September 2016

You are currently browsing the monthly archive for September 2016.

Figyelem! Az alábbi bejegyzés értelmezéséhez nélkülözhetetlen az eset előzetes ismerete. A JonBenét Ramsey gyilkossági ügy összefoglalója ITT (link) olvasható.

A 6 éves coloradói kislány, JonBenét Ramsey halála, a 20 éve megoldatlan bűntény fogva tartja Amerikát és az egész világot. A gyilkosság évfordulóján több televíziós csatorna is exkluzív dokumentumfilmmel jelentkezett, míg más források azt sugallták, hogy új információ birtokába jutottak. A népszerű televíziós pszichológus, Dr. Phil műsorában megszólalt a 20 éve hallgató báty, a most 29 éves Burke Ramsey is, de a riport egy centivel sem hozta közelebb a megoldást.

Előzetes tények 

  • 2013. október 25-én a coloradói esküdtszék, 14 év után nyilvánosságra hozta az 1999-es Legfelsőbb Bírósági vádirat egyes részleteit. A 4 oldalas dokumentumból megtudhatjuk, hogy az esküdtszék kész volt két pontban vádat emelni a Ramsey szülők ellen. Az első vádpont szerint a szülők veszélyes helyzetbe juttatták gyermeküket, mely a kislány halálát okozta. A második vádpont szerint a szülők segítették és/vagy támogatták a tettest, megváltoztatva a nyomozati helyszínt, késleltetve a nyomozást, illetve félreinformálva a hatóságokat. Arról, hogy kit védtek, illetve támogattak, a dokumentum nem ejt szót. A legfelsőbb bíró 1999-ben elállt a vádemeléstől.
  • A váltságdíjat követelő levelet az írásszakértők több mint fele minden kétséget kizárólag Patsy-nek tulajdonította. Ugyancsak rá vall a levél szövegezése és hossza. A James Kolar-féle nyomozati anyag alapján, a gyilkosságot Burke, a báty követte el és a szülők, miután realizálták, hogy egyszerre mindkét gyermeküket elveszíthetik, kétségbeesett lépésre szánták el magukat. Patsy megírta a váltságdíj levelet, John pedig megpróbálta erőszakos behatolásnak álcázni a terepet.
  • Már a kezdetekben kiderült, hogy Burke és JonBenét kapcsolata nem volt zavartalan. A kislányt a halála előtti 3 évben összesen 27-szer vitték a gyermekorvoshoz zúzódásos sérülésekkel. Az egyik alkalommal a veszekedés odáig fajult, hogy Burke az édesapja golfütőjével ütötte arcon a kislányt. Burke autista hajlamot is mutatott, gondjai voltak érzelmei kifejezésével, a kommunikációval, szexualitással. Gyakran játszott a saját ürülékével, falra maszatolt vele, megpróbálta “visszajuttatni” a testébe. Több szakértő szerint JonBenét-t is belevonta – akarata ellenére -, ebbe a beteges játékba, s ez is okozhatta a kislány krónikus húgyúti fertőzését, esetleges hüvelyi sérülését is. Elképzelhető, hogy a tapasztalatlan fiú összekeverte a testnyílásokat. Az eredeti nyomozás során bélsár nyomokat találtak a falakon, JonBenét ágyában, de még a kislány karácsonyi édességdobozában is.

Reddit teória

2016 szeptemberében, a CBS dokumentumfilmmel közel azonos időben új teória látott napvilágot a Reddit-en, mely lázba hozta az esetet évek óta tanulmányozó “hobbidetektíveket”. A teória egyszerű, logikus gondolatmenete magyarázatot szolgál minden egyes, eddig sántító, érthetetlen részletre. A felállított idővonal is egybeesik a nyomozati anyaggal, illetve a fültanuk beszámolójával.

Az eset legapróbb részletét is ismerők szerint, ez a teória olyan meggyőző, precíz és olyan fordulatokat tartalmaz, hogy lehetséges, maga James Kolar, az ügy volt vezető nyomozója, esetleg az édesapa, John Ramsey írta – felhasználva a Reddit névtelenségét -, megszabadulva a 20 éve elhallgatott igazság súlyától.

A teória kiindulópontja 

  • JonBenét Remsey-t a bátyja ölte meg.
  • A garotte-ot nem gyilkolásra, hanem a halott mozgatására használták.

Idővonal és események

Este 10 óra
  • A család hazatér a karácsonyi partiról.
  • A szülők vallomásával ellentétben JonBenét NEM aludt el a kocsiban és az apa NEM vitte fel ölben az ágyába.
  • Az édesanya az, aki a gyógyszerek (Patsy antidepresszánsokat szedett) és a partin ivott alkohol hatására ruhástul eldől az ágyon és azonnal elalszik, mely magyarázat arra, hogy miért viselte a gyilkosság reggelén az előző napi ruháját.
  • Valószínű, hogy az édesapa az, aki mindkét gyereket ágyba fektette.
  • Tény, hogy Burke felkelt és a földszinten játszott. Nagy valószínűséggel egy idő után elunta magát egyedül és felment a kislányért.
  • Lehetséges, hogy ananászt ígért neki, ha lemegy vele játszani, de az is lehet, hogy egyszerűen csak mindketten megéheztek. A hatalmas adag, a használt leveses kanál és az a tény, hogy a szülők eskü alatt vallották, hogy nem ők etették meg JonBenét-t ananásszal, melyet a boncolás során a gyomrában találtak, ezt a teóriát támasztja alá.

11 óra
  • A gyerekek elunják a játékot és lemennek az alagsorba, ahol egy csomó karácsonyi ajándék volt, melyet másnap vittek volna magukkal a rokonokhoz.
  • A két gyermek dinamikája alapján, nagy valószínűséggel Burke volt az, aki elkezdte letépni a csomagolópapírt a dobozokról.
  • Az édesanya azt vallotta, hogy ő volt az, aki letépte a díszcsomagolást, mivel elfelejtette, hogy melyik doboz kié lett volna. Abban mindenki egyetért, hogy egy felnőtt, hosszas csomagolás után nem szakítja le a papírt, hanem esetleg egy csücsköt óvatosan megbont. Patsy hazudott ezzel az aprósággal kapcsolatban, mivel nagyon is nagy jelentősége volt az ügy kimenetelében.
  • JonBenét, a “mindig jó kislány” megijed, hogy a csomagbontásnak következményei lesznek és azzal fenyegeti a fiút, hogy beárulja a szülőknél, ahogy ez más rengetegszer megesett. A kislány szaladni kezd, mire Burke az elemlámpával fejbe üti, hogy megállítsa.
  • Burke nem realizálja, hogy mit tett. Megpróbálja felébreszteni a lányt. Bökdösi, ütögeti, erre utalhatnak a friss zúzódások, a játékvonat síndarabjától is származható, kör alakú, apró sebek. Ami a szexuális erőszakot illeti, a boncolás a nemi erőszakot klasszikus értelemben nem tudta bizonyítani, viszont a friss sérülések arra utaltak, hogy a gyilkos játszott a kislánnyal. Lehetséges, hogy Burke – mint már előtte többször is – ezt is bevetette, hogy mozgásra bírja az akkor már halott JonBenét-t.

Hajnali 2 óra
  • Burke feladja és felmegy a szüleihez azzal, hogy JonBenét nem akar felébredni. Patsy lemegy a gyerekkel az alagsorba és felhangzik a velőtrázó sikoly, amelyről több szomszéd is beszámolt a kihallgatások során, mely így már értelmet nyer, hisz senki sem hitte igazán, hogy egy hat éves kislány sikolyát az alvó szomszédok meghallották, ellenben a házban tartózkodó szülők és testvér nem.
  • Beüt a kétségbeesés. A kislány egyértelműen halott. Megpróbálják megtudni a részleteket Burke-től, majd ágyba parancsolják. A terv körvonalazódik. Elvesztették a rajongásig szeretett kislányt, még egy gyermeket nem akartak elveszíteni. A család nem engedheti meg magának a botrányt. Elveszítenék a jó hírnevüket, megszenvedné az üzlet is.
  • Az egyetlen realisztikus forgatókönyv az emberrablás. Gazdag család, a zsarolás hihető opció.
  • A terv az volt, hogy JonBenét-t kiviszik a házból, s a rendőrség valahol a házon kívül találja majd meg, azonban erre egyszerűen nem volt idejük. Naivan azt hitték, hogy a zsaroló levél elegendő lesz ahhoz, hogy a rendőrség teljes erőkkel a házon kívül nyomozzon, így nekik elegendő idejük lesz a holttest eltávolítására.

  • A levél, melyet a legtöbb nyomozó és írásszakértő Patsy-nek tulajdonít, többé kevésbé csupán arra korlátozódik, hogy mit nem szabad tenniük, ők pedig pont az ellenkezőjét teszik.
  • A teória legbizarrabb része a garotte. A szülők el akarták távolítani a kislányt a házból, hogy gyermekrablásnak álcázzák az esetet. Itt lép a képbe a bőrönd és a garotte. A garotte-ot John készítette (tengerészeti múlt), de nem azzal a szándékkal, hogy bántsa a kislányt, hanem mint mozgató eszközt használta. Ez valóban sokkoló, de ekkor JonBenét minden szempontból halott volt számukra és semmi másra nem tudtak gondolni, csak arra, hogy miként mentsék meg Burke-t az elmegyógyintézettől, illetve önmagukat a következményektől. A garotte tökéletesen alkalmas volt arra, hogy segítségével az apa beemelje a holttestet a bőröndbe, anélkül, hogy a DNS-e rákerülne a testre. A kislány nyakán a garotte által hagyott vágások iránya szintén emelésre utal.

