September 2014

You are currently browsing the monthly archive for September 2014.

A Mr. Brainwash művésznévre hallgató, francia születésű, Los Angeles-i székhelyű street artist, merész alkotással mutatkozott be New York Cityben. A WE LOVE NEW YORK címet viselő, teljes házfal méretű festménye a szeptember 11-i megemlékezésekkel egy időben – az időzítés nem a véletlen műve – készült el.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A graffiti legálisan került a Century 21 üzletének falára – a Dey Street és Cortlandt Street között -, a World Trade Centerrel átellenben, miután az áruház menedzsere örömmel adott engedélyt és megtiszteltetésnek vette, hogy a művész a Century 21-ot választotta. “Boldogan támogatjuk Downtown közösségét, valamint New York City legbátrabbjait és legkiválóbbjait, ezen a festményen keresztül is.”

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mr. Brainwash, eredeti nevén Thierry Guetta 33 éve él Los Angelesben. Hosszas gondolkodás után döntött úgy, hogy ideje megvetnie a lábát New Yorkban is, így részidőben Manhattanba költözött. ”Ki akartam fejezni New York iránti szeretetemet és 9/11 tökéletes alkalomnak bizonyult. Ez a festmény az én beköszöntőm.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A technika kiválasztása nem volt könnyű. Először próbáltam valódi zászlóval dolgozni, de az túl nehéznek bizonyult. A plakátozás sem tűnt kivitelezhetőnek. Maradt a wheatpaste (búza paszta) technika. Felragasztjuk a papírt és festünk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

19×67 méteres dimenziójával jelenleg ez New York legnagyobb graffitije. Ezzel is ki akartam fejezni New York City nagyságát. Ez a város számomra már több mint város. Kemény, túlélő, bátor ország.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Szeptember 11-én Japánnak egy olyan környékén dolgoztam, ahol nem igazán beszélnek angolul. A nap folyamán többen odaszaladtak hozzám és kiabálták: New York! New York! Én pedig visszakiabáltam, hogy: Nem! Nem! Los Angelesből jöttem. Aztán a szállodába visszatérve felkapcsoltam a TV-t és azt hittem, valami film megy. De sajnos nem az volt. Az utazási tilalom miatt maradnom kellett még pár napig és ilyen távolról feldolgozni a veszteséget még nehezebb volt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A festményem azt akarja kifejezni, hogy a nehézségek ellenére sem szabad bezárkózni. Nem szabad feladni! Az élet szép, a szeretet erős és gyógyít. A művészet, a színek és az általuk arcunkra csalt mosoly szintén gyógyító erejű.”

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mr. Brainwash a SoHo-ban tervez házat vásárolni, ahonnan a művészet és az amatőr művészek támogatását irányítaná, összejövetelekkel, közös programokkal. “Segíteni akarok a feltörekvő fiataloknak. A mottóm: segíteni és szeretetet adni. Ezért jöttem New Yorkba. Los Angeles túlságosan műnek hat ennyi év után. Filmek, színészek… Én a valós életet akarom látni és New York Cityben ez vár rám.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ti túl közel éltek New Yorkhoz, már nem látjátok a csodát. Én mindenhol szépséget látok Manhattanban, még a szemét között is. New York nagy tanító és én harapni akarok ebből az almából. Szeretem New Yorkot és mindent, amit kifejez.” – foglalta össze a művész a The Talks-nak adott interjúban.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mr. Brainwash alkotása megosztotta  a közvéleményt. Jake Dobkin, graffiti művész és műkritikus szerint az alkotás egyszerűen rettenetes. “Tiszteljük a célt és megható a hozzáállás, de Mr. Brainwash alkotása akkor is szörnyű. A kép látványkliséktől ordít. Ezeket az erőltetett fordulatokat az emberek nagy része ki nem állhatja. Szájbarágó stílus, rengeteg technikai hibával. Sokak szerint ez a graffiti olyan csapnivaló, hogy az már szép.”

Képek: a blog írójának tulajdona
Felhasznált irodalom: Mr. Brainwash interjú

Tags: , , , , , , , , , , , , ,

Nehéz vasajtó választja el a világtól Manhattannak ezt az apró, helybéliek által is kevésbé ismert zugát, a Pomander Walk-ot (Pomander Sétány). Talán az ódon stílusú házak teszik, talán az elzártság miatt érezzük úgy, mintha időutazásra indulnánk, amint kinyílik a kapu.

