March 2015

You are currently browsing the monthly archive for March 2015.

New York Cityben a tavasz első hírnöke, jóval megelőzve az első kellemesen meleg napokat és az első rügyeket a Central Park fáin, a Macy’s Nagyáruház Virágparádéja, melyre ebben az évben 41. alkalommal került sor.

IMG_1235

IMG_1190

A pazar virág show március 22-e és április 4-e között kerül megrendezésre a Macy’s Herald Square-en található központi épületében, valamint az áruház philadelphiai, minneapolisi, chicagói, illetve San Francisco-i üzleteiben.

IMG_1199 IMG_1217

A virágparádé ebben az évben az Art in Bloom, vagyis Virágzó Képzőművészet nevet viseli. A show alkotói a természet és a művészet harmonikus egységére törekedtek. A több dimenziós kertekben szobrok és kisplasztikák rejtőznek, míg a virágalkotások egy része maga is szoborként funkcionál.

IMG_1202 IMG_1205

IMG_1172

Az előző évekkel ellentétben, ebben az évben a kiállításra az üzlet első szintjén és nem az erre az alkalomra külön, az áruház Herald Square-i kijárata mellett felállított sátorban került sor.

IMG_1175Ennek a megoldásnak nemcsak támogatói, de ellenzői is akadtak jócskán. A virágparádé az üzlet területén támogatói azzal érveltek, hogy a koncepció lényege pontosan a kisebb alapterület ötletes kihasználásában, illetve a virágok átható illat- és színkavalkádjának az áruház forgatagába integrálása volt.

IMG_1191Az ötlet ellenzőinek annyiban azonban igazuk volt, hogy a kora reggeli órákat kivéve az üzletben hatalmas tömeg  volt, a vásárlók és a virágparádé látogatói kölcsönösen zavarták egymást, a virágok és parfümök pedig kifejezetten émelyítő keveréket alkottak.

IMG_1198 IMG_1224

Az üzlet belső terét a tervezők valóban ötletesen kihasználták. Virágok kerültek az oszlopokra, pultok közé, fölé, de még a mozgólépcsők is virágoskertté váltak.

IMG_1226 IMG_1227A művészeti stílusok közül az impresszionizmus, a szürrealizmus, a pop art is képviseltette magát.

IMG_1186 IMG_1171

IMG_1167 IMG_1179

A Macy’s Nagyáruház ünnepi kirakataiban sosem csalódunk. A kirakattervezők a virágparádéra is kitettek magukért.

IMG_1244

IMG_1236A Macy’s virágparádéjának megtekintését érdemes a kora reggeli órákra tervezni. A kirakatokat pedig naplemente után, illetve borongós időben lehet a legszebben fényképezni.

IMG_1239

IMG_1231

IMG_1248

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , ,

A Szent Patrik napi parádé New York City legrégebbi és legbüszkébb ír hagyománya, a város kulturális életének egyik legnagyobb eseménye, melyet minden évben március 17-én rendeznek meg. Amennyiben 17-e vasárnapra esik, a felvonulásra szombaton kerül sor, tiszteletben tartva a katolikus szokást. Ezen a napon mindenki ír származású a Nagy Almában. Még az a New York-i is zöldet visel, akinek egyetlen csepp ír sincs a vérében.

IMG_0938

Az első dokumentált Szent Patrik napi felvonulásra 1762. március 17-én került sor. Ír származású New York-iak kis csoportja az Alsó-manhattani John Marshall vendéglőhöz vonult, hogy ott ülje meg az írek védőszentjének ünnepét. Bizonyára nem gondolták, hogy ezen esemény tradíciót teremt, melyet 250 év elteltével is ünnepel a City lakossága. A résztvevők száma mára elérte a 150-250 ezret, míg a felvonulás útvonalán több mint 2 millióan állnak és éljeneznek.

IMG_1133

Az első felvonulók számára az esemény nem számított tradícióteremtőnek, mivel ők már létező hagyományt követtek. Szent Patrik ünnepe nagy valószínűséggel az egyetlen és egyben utolsó kapocs volt az őshazával. A szentet minden egyes olyan országban ünneplik, ahová az írek valaha is eljutottak, Toklyótól Torontóig.