Reggel 5 óra 52 perc
  • Patsy telefonál a rendőrségre. A család megvárta azt az időpontot, amikor aznap fel kellett volna kelniük, hogy a reptérre menjenek. Ezzel azt akarták elérni, hogy a rendőrség azt higgye, az éjszaka zavartalanul telt. A boncolási jegyzőkönyv szerint a halál beállta és a bejelentés között órák teltek el. A legtöbb forrás a halál dátumát december 25-e vagy 26-aként jelöli meg. A család a december 25-ét vésette a sírkőre. Ők talán tudták, hogy a kislány még 25-én meghalt?
  • A segélyhívás hangfelvételén hallani, amint John azt mondja a háttérben: “Nem hozzád beszélünk.” A telefonközpontos állította, hogy hallott egy harmadik hangot a háttérben. Nagy valószínűséggel Burke volt, akit az apja hallgatásra utasított. Ez azonban ellentétben áll a szülők vallomásával, miszerint Burke átaludta az eseményeket.

 

  • Azt elfelejtették közölni a rendőrséggel, hogy a levél azt írja, ha hívják a rendőrséget, vagy bárki másnak elmondják, a kislány meghal. A szülők nem csupán a rendőrséget hívták, de az összes ismerőst odacsődítették a házhoz, elvégre indokot akartak adni a gyilkossághoz.
  • A rendőrség áthúzza a számításukat. Kérik őket, hogy kutassák át a házat, centiről centire. Ekkor John már tudta, hogy nem tudják kicsempészni a holttestet a házból. Az utasításra John karon ragadta a barátját, Fleet White-ot és egyenesen az alagsori borospincébe megy, ahol azonnal megtalálja a kislány holttestét. Leveszi a szájáról a tapaszt, majd magához szorítja, felviszi az ebédlőbe és leteszi a földre, mellyel tönkreteszi a nyomozás szempontjából létfontosságú nyomozási helyszínt és az esetleges DNS mintákat.
  • Miért szakította meg a White és a Ramsey család a szoros barátságot, közvetlen a tragédia után? Miért nem nyilakozik Fleet White?

Ez a teória nemcsak abban tér el az összes eddigitől, hogy választ ad néhány eddig megválaszolatlan kérdésre, de azt is bebizonyítja, hogy ebben a tragédiában senki sem volt szörnyeteg. Burke nem volt tudatában, hogy mit tett. A szülők ebben a lehetetlen helyzetben megpróbálták menteni a még menthetőt. Az életük így is pokollá vált.

Forrás: Reddit

Képek: Google

Tags: , , , , , , , ,

Figyelem! Az alábbi bejegyzés értelmezéséhez nélkülözhetetlen az eset előzetes ismerete. A JonBenét Ramsey gyilkossági ügy összefoglalója ITT (link) olvasható.

A 6 éves coloradói kislány, JonBenét Ramsey halála, a 20 éve megoldatlan bűntény fogva tartja Amerikát és az egész világot. A gyilkosság évfordulóján több televíziós csatorna is exkluzív dokumentumfilmmel jelentkezett, köztük a CBS is. Ennek a két részes oknyomozó dokumentumfilmnek rövid összefoglalóját olvashatjátok.

1996. december 26-án, kora reggel, a coloradói Boulder város rendőrkapitánysága 911-es segélyhívást rögzít. A 6 éves gyermek-szépségkirálynő, JonBenét Ramsey édesanyja, Patricia “Patsy” Ramsey bejelenti, hogy váltságdíjat követelő üzenetet talált és a gyereket elrabolták. A kislányt hamarosan holtan találják a család házának alagsorában, fehér pokrócba burkolva. Nyakára valaki nejlonzsinórt tekert, kezeit a feje fölött összekötözte, száját letapasztotta.

Ami ez után következett, az nem volt más, mint média őrület. Az utolsó bulvársajtótól a CNN-ig főoldalra került a sztori. Mindenki tudni akarta, hogy ki ölte meg a kék szemű, szőke angyalt.

A Boulder-i rendőrség – egy többszörösen szabálytalan és elfuserált nyomozás után -, először a szülőket vádolta, majd áttért az idegen behatoló elméletre. Hivatalos vádemelésre azonban nem került sor, annak ellenére sem, hogy az esküdtszék kész volt két pontban vádat emelni a Ramsey szülők ellen. Az első vádpont szerint a szülők veszélyes helyzetbe juttatták gyermeküket, mely a kislány halálát okozta. A második vádpont szerint a szülők segítették és/vagy támogatták a tettest, megváltoztatva a nyomozati helyszínt, késleltetve a nyomozást, illetve félreinformálva a hatóságokat. A legfelsőbb bíró 1999-ben elállt a vádemeléstől. Az ügy a mai napig megoldatlan.

2008-ban, korszerűbb DNS vizsgálatok után, hivatalosan is tisztázták a szülőket a vádak alól, de Patsy ezt már nem érte meg. 2006-ban, 49 évesen hunyt el, petefészek rákban.

A CBS csatorna 2016-os dokumentumfilmjének (The Case Of: JonBenét Ramsey) elkészítéséhez a szakma legrangosabb szaktekintélyeit hívták meg.

Az oknyomozás vezetői:

  • Jim Clemente – New York City ügyész, FBI speciális ügynök, pszichológus
  • Laura Richards – a New Scotland Yard viselkedés szakértője, FBI ügynök

Szakértők:

  • Dr. Henry Lee – világhíres törvényszéki orvos
  • James Kolar – a Colorado Megyei Ügyészség főnyomozója, a JonBenét Ramsey ügy volt főnyomozója
  • Dr. Werner Spitz – világhíres törvényszéki patológus
  • James Fitzgerald – FBI speciális ügynök, törvényszéki nyelvész
  • Stan Burke – FBI speciális ügynök, törvényszéki vallomás elemző

A 911-es hívás során hallható háttérbeszélgetés

Patsy a hisztérikus segélyhívást saját maga szakította félbe. A szakértők szerint a 911-es hívások többségében a hívó a vonalban marad addig, amíg a rendőrség megérkezik a helyszínre, de legalábbis megvárja, amíg a diszpécser bontja a vonalat.

Patsy azonban nem tette le azonnal a kagylót. A háttérben beszélgetésfoszlány hallható, mely arra utal, hogy John, a férj mellett egy harmadik személy is jelen volt a 911-es hívás idején. A hangtechnikusok már az 1990-es években megpróbálták felerősíteni a háttérbeszélgetést. A hanganyag egy részét a pletykalapok le is hozták, azonban hivatalos analízisre és nyilvánosságra hozásra most került sor először.

A 2016-os, digitálisan felerősített háttérbeszélgetés szövegkönyve szinte szóról szóra megegyezik a 90-es évekből származóval.

  • “We’re not speaking to you!” (Nem hozzád beszélünk!) – John Ramsey rendreutasító hangja
  • “What did you do? Help me, Jesus! (Mit tettél? Jézus segíts!) – Patsy Ramsey
  • “What DID you find?” – (Mit találtál?) egy vékonyabb hang, valószínű gyermeké. Burke Ramsey, JonBenét bátyja a hang lehetséges tulajdonosa

Amennyiben Burke a harmadik személy a felvételen, az ellentmond a szülők (Burke is megerősítette) vallomásának, miszerint a fiú végig aludt.

Kim Archuletta, a 911 diszpécsere szerint Patsy hívása több szempontból is szokatlan volt

Kim Archuletta-t soha senki nem hallgatta ki. Azt az utasítást kapta, hogy senkinek se nyilatkozzon, csak a tárgyaláson, melyre végül nem került sor. Az 1999-es legfelsőbb bírósági eljárás során sem kérdezték ki. Kim a riportban elmondta, hogy ő is hallotta a háttérbeszélgetést és az volt az érzése, hogy Patsy begyakorolta a hívást. “Éreztem, hogy valami nincs rendben. Nekünk olvasnunk kell a hívó gondolatában. Az őrjöngő pánik a hangjában hamisan rapszodikusnak tűnt. Olyan volt, mintha azt mondta volna: OK, hívtuk a rendőrséget és akkor most? Azt pedig végképp nem értem, hogy miért szakította a vonalat, miközben én még szólongattam.”