A Pomander Walk 16, 1922-ben épült tudor-stílusú házból álló miniatűr London az Upper West Side-on, a 94. és a 95. utca között.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Pomander Walk-nak olyan híres lakói voltak, mint Humphrey Bogart, Rosalind Russel és Lilian Gish. Az ékszerdoboz utca 1986-ban vált világhírűvé, amikor feltűnt Woody Allen Hannah és nővérei című filmjében.

pomander-walk-1n

A házakat középen keskeny út választja el, ám autóval nem lehet behajtani, mivel a Sétány az utca szintje felett épült. A kétemeletes lakóházak stukkó, tégla és fa díszítőelemei a késő gótika és a reneszánsz elemeit vonultatják fel.

pomander

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A színes ablakkeretek, bejárati ajtók, az ablakok virágosládái, az apró, gondozott kertek álmos lustasága, az időtlenség érzését kelti.

pomander-walk13

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A területet, amelyre a Pomander Walk épült, Thomas Healy bártulajdonos birtokolta, aki szállodát szándékozott építeni ezen a telken. A Pomander Walk-ot átmeneti pénz befektetési céllal építtette, amíg a nagyobb hotelre szánt összeg összejön. Korai halála megakadályozta a terv végrehajtásában.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az 1970-es évekre a Pomander Walk olyan rossz állapotba került, hogy a lebontás veszélye fenyegette. Az új, modern épületek nyomása erős volt, de szerencsére a műemlékvédelem győzött és a komplexum 1982-ben a védett épületek listájára került.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A restauráló cég, a Custogeorge Tooman & Allen, tökéletes munkát végzett. A Pomander Walk visszakapta eredeti pompáját és jelenleg is tökéletes állapotban van, köszönhetően a lojális és gondos lakóknak.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Pomander Walk 63 coop apartmannal rendelkezik, amelyek ritkán kerülnek eladási listára. Vásárlói árfolyamuk egymillió dollár felett van, míg bérleti díjuk átlagosan havi 4 ezer dollár.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A lakók különleges szeretettel beszélnek otthonukról. “Sokan kérdezik tőlem – meséli az egyik tősgyökeres Pomander Walk lakó -, hogy miért fizetek ilyen sokat egy kifejezetten apró apartmanért. Ők nem értik ezt. Én úgy érzem, hogy nem Manhattanban, hanem egy apró angliai faluban élek. “Manhattan varázsa ebben is rejlik: gyakran csak egy kapunyitásnyira vagyunk egy másik dimenziótól.”

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Köszönet a Historic District Council-nak a lehetőségért.

Tags: , , ,

Somebody Come and Play! A Szezám utca immár 45 éve hívja játszani a kicsiket és nagyokat, vesz részt az oktató-nevelő munkában, segíti a gyerekek testi-lelki fejlődését, hogy okosabbak, erősebbek és kedvesebbek legyenek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ezt a dicséretes célt és évfordulót, remek, multimédiás kiállítással ünnepli a Sesame Workshop és a New York-i Előadóművészet Könyvtára, a Lincoln Centerben.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Sesame Street töretlen sikere bizonyíték arra, hogy a gyermekek oktatása lehet szórakoztató is.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A New York Public Library for the Performing Arts jelenlegi kiállítása bepillantást enged a kulisszák mögé. A látogatók megismerkedhetnek a show készítésének műhelytitkaival és közelebb kerülhetnek szőrmók kedvenceikhez, fizikailag is, mivel a kiállítás több mint 250 értékes darabja között 20 bábfigura is szerepel, a gyerekek legnagyobb örömére.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A könyvtár recepciós pultjánál Cookie Monster személyesen üdvözli a vendégeket.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Kiállításra került az utca ikonikus zöld lámpaoszlopa és a baráti beszélgetések központja, a manhattani téglaház lépcsője, Ernie gumikacsája és Alistair Cookie köntöse is.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A bábok, a fülbemászó dallamok és a humor tökéletes keveréke teszi a Szezám utcát különlegessé és maradandóvá. A bábok segítségével a gyerekek nemcsak számolni tanulnak és az ABC-t rögzítik, de a szituációkon keresztül az emberi kapcsolatokat buktatóit, a barátság eszméjét, az egészséges életmód alapjait is megismerik, vagyis az élet valamennyi színteréhez kapnak kapaszkodót.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A különböző jelenetek megírásában szakértők, pedagógusok, drámapedagógusok, gyermekpszichológusok elkötelezett csapata vesz részt és ad szakmai tanácsot.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kiállítás üvegtárlói mögött az általuk készített storyboardokat, jegyzeteket, előzetes kéziratokat is megtekinthetjük.