IMG_0934

Az 1810-es évek végéig a felvonulás alapvetően katonai természetű volt. Az Amerikai Függetlenségi Háborút megelőzően New Yorkban a brit helyőrség szolgált, melynek két teljes gyalogos egysége Írországból származott. Ők alapították meg a Szent Patrik Baráti Társaságot és kezdeményezték az első felvonulást.

IMG_0930

Az 1820-as évek változást hoztak az ünneplés jellegében. 1853-ra a parádé a város kulturális, társasági és politikai életének szerves részévé vált. Míg eleinte azt a célt szolgálta, hogy bemutassa és bevezesse az újonnan érkezett emigránsokat a New York-i társasági életbe, hamarosan a manhattani írek politikai és társadalmi erejét hivatott kifejezni.

IMG_0953

A Szent Patrik napi parádé jóval több, mint a névadó szent ünnepe. “Az emlékek fesztiválja, vallásos, kulturális, és családi szinten. Miközben Szent Patrikot ünnepeljük, megemlékezünk a saját életünkről is.

IMG_1091

Minden egyes felvonuló, minden egyes szemlélő, még az is, aki csupán erre az egy napra vallja magát írnek, a saját családjának történelmét, számkivetettségét és megfosztottságát, mindennapos küzdelmét és sikereit ünnepli ezen a napon.” – írja Thomas Francis Meagher, az Amerikai Polgárháború hőse.

IMG_0923

Köztudott, hogy a keresztény ünnepek legtöbbje létező pogány ünnepre építkezett. Mivel Szent Patrik ünnepe egybeesik a tavaszvárás, téltemetés időszakával, amikor őseink az új évszak és az új élet kezdetét ünnepelték, a fesztivál légkörében könnyű felfedezni a pogány elemeket.

IMG_0941

Annak ellenére, hogy a fesztivál elvesztette katonai felvonulás jellegét, egy tradíció túlélte a változások szelét. A felvonulást 1851 óta minden egyes alkalommal a New York-i Nemzeti Gárda 1. Zászlóaljának 69. gyalogosszázada vezeti fel. A 69. gyalogosszázad az Amerikai Polgárháború során vált közismertté, bátorságáról, hazafiasságáról, kitartásáról.

IMG_0952

Az 1760-as évektől kezdve Manhattan ír származású lakosságának száma fokozatosan növekedett. Az “eredeti New York-iak” radikális csoportja nem különösen lelkesedett az erősödő ír befolyásért és az erőszaktól sem riadt vissza. A 69. gyalogosszázad a parádé felvezetőjeként az ünnepségen résztvevők testi épségéért volt felelős. A I. és a II. Világháború évei alatt, míg a század Európában szolgált, a veteránok vették át szerepüket.

IMG_0967

A parádé a 44. utcáról indul, délelőtt 11 órakor. A felvonulók mellett ír dudások és tánccsoportok szórakoztatják a több millió nézőt a helyszínen és a televíziók képernyői előtt. A parádé a 79. utcán át az Ír Történelmi Társaság épületéhez vonul. Itt ér véget a felvonulás, délután 4 óra környékén.

IMG_0978

A Szent Patrik napi parádé hű a gyökerekhez. Nem engedélyezett az autók használata, a hőlégballonok és a kereskedelmi hirdetések szintén tilalom alá esnek. A konzervatív hozzáállás 2014-ben New York város polgármestere és a Guinness cég kivonulását eredményezte. A bojkottra azért került sor, mert a szervezőbizottság elutasította a meleg csoportok nyílt felvonulását.

IMG_0991

2002-ben a parádét a szeptember 11-i terrortámadás emlékének szentelték, elismerve a tűzoltók, rendőrök és egyéb mentőalakulatok áldozatos munkáját. Délben a két és fél km-es felvonulás varázsszóra megállt, délfelé, a volt Ikertornyok irányába fordult és két perces néma csenddel emlékezett az elhunytakra. A történelemben először, abban a városban, amely sosem alszik, egy pisszenés sem hallatszott az Ötödik Sugárúton. Ez a parádé volt hivatalosan a legnagyobb, 300 ezer felvonulóval, 3 millió helyszíni nézővel, valamint ez volt az első alkalom, hogy Írország Elnöke (Mary McAleese) is megjelent az ünnepségen.