A váltságdíj levél bizonyos sorai mozifilmekből származnak

A váltságdíj levél mindig is gyanús volt, mint hossza, mint tartalma miatt. Az írásszakértők több mint fele az eredeti nyomozás során is Patsy-nek tulajdonította az írást. Az emberrabló/gyilkos Patsy jegyzettömbjéből szakított le lapokat, majd pontosan visszahelyezte a megszokott helyére, az előszobába. A levelet a konyhaasztalnál írta, majd elvitte az emeleti lépcsősorhoz. Az asszony tollát szintén visszatette a helyére, miután megírta a három oldalnyi fogalmazványt. A szakértők a műsorban lemérték, hogy mennyi időbe telik megírni a szöveget. 21 perc másolással, s valószínűleg még sokkal több idő, ha a fogalmazást is beleszámoljuk, s mindezt úgy, hogy a szülők a házban alszanak, az emberrablás tárgya pedig holtan fekszik az alagsorban. Túlságosan merész, ezáltal érthetetlen viselkedés egy idegen behatoló részéről.

A levélben az “If we catch you talking to a stray dog, she dies” (Ha csak egy kóbor kutyával is beszélsz, a lány meghal.) fenyegetés a Dirty Harry című film váltságdíj leveléből származik, míg a “Don’t try to grow a brain!” (Ne akarj agyat növeszteni!) a Speed című film egyik jelenetéből való. A Ramsey házaspár köztudottan nagy filmrajongók voltak, a házban rengeteg moziplakát függött.

A három oldalas levél lényegét négy mondatba is be lehetett volna sűríteni. Úgy tűnik, mintha az író túlságosan is arra koncentrált volna, hogy megindokolja a túsz halálát.

Az apa fedezi fel a holttestet – szintén megrendezett lehet

Ron Walker, ügynök – az egyetlen nyomozó, aki aznap betette a lábát a házba -, utasította John-t, hogy kutassa át a házat, “from the top floor to the bottom floor” (az emeleti szobáktól az alagsorig). Az utasításra John karon ragadta a barátját, Fleet White-ot és egyenesen az alagsori borospincébe ment – anélkül, hogy az emeleti játszószobákat ellenőrizte volna először -, ahol azonnal megtalálta a kislány holttestét. Levette a szájáról a tapaszt, majd magához szorította a kislány élettelen testét, felvitte az ebédlőbe és letette a földre, mellyel tönkretette a nyomozás szempontjából létfontosságú nyomozási helyszínt és az esetleges DNS mintákat.

A gyilkos fegyver valószínűleg a konyhaasztalon talált elemlámpa

A szülők annak idején nem engedték meg, hogy a törvényszéki orvos belépjen a házukba (a Ramsey család erősen befolyásos család volt), így csak a boncolási jegyzőkönyvre lehetett támaszkodni, amikor a gyilkos fegyver után kutattak. Dr. Werner Spitz és Dr. Henry Lee egyetértenek abban, hogy a kislány halálát a fejsérülés okozta és a zsinórt már csak a halála után tekerték a nyakára. A többi sérülés jellege is erre utal.

A szakértőkből álló csoport kísérlet keretében bizonyította, hogy az elkövető lehetett gyermek is, illetve, hogy az elemlámpa pontosan olyan sérülést okoz, mint amilyet JonBenét koponyáján találtak. A szakértők malacbőrrel bevont, parókás koponyát használtak a kísérlethez és egy 10 éves kisfiú segítségét kérték. A gyermek minden erőfeszítés nélkül képes volt betörni a bábú koponyáját, míg a bőr érintetlen maradt. JonBenét esetében sem volt vérzés, melyet a fejbőr rugalmas volta magyaráz. Az elemlámpán nem találtak DNS-t annak idején, mely arra is utalhat, hogy valaki letörölte a szerszámot.

A CNN interjú

A Ramsey család nem működött együtt a rendőrséggel és az FBI embereivel, azt a benyomást keltve, hogy nem akarják igazán, hogy a nyomozás sikeres legyen, ennek ellenére és sokak meglepetésére, a CNN Tv-társaságnak riportot adtak. Ellentmondó és hipokrita lépés volt részükről, mellyel maguk ellen fordították a közvéleményt és a hivatalos szerveket is.

A törvényszéki vallomás elemző furcsállotta, hogy az édesapa – valószínű tudat alatt -, a “miért”-re helyezte a hangsúlyt a “ki tette” helyett, az édesanya pedig a kamerába nézve közölte, hogy “nem vagyunk mérgesek”, ami egyszerűen elképzelhetetlen. Az apa és az anya egyetlen tagadhatatlanul őszinte és határozott kijelentése az volt, hogy nem ők ölték meg a gyermeküket.

A behatoló teória

Lou Smit nyomozó teóriája – miszerint egy idegen hatolt be a házba, elbújt, majd az éjszaka leple alatt kábítófegyverrel védekezés képtelenné tette a kislányt, levitte az alagsorba, ott megkötözte, fejbe ütötte, nyakára zsinórt tekert, majd megírta a 3 oldalas váltságdíj levelet -, egyre kevésbé állja meg a helyét.

Lou Smit annak idején bemutatta, hogy milyen egyszerű bemászni a Ramsey házba a félig nyitott ablakon át, azonban az eredeti képeken látható, hogy az alagsori ablak sarkában masszív pókháló feszül. A sovány testalkatú Laura Richards ügynöknő maga is bemászik a házba, hogy bizonyítsa, a pókháló és a környező porréteg megbolygatása nélkül ez lehetetlen vállalkozás.

A szakértők a kábítófegyver által okozott sérülést önkéntes kollégájukon tesztelték. Az elektromos sokk hatására a kísérleti alany kiáltás kíséretében felugrott az ágyból. A lebénulás teljesen elmaradt. Az orvosszakértő szerint, a gyermek is sikoltott volna, illetve megpróbált volna kitérni a fegyver elől. Az őrmesteren okozott sérülés nyomok egyáltalán nem hasonlítottak a kislány derekán talált kerek, szabályos foltokhoz.

Az alagsorban egyetlen olyan tárgy van, amely ilyen sérülést okozhatott és az nem más, mint a játékvonat síndarabjának kiálló érintkezői.

A DNS hiánya nem feltétlen jelent ártatlanságot

2008-ban, modern DNS vizsgálatok után, tisztázták a családot a vádak alól, azonban ez nem feltétlen jelenti az ártatlanságukat. Bizonyítékként a szakértők egy teljesen új, gyári csomagolásban levő alsóneműt vetettek vizsgálat alá. A laboratórium idegen DNS jelenlétét mutatta ki. A kislány alsóneműjén talált DNS szintén származhatott akárkitől, nem feltétlen a gyilkostól. Akár a gyártási folyamat során is rákerülhetett az anyagra. A DNS érintkezéssel is transzferálódik, mely magyarázhatja a kislány alsóneműjén és nadrágján talált azonos DNS jelenlétét.

A Burke interjú

A 9 éves Burke-kel készült beszélgetés szintén nyugtalanító, mivel a gyermek viselkedése teljesen eltér a várttól. Játékosan, vidám hangnemben, szinte pajkosan társalog a pszichológussal, még akkor is, amikor a testvére halála kerül szóba. Egyáltalán nem fél az esetleges idegen behatolótól, aki visszatérhet és őt is megölheti. A pszichológus kérdésére, hogy miként érinti JonBenét halála, így felel: “Én csak élem az életem, mint máskor.” Amikor pedig a gyilkosság módja kerül szóba, lejátssza a kislány halálát, még a képzeletbeli gyilkos szerszámmal is lesújt.

Már a kezdetekben kiderült, hogy Burke és JonBenét kapcsolata nem volt zavartalan. A kislányt a halála előtti 3 évben összesen 27-szer vitték a gyermekorvoshoz zúzódásos sérülésekkel. Az egyik alkalommal a veszekedés odáig fajult, hogy Burke az édesapja golfütőjével ütötte arcon a kislányt.

Burke autista hajlamot is mutatott, gondjai voltak érzelmei kifejezésével, a kommunikációval, szexualitással. Gyakran játszott a saját ürülékével, falra maszatolt vele, megpróbálta “visszajuttatni” a testébe. Több szakértő szerint JonBenét-t is belevonta – akarata ellenére -, ebbe a beteges játékba, s ez is okozhatta a kislány krónikus húgyúti fertőzését, esetleges hüvelyi sérülését is. Elképzelhető, hogy a tapasztalatlan fiú összekeverte a testnyílásokat. Az eredeti nyomozás során bélsár nyomokat találtak a falakon, JonBenét ágyában, de még a kislány karácsonyi édességdobozában is.

Konklúzió

A CBS dokumentumfilmje a szakértők egyöntetű véleményével zárul. JonBenét halálát a testvére okozta. Szándékosság, bűnügyi értelemben, nem történt. A szülők pedig, hogy megvédjék Burke-t, megváltoztatták a nyomozati helyszínt, késleltették a nyomozást, félreinformálták a hatóságokat. A szakértők formálisan nem vádolták meg Burke Ramsey-t.

Utóhatás

Burke Ramsey ügyvédje tervezi a CBS társaság elleni pert, míg a közvélemény továbbra is kibékíthetetlenül polarizált, az idegen behatoló és a “Burke tette” teóriák között. Az egyetlen megkérdőjelezhetetlen igazság továbbra is az, hogy JonBenét Ramsey-nek talán soha nem szolgáltatnak igazságot.

Képek: Google

Tags: , , , , , , , ,

Az első részben New York City biztonságos és veszélyes környékeit tárgyaltuk meg, míg ebben a részben általános biztonsági tanácsokat olvashattok.