Kiállításra kerültek díszletek, fotók, modellek a 90-es évekből, míg a kivetítőkön a show legsikeresebb és legemlékezetesebb jeleneteit tekinthetjük meg újra.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az évtizedek során a Szezám utcába nem csupán a megszokott lakók, de hírességek és sztárvendégek sora is ellátogatott. Ezeket a különleges pillanatokat szintén feleleveníthetjük.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Sesame Street lakói nemcsak a televízión keresztül jutottak el a nézőkhöz, de saját lemezeik, könyveik és játékok is kiadásra kerültek az eltelt 45 év alatt. A szőrmókok a divat világába is bekukkantottak.

Elmo, Oscar, Grover és társaik nem csupán az amerikai gyerekek oktatását-nevelését tartják szívügyüknek, de több mint 20 országba eljutottak, hogy az ottani gyerekek is élvezhessék a játékos tanulás vidám perceit.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kiállítás több pontján olvasósarkokat alakítottak ki, ahol a kicsik nem csak olvashatnak, de rajzolhatnak, míg az ügyesebbek használhatják a könyvtár e-readerjeit és Sesame Street appjait is.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Sesame Street kiállításon a “Ne nyúlj hozzá!” felkiáltással soha nem találkozunk. Sőt! A gyerekeket külön kérik, hogy érintsék meg a tárgyakat, fedezzék fel a formákat, anyagokat. A legjobb fejlesztő játékok mindig több érzékszervre hatnak egyszerre és a sorozat készítői evvel tökéletesen tisztában vannak.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az egyik sarokban interaktív Szezám utcatérképet találunk, míg a másikban “szőr- és tollközpontot” alakítottak ki, ahol a kedvencek bundáját, tollát szabad simogatni.

A lépcsők mellett szintén interaktív játék várja a kicsiket. Az “idegesítsük Oscart gomb”. Amennyiben megnyomjuk, Oscar morgolódva előbújik a kukából.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kiállítás gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szórakoztató és feledhetetlen. Sok sikert az alkotóknak a következő évekhez, évtizedekhez.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A televízió szeptemberben megkezdi a Sesame Street 45. évadjának sugárzását, míg az ingyenes kiállítás 2015. január 31-ig tart nyitva.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , ,

A High Line történetéről ITT olvashattok.

“Véget ért egy 15 éves építkezési saga.” – mondta megnyitó beszédében Edward Norton, a High Line közismert támogatója.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Öt évvel az első szakasz megnyitása után, 2014. szeptember 21-én valóra vált a High Line szerelmeseinek álma. Mostantól két és fél kilométeren át, zavartalanul sétálhatunk – a történelmi Meatpacking District-től a 34. utcáig -, 8 méter magasan, 22 utcatömbön át, a manhattani forgalom felett, miközben gyönyörű kilátás nyílik New York City-re és a Hudson folyóra. Ez a különleges zöldfolyosó fel- és kiemel minket Manhattan lüktető sűrűjéből.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