Amennyiben olyan szerencsések vagyunk, hogy részt vehetünk ezen a nagyszabású és feledhetetlen eseményen, ne feledjük, hogy a tömeg hatalmas és a rendőri jelenlét, valamint a szigorú szabályok és biztonsági intézkedések ellenére is adódhatnak balesetek. Az alkoholfogyasztás tilos, de legyünk reálisak. Az alkalmankénti ittas felvonulók okozta rendzavarás is a parádé része.

IMG_1007

A tervezés során vegyük figyelembe, hogy a tömeg a Szent Patrik Katedrális környékén a legsűrűbb, a 79. utca közelében a legritkább. A tribünt a 62. és a 64. utca között állítják fel. A fellépő csoportok itt adják elő hivatalos programjukat. Az emelvényre csak a meghívottak juthatnak fel, de ha a közelben találunk helyet, jó esélyünk van arra, hogy lássuk a parádé sztárjait.

IMG_0932

Ebben az évben New York város bíborosa ceremóniamesterként vezette a felvonulást, melyen először vett részt hivatalosan az ír-amerikai melegek szövetsége, mely egyben a Guinness cég visszatérését is jelentette.

IMG_1012

Felhasznált irodalom: History Of St. Patrick’s Day
Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , ,

A manhattani Kossuth-szobor (Riverside Drive – 113. utca találkozásánál) állítását Barkó Géza, az Amerikai Népszava szerkesztő-kiadója szorgalmazta 1927. kora tavaszán.

IMG_0855 IMG_0869

A jótékony célú pénzgyűjtést a magyar-amerikai civil és egyházi szervezetek irányították, de New York City lakossága is bőkezűen adományozott. Az akció olyan sikeresnek bizonyult, hogy a tervezett mellszobor helyett, teljes alakos, talapzattal ellátott szobor, sőt szoborcsoport lett. James Walker, Manhattan polgármestere szervezte és vezette a szoborállító bizottság munkáját. Sikeresen meggyőzte a város tanácsát arról is, hogy a tökéletes helyszín a Riverside Drive-on lenne.

IMG_0860

Horvai János magyar szobrászművész kapta a hivatalos megbízást, aki a ceglédi Kossuth-szobrot választotta alkotása alapjául. A projekt meglepően gyorsan haladt. 1927. november 5-én elhelyezték az alapokat, s ugyanezen a napon a New York Timesban megjelent a szoborcsoport leírása:

IMG_0862

“A talapzaton álló Kossuth George Washington kardját tartja, melynek másolatát bostoni tartózkodása során ajándékozták a politikusnak. A szobor talapzatánál egy fiatal magyar katona kezet nyújt egy idősödő parasztnak, szimbolikusan jelezve, hogy kiemeli a szolgaságból. A fiatal katona az új, forradalom utáni, míg az idős, a forradalmat megelőző Magyarországot jelképezi. A honvéd zászlaján a felirat: Velünk a szent szabadság istene. A talapzat hátsó részén elhelyezett tábla felirata: Kossuth Emlékmű Bizott­ság, Barkó D. Géza, elnök. 1928. március 15. A talapzat elején pedig a következő felirat olvasható: Kossuth Lajosnak, a szabadság hősének emlékére állították a szabadságszerető magyar származású amerikaiak.”

IMG_0864

A közelgő szoboravatás híre Budapestre is eljutott. Perényi Zsigmond, a Magyar Nemzeti Szövetség elnöke, Zsényi József, az Amerikai Magyar Társaság igazgatójával közösen felhasználta az alkalmat egy nagyszabású esemény szervezésére. Létrehozták a Kossuth Zarándoklat Társaságot és 500 fős zarándokutat terveztek a manhattani szoboravató ünnepségre. A Társaság több ezer könyvet gyűjtött össze a New Yorkban élő magyar gyermekek számára.

IMG_0859

A zarándoklat hírét nem minden amerikai-magyar fogadta hasonló lelkesedéssel. Felháborítónak tartották, hogy a konzervatív magyar kormány egyáltalán támogatja a szabadgondolkodású Kossuth szobrának felállítását, nem is beszélve a zarándoklat gondolatáról.

