February 2015

You are currently browsing the monthly archive for February 2015.

Február 22-én, tizenhatodik alkalommal került sor New York City kínai negyedében a Holdújév Parádéra és Fesztiválra.

IMG_0598

Az ünnepségsorozat február 19-én, az új esztendő első napján, a Petárda Parádéval vette kezdetét. Vasárnap délutánig kulturális események sorozatával köszöntötte New York City kínai lakossága a Kecske évét.

IMG_0584

A Holdújév Parádé és Fesztivál Chinatown utcáin került megrendezésre és több mint 6000 résztvevője volt. A felvonulást sok ezer szemlélődő követte a Mott Streettől, az East Broadway-n át, a Sara D. Roosevelt Parkig, ahol tradicionális, zenés-táncos-pantomim előadásokra került sor.

IMG_0594

A felvonuláson népviseletbe öltözött táncosok, énekesek, bűvészek, akrobaták szórakoztatták a közönséget. A hangulatról fúvós és menetelő, tradicionális hangszereken játszó zenekarok gondoskodtak.

IMG_0610

Nem maradhatott el a hagyományos oroszlán és sárkány tánc sem, amely minden egyes évben a parádé fénypontja.

IMG_0620

A kerekeken vontatott dobogókon az előadók mellett helyi politikusok és a kínai közösség vezetői köszöntötték a résztvevőket.

IMG_7555

A parádé után a környék híres kínai éttermei hatalmas forgalmat bonyolítottak, míg a takarító brigád azonnal nekilátott a Chinatown utcáit beborító konfetti takaró eltávolításának.

IMG_0627

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , ,

Az Ötödik Sugárúton, a Vasalóház szomszédságában található Eataly az olasz konyhaművészet szerelmeseinek Disneylandje. 4700 m2-nyi ínyenc mennyország New York City legelevenebb városrészében.

IMG_0424

Az üzlet frontja elegánsan egyszerű, fekete alapon arany színű felirat: Eataly – kiváló olasz étel, bor és kávé. Belépve tapasztaljuk, hogy ennél sokkal többről van szó. Az Eataly egy olasz kisváros Manhattan szívében, kávéillattal, sokasággal, hangzavarral fűszerezve.

IMG_0445

Sokszínűségének köszönhetően, az Eataly roppant népszerű mind a helybéliek, mind a turisták körében. Kiváló minőségű, nagy többségében eredeti olasz termékeket árusító élelmiszer-áruház, piac, kávéház és étterem komplexum.

IMG_0426

Az Eataly üzletlánc a “slow food” mozgalom jeles képviselője, vagyis a gyorséttermek elleni küzdelem szószólója. A cég törekszik a friss, házias koszt, a tiszta, vegyszermentes, tradicionális hozzávalók népszerűsítésére. A tulajdonosok vallják, hogy a házias konyha sikere a konyhában otthonosan mozgó, magabiztos háziasszony. Az Eataly főzőtanfolyamokat is szervez, a sztárszakács. Lidia Bastianich vezetésével, aki aktívan részt vesz az Eataly életében üzletpartnerként is.

IMG_0427

Az üzlet Ötödik Sugárút felőli bejáratánál található az Eataly két kávézója. A Caffe Lavazza és a Caffè Vergnano. Mindkét kávézó az 1800-as évek végén nyitotta kapuit és vált a minőségi olasz kávé és kávézás szimbólumává. A Caffè Vergnano hatalmas kávéfőzője az Eataly konyhaművészeti gyűjteményének egyik ékköve.

IMG_0391

Az Eataly koncepcióját követve a friss áru standok termékei azonnali éttermi feldolgozásra kerülnek. A ház területén belül 9(!) önálló étterem működik.

IMG_0417

A La Piazza az Eataly enotecája, az üzlet szíve, márvány pultjaival, állófogadásos asztalaival. A ház saját, híres mozzarella sajtját az érlelés helyszínétől pár lépésnyire fogyaszthatjuk, illetve vásárolhatjuk meg, fantasztikus olasz szalámival, kolbásszal, sonkával párosítva. A tenger gyümölcseit testes, olasz borokkal kombinálhatjuk.

IMG_0422A Manzo az üzlet legformálisabb étterme a húspultok közelében található, s nevéhez hűen, a marhahús és általában a húsos fogások kedvelőinek paradicsoma. Az étterem amerikai húsokat dolgoz fel tradicionális olasz receptek alapján. A Manzoba csak helyfoglalással kaphatunk asztalt.

IMG_0414A La Pizza & La Pasta, a pizza- és tésztabár az üzlet legforgalmasabb étterme. A tésztakülönlegességeket helyben, naponta frissen készítik és autentikus szószokkal tálalják. A tésztapultnál meg is vásárolhatjuk őket.

IMG_0409Az I Panini étterem az olasz szendvicsek szerelmeseinek gyülekezőhelye. Hideg és melegszendvicsek végtelen kombinációja várja a látogatókat. A szendvicsek helyben sütött kenyéren, helyben érlelt mozzarellával és felvágottakkal, valamint friss zöldségekkel kerülnek tálalásra.