34 év telt el az utolsó tehervonat áthaladása óta. Ugyanezek a sínek most otthont adnak New York City egyik legjobb, de mindenesetre legújítóbb szellemű parkjának, bizonyítva a városok megújulásának erejét.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Elfeledett, elátkozott hely volt, s most évente 5 millió parklátogatónak okoz kellemes perceket. Belegondolni is borzongató, hogy ez a városi oázis egykoron lerombolásra ítéltetett.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A gyalogtúra során mindenütt az ellentétek vonzásában találjuk magunkat. A modern építészeti megoldások és az eredeti sínpályák, a frissen ültetett növények és a vadon nőtt virágok éles ellentéte tökéletes egységet alkot.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A harmadik szakasz, mely a High Line at the Rail Yards (High Line a Rendező-pályaudvarnál) nevet viseli, talán a legizgalmasabb, nem csupán az ellentétek miatt, de a funkciók változatossága miatt is.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A legutolsó szakasz magán hordozza a már megszokott stíluselemeket, de teljesen újakat is felvonultat. Most találkozunk először a High Line eredeti gerenda és rács szerkezetével, melyet egy szakaszon át láthatóvá tettek. A blokk a Pershing Square Beams nevet viseli és gumibevonattal látták el, így a gyerekek bátran leereszkedhetnek a gerendák közé, hogy jobban megismerkedjenek a pálya mechanikai szerkezetével.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az interaktivitás fontos szerepet játszik a szakasz teljes hosszán át. A gerenda szerkezeten kívül végre az eredeti sínek között gyalogolhatunk és a váltókat is kezelhetjük. A gyerekek különösen rajonganak ezért a lehetőségért.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kisgyermekes családok igényes szórakoztatása nem titkolt célja volt a tervező gárdának. Minden lehetőséget megragadtak, hogy kicsiket és nagyokat egyaránt belevonjanak a közös felfedező játékba. A harmadik szakaszba még egy kisebb játszóteret is sikerült becsempészni, ultramodern libikókákkal.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az utolsó szakasz maga mögött hagyja az első kettő kertrendezési elveit és szabad utat enged a High Line eredeti vadságának, a szabadon burjánzó növényeknek és virágoknak. Az érintetlen szakasz a 11. Sugárút hídja után vár ránk, ahol a High Line a délről bejövő forgalom fölé emelkedik, lélegzetelállító panorámát tárva elénk nem csupán a City-re, de a folyó túlpartján New Jersey-re is.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A teljesség kedvéért el kell mondanunk, hogy a High Line-nak így is marad még egy befejezetlen szakasza, az úgynevezett 10th Avenue Spur/10. Sugárút Sarkantyú, mely egy „különleges kialakítású, zöld növényekkel beültetett beltéri egység” lesz és leginkább egy hatalmas, füves tálra emlékeztet. (ÍGY néz majd ki.) Erre a projektre azonban csak az 52 emeletes 10 Hudson Yards felhőkarcoló munkálatainak befejezése után kerülhet sor, a tervek szerint 2015 végén.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A High Line nyugati kanyarulatával elénk tárul a Pennsylvania Vasútállomás Nyugati Rendező-pályaudvara, a Long Island-i ingázó szerelvények tucatjaival. Ezt a látványt most érdemes magunkba szippantani, mert az épülő Hudson Yards felhőkarcolói hamarosan eltakarják majd a vasút látványát. A High Line ekkor teljesen új képet ölt majd és a név, High Line at The Rail Yards, szintén elavul.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A rendező-pályaudvarra merőleges szakaszon találjuk az argentin származású képzőművész, Adrián Villar Rojas alkotását, mely a The Evolution of God (Isten evolúciója) nevet viseli. Az alkotó a sínek között cement és agyag tömböket helyezett el, melyeket nem vont be semmilyen korróziógátló anyaggal, így a szobrok jövő nyárra – az elemek ereje által -, elmorzsálódnak.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A High Line a 34. utcában ér véget. Ez az egyetlen ki- és bejárat, mely az utca szintjén található, egyfajta lezárást sugallva.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Képek: a blog írójának tulajdona
Felhasznált irodalom: High Line

Tags: , , , ,

Húsz év után teljesült a Jóbarátok rajongóinak álma. Az eredeti, narancsszínű kanapén, kávét szürcsölgetve hallgatni Phoebe dalát a büdös macskáról, míg a háttérben Gunther poharakat törölget.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A sorozat kávézója Monica Geller West Village-beli házában, a Grove Street és a Bedford Street sarkán található. Csalódásunkra azonban a Central Perk kávézót nem találjuk a ház földszintjén. Helyette a Little Owl étterem várja a Jóbarátok rajongókat, akik közül sokan élnek is a lehetőséggel, hiszen ennél közelebb nem juthatnak a sorozatbeli élményhez. Ez volt a történet szeptember 17-e, reggel 8 óráig, amikor is Manhattan SoHo kerületében megnyílt – ugyan csak egy hónap erejéig – a legendás kávézó tökéletes mása.

littleowl

A Central Perk nem a hardcore rajongóknak köszönheti megelevenedését, hanem a  Warner Brothers-nek, aki ezzel a pop-up kávézóval ünnepli a világhírű sorozat bemutatójának 20. évfordulóját.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kávézót az Eight O’Clock Coffee szponzorálja és ingyen kávét is biztosít a látogatóknak.