IMG_0857

1928. január 10-én a Magyar Tribune vezércikkben próbált elejébe menni a rendzavarásnak. “Hisszük, hogy az amerikai magyarok számára a március 15-i Kossuth-szobor avatás ünnepélyes alkalom lesz. Aki megzavarja ezt a magasztos eseményt, az faragatlan és nem érdemli meg, hogy magyarnak nevezzék. Az Amerikában élő magyarok tekintélye komolyan sérülne, amennyiben antidemonstrációra kerülne sor. Az ellenvélemények kifejezésére más fórumot kell választani.”

IMG_0858 IMG_0863

1928. március 10-én, öt nappal a szoboravató ünnepség előtt, a New York Times közzé tette az ünnepi esemény forgatókönyvét. A magyar delegáció fogadásra és vacsorára volt hivatalos, míg az avatás napján az 59. utcáról felvonulás indult az Ötödik Sugárúton át a 113. utca és Riverside Drive kereszteződéséhez. A ceremónia során a magyarok által hozott földet amerikai földdel keverték össze, majd az urnát a szobor talapzatában helyezték el.

25 ezer résztvevő jelenlétében Perényi Zsigmond báró köszöntőbeszédet mondott. A szobrot Barkó Géza leplezte le huszonnégy ágyúlövés kíséretében. Walker Polgármester Manhattant, Sipőcz Polgármester Budapestet képviselte. A ceremónia rendbontás nélkül zajlott, ám hat hónappal később a Horthy Ellenes Liga ismét felemelte a szavát.

IMG_0856

A gyűjtési akciót korruptnak, a szobrot olcsónak nevezték. Kritizálták a felhasznált bronz minőségét, a művészi alkotás színvonalát, majd felkérték Adolph Wolfe-t, hogy elemezze a szobor állapotát. A művész jegyzőkönyve szerint a szobor olcsó bronzból készült, több helyen öntött vasat tartalmaz, az összeállítás hézagos, így az időjárás foga máris kikezdte. A bronz alakokban található vasat nem galvanizálták, így ezek máris rozsdásodásnak indultak.

1930-ra a szobor állapota siralmassá vált. Ugyan nem veszélyeztetett azonnali összeomlással, a restaurálás nem várathatott tovább. Az alkotást szétszerelték és elvégezték a szükséges javításokat.

Az Upper West Side-on található, felújított Kossuth-szobor a New York-i magyarok március 15-i ünnepségének központi helyszíne már több mint 80 éve.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , ,

New York City felhőkarcolóinak rajongói nagy lelkesedéssel követik a jelenleg épülőfélben levő toronyházak közül a legizgalmasabbnak, a köztudatban Jenga-háznak becézett magasház építkezési munkálatait.

45033954

A múlt hónapban a 60 emeletesre tervezett ház elérte az 50. szintet és az alsóbb emeleteken már az üvegablakok is bekerültek. A Jenga-ház New York City egyik leggazdagabb környékén, a TriBeCa kerületben épül, mely számtalan hírességnek és milliomosnak ad otthont. A különleges felhőkarcoló megosztja a New York-iak véleményét.

4038505586_6e5e14e8f2_z 14-Master-Bathroom-Nigh-draft

A hagyományos felhőkarcoló irányzat képviselői nehezen barátkoznak meg a Leonard Street 56 formabontó stílusával, míg másokat pont a toronyház merész, egyedi megjelenése ragadja magával.

PH-60-Great-Room

A felhőkarcoló, melynek alapjait 2013-ban rakták le, lakóházként funkcionál majd és 145 öröklakást biztosít, természetesen gyönyörű kilátással New York City-re, a város hídjaira, folyóira és a közeli New Jersey-i partokra. Az épület saját mozit, uszodát, játszóteret és edzőtermet is üzemeltet.

Kép: 2016. április 6.

Kép: 2016. április 6.

Kép: 2016. április 6.

IMG_0723 IMG_0782

A 145 lakás közül néhány kivétellel már valamennyi szerződés alatt áll. A legdrágább, a 60. emeleten található lakosztály az egész emeletet magában foglaló, 9 szobás, 4 hálószobás, 4 fürdőszobás csoda 47 millió (!) dollárba kerül, míg a “legolcsóbb” földszinti, 3 szobás, 1 hálószobás lakás csupán 3 millió dollárjába kerül a szerencsés vásárlónak.