Azok a turisták, akik először járnak ebben az örökmozgó, soha nem nyugvó, hatalmas metropolisban, gyakran aggódva kérdik: New York City biztonságos város?

A válasz: igen. Tekintve, hogy 8,550,405 lakos osztozik 789 km2-en, a bűnözési arány meglepően alacsony. Azonban, ha őszinték akarunk lenni, a City forgalmas, zajos utcái, a rohanó embertömeg sokak számára  – különösen azoknak, akik nem ismerik a város másik arcát – ijesztő lehet. Bizonyára nem növeli a biztonságérzetet, hogy mindenki hallott már rémtörténeteket, látta a hírek gyakran elrettentő képsorait, nem is beszélve a Manhattanban játszódó rendőrségi sorozatok hajmeresztő epizódjait.

 

New York Cityben az erőszakos cselekmények száma a 90-es évek óta drasztikusan csökkent (részletes statisztika ITT), azonban tény, hogy a világ nagyvárosaihoz hasonlóan, itt is sok a kétes elem, szálhámos, tolvaj, aki kifejezetten turistákra, “vidékiekre”, vagy csak egyszerűen a tanácstalanokra, illetve azoknak látszókra vadászik.

Annak ellenére, hogy a turisták ellen elkövetett bűncselekmények száma alacsony és szinte csak zsebtolvajlásról és rablásról szólnak a híradások és statisztikák, minden lehetségest meg kell tennünk annak érdekében, hogy a fantasztikus New York-i élmény ne váljon rémálommá. A legtöbb esetben ez rajtunk múlik, a felkészültségünkön, a talpraesettségünkön.

Alapvető tanácsok

  • Nappal a legtöbb hely biztonságos. Este csak a turisták által sűrűn látogatott, jól kivilágított helyekre menjetek. Kerüljétek el az elhagyatott utcákat, sikátorokat. New York City biztonságos és veszélyes környékeiről bővebben ITT.
  • Mindig legyetek éberek, körültekintőek, járjatok nyitott szemmel-füllel.
  • Sötétedés után, kevésbé forgalmas helyeken, gyalogoljatok a járdaszegély közelében, távol a sötét kapualjaktól, közöktől, sikátoroktól.
  • Soha ne hagyjátok a személyes holmijaitokat őrizetlenül. Értékeiteket, útlevél, személyigazolvány, stb. mindig tartsátok magatoknál, ne hagyjátok a szálláson se. Ha a hotel rendelkezik széffel, vegyétek igénybe. Érdemes az útleveletek másolatát a széfbe helyezni.
  • Ne használjatok “tolvajcsalogató” övtáskát, nyakba akasztható szütyőt. Sokkal jobb beleolvadni a helyi szokásokba. Válasszatok könnyű, több belső zsebes, közepes méretű, vállon keresztbe vethető, lehetőleg vízhatlan táskát, melyet magatok előtt tudtok tartani.
  • Ne viseljetek drága, feltűnő ékszert, órát.
  • A készpénzt óvatosan kezeljétek és ha nagyobb összeg van nálatok, több részletben tároljátok.
  • Csakis megbízható bankok automatáit használjátok. Legyetek állandóan éberek, a kivett pénzt azonnal tegyétek el. Ne használjátok a kis üzletek, “deli”-k masináit. Nem megbízhatóak és a bankszámlátok kompromittálódhat.
  • A manhattani utcai mutatványok, a metróállomások zenei előadásai roppant szórakoztatóak, de elvonhatják a figyelmeteket és a tömegben gyakran munkálkodnak a zsebtolvajok.
  • New Yorkban meglepően sok a mentálisan labilis egyén. Kerüljétek el őket, ne vegyétek fel a szemkontaktust.
  • Ne fogadjatok el semmit az utcán. Gyakorta osztogatnak CD-ket, DVD-ket, ál-buddhista szerzetesek kínálnak szerencse talizmánt. Az “ajándékozást” legtöbbször erőszakos adás-vételi huzavona követi, melyből szinte soha nem az ajándékozott jön ki győztesen. Kivétel a Time Out magazin, a metró- és vasútállomások előtt osztott reggeli és esti, ingyenes újságok, illetve a nagyáruházak előtt osztott kuponok.
  • Utcai árustól ne vásároljatok belépőt koncertre, Broadway showra, hajó- vagy buszkirándulásra. Ezek a legtöbbször hamisak, kivéve, ha megbízható, lenyomozható forráson keresztül történik a leárazott, engedményes jegy vásárlása, lásd Broadway jegyek a TKTS-től.
  • Óvakodjatok a Times Square renegát Disney-karaktereitől, szuperhőseitől. Nincsen hivatalos engedélyük és gyakran tolakodóak. A közös képekért végül pénzt kérnek, s az alkudozás gyakran elfajul a turisták és a jelmezesek között.

Metró

  • Késő este-éjjel-kora hajnalban kerüljétek az üres kocsikat (nappal is, de olyankor az üres kocsi általában azt jelzi, hogy “higiéniai baleset” történt), és megvilágított helyen, a jegypénztár közelében várjátok a szerelvényt.
  • Üljetek a középső kocsiba, ahol a kalauz tartózkodik. A metróállomásokon fekete-fehér csíkos tábla jelzi, ahol a középső kocsi megáll. Ennek jelentőségéről már írtam (ITT). Mindig álljatok (jóval!) a sárga, biztonsági sávon belül. A tömegben sajnos megesik, hogy a várakozók meglökik egymást (sajnos szándékosságra is akad példa, az elkövető a legtöbb esetben mentálisan zavart egyén) és valaki a sínek között találja magát.
  • Ha ne adj Isten, beestek a vágányok közé és képesek vagytok mozogni, azonnal kezdjetek el szaladni az alagút eleje felé. Természetesen a vonatérkezéssel ellentétes irányba és integessetek, hogy a metró vezetője, az utasok és a peronon állók felfigyeljenek rátok. Higgyétek el, mindenki segíteni fog. Senki sem akarja, hogy elüssenek, arról nem is beszélve, hogy órákra leállna a közlekedés. A New York-iak számára ez a vég. Ha sikerül eljutni az alagút elejéig, ez elegendő távolság, hogy a szerelvény meg tudjon állni. Az alagút elején létrát is találtok, amin vissza lehet mászni. Egyet azonban sose tegyetek: ne próbáljatok visszamászni ott, ahol leestetek! Sajnos sokan így veszítik az életüket. Ösztönösen a legrövidebb időt akarják tölteni a sínek között. Ne bízzatok a sínek közti résben, se a harmadik sínt védő fapalánkban! Ezek nem elég erősek, hogy megtartsanak. Ne próbáljatok meg a sínek közé feküdni! A legtöbb New York-i állomáson nem elegendő a hely a szerelvény alatt. Végezetül, sose ugorjatok le, hogy valaki másnak segítsetek!
  • A “watch the gap” nem csupán felesleges szófordulat. Egyes állomásokon (Times Square – Grand Central Shuttle) jelentős rés van a vonat és a peron között. Több állomáson (Union Square, South Ferry) olyan nagy ez a rés, hogy hosszabbító mozgóperonok üzemelnek. Ne lépjetek ezekre, amikor közelít a vonat. ITT láthatjátok működés közben.
  • A szerelvények között átjárni New York-i szokás, azonban ne feledjétek, hogy 2005 óta tilos és bírság jár érte. A legtöbb vonalon, mint az F, B, D, E, R, N, Q az átjárók biztonsági okokból vannak zárva. Ezek a járatok több éles kanyart is tesznek. Ilyenkor a két szerelvény között megnő a távolság és csak egy rossz lépés… A kocsik közötti átjárót, csak vészhelyzetben használjátok, vagy ha a vonat személyzete erre határozott utasítást ad.
  • Valamennyi új szerelvény rendelkezik Intercom gombbal. Amennyiben veszélyben érzitek magatokat, azonnal nyomjátok meg a gombot és tájékoztassátok a kalauzt, aki segítséget hív a következő állomáshoz. Ne feledjétek, hogy ezt a gombot csak vész esetén használhatjátok, nem való utastájékoztatásra. Valamennyi hívás rögzítésre kerül. Régebbi modellek nem rendelkeznek intercommal. Ha nyitva van az ajtó a szerelvények között, menjetek át a kalauz kocsijába. Amennyiben zárva vannak az átjárók, a következő állomáson integessetek a kalauznak.