10655128_354669574688113_1767631877_n 10538748_795484550503259_140509859_n

A kávéház egy hónapig tart nyitva és izgalmas programokkal várja a Friends rajongókat. Többek között találkozhatunk a faarcú bárista, Gunther megformálójával, James Michael Tyler-rel – aki erre az alkalomra ismét szőkére festette a haját -, részt vehetünk több nyereményjátékon és sorozatismereti vetélkedőn is.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Eight O’Clock Coffee az alkalomra különleges kiadású kávéőrleményt forgalmaz, Central Perk Roast névvel, melyet helyben meg is vásárolhatunk a többi, Jóbarátokkal kapcsolatos emléktárggyal együtt. Szeptember 29-ét, a Kávé és Kávézás Világnapját szintén megünneplik a Central Perk-ben. A nyitva tartás ideje alatt, több Phoebe hasonmás ad majd koncertet.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A narancssárga kanapé minden bizonnyal a kávéház legnagyobb sikere.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A pamlag mellett több díszlet, kellék és kosztüm is kiállításra került.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A SoHo-ban található kávézó nem az első a Central Perk hasonmások között – Pekingben és Angliában (itt kettő) is nyílt, valamennyi állandó -, viszont ez az első, melyben az eredeti bútorokat és díszleteket is megtalálhatjuk.

10706997_613044662141063_999979119_n

Az első napon már reggel 7 óra előtt hosszú sor állt a kávézó előtt és jelenleg 3-4 órás várakozással kell számolnunk. Az épület előtt sokan készítenek képet a kávéház feliratával, míg sokan próbálkoznak – ha csak egy pillanatra is -, bekukkantani.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az ablakban helyezték el Joey szobor kutyáját, mely a sorozat folyamán többször felbukkan és többször is gazdát cserél. A legkedveltebb kosztümök a kávézó bal oldali fala mellett kerülnek bemutatásra.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A legendás kanapét a kávéház jobb oldali falánál helyezték el, Phoebe gitárja társaságában. A pamlagon fotózkodni is lehet, s míg a sorunkra várunk, a hatalmas televízión a sorozat legnépszerűbb epizódjait nézhetjük újra.

10644054_784822894893501_1218326225_n 10707088_743131685752068_475492118_n

A rajongók pozitív hozzáállása a hosszas sorban álláshoz példaadó volt, a rengeteg boldog arc pedig bizonyította, hogy számukra ez a különleges alkalom megérte a várakozás kellemetlenségét.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Central Perk a Lafayette Street 199-es szám alatt található a Broome Street sarkán és október 18-ig tart nyitva, hétfőtől péntekig 8:00-20:00 között, szombat és vasárnap 10:00-20:00 között.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , ,