IMG_0790

A lakások 4 méteres belmagassággal, hatalmas üvegablakokkal rendelkeznek, valamint tágas balkonnal, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik a világvárosra.

IMG_0793 IMG_0788

A tervező, a svájci Herzog & de Meuron cég, egyedi ötletekkel rukkolt elő, a legkisebb részletre is figyelmet szentelve. Egyedi kádak, mosdókagylók, zongora alakú konyhasziget és kandalló található valamennyi lakásban.

IMG_0786 IMG_0724

A Leonard Street 56 2016-ban kerül átadásra. Ekkorra már az indiai származású szobrászművész, Sir Anish Kapoor hatalmas, ezüst gömbpárnája is a helyére kerül az épület alapzatánál.

06-Lobby-View-draft

A Leonard Street 56 kétséget kizárólag érdekes színfoltja lesz New York City várossziluettjének.

Képek: a blog írójának tulajdona, illetve 56leonardtribeca.com

Tags: , , , , ,

Andi két hete járt New Yorkban és meg szerette volna osztani velünk az élményeit. Sok-sok remek képet küldött és egy fantasztikus stílusban lejegyzett New York City beszámolót. Köszönjük és várunk vissza!

“Nem nagyon szeretnék személyeskedni, de ha nincs az a holland fiú, aki úgy gondolta, jobb összetörni a szívemet, mint egyben, s épen hagyni, akkor nincs az a nagy lendület sem, amivel beszédülök az utazási irodába Marcos barátomhoz, s elodáztam volna még ki tudja, meddig a régóta dédelgetett Felhőkarcolós-Városnézős Álmomat. (Láttam már Frankfurtot, imádtam, és mindig mindenhol ezeket a csillogó kék toronyházakat keresem.)

10999010_10204737290450822_6805113387334848986_n

De szerencsére, kellett a gyors gyógyír, és minden klappolt, pár nap alatt megvolt a voucher és Marcos támogatása is, és nem került többe, mint egy heti Hévíz 5 csillagos ultra all inclusive, nőnapi Csonka András-fellépéssel, nem hazudok.

11041024_10204737288210766_6969338473317974847_nAki ismer, nem igazán lepődött meg, csak aki nem ismer, az tette fel az “egyedül-mééééész?” kérdést. Egy pillanatig sem éreztem magam egyedül, s egyáltalán nem féltem, nem volt arra idő, sem energia  Remek dolog egyedül utazni, nem sokat gondolkodtam ezen. Eljött az utazás napja, a brüsszeli nemzeti légitársaság közvetlen járata késedelem nélkül indult. Nyomogattam a képernyőt, válogattam a filmeket, majd pár óra elteltével már a shuttle taxiban találtam magam. Egész biztosan nem normális dolog, hogy mindenhol felhívják a figyelmedet, hogy adjál borravalót, milyen ország ez?

11025781_10204737288050762_5081064154874232056_n

A szálloda kifogástalan helyen, a Madison Square Garden mellett, 5 percre a Times Square-től volt. Bár elég stabil az idegrendszerem, az első két szobánál kezdett felmenni a pumpa, nyitott (=záródni képtelen) ablakok, hangos ventilátor, na ne, adjatok légy szíves másikat. Minden recepciós kedves volt, a harmadik szobával halott bogarakat is kaptam, akkorákat, hogy a Takarító Személyzet külön vörösborral és az örök barátság ígéretével, wifivel és reggeli voucherekkel lepett meg. Természetesen átmenekítettek egy újabb szobába, amit végül egy, huszonhatodik emeleti lakosztállyal koronáztunk meg, mivel az előzőben szaunás, elviselhetetlen meleg volt (valamivel sikerült ellensúlyozni a nyitott ablakokat.) A lakosztályom akkora volt, hogy írtam is gyorsan haza, jöjjön, aki tud, elférünk. Ujjongtam, állandóan kint ültem az ablakban (kilátás a One World Trade Centerre.) Na de a szállodás kalandról ennyit.

10403217_10204737290570825_5713994324466845771_n

A megérkezésem után elindultam a városba, de csak a Times Square-ig és szégyen gyalázat, de az első Burger Kingig jutottam. Mégis, oltári boldog voltam, hogy megérkeztem, ott vagyok, mindenki hagyjon békén, én a Burger Kinget választottam lányos zavaromban, valamit hirtelen muszáj enni. Holtfáradt voltam, mindenki mesélt erről a jetlagről, á mondom, nekem olyan nem lesz, aztán dehogyisnem. De ez nem szegte kedvemet.