Gyalogos közlekedés – kerékpár – taxi

  • New Yorkban mindenki gyalogol, így a város nem állhatja a tétlenül álldogálókat, céltalanul bóklászókat.  A  manhattaniak számára nincs borzasztóbb, mint a hirtelen gyökeret eresztő, a kéz a kézben andalgó. A helybéliek a járdát autópályaként kezelik. Haladjatok ti is a jobb oldalon és törekedjetek arra, hogy ne okozzatok forgalmi dugót. Amennyiben meg kell állnotok belekukkantani a térképbe, gyors Facebook helyzetjelentést adni, egymást fotózni, mindig húzódjatok félre.
  • A mozgólépcsőn is álljatok a jobb oldalra. A bal oldalt hagyjátok szabadon a sietősök számára.
  • Gyalogosként ne feledjétek, hogy a legtöbb New York-i utca és sugárút egyirányú, ennek ellenére átkeléskor mindig nézzetek mindkét irányba, mielőtt leléptek. A taxisok sok meglepetést tartogatnak.
  • A jelzőlámpák “Press for Walk” gombja az esetek felében már évek óta nem működik.
  • A piros jelzést a legtöbb helybéli csak iránymutatóként használja. Ha nem jön autó belátható távolságon belül, mindenki elindul.
  • A jelzőlámpán a piros jelzés piros alak vagy piros DON’T WALK felirat. A szabad jelzés fehér alak vagy fehér WALK felirat. A sárga jelzésnek a villogó piros DON’T WALK felirat felel meg, mely legalább 10 alkalommal felvillan.
  • New York központjában lassú a forgalom, viszont hektikus. A taxisok ide-oda manővereznek, az autósok nagyon gyakran bent ragadnak a kereszteződésben, blokkolva a forgalmat. A filmekből ismert New York-i tülkölő, szirénázó őrület valóság.
  • Az új, egész várost behálózó bicikliutak átadásával a City Bike és a Bike and Roll népszerűsége évek óta növekvő tendenciát mutat, s nemcsak a turisták körében.
  • A biciklis futárokkal azonban vigyázzatok! Ámokfutók!
  • A taxiból kiszállva vigyázzatok, mert baloldalon kerékpársáv van. A taxizás trükkjeit hamarosan külön cikkben tárgyaljuk.

Vészhelyzet

  • A Sandy hurrikánhoz hasonló természeti katasztrófa szerencsére nem túl gyakori New Yorkban, de emlékeztet minket arra, hogy mindig legyünk naprakészek és felkészültek erre az eshetőségre is. New York időjárásáról hamarosan.
  • New Yorkban a terrortámadás lehetősége a hétköznapok része. A terrorelhárítás mindenhol jelen van, még ha nem is látjuk őket. Civilruhás FBI ügynökök és rendőrök vegyülnek el a tömegben, minden “high target” helyen és épületben. A vasút- és metróállomásokon, valamint reptereken a rendőrök mellett állig felfegyverzett kommandósokkal és a seriff embereivel is találkozhatunk. Ez a hétköznapok része, nem kell megijedni. Azonban a WTC 9/11/2001/es tragédiája, a Chelsea-beli robbantás, 2016. szeptember 17-én bizonyítéka, hogy mindezek ellenére megtörténhet a baj. Mindig legyünk óvatosak, tudatában a körülöttünk zajló eseményeknek. Mindig legyünk készek a menekülésre, a menedék keresésre, de akár arra is, hogy képességeinknek megfelelően harcoljunk az életünkért.
  • New Yorkban lépten-nyomon olvassuk: If you see something, say something! Ha gyanúsat látsz, azonnal jelentsd! Ne csak magadra gondolj, amikor elhagyod a terepet, de embertársaidra is. Például: ha elhagyott csomagot látsz a metróülés alatt, szállj le a következő állomáson, figyelmeztesd utitársaidat is és jelentsd azonnal az illetékeseknek a következő megállóban.
  • Rendőrség-tűzoltóság-mentők központi száma: 911
  • A legközelebbi rendőrőrs címét ezen a számon kaphatjátok meg: 646-610-5000.
Képek: The Urban Story

Tags: , , , , ,

RENDKÍVÜLI – 2017. ÁPRILIS 18. 25 évtől életfogytig tartó szabadságvesztést kapott Pedro Hernandez, akit februárban bűnösnek találtak Ethan Patz meggyilkolásában.

RENDKÍVÜLI – 2017. február 14. Az újratárgyalás során az esküdtszék bűnösnek találta Pedro Hernandez-t Ethan Patz meggyilkolásában.

1979. május 25-én, New York City SoHo kerületében nyomtalanul eltűnt a 6 éves Etan Patz. Ő volt az első olyan eltűnt kiskorú, akinek fényképét tejes dobozra nyomtatták.

2016. szeptember 12-én, egy évvel az első sikertelen tárgyalás után, elkezdődött az esküdtszék kiválasztása a gyanúsított, Pedro Hernandez per újrafelvételének ügyében. Az esküdtszék tagjainak kiválasztása bonyolult, hosszú procedúra, mely hetekig is eltarthat. Tekintsük át a bűntény óta eltelt 37 évet.

 

Etan Patz története azért is különleges, mert a hivatalos nyomozás 12 évig tartott, melyet 2001-ben zárták le, amikor a kisfiút hivatalosan halottnak nyilvánították. 2010. május 25-én, a fiú eltűnésének 31. évfordulóján, Cyrus Vance Jr., Manhattan járási bíró újranyitotta az aktákat.

A bűntény napja

A 6 éves Etan hónapok óta nyaggatta a szüleit, Stanley és Julie Patz-et, hogy engedjék egyedül az iskolabuszhoz. A család lakása a SoHo-beli Prince Street-en volt, mely sűrűn lakott, biztonságos környék. A buszmegálló másfél háztömbnyire volt (3 perc), a tűzlétráról látni lehetett a megállóban várakozókat.

 

Május 25-én, péntek reggel,  Memorial Day előtti utolsó munkanapon indult Etan először egyedül a West Broadway és Spring Street sarkán található buszmegállóba, azonban nem szállt fel az iskolabuszra. Utoljára a megállótól egy blokknyira, a Prince és Wooster Street sarkán látták.

Édesanyja látta az ablakból belevegyülni az utca forgatagába, így meg se fordult a fejében, hogy a kisfiú nem szállt fel az iskolabuszra. Délután hiába várta haza. Fél 4-kor felhívta az iskolát, hogy megkérdezze, milyen különóráról feledkezett el. A tanítónő tudta, hogy a gyermek hiányzott az iskolából, de elfelejtette követni a protokollt és nem jelentette az igazgatónak. Julie ekkor körbetelefonálta az összes rokont, barátot, ismerőst és osztálytársat. Senki nem látta Etan-t. Ekkor telefonált a rendőrségre. Estére már több mint száz kutyás nyomozó kereste a 6 éves kisfiút. A kutatást hetekig folyatták, eredmény nélkül.

 

A nyomozás első szakasza

“Két lehetőségünk van. – nyilatkozták a szülők. – Elfogadjuk, hogy Etan-t egy idegen megölte, vagy az, hogy egy elkeseredetten gyermekre vágyó nő vitte magával. Az utóbbi legalább azzal a reménnyel kecsegtet, hogy Etan jól van és mindent megadnak neki.”

A kisfiú eltűnése felkavarta a metropolist. A szőke, kék szemű, vidám kisfiú arcképe plakátokra és a Times Square kivetítőire is felkerült. A fotográfus édesapa által készített fotókat tejes dobozokra nyomtatták.

A keresés első hetében több száz nyomozó dolgozott az ügyön és naponta százával érkeztek a bejelentések, azonban egyik szál sem vezetett előbbre. A rendőrség több száz esetleges gyanúsítottat hallgatott ki, s még a médiumok segítségét is felhasználta. A szülőket nagyon hamar kizárták a lehetséges vádlottak közül.

“A rettenetes ráébredés, hogy sosem kapjuk vissza a fiúnkat, napról napra erősebb. – nyilatkozta Stanley Patz.

1982-ben a család 25 ezer dolláros jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek, melynek hatására hamis tanúvallomások áradata indult meg. Többen látni vélték Etan-t taxiba szállni, míg mások ultra-ortodox romániai zsidókat vádoltak meg azzal, hogy elrabolták a gyereket. Az FBI még ügynököket is küldött Izraelbe, de ez a szál is hamisnak bizonyult.

1983-ban Ronald Reagan május 25-t az Eltűnt Gyermekek Napjának nyilvánította, a rákövetkező évben pedig megalakult az Eltűnt és Szexuálisan Kihasznált Gyerekek Központja.

Jose Antonio Ramos

1989 októberében a gyermekzaklatásért korábban elítélt Jose Antonio Ramos a hatóságok tudomására hozta, hogy Etan eltűnésének napján, a Washington Square Parkban találkozott egy fiúval és felvitte Lower East Side-on található lakásába, ahol erőszakoskodott vele, de a gyilkosságot tagadta. Később, amikor látta Etan képét az újságokban, szinte biztos volt benne, hogy őt szólította le. Állítása szerint a bűncselekmény után feltette a fiút a metróra. Ramos ellen szólt az is, hogy ismerte a kisfiú volt bébiszitterét, azonban beismerő vallomást nem tett.

1992-ben Ramos egy másik gyermekzaklatási ügyben bűnösnek találták és 20 év börtönbüntetést kapott, melyet Pennsylvania államban kellett leülnie. 2012-ben szabadult, de azóta ismét letartóztatták.

Pedro Hernandez

2012 áprilisában, az újra indult nyomozás során felásták a Prince Street és Wooster Street sarkán álló ház alagsorát, ott ahol Etan-t utoljára látták, de semmilyen eredményre sem jutottak. 2012 májusa végre új fordulatot hozott az ügyben.