New York Cityben filmet forgatni nem olcsó mulatság, de a rendezők többsége nem bánja a szervezéssel járó kellemetlenséget és a magasabb produkció költséget, mivel tisztában van vele, hogy az autentikus környezet mindig meghozza a sikert. Lehet Hollywoodban manhattani történetet filmezni, ám a díszletek sosem adják vissza ennek az ikonikus városnak utánozhatatlan hangulatát.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Manhattanban könnyű filmforgatásba botlani, de Spielberg produkció előkészületeit lencsevégre kapni különleges szerencsének számít. Abban a megtisztelő helyzetben voltam, hogy képeket készíthettem Steven Speilberg legújabb filmjének – mely jelenleg a St. James Place munkacímet viseli -, egyik New York-i helyszínén.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A rendezőóriás a Manhattan híd alatti területet (DUMBO) pár nap leforgása alatt visszavarázsolta a hidegháború időszakába. A házakra korabeli reklámplakátok kerültek, a modern ajtók elé hamis falakat húztak.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az utcasarkon korabeli telefonfülke áll, a házak előtt veterán autók és motorok parkolnak. A boltok cégérei 5 centes szolgáltatásokat, míg a hitelezők 50-100 dolláros kölcsönöket kínálnak.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A film a 60-as években játszódó kémtörténet lesz, Tom Hanks, Amy Ryan, Eve Hewson és Alan Alda főszereplésével.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A DreamWorks és a Disney közös filmjének bemutatójára 2015. október 26-án kerül sor. Eredetileg Matt Charman írta a kémfilm történetét, melyet később a kétszeres Oscar-díjas (Fargo és Nem vénnek való vidék) Coen testvérek vettek át, illetve javítottak.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ez a film Spielberg és Tom Hanks negyedik közös alkotása, a Ryan közlegény megmentése, a Terminál és a Kapj el, ha tudsz! című filmek után.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A jelenleg St. James Place névre hallgató film valós történetet dolgoz fel. Az 1962-es történet középpontjában James Donovan ügyvéd áll, akit a CIA arra szemel ki, hogy titkos tárgyalásokat folytasson egy amerikai U-2-es kémrepülőgép pilótájának szabadon bocsátása ügyében. Francis Gary Powers gépét 1960-ban lőtték le Szovjetunió felett.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Pályafutása során James Britt Donovan tárgyalásokat folytatott többek között Fidel Castro-val a Disznó-öbölbeli invázió idején és konzultánsként vett részt a Nürnbergi perben. Az 1962-es választások idején magát Kennedy-t mondhatta támogatójának a New York-i szenátusi székért vívott küzdelemben a demokraták színeiben. Ezt a csatát elveszítette.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A művészetek iránti rajongása végül a manhattani művészeti egyetem, a Pratt Institute elnöki székébe juttatta. Ezt a funkciót töltötte be 1970-ben bekövetkezett halálig.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A stáb a New York-i helyszínek után Berlinben folytatja a film forgatását.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

További képekért kattints az ikonokra.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , , , ,

A New York-iak nagy többsége vegyes érzelmekkel viszonyul a szeptember 11-i megemlékezésekhez. A dokumentumfilmek és az archív híradások képsorai újra és újra felszaggatják a sebeket.

A megemlékezésnek azonban egyik formáját évről évre méltóságteljes várakozás előzi meg. Ez pedig a Tribute in Light, vagyis a Fényemlékmű.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Fényemlékmű az egyik legerőteljesebb, leggyógyítóbb erejű műalkotás, mely valaha is született. A magasztos, kék fényű ikersugarak szeptember 11-én, naplemente után jelennek meg Manhattan egén és másnap hajnalban, a felkelő nappal fokozatosan halványulnak el. A fénysugarak a megsemmisült Világkereskedelmi Központ ikertornyait szimbolizálják és hat hónappal a tragédia után, 2002. márciusában gyúltak fel először Alsó-Manhattanban.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A 6,5 kilométeres iker fény nyalábért – a legerősebb fénycsóva, mely valaha is elhagyta a föld felszínét – nyolcvannyolc, 15 méteres, 7000 wattos xenon égő felelős, melyeket a One World Trade Center szomszédságában található háztetőkön helyeznek el, az ikertornyok formáját és elhelyezkedését visszhangozva.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A független művészekből és tervezőkből álló alkotócsoport a MAS (Municipal Art Society of New York), New York Város Művészeti Szövetsége keretein belül jött létre, Manhattan energiaszolgáltató vállalatának, a Con Ed-nek támogatásával.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A fénysugarak ötlete LaVerdiere és Paul Myoda tervező-építészektől származik, akik az ikertornyok tetején található antennák fényszoborrá alakításán dolgoztak közvetlen a terrortámadást megelőzően.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Tribute in Light előkészületei 10 napot vesznek igénybe. A 30 villanyszerelő speciális szemüvegben és kesztyűben dolgozik. Minden egyes égőt egyesével kell fókuszálni és vízszintezni, mivel a legkisebb eltérés is tönkreteheti a látványt.

20140911_214251_LLS OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Felhőtlen éjszakán Connecticutban, New Jerseyben és Long Islanden is lehet látni a fényeket. Az áldozatok közül sokan voltak napi ingázók, Long Islandről és a szomszédos államokból.