11024202_10204737290130814_6118174430752910811_n 11008405_10204737287970760_202469000320814851_n

A következő napokban mentem, amerre láttam, és amit a szívem súgott. Volt pár kötelező kör, volt időpontom az ENSZ-ben (nemzetközi jogon volt pár tétel, ennek emlékére…), de ott csak szédelegtem, nem érdekelt, hány tagja van az ENSZ-nek (egyébként 193). Nagyon tetszett és megnyugtató volt, hogy mindig volt egy kis kávézó, ahova bevágódtam, melegedni, sok-sok kávét inni, visszanézni a képeimet, tölteni a fagyott telefont. Belefutottam a Pain Quotidienbe is, nagy örömömre, ahol nem győztem magyarázni a pénztárosfiúnak, hogy ez ám belga kávézó. Starbucksból viszont érthetetlenül sok van.

10430370_792725200777436_7366702509774893403_n

Metróztam is, nem egyszer, és amíg élt a telefonom, még wifiztem is. A Staten Island komp nagy élmény volt. Százezren vártuk a kapunyitást, mint valami lelkes munkavállalók a másik szigetre igyekezve. Soha életemben nem tapasztalt hideg fogadott a fedélzeten, itt ismerkedtünk össze az amerikai (egyébként Nicaraguában élő) Natashával, akivel egymást fotóztuk, és támogattuk a jeges szélben. (Az ujjaimon szerzett fagyási sérülésekre kénytelen voltam felkeresni egy patikát, ahol kedvemre és önállóan válogathattam az ötvenféle kortizonos krémből. A fotókért mindent).

11026020_10204737290970835_5399465490008046716_n

Végül a fél napot együtt töltöttük Natashával, elkeveredtünk egy kis ázsiai levesesbe (én csak sült tésztát kértem, mégis levest kaptam – tésztával), majd a World Trade Center hűlt helyére is, a Wall Streetre, közben mesélt ő is sokat magáról, mintha ezer éve barátnők lennénk. (Natasha másnap hazautazott).

1907471_10204737289650802_3896596150199560883_n 10425088_10204737290410821_9052060515506440875_n

Poénkodtam magamban többször, hogy az Empire State Building alulról fotózva is szép, stb, de valóban, nem mertem felmenni. Majd legközelebb, barátnőimmel (Főszerkesztő Asszonnyal) kézenfogva Nem gondoltam volna, mert nem vagyok egy zöldes-parkos, de a Central Park lenyűgözött. És nem csak azért, mert Carrie ott találkozott a Boathouse-nál Biggel, hanem csak úgy, olyan szép csöndje van. Elhoztam onnan egy követ, itt van a polcomon..(de nem adom oda Neki.). Megható volt hallgatni, valaki tisztán énekelt John Lennon dalokat az Imagine emlékműnél. 

10428456_10204737289010786_5761821917900680125_n

Egyetlen hiba volt talán, ha szabad így fogalmazni, hogy előre befizettem ilyen buszos sightseeingre. Körülbelül egy órát utaztam így a hidegben, a két nap helyett, de sebaj. Ugyanabban az irodában viszont szert tettem egy csodálatosan giccses Mamma mia Broadway-jegyre, na lehet, hogy ezért érte meg. Mindenki hibátlanul énekelt, gyönyörű szép kosztümökben. Anno a film nem tetszett, de itt a végén állva, táncolva tapsolt a közönség.

11026455_10204723034974444_966879917_n 11056788_10204722190633336_2055416926_n

A színház után visszatérve a szállodába, még 3 percet gondolkodtam is, hogy lemenjek-e (lemerészkedjek-e) e-gye-dül a bárba, de kár lett volna kihagyni az isteni Cuba librét, és egyedül csak a roppant barátságtalan ír bárpultos fiú volt a negatív tapasztalat (szerencsére nem csak velem volt ilyen). Ilyeneken nem szabad gondolkodni, menni kell, és kész! Csak azért, mert éppen egyedül utazol, ki ne hagyd este a koktélt a bárban.

