsylvania Station-Farley Complex névre hallgató mega-pályaudvar magában foglalja majd a jelenlegi Penn Station és a 7. Sugárúton található James A. Farley Postahivatal épületét.

A komplexum szíve a 24 ezer m2-es – a Grand Central központi csarnokánál is nagyobb – Moynihan Train Hall (Moynihan Csarnok) lesz, mely az eredeti tervekkel ellentétben, nemcsak az Amtrak vonatok, de a LIRR, a Long Island Vasúttársaság utazóközönségét is kiszolgálja majd.

A 24 ezer m2-en a pályaudvar kiszolgáló irodáin kívül egyéb kirendeltségek, éttermek és egy 10 és fél ezer m2 alapterületű üzletközpont osztozik majd.

A 10 emelet magas, impozáns csarnok fő attrakciója a hatalmas, kupolás üvegtető lesz, mely az 1963-ban lebontott, eredeti Pennsylvania Állomásnak állít emléket.

A Farley Csarnok építésével egy időben az eredeti Penn Station 33. utcai főfolyosója is faceliftet kap, beleértve az átjáró két végében található metróállomásokat (1/2/3 a Hetedik Sugárúton és A/C/E jelű vonalak a Nyolcadik Sugárúton) is.

Az átalakítás során megnövelik (majd háromszorosára) a jelenleg sötét, állandóan zsúfolt átjáró szélességét és magasságát, biztosítva az utasforgalom akadálytalan áramlását, a jobb tájékozódást és tájékoztatást, ezáltal javítva az állomást használó ingázók általános közérzetét.

A Penn Station kétszer annyi utast szolgál ki naponta, mint a JFK, a LaGuardia és a Newark repterek összesen, így a város számára elengedhetetlen, hogy ez a stratégiailag kiemelten fontos közlekedési csomópont zökkenőmentesen működjön.

Az új komplexum technikailag is megújul, s nemcsak, ami a kijelzőket illeti, de ingyenes Wi-Fi, USB csatlakozók és laptop töltőállomások is lesznek állomás szerte.

A Moynihan Train Hall 1, 6 milliárd, a Long Island Rail Road főfolyosója 170 millió, míg a metróállomások átalakítása 50 millió dollárba kerül.

Az építkezés már el is kezdődött és a tervek szerint az átadásra 2020 decemberében kerül sor.

A Penn Station tetején található Madsion Square Garden-ről nem sok szó esett a sajtótájékoztatón. Sokan tudni vélik, hogy azért, mert Cuomo kormányzó nem támogatja az aréna elköltöztetését, annak ellenére, hogy NYC önkormányzata 2013-ban csupán 10 évre hosszabbította meg a bérletet.

A nemrégiben napvilágot látott propozíció az MSG újrahasznosítására fantasztikus lehetőségekre világított rá. A terv az arénát hatalmas, robbanásálló üvegpalotává alakítaná. A Penn Station az eredeti állomással vetekedő, világszínvonalú közlekedési csomóponttá válna.

Képek és forrás: Curbed

Tags: , , , , , , , , , , , ,