A technikai nehézségek mellett a Fényemlékmű létrehozóinak azzal a ténnyel is számolni kellett, hogy a megemlékezés ideje egybeesik több ezer madár vándorlásának legmozgalmasabb időszakával. Az ornitológusok szerint az erős fény bevonzza a madárcsapatokat, akik a fénytől elvakultan, irány vesztetten keringenek. A madártudósok attól tartottak, hogy a madarak túl sok erőt veszítenek a felesleges kőrözéssel és nem lesz energiájuk befejezni a vándorlást.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

New York Város Művészeti Szövetsége évről évre együttműködik a Madárvédelmi Szövetséggel (Audubon Society) a fénycsóva helyének meghatározásában. A cél, biztosítani a madarak háborítatlan vonulását. Amennyiben egy madárcsapat az óvintézkedések ellenére berepül a csóvába, az irányítópult 20 percre lekapcsolja a fényeket, így a szárnyasok újra tájolhatják magukat. Az utóbbi években szerencsére egyetlen madárbalesetről sem szólt a híradás.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A madarakhoz hasonlóan, a kettős fénycsóva a New York-iakat is vonzza. A projekt működtetése sok pénzbe kerül (áram, munkaóra), így évről évre hallunk róla, hogy ez lesz az utolsó alkalom, a Tribute in Light fénycsóvái mégis megjelennek az égbolton.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ez a hangos, zűrzavaros, hatalmas város kimondatlanul is egyetért abban, hogy szüksége van a fény nyalábokra, mint világítótornyokra, abban a sötét űrben, melyet az a tragikus nap hagyott maga után. A Tribute in Light bevilágítja az utat a remény és az újjászületés ösvényén.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A fénycsóvák nemcsak emléket állítanak a 2,996 áldozatnak és mindazoknak, akik a mentési munkálatokban segédkeztek, de emlékeztetnek a fény erejére is. Nyugalmat és reményt sugároznak. Csendes egyszerűségükben azzá válnak, amire a szemlélőnek szüksége van. A fény forrása szinte a legkisebb távolsággal titokzatossá válik. A fény nyalábolok a sztratoszféra végtelenségébe olvadnak és az az érzésünk támad, hogy esetleg nem is a földről indulnak, de a Mennyországból sugároznak a földre.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Annak ellenére, hogy már tizenhárom év telt el a tragikus események óta és az új épületek hamarosan megnyílnak, az ikerfények továbbra is hordozzák a tornyok erőszakos enyészetének súlyát.

Képek: a blog írójának tulajdona
Felhasznált irodalom: MASNYC

Tags: , , , , , , ,

Mennyi életet lehet lehelni egy 80 éves, kiöregedett gőzhajóba? A Floating Library (Úszó Könyvtár) megálmodója, Beatrice Glow szerint, rengeteget.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Szeptember 6-a óta várja a fedélzetre az olvasni, alkotni, kikapcsolódni vágyó manhattaniaket a Lilac elnevezésű gőzhajó múzeum, mely New York City TriBeCa kerületében dokkol (Pier 25).

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A pop-up (ideiglenes), mobiltelefon-mentes hajókönyvtár október 3-ig tart nyitva.

A megálmodó és a létrehozó, 70 fős, önkéntes csoport missziója a határok lebontása volt, melyek gátat szabnak a bátor, szabad szellemű gondolkodásnak, a végtelen álmoknak. Víz és könyv? Ki mondja, hogy nem férnek meg együtt? Öreg hajó? Ki mondja, hogy nem alkalmas vendégek fogadására?

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Lilac egyszerre 150 intellektuális kalóz befogadására alkalmas, akik a Hudson folyó hullámain ringó hajó szélfútta fedélzetén, vagy a kabinok mélyében olvasgatnak.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A belépődíj egyetlen kattintás csupán, mégpedig a tulajdonunkban levő elektromos eszközök lekapcsoló funkcióján.

Floating-Library9n

A Lilac gőzhajó tökéletes hátteret biztosít az időutazáshoz, egy mobiltelefon, e-reader és iPad mentes világba.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A látogatók körbejárhatják a hajó valamennyi szintjét. Leereszkedhetnek a turbinák közé, a motorházba és bebocsátást nyernek a kapitányi fedélzetre is, ahol tanulmányozhatják a hajótérképeket és a kapitányi napló bejegyzéseit is.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az 1933-as építésű gőzhajó az utolsó példány fajtájából, ezáltal a Nemzeti Történelmi Regiszteren és a Történelmi Emlékhelyek listáján is szerepel. A hajó 1976-ig állt az Amerikai Partőrség szolgálatában és szállított rakományt a világítótornyokhoz, illetve kezelte a bójákat.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az Úszó Könyvtár Projekt keretén belül a főfedélzet szabadtéri olvasóteremmé alakult. A kabinok egyikében irodalmi alkotások hanganyagát lehet hallgatni, míg több asztalnál kreatív foglakozások várják a látogatókat és nem csak a gyermekeket.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A legnagyobb várakozás a könyv-, és kisbútor készítő, valamint a hajókötél használat workshop-okat előzi meg, melyekre a hétvégéken kerül sor. A könyveket a zárás után középiskoláknak adományozzák.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