11039754_10204722190513333_998838417_nMásik nagy élmény volt enni egy hotdogot és végigmenni a Brooklyn Bridge-n, és félméterenként kattintgatni a fényképezőgépet. Nagyon tetszett a Flatiron building is, pont egy ilyesmiben lakom itt Brüsszelben.

11051402_10204722190833341_1376813738_n 10981950_10204737290730829_3398977266124189909_n

Teltek a napok, és én, a jó étvágyú nagyevős, isten bizony nem bírtam jót enni, de annyira nem érdekelt. Ami a shoppingot illeti, kétszer fordultam ki nagyon gyorsan a Macy’s-ből, légszomj és oxigénhiány miatt. Beszédültem párszor a GAP-be, és megajándékoztam magamat néhány rendkívül szükséges pólóval és csíkos felsővel is, egyebekben olyan nagy vásárolhatnékom nem volt.

11046836_792725137444109_3508300430712532159_nHazafele menet begyűjtöttem pár, Kínában gyártott eredeti manhattani szuvenírt is, természetesen. 

Két hete tértem haza, és rohantam volna már Marcoshoz is, hogy beszámoljak neki az élményeimről, de éppen azóta is szabadságon van  Nagyon boldoggá tett ez az út. Már gondolkodom a következőn, nincs megállás.

Képek: Zs. A. tulajdona

Tags: , , , , , , ,

Egy olyan hatalmas, zsúfolt világvárosban, mint New York City, ahol a lakosság több mint fele szingli és ahol az emberek kínosan ügyelnek a távolságtartásra, a párkeresés nagyon nehéz. Míg az ismerkedés társkereső oldalakon, az üzenetküldő appok biztonságos, személytelen keretei között zajlik, az emberi kapcsolatok óhatatlanul háttérbe szorulnak.

IMG_0774

A párizsi származású, jelenleg New Yorkban élő és alkotó művész, Shani Ha erre a gondolatra építette legújabb projektjét, melyet a Hetedik Sugárút és a Carmine Street sarkán, a West Village-ben található Ayza Bor & Csokoládé Bárban helyezett el. Jobban mondva, egyszerre a báron belül és a báron kívül.

IMG_0762

Shani egy hagyományos éttermi asztalt felezett el. Az egyik felét a bár területén, míg a másikat a bár üvegfalán túlra helyezte. Az interaktív alkotás a Table For Two, Kétszemélyes asztal nevet viseli.

IMG_0763

Az üveg egyszerre elválaszt és összehoz, a magán és a közösségi élet határán a spontaneitást hivatott elősegíteni. Amíg az illető egyedül ül az asztalnál, a saját arcával találja szemben magát, realizálva magányosságát. Amikor a szemközti ülés is foglalt, a két fél eldöntheti, hogy felveszi-e a szemkontaktust, vagy továbbra is az üvegfal mögötti, biztonságos, privát szférát választja és csak a saját tükörképére koncentrál.

Table-For-Two-by-Shani-Ha-1c

A bátrak, akik le mernek ülni az asztal két oldalára, egy-egy csésze mentateát kapnak, mely franciául és arabul címkézett. Ez a gesztus szintén több értelmet hordoz. Egyszerre emlékeztet New York City nemzeti és kulturális sokszínűségére, valamint a projekt alkotójának gyökereire.

Table-For-Two-by-Shani-Ha-14-low

“A Table For Two a nagyvárosi ember közösségi életének és szokásainak metaforája. New York forgatagában fizikailag gyakran kerülünk közel, néha túl közel egymáshoz, s mindeközben hihetetlen távolságra vagyunk egymástól.

Table-For-Two-by-Shani-Ha-13-low Table-For-Two-by-Shani-Ha-11-low

Ennél az asztalnál, mely  jelképesen összeköti a teret és az abban létező embert, megvalósulhat az ellentmondás: egyszerre ülhetünk egyedül és társaságban.

IMG_0767

Idealisztikusan hiszek benne, hogy a művészeten át az általam képviselt közösségi utópia beszűrődik a realitásba.” – vallja Shani Ha.

Az asztalnál március 14-ig foglalhatunk helyet.

Képek: a blog írójának tulajdona, illetve Shani Ha

Tags: , , , ,