IMG_0412Az Eatalynak saját péksége is van, hatalmas kemencével. A pékeket üvegablakon keresztül munka közben is megfigyelhetjük. A felhalmozott liszteszsákok és kenyérkosarak pedig a rusztikus jelleget erősítik.

IMG_0410

Az Eataly természetesen hatalmas választékkal szolgál tradicionális olasz tartós árukból is. Lekvárok, száraztészta, tea, csokoládé, kekszek és az elmaradhatatlan olívaolaj polcok hosszú sora várja a vásárlókat.

IMG_0415A gyümölcs- és zöldségpiac szintén impozáns. A legtöbb áru a közeli Hudson-völgyének termelőitől származik.

IMG_0400Az Eataly saját sörerjesztővel is rendelkezik. A frissítő nedűt az Eataly télen-nyáron nyitva tartó tetőtéri sörözőjében, a Birreria-ban fogyaszthatjuk. Innen gyönyörű kilátás nyílik az Empire State Buildingre és a környező Chelsea negyedre.

IMG_0394Sokak örömére az Eataly Nutella bárja márciusban újra megnyitja kapuit.

IMG_0404Látogatásunkat tervezzük munkanapra, lehetőleg a kora reggeli órákra, máskülönben nagy tömegre, hosszú sorokra számíthatunk. Az Eataly belső építészei készültek a nagy forgalomra. A tágas tér, a nagy belmagasság, az árkádos, és márványfülkés megoldások hivatottak kivédeni az esetleges klausztrofóbiás érzést.

IMG_0428

Ne lepődjünk meg az árak láttán. Az ínyenc falatok, a friss, illetve importált árucikkek sokba kerülnek. Az éttermek kínálata mellett érdemes bevásárolnunk friss és száraz tésztából. A zöldség és gyümölcs standokat kihagyhatjuk. Helyette válasszuk a két megállónyira található Union Square Greenmarket-et, melyről itt olvashattok bővebben.

IMG_0411

Az Eataly az N és a Q metrójáratok 23. utcai megállójánál, a Flatiron Building szomszédságában található és a hét valamennyi napján (kivéve Karácsony és Hálaadás), reggel 10-től este 11-ig tart nyitva.

IMG_0419

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , ,

A Times Square a turisták egyik kedvelt célpontja, közlekedési és kulturális csomópont, Manhattan szíve. Február végéig azonban nem csak jelképesen dobog itt a City szíve, de a közelgő Valentin-nap tiszteletére hatalmas, piros szív lüktet a tér északi háromszögében, a Broadway és a Hetedik Sugárút találkozásánál, a Father Duffy téren, az ikonikus lépcsősor előtt.

IMG_0355

A HeartBeat (Szívdobbanás) névre hallgató, romantikus, interaktív szobor megálmodói a venezuelai származású, brooklyni építész páros, a Stereotank Design Studio művészei. A Stereotank alkotói – Marcelo Ertorteguy és Sara Valente -, jelentős szerepet töltenek be a modern alkotásokra nyitott New York City művészeti életében. A páros nevéhez fűződik a világ legkisebb könyvtára is, melyről ITT olvashattok.

IMG_0364

Az alkotók urban drum-nak, városi dobnak nevezik alkotásukat és arra ösztönzik a Times Square látogatóit, hogy interaktív módon, bátran játsszanak ezen a közösségi hangszeren.  A szobor oldalába 6, különböző ütőshangszert építettek, míg a belsejében található fény és hanggenerátor a közönség által kreált ritmusra lüktet és pulzál.

 IMG_0361 IMG_0360

A 6 ütőshangszer kombinálja a latin zene, a rock és az elektronikus zene elemeit, a Nagy Alma, a nemzetek olvasztótégelye analógiájára. A Times Square Valentin-napi szívének mély fekvésű lüktetése, a dobok ritmusa, a szobor pulzáló fénye táncra, mozgásra ösztönzi a sétálókat.

IMG_0352

“Mi a közös a szerelemben és a zenében? A szerelem osztozkodás és összhang a másikkal. A zene szintén. A művész megosztja az alkotását, harmóniára törekedve a közönséggel. A HeartBeat szobor a Times Square egyetlen helyhez sem hasonlítható, egyedi atmoszféráját, lüktető elevenségét foglalja koncertbe.” (Stereotank)

IMG_0348

A szobor pulzáló fénye a Times Square hirdetéseit imitálja, s ezáltal valóban a tér szíveként funkcionál.” (Stereotank)

IMG_0359

A Times Square rengeteg leánykérésnek volt már tanúja, s ez nem lesz másképp ebben az évben sem, különösen Valentin-nap során. A Times Square Baráti Társaság a tér honlapján külön felhívást intézett a párokhoz, invitálva őket: ejtsék meg az életre szóló pillanatot a Times Square Bálint-napi szobra előtt.

IMG_0349Aki nem kedveli a tömeget, a zajt, a csöpögős-romantikus pillanatokat, feltétlen kerülje el a Times Square környékét az elkövetkező napokban. A Stereotank interaktív szobra március 9-ig tekinthető/szólaltatható meg.

IMG_0347

Képek: a blog írójának tulajdona
Forrás: DNA

Tags: , , ,