“Az Úszó Könyvtár állandó készenlétben áll a kihajózásra, ahogy az olvasó is készen áll, hogy a lapok hasábjain a történet mélységeibe utazzon. Az olvasó álmodó/utazó/kalóz, aki a szélesebb világok és a saját belső mélységét kutatja. Az Úszó Könyvtár a hajókat és könyveket ünnepli, melyek utat biztosítanak az ébredő, önrendelkező, kreatív, fantáziadús Én felé. A Floating Library művészet és valós világ, víz és szárazföld között lebeg.” – olvasható a projekt mottója a Floating Library honlapján.

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , , ,

Creative Little Garden (Kreatív Kiskert) – Ez a bájos elnevezésű kert a nyugalom oázisa, Manhattan Alphabet City elnevezésű kerületében. A fölé tornyosuló, szürke bérházak árnyékában már az is csoda, hogy ez az apró, 40×80 méteres, közösségi kert több mint 30 éven át elkerülte a beépítés rémét.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Amikor kertrendezésről van szó, a méret nem számít. A keskeny dimenzió és az apró alapterület ellenére, a Kreatív Kiskert – nevéhez méltóan -, rengeteg ötletnek és kreativitásnak ad otthon.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kert közepén, kanyargós, vörös nyír forgáccsal leszórt út vezet. Az ösvény mentén azáleák, tulipánok, szívvirágok, rózsabokrok és hortenziák kísérik utunkat.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A gyalogút palakerítéssel körülvett udvarba vezet, ahol hatalmas fűz árnyékában megbújó padok várják a csendre, hűsre vágyó helybélieket és turistákat.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ha két szóval kellene jellemeznünk a parkot, akkor az a két szó a szobor és a madár lenne. Apró műalkotások rejtőznek mindenfelé. A falakon és a bokrok tövében, a fákon és a virágok között. A kert végében apró vízesés csörgedez, a madárcsicsergés pedig még az utca zaját is elnyomja.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA  OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kert gazdag növény- és állatvilágának megismerése gyakran szerepel a közeli iskolák programjában is. A Creative Little Garden 2011 májusában Certified Wildlife Habitat, vagyis Hivatalos Vadvilág Lelőhely címet kapott a Nemzeti Vadvilág Szövetségtől.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A madarak nem véletlenül kedvelik ezt a kertet, mely a búvó- és fészkelőhelyen kívül bőséges élelmet is biztosít, köszönhetően a rengeteg, bájos madáretetőnek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Kreatív Kiskertet a békesség és csend oázisként ismerik a környékbeliek az 1982-es nyitás óta. Francoise Cachelin, a kert “anyja” hitt a közösség és az önkéntesség erejében. Hitt benne, hogy a kertet a lakók és környékbeliek segítőkészségével, önkéntességével is fenn lehet tartani. Igaza lett.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAFrancoise 2003-ban elhunyt, de szellemisége, ereje továbbra is inspirálja azokat, akik ismerték őt és átvették a stafétabotot. A Creative Little Garden alapkő. Bizonyítéka, hogy a lakóközösség ereje képes megváltoztatni a környezetet.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ennek a kertnek a léte arra is jó példa, hogy a New York-iak megpróbálják kihozni a legtöbbet abból a kevés szabad területből, ami rendelkezésükre áll.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Kreatív Kiskert bájos ékköve az East Village-nek, mely 2012-ben elnyerte a New York City Legszebb Közösségi Kertje címet. A kert délelőtt 11 órától naplementéig tart nyitva, a hét valamennyi napján, kivéve zord idő esetében. A Crative Little Garden egyre gyakrabban ad otthont esküvőknek, ünnepi fotózásoknak. A kapuban a kert leírásával, vendégkönyvvel és egy flakon szúnyogspray-vel várnak minket.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Képek: a blog írójának tulajdona

Tags: , , , ,