 

Pedro Hernandez, akit egy bejelentés alapján tartóztattak le, beismerő vallomást tett. Az 55 éves New Jersey-i lakos 1979-ben egy Prince Street-i kisboltban dolgozott. Etan innivalót vásárolt nála. A 2009-ben kiadott, After Etan című könyvben olvashatjuk, hogy a kisgyermeknél volt egy 1 dolláros bankjegy, amin kólát szeretett volna vásárolni. Pedro vallomásában elmondta, hogy lecsalta a fiút a 448 W. Broadway-n található bolt alagsorába, azzal, hogy ott adja oda neki az innivalót. Ott megfojtotta, majd a holttestet fekete szemeteszsákba tette és a kukába dobta.

Hernandez annak idején is szerepelt a rendőrség listáján, de meghallgatásra nem került sor. A férfi húga bevallotta, hogy a családban nyílt titok volt, hogy Pedro megölt egy gyermeket a 70-es években. Ezt a helyi templom közösségi összejöveteleinek egyikén az egyházgyülekezet előtt is meggyónta.

2012 novemberében a New York-i főügyész vád alá helyezte Pedro Hernandez-t emberrablás és gyilkosság vádjával. A tárgyalás 2015 januárjában kezdődött. A vádlott védője azzal érvelt, hogy ügyfele skizofrén hajlamú, gyakran hallucinál és IQ-ja alapján enyhén értelmi fogyatékos. Májusban az esküdtszék 11-1 ellenében döntésképtelennek bizonyult, így per újrafelvételt írtak ki 2016. szeptemberére.

“Még mindig vannak barátok, akik reménykednek benne, hogy Etan egy nap előkerül. Imádkoznak értünk és azért, hogy Etan hazatérjen, de mi tudjuk, hogy ez nem történik meg soha. Nehéz normális életet élni egy lezáratlan tragédiával a lelkünkben. – nyilatkozták Etan szülei. – A mi történetünk nem olyan, mint azok a TV-s bűnügyi drámák, melyeket egy óra alatt megoldanak. Mi 37 éve várunk. Rengetegen vádolnak minket azzal, hogy mi okoztuk a gyermek halálát azzal, hogy elengedtük egyedül.”

A család azóta is ugyanabban a lakásban lakik. “Hosszú ideig nem tudtuk elfogadni, hogy Etan soha többet nem jön haza, de kimondatlanul is bennünk élt a gondolat, hogy ha egy nap haza tud jönni, akkor ide jön. Itt akartunk lenni. Most is itt vagyunk.”

Képek és forrás: NY Daily news, Reuters

Tags: , , , , , , , ,

2001. szeptember 11-én nemcsak a föld felszínén, de a föld alatt is drámai jelenetek zajlottak. A New Jersey-ből a World Trade Centerbe 3 percenként érkező PATH (Port Authority Trans Hudson – New Yorkot New Jersey-vel összekötő ingajárat a Hudson folyó alatt) szerelvények menetirányítóinak, személyzetének és utasainak egy ideig fogalma sem volt a felszínen zajló pusztításról.

Ez a nap is csak egy átlagos munkanapnak indult New Jersey-ben, a PATH forgalmi irodájában. Richie Moran forgalomirányítónak semmi más dolga nem volt, mint figyelni az induló és érkező szerelvények egyenletes mozgását. “Épp pár nappal előtte viccelődtem azzal, hogy nincs még egy olyan munkahely, ahol felteszed a lábad az asztalra és csak figyeled a monitort.”

8 óra 46 perckor becsapódott az első repülő a World Trade Center északi épületébe.

A New Jersey-i oldalon, az Exchange Place állomás felügyelője, Frank Martinetti látta az American Airlines 11-es járatát becsapódni. “Az irányítóközpont ablakából nem látni a World Trade Centert. Azonnal tudatni akartam Richie-vel, hogy baj van Manhattanban. Tudtam, hogy mindenütt vannak kameráik az állomásokon, de az állomás épületén kívül nincsenek. “

A World Trade Center alatt 5 emeletnyire, Donna Martinez forgalomirányító ablaktalan irodájának lámpái vibrálni kezdtek. Donna erős üzemanyag szagot érzett. Haladéktalanul utasította a Hoboken-ből éppen befutó vonat személyzetét a teljes evakuálásra. Az üres szerelvény a World Trade Center végállomáson maradt, zárt ajtókkal.

Victoria Cross Kelly-nek, a PATH helyettes igazgatójának éppen találkozója volt az északi épület földszinti kávézójában. Hirtelen rohanó embereket látott az ablakból. A társaság gyorsan fizetett, majd maguk is kiszaladtak az épület elé. “Mintha egy konfetti parádé kellős közepén találtuk volna magukat. Sűrű papírfecni eső hullott az északi toronyból.” Nem tudván, hogy mi történt, Victoria visszament az épületbe, ahol látta a Hoboken-ből befutott szerelvény mit sem sejtő utasait a felfelé haladó mozgólépcsőn. Richie Moran is látta őket a New Jersey-i irányítóközpont monitorján. “Úgy baktattak, mint máskor. Semmiről sem tudtak.”

Victoria Cross Kelly

A rendőrség megkezdte az épület kiürítését. Victoria azonnal hívta Richie Moran-t New Jersey-ben. “Ordított velem, hogy állítsam le a PATH forgalmat. Mondtam neki, hogy vonataim vannak az alagútban. Tudtam, hogy nagy baj van, mert Victoria sosem kiabált velünk.”

ű

Míg Victoria a vonalban volt egy Newark-i szerelvény érkezett a World Trade Centerhez, egy másik pedig Hoboken-ből közelített Lower-Manhattanhez. A folyó másik oldalán egy harmadik szerelvény, Noel Roman-nal a vezetőfülkében, éppen befutott az Exchange Place megállóba.

Richie Moran utasította a Hoboken-i szerelvényt, hogy a WTC-nél azonnal forduljon vissza. “Megállás nélkül kiabáltam: Ne nyissátok ki az ajtókat! Ne nyissátok ki az ajtókat!”

Ezen a szerelvényen utazott Michael Middleton, aki a déli torony egyik 45. emeleti irodájában dolgozott.

A Newark-i vonat személyzetének, Moran utasítására, sikerült többé-kevésbé mindenkit visszaparancsolni a vonatra és a döbbent utasokkal teli szerelvény visszaindult New Jersey-be.

Richie Moran az órájára nézett. 8 óra 52 perc volt. 6 perc telt el az első repülő becsapódása óta.

A következő hívása Noel Roman volt. Utasította, hogy amint kiszálltak az utasai az Exchange Place-nél, azonnal forduljon vissza és szedje fel azokat, akik esetleg lemaradtak a World Trade Center-nél.

Végül hívta a többi úton levő szerelvényt, hogy azonnal termináljanak a legközelebbi megállóban.

Noel Roman a WTC felé haladt az üres szerelvénnyel, amikor a United Airlines 175-ös járata becsapódott a déli toronyba.

Roman-t egy hátborzongatóan kihalt World Trade Center megálló, egy tucatnyi PATH alkalmazott és az állomás takarítószemélyzete fogadta. Az alagútat fojtogató füst borította el. Egy hontalan aludt az egyik pad alatt. Őt is sikerült némi hadakozás után betuszkolni a kocsiba és az utolsó szerelvény elhagyta a World Trade Centert.

Roman a mai napig sírva fakad, amikor visszaemlékszik: “Tudod, azon a szakaszon, ahol a PATH kijön az alagútból, mielőtt még beér New Jersey-be, sosem szoktam visszanézni. Aznap megfordultam. A látvány szívbe markoló volt. Hirtelen tudatára ébredtem a valóságnak, de nem akartam elhinni, hogy mi is történik. Teljes tagadásban voltam.”

 

Michael Middleton hazafelé gyalogolt a New Jersey-i oldalon, amikor a szeme láttára összedőlt a déli torony. “Ha aznap reggel kinyitották volna a szerelvény ajtaját, biztos felmentem volna az irodába, hogy megnézzem, mi folyik. Ma valószínű nem lennék az élők sorában. Abban a pillanatban azt is realizáltam, hogy sok kollégámat elvesztettem.”

Ha a vonatok csak 10 perccel tovább futnak, a szeptember 11-i áldozatok száma több százzal magasabb lenne. A 35 szerelvényből, mely az első repülő becsapódásának idején úton volt, csak egy, az az üres Hoboken-i állt a WTC megállójában, amikor az ikertornyok összedőltek.

Richie Moran és Victoria Cross Kelly sok-sok levelet kapott a hálás utasoktól. Richie Victoria-t tartotta a nap hősének, akinek telefonhívása beindította a folyamatot. Victoria szerint csak a képzés és az ösztönök dolgoztak. Richie Moran a saját érdemét egyszerűen kezeli: “Csak jól végeztem a munkámat aznap.”

Richie Moran és Victoria Cross Kelly kevés információra építve, súlyos döntések sorát hozta meg azon a szeptemberi napon, melyek több száz ember életét mentették meg. Egy olyan tragikus napon, amikor 3000 ember vesztette életét, köztük a Port Authority of New York and New Jersey (New York és New Jersey Kikötői Hatóság) 77 alkalmazottja, ez a néhány száz megmentett élet hozott némi enyhülést a fájdalomra.

Az állomáson maradt egyetlen üres szerelvényt maga alá temették az ikertornyok. Hetekkel a mentési munkálatok megkezdése után találtak rá a felderítő csapatok. Két vagon, csodával határos módon, épen maradt. A kocsikat kimentették és a Shore Line Közlekedési Múzeumban, East Haven-Connecticut-ban, illetve a Kingston-i Közlekedési Múzeumban kerültek kiállításra.

Képek: Untapped Cities, David Monderer

Tags: , , , , , , , , , ,

Öt csillogó-villogó új metrókocsi érkezett New Yorkba a George Washington hídon át. Ezek még nem AZOK az új kocsik – az USB töltővel, Wi-Fi-vel -, melyekről korábban írtam. Azok még a tervezés stádiumában vannak. Jövő hónapban további öt érkezik a 2012-ben rendelt 300 új kocsiból.

Felváltják a lestrapált, kiöregedett, javíthatatlan, 1964-ben szolgálatba állt kocsipark jelenleg is futó 222 darabját. Az A, C, J, Z és M járatokon használhatjuk majd őket. Az új kocsik szervizelése is olcsóbb és könnyebb. A teljes új park 2019-re áll szolgálatba. Ekkor zárják le az L vonalat másfél évre, hogy kijavítsák a Sandy hurrikán okozta károkat. A vonat- és metrórajongóknak még van néhány éve, hogy lefotózzák az 1964-es kocsikat még szolgálat közben, az archívumok számára.

Forrás és képek: AMNY

Tags: , , , , , , , , , ,

A 2001. szeptember 11-e tragikus eseményeit megörökítő képek közül a legidőtállóbbnak az a kép bizonyult, amely három, amerikai zászlót felhúzó tűzoltót ábrázol. A számos fotós díjjal jutalmazott kép címe, Raising the Flag at Ground Zero és alkotója Thomas E. Franklin. A képből 2002-ben bélyeg is készült.

911-american-flag_650

A kép teleobjektívvel készült, szeptember 11-én, este 5 órakor, a  West Side Highway-ről, a World Trade Center romjaitól kb. 160 méterre. A három tűzoltó, három különböző egység tagja volt. George Johnson a Rockaway Beach-ről, Dan McWilliams Long Island-ről, míg Billy Eisengrein Staten Island-ről érkezett, hogy segítsen a mentési munkálatokban.

A zászló felhúzását egy másik fotós, Ricky Flores is megörökítette egy Canal Street-i ház ablakából.

A zászlót Dan McWilliams pillantotta meg a World Trade Center melletti kikötőben dokkoló jachton, a Star of America-n és helyezte el a romok tetején, kb. 6 méter magasan, a másik két tűzoltó segítségével.

A zászlót később felhúzták a Yankee Stationban és a New York-i Városházán, Rudy Giuliani és George Pataki is ellátta kézjegyével, majd világ körüli útra indult. 2002-ben, amikor visszaadták eredeti tulajdonosának, Shirley Dreifus-nak, jöttek rá, hogy a zászló mérete nem egyezik meg a jacht zászlójának méretével.

Több éves kutatás és keresés indult az eredeti zászló után. Shirley Dreifus honlapot indított, a CNN pedig dokumentumfilmet forgatott a The Flag, A Zászló címmel, 2013-ban. A dokumentumfilm készítése során világossá vált, hogy az eredeti zászló órákkal a kép elkészülte után eltűnt és egy másik zászló került a helyére.

A History Channel tovább folytatta a kutatást és újabb dokumentumfilm készült 2014-ben, a TV csatorna, Elveszett Történelem című sorozatában. Két nappal a premier után a Washington Állam-béli Everett városában, egy magát csak Brian-nek nevező veterán jelent meg az egyik tűzoltóállomáson, kezében egy bevásárló szatyorral és azt állította, hogy a benne található zászló az eredeti.

Az Everett-i rendőrség két évig titokban tartotta a hírt, mivel szükségük volt a bizonyosságra. Törvényszéki orvosokból és szakértőkből álló csoport DNS analízis segítségével, illetve a zászlón talált törmelék vizsgálatával bebizonyította, hogy valóban az eredeti zászlóról van szó.

Brian az amerikai tengerészet veteránja. A zászlót nyugdíjba vonulásakor kapta a tengerészeti igazgatóságtól, akik pedig egy 9/11-es áldozat özvegyétől kapták ajándékba.

A zászló a 15. évfordulón tér vissza eredeti helyére, New Yorkba, a World Trade Center 9/11 emlékmúzeumába, ahol állandó kiállításra kerül.

Forrás és képek: Gothamist

Tags: , , , , , , , ,

A GYIK között szinte naponta szerepelnek ezek a kérdések: Melyek New York biztonságos részei? Turistaként mely városrészeket kerüljem el? Mennyire biztonságos New Yorkban egy esti séta?

Érthetően, különösen azok kíváncsiak erre, akik először járnak ebben az örökmozgó, soha nem nyugvó, hatalmas világvárosban. Az azonban meglepő, hogy a mai napig milyen sokan hiszik, hogy a City veszélyes, bűncselekményektől hemzsegő metropolis. Nagy valószínűséggel, ez az impresszió a 70-es évek filmjeinek, mint a Taxisofőr vagy az Éjféli Cowboy, illetve napjaink procedural sorozatainak (NYPD Blue, Law & Order, stb.) hatása.

 

New York City Amerika legnagyobb városa. 8 és fél millió lakosa van. Az FBI adatai szerint az ország 25, illetve a világ 10 legbiztonságosabb nagyvárosainak egyike. Az erőszakos cselekmények száma a 90-es évek óta drasztikusan csökkent (részletes statisztika ITT).

Tény azonban, hogy a világ nagyvárosaihoz hasonlóan, New Yorkban is sok a kétes elem, szálhámos, tolvaj, aki kifejezetten turistákra, “vidékiekre”, vagy csak egyszerűen a tanácstalanokra, illetve azoknak látszókra vadászik. A szexuális zaklatás szintén gyakori, s mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a fantasztikus New York-i élmény ne váljon rémálommá. A legtöbb esetben ez rajtunk múlik, a felkészültségünkön, a talpraesettségünkön, a magabiztosságunkon.

Ne feledjétek, ha reakciótok egy adott helyzetben esetleg durvának, illetlennek is tűnik, az illetővel nagy eséllyel soha az életben nem találkoztok többet. A biztonság (testi, vagyoni) többet ér, mint a szociális elvárások megszegéséből fakadó kellemetlenség és bűntudat érzése. Gyakorlati példaként: bátran térjetek ki akár egy idős ember segélykérése elől is, ha úgy gondoljátok, hogy a szituáció gyanús. Gyakran előfordul, hogy ezek az elesett vagy magukat annak tettető idősebb egyének olyan bandák tagjai, akik velük csalják lépre a gyanútlan, naiv prédát. Mindig hallgassatok a megérzésetekre!

svn2 

A rendőrség jelenléte – különösen frekventált helyeken – állandó, az utcák zöme jól kivilágított és a város általános értelemben biztonságos. Azonban mint minden érzékelés, a biztonságérzet is relatív és erősen függ a személy státuszától, idegi állapotától, korától és nemétől. A biztonságos és veszélyes környék mást jelent egy turistának, egy visszatérő látogatónak, egy volt New York-inak, egy betelepült manhattaninak és egy tősgyökeresnek.

A Legbiztonságosabb és a Legveszélyesebb New York-i Kerület definíciója lehetetlen. Szinte valamennyi manhattani környéknek, még az általánosságban kétesnek mondottnak is vannak biztonságos részei és megtekintésre érdemes helyszínei.

Amennyiben az internetet böngésszük a biztonságos és kevésbé megbízható New York-i környékekkel kapcsolatban, azonnal tapasztaljuk az ellentmondást, az érvek és ellenérvek egymásnak feszülését. Általánosan kétesnek titulált kerületeket is sokan szenvedélyesen védelmeznek. Ne feledjétek, hogy ezek a vélemények származhatnak tősgyökeres lakosoktól, akik az adott közegben nőttek fel, megtanulták kezelni a környékspecifikus szituációkat, ismerik a környék valamennyi zugát. Írhatták olyanok, akik a kérdéses környék egyetlen biztonságos blokkjában laknak, továbbá olyasvalakik is, akiknek veszélyérzet küszöbe jóval magasabb a mienknél, esetleg csak a vagányság beszél belőlük.

 

Ki szeretném hangsúlyozni, hogy a következő felsorolást – annak ellenére, hogy rendőrségi statisztikákra, napi hírekre és tényekre épül -, erősen átjárja a személyem (40-es nő, egyedül fedezi fel New Yorkot), tapasztalatom, benyomásaim, s mint ilyen, csak útmutatóként szolgálhat, nem kezelhető előírásként. Nektek kell eldönteni, hogy az adott helyszín, épület számotokra megéri-e az esetleges rizikót.

Általános tanács: Nappal a legtöbb hely biztonságos. Este csak a turisták által sűrűn látogatott, jól kivilágított helyekre menjetek. Kerüljétek el az elhagyatott utcákat, sikátorokat. Tudatosan nem írtam éjszakát, hiszen semmi szükség rá, hogy éjszaka New York utcáin bóklásszatok. A kivilágított látnivalókat naplemente után, még éjfél előtt látogassátok meg. Tény, hogy Manhattan sosem alszik, s az éjszakai Times Square nyüzsgő sokasága felejthetetlen élmény, de ne feledjétek, hogy vissza kell mennetek a szállásra, mely gyakran a kihalt, külső kerületekben található. Mindig legyetek körültekintőek, járjatok nyitott szemmel-füllel. Veszély esetén ne várjátok, hogy mások segítsenek, azonnal hívjatok rendőri segítséget. Tárcsázzátok a 911-es, ingyenes segélyhívó számot és maradjatok a vonalban. Amennyiben ékszaka kell közlekednetek, válasszátok a biztonságos sárga taxit és a metrót. Ezekkel kapcsolatos és további általános biztonsági tanácsokat a második részben olvashattok (hamarosan).

 

New York kétes(ebb) környékei kerületenként: 

A lista a legfrissebb (2016. július 1.-31.) New York City bűnügyi térkép (hivatalos, a linken át elérhető) felhasználásával készült. A vastagon kiemelt környékeket, ha lehet, kerüljétek el, kivétel Midtown és a Washington Square (magyarázat lejjebb). A többi megemlített környék csupán fokozott óvatosságot igényel a magasabb bűnözési arány miatt.

Manhattan – Közel sem olyan rázós, mint a Bronx vagy Brooklyn, de ennek ellenére vannak környékek, melyeket jobb, ha elkerültök, főleg, ha egyedül vagytok és/vagy nincs határozott célotok.

Feltétlen tudnotok kell, hogy Manhattan területén a legtöbb bűntényt (gyilkosság, rablás, betörés és egyéb testi sértés együttesen) a forgalmas, turistáktól hemzsegő Midtownban követik el, melyhez hozzájárul a kis területen-nagy népsűrűség, de az a sajnálatos tény is, hogy a turisták a bűnözők könnyű célpontjai. Természetesen, nem javasolhatom, hogy pont ezt a környéket kerüljétek el, de még egyszer kihangsúlyozom, hogy mindig legyetek óvatosak, gyanakvóak!

  • Harlem (kelet Harlem kétesebb, mint nyugat Harlem): már rég nem az a veszélyes környék, ami annak idején volt, ennek ellenére a 96. utcától északra hivatalosan “high crime area”, vagyis itt magasabb a bűnesetek száma a városi átlagnál. Kivétel a Columbia Egyetem és közvetlen környezete. Itt található a St. John the Divine Katedrális, a Kossuth-szobor, a magyar cukrászda is. Ezeket feltétlen keressétek fel!
  • A Washington Square környékén este legyetek óvatosak. Sok – a 2015-ös adatok szerint 826  -, rablótámadás történt az utóbbi időben. Sok a hontalan, a droghasználó a parkban és környékén.
  • Lower East Side: általánosan ne nagyon bóklásszatok a B sugárúttól keletre, illetve a Delancey Street-től délre. Az FDR környéke nagyon kihalt és hátborzongató tud lenni.
  • Chelsea: a 24-27. utca környékén, különösen a Nyolcadik és Kilencedik Sugárút között sok a hontalan, a drogfogyasztó. A Kilencedik Sugárúttól nyugatra a Hudsonig kihalt, ipari terület, egészen a 42. utcáig. Az új Hudson Yards megaközpont elkészülte után megváltozik a környét, de most még csak építkezési terület, s mint olyan, kihalt és félelmetes tud lenni, főleg este.

Általánosságban azt szokták mondani, hogy ha nem muszáj, ne kóvályogjunk céltalanul a Nyolcadik Sugárúttól nyugatra az 59. utca alatt (kivétel a West Greenwich Village környékének forgalmasabb utcái), illetve az Első Sugárúttól keletre, a 23. utca alatt. Érdemes megfogadni a tanácsot! Nem sokat veszítetek, ha ezeket a környékeket kihagyjátok.

A következő környékek a tapasztalatom szerint óvatosságot igényelnek, főleg ha egyedül fedezitek fel a várost:

  • Central Park: sötétedés után már ne sétáljatok!
  • Soho: sötétedés után nagyon kihalt tud lenni.
  • Columbus Park, a China Town és a Közigazgatási Központ határán, szintén kihalt, a drogfogyasztók egyik kedvelt helye.
  • Éjjel a Penn Station és a Times Square, illetve a 24. utca és a Broadway között sok a kétes alak.
  • A nap bármely szakában sok rossz arc lézeng a Penn Station, a Union Square, a Port Authority Bus Station környékén, illetve a Canal Street és Broadway kereszteződésében.

 

Brooklyn – Kerüljétek el a következő negyedeket:

  • Bedford-Stuyvesant: A szomszédos Brooklyn Botanikus Kertet, a Prospect Parkot és Állatkertet feltétlen látogassátok meg. A Prospect Parkban azért legyetek óvatosak, sajnos gyakorta hallani aggasztó híreket a parkban történt bűnesetekről!
  • East New York
  • Brownsville
  • Greenpoint

A magasabb bűnözési arány miatt a következő környékek óvatosságot igényelnek, annak ellenére, hogy történelmi háttérrel rendelkező, illetve az utóbbi évtizedben gyorsan fejlődő kerületek, nagyon szép részekkel:

Brooklyn Heights, Dumbo, Clinton Hill, Park Slope, Crown Heights, Prospect Heights, Bushwick

A Bronx – New Yorknak továbbra is a legszegényebb, legelmaradottabb környéke, s egyben a legveszélyesebb is, különösen a Dél-Bronx. Azért ne hagyjátok ki a Bronx Állatkertet és a New York Botanikus Kertet, s ha baseball rajongók vagytok, a Yankee Stadiont. Az utazást előre tervezzétek meg, ne ácsorogjatok az utcán, térképpel, tanácstalanul!

Queens – Kedélyes, családi házas környék, nem túl sok látnivalóval. A Gentry Plaza State Parkot semmiképp ne hagyjátok ki, de kerüljétek el South Jamaica-t.

A NYPD nemrégiben interaktív térképet tett közzé, melynek segítségével utcánként, rendőrségi körzetenként, bűneset típus szerint ellenőrizhetitek a bűnügyi helyzetet. Roppant hasznos segédeszköz, amikor szállás után kutattok. (A térkép lassan töltődik a hatalmas adatmennyiség miatt!)

Képek: urbansun, svn, 4thkind, electricshots

Tags: , , , , , , ,

A Hudson folyó partján található, VIΛ 57 West névre hallgató magasház New York City jelenleg legérdekesebb épülete.

A 35 emeletes lakóépület, mely gyökeresen megváltoztatta a City sziluettjét, Manhattan Hell’s Kitchen negyedében, a Tizenegyedik és a Tizenkettedik Sugárút között, az 57. utcában található.

A tetraéder alakú, 142 m magas épület a dán sztárépítész, Bjarke Ingels első New York-i munkája, melyben egyesíteni szándékozta az európai körgangos stílust a manhattani felhőkarcoló modellel. Az eredmény egy szabálytalan piramis, meredek homlokzattal és középen egy 2040 m2-es, lejtős, közös udvar-parkkal.

ghjkl;

Az épület tervezője arra törekedett, hogy a lehető legtöbb lakás rendelkezzen a Hudsonra nyíló festői látvánnyal, a lehető legminimálisabbra csökkentve a Henry Hudson Parkway zaját.

 

Az épület 709 lakással rendelkezik, 178 különböző alaprajzzal, az igények sokszínűségét figyelembe véve. Az energiatakarékos épület napi 23 ezer liter vizet hasznosít újra és faelemei természettudatos kitermelésből származnak.

Az épület 142, az “affordable housing”, vagyis a megfizethető lakás programban résztvevő apartmanját lottósorsolással húzták ki. Egy ilyen stúdió apartman havi 565 dollárba, míg egy háromszobás lakás havi 1,067 dollárba kerül. A képeken a stúdió, illetve a nagyméretű apartmanok konyhája látható.

A piacáras stúdió havi 2,770 dollárba, míg egy négyszobás apartman havi 16,500 dollárba kerül.

A Nagy Piramis közepén található lejtős, közös udvar promenádjáról gyönyörű kilátás nyílik a Hudson folyóra és a környező kikötőkre. A “VIΛ Kertbe” 43 különbözőféle növényt telepítenek a kertészek, így a lakók elmondhatják, hogy saját Gramercy Parkjuk van.

Az épület több, közös használatú létesítménnyel is rendelkezik, többek között edzőtermekkel és uszodával is.

A VIΛ 57 West 2016-ban elnyerte a legjobb magasház “Oscar-díját”, a The Council on Tall Buildings and Urban Habitat (CTBUH)-tól.

Képek: Arnau Massana, Fede Negroni, VIΛ 57 West, Business Insider
Forrás: VIΛ 57 West

Tags: , , , , , , , ,